Végre megoldódhat a zártkerti ingatlanok körüli évtizedes jogbizonytalanság

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon.

A Duna House szerint a változás jelentős piaci élénkülést hozhat a hobbikerttel, hétvégi házzal vagy rekreációs célú telkekkel rendelkező térségekben, különösen ott, ahol eddig a művelési ág jogi bizonytalansága korlátozta a forgalmat vagy a finanszírozhatóságot.

A zártkerti ingatlanok jogi státuszának tisztázása egy évtizedek óta húzódó problémát oldhat meg. A várható önkormányzati kijelölések nyomán számos, eddig nehezen értékesíthető telek kerülhet be a legális ingatlanpiaci körforgásba, ami rövid távon forgalomnövekedést, középtávon pedig értéknövekedést hozhat az érintett térségekben – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be. Ilyenek például a budapesti agglomeráció települései (pl. Dunakeszi, Szentendre, Érd, Szigetszentmiklós), a Balaton és a Velencei-tó környéki üdülőkörzetek, illetve nagyvárosok, pl. Debrecen, Kecskemét vagy Győr peremterületei.

Senkinek nem jó a mostani jogbizonytalanság
Senkinek nem jó a mostani jogbizonytalanság
Fotó: Pixabay
Az első helyi rendeletek akár már novemberben megszülethetnek. Sőt már van is, aki lépett: Szigetvár például október 30-ára tűzte napirendre a döntést. A kijelölt övezetekben így felértékelődhetnek a kivonásra alkalmas telkek, miközben a nem kijelölt zártkerti részek várhatóan diszkonttal forognak majd a piacon.

A vevőknek gördülékenyebb lehet a hitelezés

A rendelet legnagyobb előnye, hogy átláthatóbbá válik a zártkerti ingatlanok jogi helyzete. Az, hogy az önkormányzatok pontosan kijelölhetik, hol kérhető a „művelés alól kivett” bejegyzés, jelentősen csökkenti a vásárlással járó jogi kockázatokat. Ez különösen fontos lehet azoknak, akik kisebb telekre, hétvégi házra vagy alternatív lakhatásra keresnek megoldást.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo