„Lemondhatna a kereskedelem haszonkulcsának néhány százalékáról"

Még ebben az évben tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszertermelők és kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe, hanem akár az árrés kis részének átengedésével legyen partner a kereskedelem is - jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Nagy István a tejtermelők és a meggytermesztők tavalyi példájával támasztotta alá a megállapodás fontosságát és emlékeztetett arra, hogy a kereskedelem jóval magasabb áron értékesítette az árut, mint amennyiért átvette a gazdáktól, a termelők viszont sokszor önköltségi áron, illetve az alatt kényszerülnek eladásra.

A kereskedelem is lemondhatna a haszonkulcsának néhány százalékáról a közös felelősségvállalás és  biztonságos élelmiszerellátás érdekében - hangsúlyozta.

Kép: Gazda Világfórum

A tej áfájának csökkentése kapcsán is felmerült nemrég ez a probléma. Akkor Lázár János azt mondta, garanciák kellenek a feldolgozóipartól, hogy a termelők megkapják az áfacsökkentésnek legalább egy részét. "Akkor tudunk további áfacsökkentésről gondolkodni, ha a pénz egy része a termelőknél marad. Akkor tudjuk csökkenteni az UHT tej árát”.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo