Együttműködés cikkek


A Széchenyi István Egyetem kibővíti hadiipari együttműködését a Honvédelmi Minisztériummal

A Széchenyi István Egyetem kibővíti hadiipari együttműködését a Honvédelmi Minisztériummal 

A katonai pálya népszerűsítése terén is erősítik erőfeszítéseiket.
Új kontinens felé fordulna Szijjártó Péter

Új kontinens felé fordulna Szijjártó Péter 

A miniszter szerint fejleszteni kell a gazdasági együttműködést Európa és Afrika között.
Így találhatnának könnyebben egymásra az egyetemek és a cégek

Így találhatnának könnyebben egymásra az egyetemek és a cégek 

Mindössze a cégek egyötöde működik együtt valamilyen felsőoktatási intézménnyel, pedig a tapasztalatok alapján mindkét fél rengeteget profitálhat a kapcsolatból – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közelmúltban végzett kutatásából. A cégvezetők, HR vezetők és egyetemi képviselők körében készült felmérés szerint mindkét fél igényelné az együttműködést, de sokan nincsenek tisztában a lehetőségeikkel. A megkérdezettek több mint fele szerint szükség lenne egy közvetítő szervezetre, és erre a Kamarát tartanák a legalkalmasabbnak.  
Azonnali 20 millió dolláros segélyt küldenek a G7-ek az amazóniai tüzek megfékezésére

Azonnali 20 millió dolláros segélyt küldenek a G7-ek az amazóniai tüzek megfékezésére 

Azonnali 20 millió dolláros segélyt nyújtanak a G7 országcsoport tagjai az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, illetve hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére.
Öngólt rúgott a brit vasút, aztán gyorsan visszakozott

Öngólt rúgott a brit vasút, aztán gyorsan visszakozott 

A Brexit légkörében a nagy-britanniai vasúttársaságok tömörülése felmondta az együttműködést az európai Interrail jegyfoglalási-rendszerrel. Majd egy nap után visszatértek, mert a miniszter figyelmeztette őket a lépés balgaságára.
Musk és Bezos a NASA terveiben is szerepel

Musk és Bezos a NASA terveiben is szerepel 

Moon Lander néven a holdra szállásra alkalmas űrjárművet fejleszt Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Négy-öt év múlva indulnak az első repülések, kezdetben csak teherrel, majd 2024 végétől már emberekkel is.
Üzletet nyer, aki időt nyer

Üzletet nyer, aki időt nyer 

A hagyományos üzleti tanácsadási modellek elavultak, így a digitális megoldásokat hatékonyan alkalmazó szolgáltatók kerülnek vezető szerepbe.
Így támogatja a Microsoft az elnyomó kínai rendszert

Így támogatja a Microsoft az elnyomó kínai rendszert 

A Microsoft kutatóközpontokat működtet Kínában, s egyebek mellett a hadseregnek alárendelt egyetemmel folytat közös kutatásokat. Olyanokat, amelyek segíthetik a kínai rendszert polgárai elnyomásában.
Nyakunkon az 5G, létünk függ a biztonságtól

Nyakunkon az 5G, létünk függ a biztonságtól 

Az Európai Bizottság közös európai megközelítést javasol az 5G hálózatok biztonságára vonatkozóan. A választások is egyre inkább támaszkodnak a digitális infrastruktúrára és az 5G hálózatokra, ami még sürgetőbbé teszi az odafigyelést.
Az ingatlanpiacot is átalakítja a technológiai forradalom

Az ingatlanpiacot is átalakítja a technológiai forradalom 

Az új technológiák, mint a mesterséges intelligencia és a blokklánc alapvető változásokat indítottak el az ingatlanszektorban is. Az adatvezérelt megoldások révén számos tevékenység válhat lényegesen hatékonyabbá ebben a szegmensben, azonban a kínálkozó lehetőségek kihasználásához az ingatlanpiaci szakemberek összefogására is szükség van.

Újabb ázsiai lehetőség előtt az európai országok 

Csaknem hét év tárgyalásai után még az idén aláírhatják az EU és Vietnam szabadkereskedelmi egyezményét, amely sokat javíthat az emberi- és a munkajogok helyzetén, valamint a környezetvédelemben a távol-keleti országban.

Egész Európát megszereznék a korábbi riválisok 

Egyre több információ tudható a jó 100 éve vetélytárs Mercedes és BMW közös jövőjéről. Együttműködésük nem korlátozódik a gyártásra, most közös céget alapítottak, hogy szerepet játszhassanak korunk közlekedésében.

Válaszúton vagyunk, de a kezünkben van, hogy milyen világot teremtünk 

Úgy már nem élhetünk, fogyaszhatunk, termelhetünk és szennyezhetünk tovább, ahogy eddig tettük. A bioszféra egy új egyensúlyra fog beállni, de a kérdés az, hogy ez az emberi létnek kedvező lesz-e? Új módon kell viszonyulnunk nemcsak a természeti környezethez, de egymáshoz is, annak átérézésével, hogy egy nagyobb egész részei vagyunk. A kulcsszó az empátia és az együttműködés, mert a természeti rendszerek is az együttműködés alapelvén működnek, hangsúlyozta László Ervin világhírű tudományfilozófus-író, a Budapest Klub alapítója a Piac & Profit által kilencedik alkalommal megrendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcson.

Startupokkal erősít a nemzetközi nagyvállalat 

Egy cseh és egy német startup már biztosan készülhet az együttműködésre a Knorr-Bremse Rail Systems Budapesttel. A világ legnagyobb vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó vállalata erős HR-hátszelet is remél a Design Terminallal közös programtól.

Néhány év és itt az alfa-generáció 

Milyen szakképzést igényel a 21. század átalakuló technológiai és üzleti környezete? Milyen értékrenddel és szokásokkal érkezik a munkaerőpiacra a 2005 után született alfa-generáció, melynek tagjai már nem is ismerik, milyen az, amikor az életvitelünk még teljesen offline és analóg volt online és digitális helyett? Erről is beszéltek az előadók a Piac & Profit Okos cég című konferenciáján.

Hét újabb kérdés, amire jó ha készülsz az állásinterjún 

A cégek már nemcsak a meghirdetett álláshoz szükséges technikai készségeket és a szakmai előmenetelt nézik. Valami pluszra van szükségük. Itt jönnek be a soft skillek, a munkavállaló számokra nehezen fordítható képességeinek skálája. A HR-es már az állásinterjún is ezek meglétére kíváncsi a jelentkezőben.

Ezekkel a kérdésekkel tapogatják ki személyiséged az állásinterjún 

A CV nem mond el mindent rólunk. Adatokat, időpontokat, munkaköröket, kompetenciákat igen, de a nehezen mérhető soft skillekről, a társas helyzetekben alkalmazott készségekről igen keveset. Az HR-esek trükkös kérdésekkel próbálnak rájönni az állásinterjún, milyen a jelentkező személyisége és milyen soft skillekkel rendelkezik.

Cégvezető is lehet környezettudatos 

Zöldíteni egy vállalkozás üzleti tevékenységét nem egyszerű dolog, akkor sem ha az ember a cégvezető, pláne akkor, ha a ranglétra alsóbb fokán áll. Egy amerikai szakértő sorra vette, milyen tulajdonságok jellemzik a haladó, környezettudatos vezetőt, aki átalakítja cégét.

Csalásbiztos áfacsomag állíthatná meg a bűnözőket 

Az Európai Bizottság új javaslatokat terjesztett elő annak érdekében, hogy az áfa uniós rendszere csalásbiztosabbá váljon, és bezáruljanak a nagy összegű adócsalás elkövetésére lehetőséget adó kiskapuk. Az új szabályozás célja a tagállamok közötti bizalomépítés és ezáltal az információcsere kiszélesítése, valamint a nemzeti adóhatóságok és bűnüldöző hatóságok közötti együttműködés megerősítése.

Így építsen bizalmi kultúrát 

Nem titok, hogy a vezető személye az egyik legfontosabb egy vállalat irányításában, az általa kialakított értékek határozzák meg a munkatársak minőségi, lojális együttműködését. Az igazi művészet valójában abban rejlik, hogy mindez hogyan érthető el. Íme, 3 tipp Chris Oberbecktől, az Entrepreneuer.com vendégszerzőjétől arra, hogyan építhetsz bizalmi kultúrát vállalkozásodban:

Az akkumulátoroktól függ a jövő 

2030-tól az Európában gyártott autók legalább 15 százalékának elektromos, vagy más, szennyezéssel nem járó meghajtással kell rendelkeznie, tervezi az EU. Ettől függetlenül az autógyártókat kötelezni kívánják, hogy 2021-2030 között egyharmaddal csökkentsék a járművek  széndioxid kibocsátását.

6 főnöktípus létezik, így lehet kijönni velük 

A cégvezetők sajátos vezetési stílusról tesznek tanúbizonyságot. Daniel Goleman, a pozitív pszichológia atyja szerint 6 csoportba sorolhatók. Meg tudod ítélni, melyik főnöktípust testesíti meg a a felettesed?

Nem kinyírni kell egymást, hanem segíteni 

Partnereket keresnek és együttműködnének vetélytársaikkal a biztosítási vállalkozások. Rájöttek, hogy nem kinyírni kell egymást, hanem segíteni, különben ők is eltűnnek a süllyesztőben.

Magyar partnerét keresi az InnoEnergy 

Európa vezető fenntartható energiagazdálkodás-innovációs vállalata, az InnoEnergy partnerségi pályázatot írt ki azzal a céllal, hogy megtalálja az őt képviselő cégeket (HUB-okat) a közép-európai országokban, így Magyarországon is. A pályázatok benyújtásának határideje 2017. július 31.

8 jel, hogy valaki a felmondását tervezi 

A cégek számára mindig komoly sokk egy-egy jó munkavállaló elvesztése, főleg, ha teljesen váratlanul éri a döntés a szervezetet. Vannak azonban jelek, ami alapján gyanakodni kezdhetünk.

Több lóra tesznek a nagyok a túléléshez 

A technológiai fejlődés villámgyors. Úgy száguld, hogy a nagyvállalatok sem tudják eldönteni, melyik megoldásba fektessenek, így többfelé próbálkoznak, hátha valamelyik befut. Nem ágazatokban kell gondolkodni, mert azok nem jellemzik kellőképpen a termelési folyamatokat. A termékfunkció számít és az, hogy találkozik-e a vevő igényeivel .Szakkifejezés is van már erre. Platformagnosztikus cégeknek hívják az ilyeneket. Nekik van esélyük a fennmaradásra.

Utáljuk a kollégát, de nem köpjük be a főnöknél 

Hiánycikk a csapatmunka és talán az alapvető udvariasság is a magyar munkahelyeken. A dolgozók csaknem felénél okoz gondot a csapaton belüli kommunikáció, de még az egymásra figyelés hiánya is problémás. Ugyanakkor nem árulkodós nemzet a magyar, a munkavállalók csak alig két százaléka jelzi a problémákat főnökeinek.

Tovább erősödik a magyar-szlovák gazdasági kapcsolat 

A klasszikus kereskedelmi áruforgalom mellett szektorokon átívelővé válnak a gazdasági együttműködések Magyarország és Szlovákia között. A Magyar Nemzeti Kereskedőház által Budapesten megrendezett Magyar-Szlovák Üzleti Fórumon több mint száz üzletember vett rész, és aláírásra került egy kétoldalú együttműködési megállapodás is.

10 jel, hogy tényleg kibírhatatlan a főnök 

Sokan és sokszor panaszkodnak a főnökükre, az ember ezért sokszor már nem is veszi komolyan az ilyesmit. Az alábbi dolgok azonban azt mutatják, hogy a főnökkel valami tényleg nagyon nincs rendben...

„Lemondhatna a kereskedelem haszonkulcsának néhány százalékáról" 

Még ebben az évben tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszertermelők és kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe, hanem akár az árrés kis részének átengedésével legyen partner a kereskedelem is - jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A termelőkre is számítanak az agrárium mentésében 

A kormány a jövőben is jelentős szerepet tulajdonít és szán a termelői együttműködésnek, az alulról szerveződő, nyitott tagság elvén működő termelői szervezeteknek az agrárágazat megújításában – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Kéz a kézben a kormány és a BT 

Stratégiai Együttműködési Megállapodást írt alá Magyarország Kormánya és a BT globális kommunikációs nagyvállalat. A megállapodás célja a BT hazánkban működő szolgáltató központja és Magyarország kormánya között fennálló együttműködés megőrzése és további erősítése.

A cégek sem ússzák meg a hálózatosodást 

A technológiai fejlődés kulcsszava napjainkban a „konnektivitás”. A különféle eszközök egymáshoz kapcsolódása nemcsak a fogyasztói szokásokra hat, hanem a vállalatokra is. A jól kigondolt stratégiai szövetségek versenyelőnyt jelentenek.

Társbérlet önkéntesen 

Nyugat-Európában és Amerikában a co-housing (azaz „együttlakás”, vagy „közösségi lakóhely”) közismert fogalom és terjedőben lévő gyakorlat, Magyarországon kevesen ismerik a lakhatás e formáját. Pedig nálunk is lenne igény közösségi létformát biztosító lakókörnyezetre; ráadásul az együttlakás alternatív megoldást jelent(ene) számos hazai lakhatási problémára.

3 dolog, ami minden kapcsolat túléléséhez kell 

A jó üzleti partnerséget kialakítani nem könnyű. Éppúgy, ahogy egy jó házasságnak, ennek is biztos alapokon kell nyugodnia. Mutatunk három dolgot, ami mindkét kapcsolatrendszerben egyaránt fontos.

Szövetkezzünk marketingre! 

A keresztmarketing kölcsönös együttműködés, egymás versenypozíciójának támogatása két cég között. Lényege a kölcsönösség, egymás kiegészítése, segítése, az együttes fellépés ereje. Alkalmazása kézenfekvőnek tűnhet, ám a gyakorlatban mégsem egyszerű megvalósítani.

Együttműködik a Nemzeti kereskedőház és a VOSZ 

A hazai kis- és középvállalkozások új üzleti lehetőségekhez juttatása és export-tevékenységük elősegítése, támogatása érdekében a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-magyarországi Regionális Szervezetével. Az MNKH célja, hogy év végéig kétezerre bővüljön a Partner Programjában szereplő, exportképes magyar kkv-k száma.

Tippek, hogyan legyen nyerő az üzleti kapcsolatban! 

Egy üzleti partnerség éppolyan stádiumokból áll, mint egy párkapcsolat – és pontosan ugyanazokat a hibákat lehet elkövetni benne. Kövesse tippjeinket, hogy Ön legyen a nyerő az üzleti partnerségben!

Kettős előny: kapcsolat is jár a pénz mellé 

A kockázati tőke sok fejlődő cég számára jelent jó lehetőséget - mi is sokat írtunk már erről. Azonban kevesebb szó esik arról a járulékos előnyről, amit a portfólióban lévő többi, hasonló helyzetben lévő, megbízható céggel elérhető instant kapcsolat jelent.

Közös érvényesülés a természetes verseny ellenére 

Minden korábbinál erőteljesebb mértékben kerültek előtérbe a különböző összefogások az üzleti életben. Ezek minősége és mennyisége az egyik sarokpontja a sikernek. A tőkebevonástól, a beszerzéstől és a marketingtől a kutatás-fejlesztésen át a HR-ig, illetve a munkatársak képzéséig, az üzleti élet minden területére jöttek már létre klaszterek. A lényeg, hogy az így tömörülő, azonos ágazatban működő vállalkozások találjanak egy közös érdeket, és ennek rendeljék alá a versenyszemléletet.

Szövetkezet: nem átkos, hasznos! 

A szövetkezetek döntő többsége ma több mint vállalkozás: küldetésükben társadalmi feladatokat is ellátó szervezetek. A versenyszférában vagy a szociális gazdaságban egyaránt fellelhetők, és jelen vannak a civil szférában is. A tagjai a tulajdonosok, akik a fogyasztókból, termelőkből, illetve a szövetkezeti dolgozókból állnak.

Együttműködésre épített cégbirodalom 

Nem üzleti tervet, marketingötletet, szervezetépítést említ Tóth Péter, a Lipóti Pékség tulajdonosa, amikor cége növekedéséről faggatom. Bár ezek elengedhetetlenek, számára a bizalmon alapuló együttműködés és a kölcsönös előny a legfőbb tényezők. Azt vallja: az élet mindig nyújt lehetőséget egy vállalkozónak, a legnagyobb válságban és a legtöbb nehézséggel küzdő ágazatban is. A kreativitásától függ, hogy tud-e élni azzal.

Piacra lépnek a legokosabbak 

Tagjainak innovációi, megvalósítható üzleti ötletei mögé áll a magas intelligenciájú embereket összefogó Mensa HungarIQa. Új programja keretében a legjobbnak ítélt ötletek piacra juttatását egész „zseni” csapat segíti majd.

Sok kicsi többre megy 

A mostani tőkeszegény környezetben a szövetkezés és hálózatosodás sokaknak lehetne mentőöv. De ma még csekély az együttműködés a hazai üzleti élet szereplői között, a kisvállalatokra pedig különösen jellemző, hogy féltik a sajátjukat. Nem fognak össze, egymásban jobbára csak versenytársat látnak, különösen az azonos ágazatban tevékenykedők. Pedig együtt többet elérhetnének.

Kína nyitott a jó minőségű termékekre 

Magyarország Európán kívüli legfontosabb kereskedelmi partnere Kína, Kína pedig erős kapcsolatok kialakítására törekszik Magyarországgal - hangoztatták többet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Piac & Profit Üzlet a kínaiakkal itthon és Kínában című konferenciáján.

Olcsóbban autót, telefont, üzemanyagot 

Mától a hazai kis- és középvállalkozások beszerzéseik során olyan árkedvezményhez juthatnak, amely eddig csak a nagyvállalatok számára volt elérhető. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által alapított VOSZ-BESZ Zrt. öt nagyvállalattal írt alá együttműködési szerződést. A cégek azt vállalták, hogy az egyszemélyes vállalkozás is komoly kedvezményekre jogosult, akár egy nagyvállalat.

Hogy állítsunk össze ütős csapatot? 

Bármennyire is koncentrál egy cég arra, hogy magas szakmai kvalitású, kiváló referenciákkal rendelkező, lelkes munkatársakat vegyen fel, a mindennapok során kiderülhet: hiába nyújtja mindenki a tőle telhető legjobbat, együtt valahogy mégsem működik igazán a rendszer. A sikeres csapatmunkához ugyanis nem csupán jó képességű emberekre van szükség.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pátyra költözött a dm márkás termékek nemzetközi elosztó központja

Pátyra költözött a dm márkás termékek nemzetközi elosztó központja 

Az elmúlt években több területen is fontos lépések történetek a dm gazdasági közösségében.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Pénzszerzés

Napelemes pályázat: elindultak a kifizetések

Napelemes pályázat: elindultak a kifizetések  

11 ezer háztartásnak ítéltek meg összesen több mint 45 milliárd forint támogatást.

Adózás

Sokan ajánlhatják még fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát

Sokan ajánlhatják még fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát 

Tállai András: egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról - keddig lehet beadni az adóbevallást.

Cégblog

Biztonsági kockázatok miatt leállítja az egyik légitársaság a tel-avivi járatait

Biztonsági kockázatok miatt leállítja az egyik légitársaság a tel-avivi járatait 

A KLM holland légitársaság júliustól ismét leállítja az tel-avivi járatait biztonsági kockázatokra hivatkozva.

Klímablog

Újfajta bűnözés hódít a cégek körében

Újfajta bűnözés hódít a cégek körében 

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő.

Gazdaság

Kiderült, hogy kik utaznak legtöbbet céges taxival

Kiderült, hogy kik utaznak legtöbbet céges taxival 

Az üzleti taxis fuvarok harmadát szerdán rendelik az utasok, nyáron azonban ötödével visszaesik a céges utazások száma – derül ki a Bolt adataiból.

Társadalom

Hogyan lehet visszakerülni a munkaerőpiacra szülés után?

Hogyan lehet visszakerülni a munkaerőpiacra szülés után?  

Magyarországon az érintett nők többségének kihívást jelentett a szülési szabadság után a munkaerőpiacra való visszatérés.

Infokom

Ilyen se történt még Oroszországban

Ilyen se történt még Oroszországban 

Három, alacsony pályán keringő kommunikációs műholdat indított el az orosz Brjuro 1440 cég.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo