Így támogatja a Microsoft az elnyomó kínai rendszert

A Microsoft kutatóközpontokat működtet Kínában, s egyebek mellett a hadseregnek alárendelt egyetemmel folytat közös kutatásokat. Olyanokat, amelyek segíthetik a kínai rendszert polgárai elnyomásában.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A sajátos együttműködésre úgy derült fény, hogy tanulmány jelent meg, amelyet a Microsoft és a Csangsai Védelmi Műszaki Egyetem kutatói közösen jegyeztek. Az intézmény, amely a hadsereg alárendeltségében működik, Kína négy legjobb egyetemének egyike.

Kép: Pixabay

A közös kutatások a „gépi olvasásról” folynak. Lényege, hogy a számítógép elemezni tudja az interneten hozzáférhető információkat s azokat képes az ember számára összefoglalni.

A technológia azonban arra is alkalmas, hogy megadott szempontok alapján cenzúrázza a világhálón hozzáférhető szövegeket, beszélgetéseket – összhangban a kínai vezetés törekvésével, hogy szempontjainak megfelelően cenzúrázza az internetet.
A Microsoft azzal védekezik, hogy kutatási projektjei mindenhol a világon összhangban vannak a helyi és az amerikai joggal. A cég egyébként kutatja azt is, hogyan lehet az arcfelismerő rendszereket a mesterséges intelligencia segítségével továbbfejleszteni. Ez az a technika, amelyet a kínai hatóságok már alkalmaznak a rendszer ellenségeinek azonosítására. Elsősorban az északkeleti Hszincsiang tartományban, amelynek többmilliós muszlim lakosságát szünet nélkül figyelik.

A Microsoft a seattle-i hazai mellett már 1998-ben berendezte legnagyobb külföldi kutató

Nincs, aki megállítsa Kínát az ipari méretű lopásban
A szellemi tulajdon kínai részről való ellopása évi 225–600 milliárd dolláros kárt okoz az Egyesült Államoknak. A megoldás az lehet, ha eltiltják minden, lopott értéket tartalmazó termék amerikai behozatalát.
központját Pekingben, a következő Sanghajban nyílik. Tudósok serege dolgozik az amerikai világcégnek Kínában, emellett vendégprofesszorok és diákok százai.

Más nagy amerikai intézmények eltérő utat választanak: a nagynevű Massachusetts Műegyetem (MIT) a napokban jelentette be, hogy megszakítja az együttműködést a Huaweijel és a ZTE-vel. Az amerikai kormány kémkedéssel gyanúsítja az előbbit.

Az Ausztrál Stratégiapolitikai Intézet arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai hadsereg eddig 2500 tudós, mérnök külföldi tanulmányait finanszírozta. (Forrás: Die Welt)

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo