8 jel, hogy valaki a felmondását tervezi

A cégek számára mindig komoly sokk egy-egy jó munkavállaló elvesztése, főleg, ha teljesen váratlanul éri a döntés a szervezetet. Vannak azonban jelek, ami alapján gyanakodni kezdhetünk.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Ha valaki távozni készül a cégtől, annak a legtöbb esetben vannak jelei, amelyeket ha figyelünk, időben észrevehetünk. Persze senkit nem jó túlságosa fixírozni, de van pár dolog, ami a Business Insider szakértői szerint árulkodó lehet.

Megváltozott a viselkedés

Bármit tesz, minden elüt a korábbi magatartásától. Ha eddig barátságos volt, most teljesen visszahúzódó, vagy épp fordítva, az eddig introvertált munkatárs most úgy viselkedik, mintha éppen megnyerte volna a lottó ötöst. Ingadozik a hangulata. Egyszer nagyon apatikus, máskor nagyon feldobott. Vagy már talált magának munkát másutt, vagy még keres, és emiatt aggódik, de már nagyon dobbantana.

Titkolózás

Ha valaki kerüli a szemkontaktust, nem kommunikál annyit, mint régen, nem szívesen megy bele beszélgetésekbe, az gyanús lehet, ahogy az is, ha szinte csak meglapul a sarokban, nem megy ebédelni a többiekkel, vagyis a közösségi létből is kivonja magát.

Ha még valami megmagyarázhatatlan(nak tűnő) bűntudat is kiül az arcára, ha hozzá szólunk, az még biztosabb jel, hogy távozni készül. Főleg ha éppen egy telefonbeszélgetés vagy egy elolvasott e-mail vagy csetüzenet után látni ezt a kifejezést az arcán. Ha pedig mindig kiszáll egy internetböngésző-ablakból a képernyőjén, amikor odalépünk hozzá, az is annak a jele, hogy titokban néz valamit. Talán az álláshirdetéseket.

Lanyhuló lelkesedés

Ha valaki már tudja, hogy nem az adott cégnél képzeli el a jövőjét, kevésbé veheti komolyan a soron következő határidőket, a közeljövőre vonatkozó kötelezettségeit. Talán már azok iránt a feladatok iránt sem lelkesedik, amelyek korábban a kedvencei voltak. Tulajdonképpen leginkább az időt szeretné húzni, hogy eljöjjön végre az utolsó napja.

Kép: Fotolia

Átadja a feladatokat

Főleg felelős pozícióban lévő embereknél lehet gyanús, ha egyre több feladatot adnak át másoknak, amihez korábban ragaszkodtak. Lehet, hogy azon dolgoznak, hogy kisebb megrázkódtatás legyen a cégnek, ha távoznak? Persze ha pozitívan szemléljük a dolgot, lehet, hogy csak végre megtanultak delegálni.

Furcsa időpontokban kér szabadságot

Miért akarna valaki épp szerda délelőtt és következő csütörtök délután egy fél nap szabit? Mondjuk, hogy állásinterjúra menjen! Távolmaradása főleg akkor szembeötlő, ha korábban még ebédelni is alig volt hajlandó kimenni, nehogy lemaradjon valamiről, vagy elmaradjon valamilyen feladattal.

Tipikus munkáltatói hibák felmondáskor
Határozott idejű munkaviszonyt nem lehet rendes felmondással megszüntetni, próbaidő után csak indoklással lehet felmondani a dolgozónak, próbaidő alatt viszont nem célszerű indokolni a munkaviszony megszüntetését. Mire érdemes még ügyelni? Itt megtalálja!
Megváltozott külső megjelenés

Árulkodó jel a „hirtelen öltöny” szindróma. Ha eddig farmerben és ingben járt be valaki, most viszont hirtelen megjelenik öltönyben. Talán a munkaidő végeztével éppen egy állásinterjúra megy. De fordítva is igaz lehet a dolog: ha már tudja, hogy nem sokáig marad itt, hirtelen elkezdi hanyagolni a formaságokat, és öltöny helyett lazább cuccokban jön be dolgozni. Vagy ha nem is ennyire drasztikus a váltás, azért látni lehet rajta, hogy már nem ügyel annyira a megjelenésére.

Sok a panasz

Aki tudja, hogy már nem sokáig marad, sokszor nem tudja magában tartani, ha valami nem tetszik neki. Akár nyíltabb konfliktusokba is belemegy, mint korábban, hiszen már úgyis mindegy – gondolja.

Átrendezett íróasztal

Ha eddig tele volt dossziékkal, dokumentumokkal, névjegyekkel, jegyzetekkel, személyes tárgyakkal kollégánk asztala, egy ponton azonban feltűnő lesz az üresség,  lehet, hogy már pakolni is kezdett. A lényeg itt is a változás. Olyanok is vannak, akik a kilépés előtt mindent elengednek, és éppen a korábbi pedáns rendet váltja fel elintézetlen dossziékból álló káosz.

 

Forrás: Business Insider

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo