élelmiszer-kereskedelem cikkek


40 százalékkal olcsóbb élelmiszereket ígér a PENNY

40 százalékkal olcsóbb élelmiszereket ígér a PENNY 

Ismét leszállította az árakat a PENNY.
Betört a német darálthús a magyar piacra, 25 százalékkal olcsóbb

Betört a német darálthús a magyar piacra, 25 százalékkal olcsóbb 

Ausztriában 50 százalékos akcióval is árulják a német darálthúst, szinte dömpingáron.
Toboroz az ALDI – 100 állásuk van

Toboroz az ALDI – 100 állásuk van 

A vállalat eddig áruházaknál tartott nyílt napokat, most viszont toborzó eseményt tart a fővárosban, amelyen bármely álláskereső részt vehet.
Több mint egy éve a járvány árnyékában a kiskereskedelmi szektor – hol tart a kilábalás?

Több mint egy éve a járvány árnyékában a kiskereskedelmi szektor – hol tart a kilábalás? 

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene tavaly áprilisban 10 százalékkal csökkent 2019 áprilisához képest. Ezzel egy évek óta tartó, felfelé ívelő trend tört meg a szektorban, elérve a mélypontot. A csökkenést teljes egészében a járványhelyzet okozta, és az egyes országrészeket eltérően érintette: míg a fővárosban és környékén, illetve a nyugati országrészben csökkent, addig egyes keleti járásokban kisebb mértékben bővült a forgalom. Az élelmiszer-kiskereskedelem forgalmi volumene ugyan tartotta magát, de a nem élelmiszer-kiskereskedelem, illetve különösen a gépjármű- és járműalkatrész üzletek eladásai drasztikusan csökkentek.
Hogyan lehet vásárolni a járvány kellős közepén?

Hogyan lehet vásárolni a járvány kellős közepén? 

A múlt héten életbe lépet a 19 órás boltzár az élelmiszerboltok, plázákban működő üzletek, hipermarketek esetében. Milyen intézkedéseket vezettek be az egyes boltok, webáruházak az utóbbi időben? Több helyen mától lépnek életbe az új szabályok. Körkép a járványügyi intézkedésekről.
A halnál is elúszott az áfacsökkentés: de miért?

A halnál is elúszott az áfacsökkentés: de miért? 

Alig-alig csökkent a friss hal bolti ára januárban, holott öt százalék lett az az új áfakulcs. De más termékek esetén is bukdácsol az áfacsökkentés: ha kevés van belőle a termelők piacán, megugorhat az átadási ár is.
A sötét titok a csokoládé mögött

A sötét titok a csokoládé mögött 

Ahogy világszerte növekszik a csokoládé iránti igény, úgy egyre nagyobb területeken irtják ki az őserdőt Nyugat-Afrikában. A cégek tisztában vannak, vagy tisztában lehetnének a környezeti károkkal, de minden érintett inkább elfordítja a szemét.
Jól jön a magyar gazdáknak az európai almahiány

Jól jön a magyar gazdáknak az európai almahiány 

Magyarország a kontinens hetedik legnagyobb almatermelője; az almaszüret itthon már augusztus közepén megkezdődött, és októberig tart, a betakarítást azonban nagyban nehezíti a munkaerő-hiány. A magyarországi almásokat az uniós átlagnál valamivel kisebb aszály- és fagykárok érték, ezért a magyar étkezési és ipari alma iránt megnőhet a kereslet külföldön is.
Újra szennyezett tojást találtak Magyarországon

Újra szennyezett tojást találtak Magyarországon 

A tojásokra és tojás termékekre elrendelt célellenőrzés során fipronilt mutatott ki a „3HU1503T03/4” azonosító számú tojás tételben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. A szennyeződés forrásának és módjának felderítését a hatóság haladéktalanul megkezdte, emellett elrendeli a tétel forgalomból történő kivonását.
Gombatoxinok: az otthon őrölt lisztnek lehet kockázata

Gombatoxinok: az otthon őrölt lisztnek lehet kockázata 

Az aratás környékén minden évben fellángolnak a gabonákban található gombatoxinok veszélyeiről szóló összeesküvés-elméletek. Eközben a vásárlók továbbra is fogyasztanak kenyeret, pékárut vagy gabonapelyhet, mégsem történnek tömeges vagy súlyos megbetegedések. Nem véletlenül.

Olcsóbb lesz a halászlé és a disznósajt 

2018-tól újabb élelmiszerek adójának mérséklésével segíti a kormány a hazai családokat, így a sertés, a baromfi, a tej, a tojás után januártól a halhús áfája is radikálisan, 27 százalékról 5 százalékra csökken. Ugyanilyen mértékben mérséklődik majd a sertés belsőség forgalmi adója is.

Az első negyedévet bronzzal zártuk 

Értékben 3,4 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelem forgalma 2017 első negyedéve során az előző év azonos időszakához képest a Nielsen által mért élelmiszer- és vegyiáru-piacon. Az európai 0,2%-os első negyedévi átlaggal szemben ez kifejezetten magas, egyedül Törökország és Szlovákia fejlődött dinamikusabban. A kontinens így továbbra is „fékezett habzású” lendületet mutat, alacsony növekedésű piac, alig kimutatható emelkedéssel. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen „Growth Reporter” című, negyedévenkénti európai elemzése.

Munkaerőhiány az élelmiszer-gazdaságban is 

Az élelmiszer-gazdasági vállalkozások közel harmada tudna felvenni új dogozókat: 51 százalékuk szakmunkást, 18 százalékuk érettségizett, 7 százalékuk felsőfokú végzettségű munkatársat keres, de jelentős a kereslet a betanított munkásokra is (24 százalék) – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mintegy ezer vállalkozás körében végzett munkaerő-piaci felméréséből. Húsfeldolgozók, állatgondozók, állattenyésztők, pékek, sütőipari szakmunkások, mezőgazdasági gépkezelők és gépszerelők iránt mutatkozik különösen nagy igény. A kutatásból továbbá jól látható, hogy a cégvezetők a pályakezdőknél a szakmai gyakorlati ismereteket, a rendszerben gondolkodás képességét és a gazdasági ismereteket hiányolják a legjobban.

Csak egy újabb adó, nem munkahelyteremtés 

A kötelező létszám előírása a kiskereskedelemben egy újabb adó lenne - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden, a sajtóban megjelent kormányzati kereskedelempolitikai javaslatokra reagálva - írja az MTI.

768 tonna édesség húsvétra 

A Magyar Édességgyártók Szövetsége a minőségi termékek részesedésének növekedése mellett a tavalyihoz hasonló vagy azt kissé meghaladó húsvéti forgalomra számít - mondta Sánta Sándor, a szövetség elnöke.

Egyre racionálisabbak a vásárlók 

A GfK legfrissebb, 2016. éves trendeket elemző Kereskedelmi Analízisek tanulmánya szerint a kereskedelmi csatornák közül a diszkontok növelték piaci részesedésüket, ugyanakkor a nem szervezett kereskedelem – utcai árusok, illetve piac és az egyéb csatornák – kismértékben veszítettek 2015-höz képest. A racionálisabb vásárlói magatartás irányába ható korábbiakban tapasztalt trendek 2016-ban is jelen voltak: egyrészt tovább nőtt a sajátmárkás termékek súlya; másrészt pedig emelkedett a kártyás vásárlások aránya.

A baromfik felhúzzák a húsipart 

Elsősorban a baromfi ágazat átlag feletti növekedésének köszönhetően tavaly 4,5 százalékkal bővült a húságazat teljesítménye, meghaladva az ipar és az élelmiszeripar átlagos növekedését is - közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Minden várakozásnál rosszabb az adat 

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,0 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 1,2 százalékkal nőtt februárban az előző év azonos időszakához képest - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez minden várakozást alulmúlt.

A vásárlók érdekeit is sértheti a kormány tervezete 

A kormány a tervezett, egyes fogyasztóvédelmi és a munkavállalók védelmével kapcsolatos legújabb intézkedéseket a szakmai szervezeteket bevonása nélkül készítette elő – olvasható az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében. Az OKSZ megítélése szerint ennek következményeként olyan intézkedéscsomagot készítettek elő, ami fékezi a kereskedelem egészének – így a kisvállalkozásoknak is – a további fejlődését, a korszerű szervezési megoldások alkalmazását, ami súlyosan sérti a vásárlók érdekeit és egyes esetekben hátrányosan érinti az alkalmazottakat is.

Nincs elég pék, tehát drágább lesz a kenyér 

A Magyar Pékszövetség elkerülhetetlennek tartja a kenyér árának emelését, a sütőipar helyzetének javítását célzó tárgyalásokra nyitottak a kiskereskedelmi láncok - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amely megbeszélést szervezett a sütőipar szereplői számára.

Egyre kényelmesebben vásárolunk 

Mintegy 1620 milliárd forint forgalmat értek el az élelmiszerek 2015. december-2016. november között kilencven termék kategóriában, 2 százalékkal többet, mint az előző évi hasonló időszak során. Mennyiség szempontjából 1 százalékkal csökkent a bolti eladás, ugyanakkor a nagyobb üzletek súlya növekedett a kiskereskedelemben.

A ronda krumpli olcsóbb lesz 

Attól még, hogy egy krumpli nem az előírt formájú, vagy méretű, vagy a répa ölt szokatlan jelleget, az íze tökéletes. Egy hazai áruházlánc vezetésével nálunk is bevezetik azt az értékesítési formát, hogy a szépséghibás termékeket nem a szemétbe dobják, hanem olcsóbban adják a vásárlóknak.

Béremelés: a kisboltoknak fog fájni, de nagyon 

Fájni fog, de nagyon. Mármint a kötelező béremelés. Legnagyobb bajban az élelmiszerboltok lesznek a blokkk.hu elemzése szerint, mivel ott a legkisebbek a keresetek. Gyorsulni fog a boltbezárás is.

Már kötelező a tápértékjelölés az élelmiszereken 

December 13-tól a gyártóknak föl kell tüntetniük az Európai Unió tagállamaiban értékesíteni kívánt élelmiszereken a tápértékre vonatkozó információkat - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

Ez az igazi junk food 

Kizárólag szupermarketekben és más üzletekben hulladéknak ítélt élelmiszerekből nyitottak boltot Leeds mellett. Mindenki annyit fizet, amennyit jónak lát – és a vásárlók nagyon elégedettek.

Ezentúl jelölik a GMO-mentes termékeket 

Szigorúbbá váltak a GMO-mentes termelés szabályai, kedden életbe lépett a genetikailag módosított szervezetektől mentes termelés szabályait, valamint a GMO-mentes élelmiszer és takarmány előállítás és forgalmazás feltételeit meghatározó magyarországi rendelet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Kicsivel is toppon vagyunk 

Egész Európa élelmiszer-kiskereskedelme történelmileg alacsony teljesítményt produkált. Csökkent a forgalom öt országban, köztük Ausztriában és az Egyesült Királyságban. Magyarországon is csak éppen hogy nőtt a kereskedelem értéke, de még ez is elég volt az európai élbolyhoz.

December közepétől kötelező a tápértékjelölés 

2016. december 13-tól ismét kötelező lesz a tápértékjelölés feltüntetése az előre csomagolt élelmiszerek többségénél. A határidőt megelőzően forgalomba hozott, tápértékjelölés nélküli termékek a készlet erejéig szintén a polcokon maradhatnak.

Csak a gond van a dinnyével 

Nem csak Magyarországon, de egész Európában alacsonyak a görögdinnye felvásárlási árak és túlkínálat van a gyümölcsből a piacokon - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti osztályának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

„Lemondhatna a kereskedelem haszonkulcsának néhány százalékáról" 

Még ebben az évben tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszertermelők és kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe, hanem akár az árrés kis részének átengedésével legyen partner a kereskedelem is - jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Kezd húzni a rendszerváltás vesztese 

Az alapvető élelmiszerekből mintegy százhúsz százalékos önellátásra képes Magyarország, sőt, ha a termelési potenciálunkat ésszerűen és fenntartható módon fejlesztjük, ez a szint elérheti a százötven százalékot is. A globális élelmiszerigény rohamos növekedésével ez komoly nemzetgazdasági előnyt jelenthet hazánknak.

Kevesebb, és drágább lesz a gyümölcs 

Várhatóan mintegy 25-30 százalékkal kevesebb gyümölcs terem az idén Magyarországon a fagykárok miatt - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke, miután felmérték a fagykárokat.

Végre marad elkölteni való pénzünk 

Jelentősen nőtt a magyar élelmiszer-kereskedelem forgalma az első negyedévben, amivel dobogós helyett szereztünk az európai rangsorban. Helyezést hirdetni azért nehéz, mert egyetlen határozott trend sem érzékelhető a kontinens piacán, ebből a szempontból Európa nem tűnik egységesnek.

Mentolos cigik! Szevasztok 

Megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét szerdai ítéletében az Európai Unió Bírósága, amely kimondta, hogy jogszerű a csomagolás széles körű egységesítése, a mentolos ízesítésű cigaretták jövőbeli tilalma, valamint az elektronikus cigarettákra vonatkozó új szabályozás is.

Szigorúan ellenőrzött nyulak 

A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is.

Több megy el sonkára, akár drágábban is megvesszük 

Tavaly többet költöttünk mind a szezonális édességekre, mind pedig a húsvéti sonkára, igaz ebben közrejátszott mindkét termékcsoportban az átlagár emelkedése is. A beszerzés fő helyszínét a hipermarketek jelentik nem csupán széles árukínálatuk, de az ünnepek előtt vásárlásra fordítható idő szűkössége okán is.

Veszélyben a csokink? Az édesipart is elérte a szakemberhiány 

A magyar édesipar kezd magára találni, de attól még messze van, hogy régi fényét visszanyerje. Márpedig az édesiparnak – globális szinten is – rengeteg új feladatot kell megoldania. A hatalmas választék miatt ma már csak a legkülönlegesebb termékekkel lehet kiemelkedni. A magyar édesipar képes megfelelni a kihívásoknak, de ehhez nagy szüksége lenne a szakképzett munkaerő megtartását célzó támogatásokra is – többek között ez hangzott el a Magyar Édességgyártók Szövetségének húsvéti sajtótájékoztatóján.

Kihalás fenyegeti a banánt 

Már évtizedekkel ezelőtt azért váltott a piac egy másik banánfajra, mert az addig boltokban lévő típus betegség támadta meg. A nemzetközi kereskedelemben mozgó banán már nemcsak kevésbé édes és ízletes, de klón is. Most ezt is gombafertőzés támadta meg.

Egyre kelendőbb az egészség 

Az árérzékenység, azaz a szűkös anyagi lehetőségek a tudatos táplálkozásra való törekvés ellen hat ugyan, az egészségesnek tartott élelmiszerek iránti igény mégis folyamatosan növekszik. A többség étkezési szokásait „normálisnak” nevezi, újra előtérbe került az otthoni főzés, és a többség egyre több alkalommal eszik egy nap.

Élelmiszerkereskedelem: egyre többen, egyre többet 

Magyarország továbbra is Európa élvonalába tartozik az élelmiszer-kiskereskedelem növekedési rangsorában. Nálunk a boltok bevétele 5,5 százalékkal emelkedett a negyedik negyedév során, tavalyelőtt október-decemberhez viszonyítva. Ez a második legnagyobb európai mutató Törökország után.

Az uborka is olcsóbb lehetne 

Áfacsalás tekintetében igencsak fertőzött a zöldség-gyümölcs ágazat, becslések szerint évente mintegy 60 milliárd forint esik ki a költségvetésből a csalások miatt. A szakmaközi szervezet alelnöke szerint ha náluk is csökkentenék az áfát, megszűnhetnének a körhintacsalások.

Mindenki áfacsökkentésért lobbizik 

Csökkent a sertéshús ára a boltokban, a január elsejétől élő áfamérséklés megtette a hatását. A láthatóan sikeres lépésen felbuzdulva, több más termékpálya szereplői is lobbizni kezdtek, és szintén kedvezményes, 5 százalékos áfát szeretnének – írta a Világgazdaság.

Az egészséghez vezető üzlet 

Gyógyszerek helyett a természet kincseinek erejében hisz Bezsila Ágnes, aki a természetes alapanyagok mellett a főzés kultúráját terjeszti kis boltjával. Az üzentre pedig egyre többen nyitottak.

Ami most nagyon megy: sör, üdítő, jégkrém 

Közel 750 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. május között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 4 százalékkal többet, mint az előző hasonló időszak során. Mennyiséget tekintve 3 százalékkal emelkedett a bolti eladás.

Tizenöt magyar cég újra exportálhat Oroszországba 

Az orosz Állategészségügyi és Növényvédelmi Szövetségi Szolgálat (Rosszelhoznadzor) tizenöt magyar, két ciprusi és néhány görög cégnek engedélyezte, hogy exportálhassa termékeit Oroszországba az élelmiszerembargó feloldásának esetén.

Tusfürdőt szívesebben veszünk a neten, mint sajtot 

Minden hatodik magyar fogyasztó vásárolt már interneten az élelmiszer-kiskereskedelemben kapható árut, amit házhoz szállítottak neki. Rajtuk kívül pedig a magyar fogyasztók több mint fele kész arra, hogy online vegyen napi fogyasztási cikket.

Módosulnak az élelmiszerlánc felügyeleti díj szabályai 

Jelentősen módosulnak hétfőtől az élelmiszerlánc felügyeleti díj szabályai, ezentúl a Nébih hatáskörébe tartozó termékek tavalyi nettó árbevétele alapján kell kalkulálni és az új szabályokat már a június elsejéig benyújtandó bevallás elkészítésénél is alkalmazni kell.

Egy újabb különadót fizethetünk 

Ágazati különadónak minősítette lapunknak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az élelmiszerlánc felügyeleti díj tervezett változását. Vámos György szerint ezt is a fogyasztók fogják megfizetni, mint a tranzakciós illetéket vagy az internetadót.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Lakhatás Budapesten kevesebb, mint havi 100 ezerből?

Lakhatás Budapesten kevesebb, mint havi 100 ezerből? 

 Bár az albérletpiaci főszezon rajtjára még két hónapot várni kell, a piac már most megmozdult.

Pénzszerzés

Drámaian visszaesett a lakásépítések száma Magyarországon

Drámaian visszaesett a lakásépítések száma Magyarországon  

Magyarországon 2010 előtt még évi 30-40 ezer lakás épült, tavaly kevesebb mint 19 ezer.

Klímablog

Karácsony Gergely tett egy ígéretet

Karácsony Gergely tett egy ígéretet  

A következő ciklusban 18 milliárd forintból többszáz négyzetméteres zöldterület jön létre - jelentette be a főpolgármester.

Gazdaság

Jó áron szabadulna meg ingatlanától? Adja el a kínaiaknak

Jó áron szabadulna meg ingatlanától? Adja el a kínaiaknak  

Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbbet a kínaiak költik, akik a magyar átlag majdnem másfélszereséért vásárolnak.

Infokom

Eldőlt, ki lesz a következő magyar űrhajós

Eldőlt, ki lesz a következő magyar űrhajós 

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo