A virsli és a pezsgő uralja a szilveszteri forgalmat

Az év utolsó hónapjában – elsősorban szilveszteri kedveltségüknek köszönhetően – megugrik mind a virsli, mind a pezsgő vásárlása: mindkét kategóriában az átlagnál kedvezőbb forgalomra számíthatnak a kereskedelmi láncok decemberben.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az éves virsliforgalomnak mintegy hatoda, míg a pezsgőforgalomnak közel a fele realizálódik ebben az egy hónapban. A szinte már hagyományosnak számító szilveszteri virslihez fogyasztott mustár iránti kereslet is csaknem a kétszerese az átlagos havi forgalomnak – ezt mutatják az idén húszéves Háztartáspanel felmérés eredményei.

Kép: sxc

Szívesen köszöntjük az újévet pezsgővel

Míg az év során alacsony a pezsgőt vásárló háztartások aránya, és ők elsősorban a magasabb jövedelmű és idősebb háztartásokból kerülnek ki, addig szilveszterre készülve a nagycsaládok és a kistelepülésen élők kosarába is kerül az italból – nem csekély mértékben az alkoholmentes változatokból.

A pezsgő meglehetősen szezonális termék: míg egy átlagos hónapban csupán a családok 3–5 százaléka, addig decemberben jellemzően több mint 30 százalékuk vásárol ebből az italból. Ennek kapcsán az év közben alig vásárolt alkoholmentes „gyerekpezsgők” piaca is megélénkül: az ünnepi vásárlók egyharmada ilyen termékváltozatot (is) vitt haza valamely üzletből. Azon pezsgővásárlók körében, ahol 14 év alatti gyermek is él a háztartásban, az alkoholmentes változat elterjedtsége 60 százalék felett volt a tavalyi főszezonban, azaz decemberben.

Az egyes kereskedelmi csatornák részesedése a pezsgő mennyiségi forgalmából
Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

Ízek tekintetében az édes változatok uralják a piacot, az értékesített mennyiség háromnegyede ebbe a szegmensbe tartozott a vizsgált időszakban. Az édes íz dominanciájában némi csökkenés azért megfigyelhető: egy évvel korábban még közel 80 százalék volt az aránya, azóta a fanyarabb száraz és félszáraz változatok néhány százalékpontnyi piacrészt el tudtak hódítani.

A pezsgőértékesítésben a hipermarketek járnak az élen: 2011-ben az összes mennyiségi értékesítés közel fele ebben a csatornában bonyolódott. Nincs ez másként decemberben sem: az év utolsó hónapjában is ugyanilyen erősek a hipermarketek.

Szinte már hagyománya szilveszteri virslifogyasztás

Kevésbé tekinthető szezonális élelmiszernek a virsli. Forgalma sem olyan mértékben koncentrált, mint a pezsgőé, az éves forgalom mintegy hatoda realizálódik decemberben. Szinte minden háztartás virslifogyasztónak tekinthető: a virsli népszerűségét és kedveltségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tízből kilenc háztartás vásárolja ezt a húskészítményt az év során.

Kereskedelmi csatornák részesedése a virsli forgalmából (mennyiségben)
Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

Nem elhanyagolható a decemberi vásárlók súlya: csak a decemberi időszakot vizsgálva az látható, hogy ebben az egy hónapban minden második háztartás vásárol virslit, hogy az év utolsó napján az is kerüljön az asztalra az éjféli köszöntéskor. Ebben az időszakban a vásárolt mennyiség is megugrik: míg egy átlagos hónapban az alkalmanként beszerzett mennyiség valamivel 60 dekagramm alatti, addig decemberben egy-egy vásárlás során harmadával több, átlagosan közel 80 dekagramm kerül a kosarakba. A virsli értékesítésben szintén megugrik a hipermarketek szerepe decemberben.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo