Élelmiszerre költjük fizetésünk negyedét

A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat, ami jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, amely egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Ugyanannyit költünk élelmiszerekre – Kép: SXC

Mára harmadannyi időt töltünk hipermarketekben, mint tíz éve, és fogyasztási szokásaink megváltozása már minden ágazatra jelentős hatással van, így a turisztikai szegmensre is – emelte ki előadásában Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója, a BGF docense a Kiterjesztett marketing című konferencián a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

„A hazai fogyasztói magatartásra az egyik legerősebb hatást ma a társadalmat szétfeszítő általános bizalmi válság gyakorolja” – jelentette ki a szakember, és hozzátette: bár 2012 utolsó negyedévében a bizalmi indexek stagnáltak a korábbi negyedévek csökkenéséhez képest, ez mégis inkább csak azt jelenti, hogy „az emberek beárazták 2013-at, és nem várnak sem túl sok rosszat, sem túl sok jót”. Mint kiemelte, a 2013-as első két negyedév adatai vízválasztóak lehetnek, hiszen amennyiben a bizalmi index emelkedésnek indul, az akár a fogyasztás növekedését is előre jelezheti.

Érdemes ugyanakkor óvatosan bánni az előrejelzésekkel, hiszen a fogyasztói magatartás másik meghatározó összetevője a háztartások rendelkezésére álló jövedelem. Általános tétel, hogy a csökkenő dinamikájú jövedelmek csökkenő fogyasztást eredményeznek. Napjainkra pedig a vásárlások lassan olvadó élményjellege oda vezet, hogy harmadannyi időt töltünk hipermarketekben, mint tíz éve. Mára az élmény megélése áttevődött az ésszerű és megengedhető vásárlási aktus keresésébe.

Tovább bővült a saját márkás termékek piaca
A kereskedelmi márkás termékek értékbeli piacrésze a napi fogyasztási cikkek piacán 2012-ben 2011-hez képest kissé csökkent, és éves átlagban 25 százalékos szintet ért el. Elsősorban a B márkák tudtak erősödni a kereskedelmi márkák rovására. Az A márkák részesedése gyakorlatilag nem változott: 2012-ben is a teljes FMCG forgalom közel felét adták ezek a termékek – derül ki a GfK Hungária háztartások otthoni fogyasztását monitorozó Háztartáspaneljének a kereskedelmi márkák teljesítményét bemutató tanulmányából.
„A csökkenő fogyasztás oka egyebek mellett az is, hogy manapság a hazai háztartások a családi költségvetés 25 százalékát költik élelmiszerekre. Ennek jelentőségét jól szemlélteti, hogy a magyarok a kilencvenes évek közepén is nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, akárcsak például a dél-koreaiak három évtizeddel ezelőtt. Ám mára a dél-koreaiak már csak keresetük valamivel több, mint egytizedét költik ételre, italra. A fogyasztás szerkezetváltása, ami egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, nálunk lassabban megy végbe” – hívta fel a figyelmet a BGF docense.

A fogyasztói szokások megváltozása ugyanakkor kihatással van egyéb iparági szegmensekre is. A házon kívüli (Out of Home) étkezés mértéke a válság előtti állapothoz képes 30–50 százalékkal esett vissza, a jó nevű, fővárosi éttermek az elmúlt években harminc százalékkal kevesebb vendéget szolgáltak ki. A probléma továbbgyűrűzik, hiszen ma a gasztronómia az egyik hajtóereje a nemzetközi turizmusnak. Ahol nincsenek magas színvonalú éttermek, oda a kiemelt vásárlóerejű látogatók sem utaznak.

Egyre kevesebben tudnak megtakarítani
A megtakarításokkal rendelkezők aránya továbbra sem növekszik a hazai lakosság körében, 2004 óta a legalacsonyabb arányt látjuk 2013 első félévében is – állítja a GfK Hungária a Retail Banking Monitor felmérésének adataira alapozva. A fogyasztói bizalom erősödésére utal, hogy a megtakarítási célok között némileg emelkedik a nyugdíjas évekre és az üdülésre/utazásra való felkészülés fontossága.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo