Idén több sört iszunk

Öt év után újra bővül a magyar sörpiac a Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint, tavaly Magyarországon a tagvállalatok által értékesített sör mennyisége 3,8 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a szövetség három tagvállalata - a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, valamint a Heineken - összesen 6,383 millió hektoliter sört értékesített. Ezek a cégek a magyar sörpiac több mint 90 százalékát képviselik. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az értékesítés növekedése az idén is folytatódik. Kifejtette: ebben szerepet játszik az is, hogy az időjárás és más tényezők ösztönzik-e a sörfogyasztás növekedését.


Újra többet iszunk

Csíkné Kovács Klára beszélt arról is, hogy a szakmai szervezet tagvállalatai a múlt évben összesen mintegy 61 milliárd forint adót fizettek be az államkasszába. A szövetség adatai szerint a teljes adóbefizetés 56 százalékát a jövedéki adó tette ki. Emellett a sörgyárak 19 milliárd forint áfát, 1,5 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat és 3,8 milliárd forint bérjellegű járulékot és adót juttattak a magyar költségvetésbe.

Az elnök megjegyezte, hogy közvetlenül a gyártóknál több mint 1.700 ember dolgozik, közvetve pedig a sörgyártás mintegy 26.300 munkahelyet jelent a magyar gazdaságban.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo