Szűkülő piacon tör előre a Z generáció
Folytatódott a magyarországi cégalapítások számának csökkenése 2025-ben. Az Opten adatai alapján az új cégek alapítóinak száma a 2024-es 28,5 ezerről 25,3 ezerre mérséklődött, ami több mint 11 százalékos visszaesést jelent. A csökkenés szinte valamennyi generációt érintett: kevesebb baby boom, X és Y generációs alapító jelent meg, mint egy évvel korábban.
A Z generáció azonban kivétel. Számuk 4 432-ről 4 950-re, közel 12 százalékkal nőtt, így részesedésük egyetlen év alatt 16,1-ről 19,6 százalékra emelkedett. Az Y generáció továbbra is a legnagyobb alapítói csoport 43 százalékos aránnyal, a növekedést azonban 2025-ben már egyértelműen a Z generáció adta.
Az új cégeknél már közel kétharmados a fiatalabb generációk súlya
A Z előretörése egy hosszabb átrendeződés új szakasza. 2016-ban az Y, Z és alfa generáció még az új alapítók 38 százalékát adta, 2020-ban már többségbe kerültek, 2025-re pedig arányuk 63 százalékra emelkedett. Vagyis tíz év alatt megfordult a cégalapítók generációs összetétele.
A működő cégvilágban még az X generáció dominál
Az új alapítások generációs átrendeződése a teljes cégállományban egyelőre jóval lassabban jelenik meg. A működő vállalkozások tulajdonosainak 49 százaléka továbbra is X generációs, míg az Y részesedése 27, a Z-é 6 százalék. A cégjegyzésre jogosultaknál még erősebb az X jelenléte, 52 százalékuk tartozik ehhez a generációhoz.