Ennyi pénz még nem jutott a magyar mezőgazdaságra

Minden eddiginél nagyobb támogatást kapnak jövőre a gazdák a szaktárca jövő évi tervezett költségvetéséből. Az uniós támogatásokkal együtt mintegy 835 milliárd forintos keretből 776 milliárd forintra számíthatnak a termelők - közölte Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter közölte, hogy az aszály okozta veszteségek miatt a kormány októberben mindenképpen megkezdi a SAPS támogatások kifizetését.

Fazekas Sándor elmondta, a földhaszonbérletre mintegy 18 ezer hektár területre csaknem 900-an pályáztak eredményesen. Olyan helyi mezőgazdasági vállalkozók is földhöz juthatnak a pályázati rendszer révén, akiknek eddig erre nem volt lehetőségük. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) folyamatos az igények elbírálása, így néhány napon belül a sikeres pályázatok száma eléri az ezret. A kormány lehetőségeihez mérten minden lehetőséget megad az NFA-nak, hogy az állami földvagyont gyorsabban és eredményesebben kezelje, a földpiacot hatékonyabban ellenőrizze.

Fazekas Sándor közölte, a földtörvénytervezet elkészítésénél a föld magyar kézben tartása volt a legfontosabb szempont. A legeredményesebb nyugat-európai szabályozásokat figyelembe véve alkottak törvényt, hogy a vidéken élők generációkon át földműveléssel foglalkozhassanak.


Jövőre 776 milliárd forintra számíthatnak a termelők

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke az új agrárkamarai törvényről elmondta, a szabályozás egységbe tömöríti az élelmiszerlánc szereplőit, s valamennyi piaci szereplő érdekeit érvényesíti majd. A testületi tagság kötelező lesz az agráriumban dolgozók számára, így 10 ezerről 400 ezer fő nagyságúra növekedve nagyon erős érdekképviselet jön majd létre.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a szakmai szervezetek javaslatait is beépítve még júliusban elkészíti az állattenyésztési ágazatot segítő javaslatait, amelyeket várhatóan még e hónap végén vagy augusztus elején a kormány elé terjeszt - mondta Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Aszály - Megkezdődik a kifizetés

 

KAP - Így jönnek az agrárpénzek 2014-től
Magyarország helyzete az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformfolyamatában az új költségvetés időszakban, 2014 és 2020 között lényegében nem változik a közvetlen támogatásokat tekintve. Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint az EU Közös Agrárpolitikájára fordítható forrásokat a tervek szerint a jövő évi, azaz a 2013-as nominálértéken fagyasztják be. A teljes KAP-költségvetés a következő uniós költségvetési időszakra 386,9 milliárd euró lesz. Ebből az agrárgazdasági tevékenység - azaz az I-es pillér - finanszírozására várhatóan 281,8 milliárd euró jut majd.

A szárazság miatt folyamatosan és nagymértékben emelkedő takarmányárak, valamint a hőség miatti termeléscsökkenés, továbbá az állatelhullás miatt komoly veszély fenyegeti az állattartó vállalkozások talpon maradását. Az állattartók így szükségesnek ítélik az ágazatnak folyósított nemzeti támogatások - ezek most mintegy 40 milliárd forintot tesznek ki - folyamatos biztosítását, minél gyorsabb kifizetését, esetleges megemelését, továbbá a vízfelhasználás könnyítését segítő intézkedések meghozatalára is számítanak.

Feldman Zsolt elmondta, hogy a tárca az EU által megengedett legmagasabb támogatást kívánja nyújtani az állattenyésztési ágazatnak. Emellett a forgóeszköz-hitelekhez való hozzájutás könnyítését is javasolja a kormánynak annak érdekében, hogy a gazdák megvásárolhassák az állattartáshoz nélkülözhetetlen takarmánymennyiséget.

Hozzátette, hogy a VM október 16-tól megkezdi a területalapú támogatás és a különleges tejtámogatás előlegének kifizetését is, amely 157 milliárd forintot tesz ki.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán elmondta:, a költségvetésben szereplő sertésprogram 2,6 milliárd forinttal indul, s jövőre 500 millió forinttal magasabb összeg, csaknem két milliárd forint lesz fordítható a rendkívül sikeres tanyafejlesztési programra is. A miniszter szerint a kormány ígéreteivel összhangban az osztatlan földtulajdon megszüntetésével kapcsolatos kiadásokra 1,5 milliárd forinttal több, vagyis 2 milliárd forint kiadás lesz teljesíthető.

Eltűntek a táskás emberek - Bejött a fordított ÁFA

Több mint 50 százalékkal csökkent a fekete gabonakereskedelem Magyarországon a fordított áfafizetés július 1-jei bevezetését követően. Az intézkedés akár 10 milliárd forinttal is növelheti a költségvetés bevételeit.

A mezőgazdasági áfacsalások visszaszorítása érdekében július 1-jétől a gabonafélék, az olajos magvak és a fehérjenövények értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy az eladó az adókötelesen értékesített termék után nem számít fel áfát, vagyis nettó áron értékesít, a forgalmi adót pedig a vevő fizeti be.

 A változtatások kétéves átmeneti időszakra léptek hatályba. A becslések szerint a fordított áfa alkalmazása évente mintegy 10 milliárd forinttal körüli összeggel növelheti a költségvetés áfabevételeit.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo