Sokan nézünk új állás után

Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkezendő 12 hónap során. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.

Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkezendő 12 hónap során. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.

A magyar internetezők 55 százaléka véli úgy, hogy az elkövetkezendő egy évben állást fog keresni, elsősorban a 18-34 és a 45-54 év közötti korosztály - derült ki a Jobinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által készített felmérésből.


Tízből négyen most is állást keresnek

 „Megdöbbentő, hogy azok közül, akik a felmérés pillanatában állással rendelkeztek, minden második munkavállaló a közeljövőben nagy valószínűséggel új állás után néz" - mondta Kristók Balázs, a Jobinfo.hu állásportál vezetője. Azok között, akik jelenleg ugyan nem keresnek állást, de az elmúlt 3 évben igen, jóval többen (51%) számítanak rá, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban ismét rákényszerülnek az álláshirdetések böngészésére, mint azok, akik már régebb óta nem keresnek új állást (21%).

A nők inkább bíznak az ismerősökben

 

Könnyen talál állást a mérnök, az informatikus és a könyvelő
Mérnököt, informatikai szakembert, könyvelőt kerestek leginkább a vállalatok az elmúlt fél évben, de sok volt a betöltetlen állás az ügyfélszolgálati, kereskedelmi területeken is. Válságban több gyakornokot alkalmaznak a cégek. „Ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogni a hiányszakma lényegét, azt mondhatjuk, ezek azok a pozíciók, ahol az állást kínálók nem találnak elegendő megfelelően képzett munkaerőt. A statisztikáinkat figyelve azt tapasztaljuk, hogy évek óta a mérnöki, informatikai pénzügyi és értékesítési területeken van a legnagyobb hiány, a gyártást, termelést támogató területeken a kereslet-sokszorosa a kínálatnak." - fogalmaz Zsédely Krisztián, a Profession.hu kereskedelmi vezetője. „Az elmúlt időszak statisztikái továbbra is erős, növekvő igényt jeleznek az it munkaerő iránt, miközben a pályázók száma kevés, és stagnál. Hasonló a helyzet a mérnöki pozíciók terén, itt a növekvő igény mellett a jelentkezők száma lassú emelekedést mutat, bár még így is rosszabb a helyzet, mint az it pozíciók esetében."

Az internetezők jellemzően a világhálót választják álláskeresésre is. A neten keresők körében az álláskereső oldalak (90%) a legnépszerűbbek, ezt követik azok testre szabott hírlevelei (56%), a keresők (54%) és közvetlenül a kiválasztott cég honlapja (49%), de a közösségi oldalakon is több mint ötödük tájékozódik. Az internetes csatornák mellett még gyakori az ismerősök, barátok, rokonok ajánlása és az apróhirdetési újságok böngészése.

„Érdekesség, hogy a nők jellemzően inkább fordulnak a munkaügyi kirendeltségekhez és karrierirodákhoz, vagy számítanak ismerőseik, barátaik, rokonaik ajánlására, mint a férfiak. A hölgyektől a kreatívabb karrierépítés sem áll távol, a most futó szlogenpályázatunkon is több a női résztvevő. Az erősebbik nem viszont elsősorban a munkaerő-közvetítői és fejvadász cégekben, az állásbörzékben vagy a kiválasztott vállalat közvetlen megkeresésében bízik" - mondta a Jobinfo.hu szakembere.

Az interneten állást keresők között a felsőfokú végzettségűek több mint kétharmada a kiválasztott cég honlapján is tájékozódik, míg az internetes fórumokat jellemzően az alacsonyabban iskolázott internetezők keresik fel munkakeresés céljából.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo