Céges vásárlások tartják életben az autópiacot

Annak ellenére, hogy az új autók értékesítése az előző évhez képest több mint 20 százalékkal növekedett, a gépjármű-finanszírozás az első negyedévben 15 éves mélypontjára süllyedt. A használt, illetve az új autók lakossági finanszírozása 2011 utolsó negyedévéhez képest a Lízingszövetség első negyedéves adatai, valamint a Lombard szakmai becslése alapján további közel 20 százalékot csökkent. A flottafinanszírozás ezzel beérte, sőt, meg is előzte a történelmi mélypontra ereszkedő lakossági gépjármű-finanszírozást.  

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Lombard Lízing Csoport szakértője szerint egyértelműen érződik, hogy a lakosság menekülni próbál meglévő hiteleiből, hitelfelvételi hajlandósága pedig még az eddigi rendkívül alacsony szintről is tovább csökkent. Összességében, a lakossági gépjármű-finanszírozás minden szegmense szűkül. Az egyetlen kivételt a céges vásárlók számára az év elejétől elérhető nyíltvégű lízingkonstrukció jelenti, amely az általános visszaesést valamelyest ellensúlyozni tudja.

Elmúlt a válás a flottafinanszírozási piacon

A finanszírozási piacon 2012 első negyedévének legszembeszökőbb jelensége az a tény volt, hogy a flottafinanszírozási piac beérte, sőt, meg is előzte a lakossági autófinanszírozási piacot. Erre a gépjármű-finanszírozási szakma történetében még nem volt példa, hiszen a válságot megelőző években a flottapiac alig érte el a lakossági piac 10 százalékát. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a flottafinanszírozási piacon a válság gyakorlatilag „elmúlt", hiszen az új üzletkötések volumene újra elérte a 2007-es és 2008-as években látott szinteket, miközben a lakossági hitelpiac az utóbbi hónapok során tovább csökkent, és ezzel történelmi mélypontra került.

„E tekintetben érdemi elmozdulást a tavalyi évi végtörlesztések sem hoztak, hiszen a devizahiteleikből kimenekült háztartások egyelőre nem fordultak új beruházások, például a gépjárművásárlás felé" - mondta Anderle Ádám, a Lombard igazgatóságának tagja. „A háztartások jövőképe érdemben az elmúlt hónapokban sem változott meg, és továbbra is rendkívül bizonytalan. A korábban felvett, jellemzően devizaalapú hitelek törlesztései sokak számára jelentenek erőn felüli terheket, így a lakosság mentalitásában mélyreható változás állt be: ma már azok is kétszer meggondolják a hitelfelvételt, akik egyébként megengedhetnék maguknak" - hangsúlyozta a szakember.

A trendfordulóra még várni kell
A Lombard Lízing Csoport szakértője szerint a közeljövőben alapvető változás nem várható a gépjármű-finanszírozási piacon. „Valószínű, hogy a piac további esése az év második felére megáll, s nem mutat majd negyedévről negyedévre folyamatos csökkenést" - összegzi a kilátásokat Anderle Ádám. - „Ennek ellenére, trendfordulóra 2012-ben semmiképpen nem számíthatunk."

Nyíltvégű pénzügyi lízing

Ezzel egyidőben, a 2012 elejétől életbe lépett szabályozások eredményeképpen, az idei év nagy slágere az előzetes várakozásoknak megfelelően a nyíltvégű pénzügyi lízingkonstrukció. Az áfa-törvény változása következtében ugyanis a nyílt végű lízing havidíjai után 2012. január 1-től kezdődően komoly áfa-kedvezmény jár. A havidíjak egy részének áfa-tartalma ugyanis levonhatóvá vált.

„Ez a tényező az, ami a jelenlegi körülmények között, amikor a makrokörnyezetben még mindig nem érzékelhető pozitív változás, képes ellensúlyozni a finanszírozási piac visszaesését, hiszen az áfa-előny kizárólag finanszírozás esetében érvényesíthető, készpénzes vásárlás során nem" - mutat rá Anderle Ádám - „Ennek köszönhetően, a 2012 első negyedévében finanszírozott új autók jelentős részénél a szerződéseket már a nyílt végű lízingkonstrukció keretében kötötték meg. Különösen igaz ez olyan prémium kategóriás gépjárművekre, mint a BMW, vagy a cégek körében különösen népszerű Ford-modellek."

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo