Leverheti a SZÉP kártya az üdülési csekket

A Szállodaszövetség a belföldi turizmus élénkítését várja a SZÉP kártyától, amelynek forgalma a szállodákban, kereskedelmi szálláshelyeken olyan ütemben bővül, hogy a nyaralási szezonban, majd a későbbi hónapokban meghaladhatja az üdülési csekk korábbi forgalmát is.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) közleményében emlékeztet rá, hogy az üdülési csekknek az elmúlt években meghatározó szerepe volt a szállodák vendégösszetételének, forgalmának alakulásában. Amíg a 2000-es évek elején a magyarországi hotelek vendégéjszakáinak a 30 százaléka, addig néhány évvel később már közel fele magyar vendégekhez volt kapcsolható. Egyes vidéki szállodákban - a Balaton mellett, Sopronban, Hajdúszoboszlón - a hazai vendégéjszakák száma elérte a 70-80 százalékot is. A 2008-2010 között évente felhasznált 45-50 milliárd forint értékű csekknek körülbelül a felét a kereskedelmi szálláshelyeken váltották be.

Az üdülési csekket felváltó SZÉP kártya bevezetését az MSZÉSZ kezdettől támogatta, mivel alacsonyabb jutalék fizetésével jár. A kártya bevezetésével járó - döntően technikai jellegű - problémák megszűntek, illetve lényegesen csökkentek - hangsúlyozzák.

Több mint 700 ezer SZÉP

Hová megyünk nyaralni?
Szakértők szerint a továbbiakban az általános gazdasági helyzet, az üzemanyagárak emelkedése és a Széchenyi Pihenő Kártya jelenleg bizonytalan piaci elfogadottsága miatt a belföldi kereslet további szűkülésére lehet számítani. Némi növekedést hozhat a hosszú hétvégék száma, és a magas euró árfolyam, ami miatt többen inkább itthon pihennek majd a külföldi utazás helyett, írja a BKIK. A Magyar Turizmus Zrt. a tavalyi vendégéjszaka-számok alapján készített kimutatást, amely szerint 2011-ben Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló voltak a leglátogatottabb települések. Budapesten 9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, Hévízen 6 százalékkal. Hajdúszoboszlón ugyan 7,7 százalékkal kevesebb éjszakát aludtak a vendégek, a város még így is 719 ezer vendégéjszakával a harmadik a sorban megelőzve.

A SZÉP kártyát kibocsátó bankok alkalmassá tették termináljaikat egymás kártyáinak elfogadására, így nem szükséges egy-egy szolgáltatónál - legyen szó szállodáról, étteremről, panzióról - három terminált elhelyezni. Az viszont elengedhetetlen, hogy a SZÉP kártyát elfogadni kívánó vállalkozások mind a három bankkal szerződjenek - hívják fel a figyelmet. Eddig több mint 700 ezer SZÉP Kártyát bocsátott ki a három pénzintézet - az OTP, a K&H és az MKB -, ezekkel a kártyatulajdonosok már több mint 19 milliárd forint értékben fizettek.

Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. 2011 júliusában elsőként bocsátotta ki Magyarországon a Széchenyi Pihenő Kártyát, azóta augusztus 10-ei adatok szerint 537 770 darab SZÉP kártyát bocsátott ki 11 794 munkáltató megbízásából. Az MKB közlése szerint augusztus elejétől az MKB SZÉP kártyát több mint 90 ezer kártyabirtokos 10 ezernél is több elfogadóhelyen használhatja. A K&H Bank arról számolt be, hogy eddig mintegy 76 ezer SZÉP kártyát bocsátottak ki, amellyel mintegy 9.800 helyen lehet fizetni. A K&H SZÉP kártyával eddig 9 800 munkaadó adott juttatást munkavállalóinak, akik 1,7 milliárd forintot költöttek el.


Forrás: Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

Az NGM korábbi közlése szerint július végéig a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyákra összesen 50 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók.

SZÉP Kártya: Beintett a kormány a fürdőknek

Nem enged a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a fürdőszövetség kérésének, amelyben a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP Kártya) alszámlái közötti átjárhatóságra tettek javaslatot. Ez a kivételes lehetőség csak a szálláshely szolgáltatásra vonatkozóan jár a tárca érvelése szerint. Figyelembe véve a kereskedelmi szálláshelyek idei forgalmáról rendelkezésre álló adatokat, az ágazatnak minden olyan eszközre szüksége lenne, amely a belföldi forgalom élénkülése irányába hat, a KSH friss statisztikája szerint ugyanis a foglaltság ágazati szinten továbbra is a kritikus 50 százalék alatt áll.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo