Egy magyar kutatás eredményei alapján a hazai környezetben az üzleti siker titka például a nyitottság, az együttműködés és az agilitás.Magyarországi jellegzetesség, hogy bizonyos vállalatok üzletimodell-innováció nélkül, a jó kapcsolataiknak köszönhetően is fenn tudnak maradni, de Csath Magdolna szerint ezek a cégek hosszú életre nem számíthatnak.
A Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában megjelent Üzletimodell-innováció című könyv olyan sikeres nagyvállalatok, mint az Apple vagy az IKEA üzleti modelljeinek bemutatása mellett magyar példákon keresztül mutat rá az újszerűség és egyediség fontosságára.
Újítás az üzleti modellben
Amikor korábban a vállalatok innovációról beszéltek, alapvetően termék- és technológiai innovációra gondoltak. Az elmúlt 20 évben azonban jelentős változás játszódott le az üzleti világban. A termék- és technológiai innováció mellett hasonlóan fontossá vált az üzletimodell-innováció. Esetenként egy innovatív üzleti modell erősebb versenyfegyver lehet, mint egy új termék vagy új technológia.
A könyv az üzletimodell-innováció elméletét és gyakorlatát mutatja be. A kiindulási alap a szerző előzetesen végzett kutatása, amelyben arra kereste a választ, hogy milyen üzleti modellekkel dolgoznak magyar cégek.
Az eredmények megmutatták, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek sikeres üzleti modelleket alkalmaznak akkor is, ha nem használják a kifejezést. Sikerük közös jellemzője a nyitottság, az együttműködés, az agilitás, az intelligencia, a tudással, kreativitással és nem „olcsósággal” való versenyzés.
Fontos továbbá az etikus üzleti magatartás, amely hosszabb távú kapcsolatok kiépítését teszi lehetővé. A magyar tulajdonossal rendelkező cégek esetén az első számú vezető értékrendje, kreativitása, üzleti és etikai normái, továbbá vezetési stílusa alapján rajzolódnak ki a legmarkánsabb különbségek.
Különösen fontos az üzletimodell-innováció alkalmazása olyan válságágazatokban, mint például az építőipar. Ilyen helyzetekben az üzletimodell-innováció radikális változtatást kell, hogy jelentsen a vállalat életében.
Azok a cégek, amelyek elsősorban jó kapcsolatok alapján tudnak jó megrendelésekhez jutni – beleértve a pályázatokhoz való hozzáférést is –, üzletimodell-innováció nélkül is fenn tudnak maradni, sőt, még nyereségesek is tudnak lenni. A szerző szerint a kérdés csupán az, hogy meddig.
Az Üzletimodell-innováció című könyv elsősorban nem a nagy multinacionális vállalatokhoz szól, hanem az innovációval, újdonsággal, vevőközelséggel versenyezni akaró cégeknek ad jó ötleteket. Rámutat arra, hogy milyen feltételekkel lehet a változó világban sikeresnek maradni.
A könyvet elsősorban a gyakorló és leendő közgazdászok, vállalatvezetők és üzleti tanácsadóknak ajánlja a szerző, de bárki könnyedén tudja használni, aki üzleti sikert szeretne elérni.