Javulhat a helyzet a magyar hotelpiacon

Nőtt a vendégszám, új hoteleket adtak át, s három felsőkategóriás szálloda is új gazdára talált. A Colliers International ingatlan-tanácsadó idei első félévet értékelő elemzésében bizakodó a jövőt illetően elsősorban a külföldi vendégforgalom alakulásával összefüggésben. Az esztendő második fele a már rendelkezésre álló adatok alapján jól indult, bár az árakat illetően sok pozitívumot még nem tartalmaznak a beszámolók.

A 2012-es esztendő első félévében a szállodák 4 százalékos vendég, illetve 6 százalékos vendégéjszaka szám növekedést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. A 4-csillagos szállodák továbbra is kiemelkedően teljesítettek (15%-os vendégszám növekedés), míg a három és ötcsillagos egységek a fenti mutatók tekintetében inkább csak stagnáltak.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a hosszú évek óta tartó vendégszám növekedés a négycsillagos kategóriában a kínálat jelentős bővülésének is köszönhető - emelte ki a tanácsadó cég elemzésében. A szobakihasználtság növekedése 2010-től indult el újra, de még mindig a 2007-es szint alatt van.

Az ötcsillagosok stagnáló teljesítményében valószínűleg közrejátszott a MALÉV leállása miatti üzleti utazók kiesése, valamint a tavalyi EU elnökség pozitív hatása. Az összes bruttó árbevétel 7 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszhat a tavalyihoz képest gyengébb forint/euró árfolyam is.

Tranzakciók, fejlesztések

Magyarországra az ingatlanpiaci válság előtt sem voltak jellemzőek a hotel tranzakciók, az utóbbi időben ugyanakkor három felsőkategóriás szálloda is vevőre talált Budapesten. Az Intercontinental, Gresham és LeMeridien szállodák vevői egyaránt arab tulajdonosi hátterűek voltak.

Vidéken főleg uniós forrásból felújított illetve kibővített, többnyire kevés szobával rendelkező szállodákat adtak át. A nagyobbak közül az ETO Park Hotel nyitása történt nemrég, jövőre pedig a kecskeméti Sheratoné várható.

Budapesten a Mellow Mood újabb három szállodát ad át, melyek közül az ötcsillagos Buddha Bár Klotild Palace és a négycsillagos Estilo Fashion Hotel már megnyitott, a Hősök terén található Mirage Fashion Hotel pedig nyitás előtt áll. Szintén új átadás a belvárosi négycsillagos Zenit Hotel 97 szobával, a Park Inn by Radisson Váci úti egységének nyitása pedig ősszel várható.

Továbbra is kérdéses a Rácz Hotel régóta húzódó megnyitása bár ennek az ügye végre rendeződni látszik.

 

Kihasználtság, bevételek

A külföldi vendégéjszakák száma a szállodákban 10 százalékkal nőtt, míg a belföldieké egy százalékkal. A szobafoglaltság 42,8 százalék volt, ami mindössze 0,2 százalékponttal magasabb mint az előző év azonos időszakában. Budapesten a vendégéjszakák száma összességében 8 százalékkal emelkedett, míg a Balatonon stagnált.

Az átlagos szobaár a január - júniusi időszakban 33 000, 14 200, illetve 9 400 forint volt az öt-, négy-, és háromcsillagos szállodákban. Ez mindhárom kategóriában emelkedést jelent, a legnagyobbat (10%) az ötcsillagos kategóriában. A szállodák bruttó szállásdíj-bevétele összességében több mint 9 százalékkal emelkedett.

Forma-1: erős kereslet, változatlan szobaárak
Lényegesen erősebb volt a kereslet az idei Forma-1 idején a budapesti szállodákban, mint tavaly, az átlag szobaár azonban a tavalyi szinten maradt - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerdán a Magyar Hotel Monitor adatai alapján.
Az idei Magyar Nagydíj ideje alatt a budapesti szállodai szobafoglaltság 86,7 százalék volt, 4,7 százalékponttal magasabb, mint a tavalyi autóverseny idején: Forma-1 idején az átlagos szobaár 21 658 forint volt, 2011-ben pedig 21 704 forintot tett ki. Az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (revpar) 18 609 forint volt az idén, 7,3 százalékkal több, mint a 2011-es Forma-1 idején.
Az idén a Forma-1 három napja alatt a szobafoglaltság 13 százalékponttal, az átlagár 59,5 százalékkal, a revpar mutató pedig 86,9 százalékkal volt magasabb, mint a teljes júliusi átlag. Tavaly a verseny alatt a szobafoglaltság 15,9 százalékponttal, az átlagár 68,3 százalékkal, a revpar 104,2 százalékkal haladta meg a júliusi átlagot - közölte a szövetség.
Az MSZÉSZ felhívta a figyelmet arra: kedvezőtlen, hogy az árfolyamnyereség nem mutatkozott meg a forint átlagárakban és revpar mutatóban. Tavaly a Forma-1 napjain az euró 270,2 forint volt, ebben az évben 284,4 forint, a gyengülés pedig a szállodák számára a bevétel szempontjából kedvezőbb.

Mi várható?

Az eddigi jelek az év első félévére vonatkozóan bíztatóak a Colliers szakemberei szerint, elsősorban a külföldi vendégeknek köszönhetően. A belföldi turizmus amúgy is a nyári hónapokkal erősödik meg, így talán az eddigi stagnálás után az is emelkedésnek indulhat, akár a már kibocsájtott SZÉP kártyák felhasználásának köszönhetően. (A Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi összesítése szerint a munkáltatók 48 milliárd 597 millió forint értékben adtak juttatást a dolgozóiknak Széchenyi Pihenő Kártyán, amelyből a kártyatulajdonosok 17 milliárd forintot meghaladó összegben használtak fel július végéig.)

A már elindult szállodafejlesztések lassan kifutnak, banki finanszírozás hiányában pedig uniós támogatás mellett sem nagyon indulhatnak új fejlesztések. A kínálat bővülése ezzel lelassul (nem beszélve a nehéz helyzetbe került bezáró szállodákról) teret nyitva ezzel a jelenlegi kínálat jobb kihasználtságához.

 

Véleményvezér

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos 

Semmi nincs biztonságban, ami mozdítható.
Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo