Mennyit költünk egészségre?

A krónikus betegségben szenvedők fele havonta legalább 5 ezer forintot költ el a patikában - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu internetes portál megbízásából készített.

A felmérés eredményei alapján átlagosan a lakosság 70 százaléka legfeljebb 5 ezer forintot hagy a gyógyszertárban, 15 százalékuk 5-10 ezer forint közötti összeget, és közel minden tizedik ember ennél is többet.

Természetesen a kérdés vizsgálata jelentős eltérést mutat abban a tekintetben, hogy az illető szenved-e valamilyen krónikus, tartós megbetegedésben, esetükben ugyanis lényegesen magasabb a patikában többet költők aránya, minden második panaszos ember legalább 5 ezer forintot fizet.

 

A krónikus betegek esetében az elköltött összeget az is befolyásolja, hogy a páciens hányféle problémával küzd: az egy alapbetegségben szenvedők esetében 23 százalék az 5-10 ezer forintot, és 14 százalék a 10 ezer forint felett költők aránya, míg a két vagy több betegségben szenvedők esetében ezek az arányok rendre 34 és 24 százalék.

Patikába járási szokásainkat tekintve egyébként elmondható, hogy a lakosság fele havi szinten fordul meg gyógyszertárban (17% havonta többször, 35% havi egyszer), és nem meglepő módon a patikába járók jellemzően nők (60% havi szinten - férfiak esetében 41%), valamint az életkor emelkedésével is emelkedik arányuk (havi szinten 55-65 év között közel 70%, 65 év felett 84% jár gyógyszertárba).

Béren kívül- Fontosabb az egészség, mint az étkezési jegy

Ma már az étkezési támogatásnál fontosabbnak tartják az egészségmegőrzést a munkáltatók és a munkavállalók is, ha cafeteriáról van szó. Bár az egészségtámogatások után adózniuk kell a cégeknek, az új betegbiztosítási konstrukció előrelépést jelenthet ezen a területen. Az egészségügyi szolgáltatások ára a több ezrestől egészen a százezres nagyságrendig terjed, de hogy mennyit fizet egy cég a dolgozójának, az a pozíciójától is függ.

Sokan érzik úgy, hogy hiába fizetik a kötelező társadalombiztosítást, betegség esetén nem kapnak megfelelő szolgáltatást az egészségügyi intézményekben. A legtöbb panaszt azzal kapcsolatban hallani, hogy nem elég körültekintő az orvos, órákat kell várni a kezelésre, nem a megfelelő rendelésre irányítják az embert, és egyes vizsgálatokról, kezelésekről is kiderül, hogy azt nem is támogatja a tb, külön kell érte fizetni. Van, aki évtizedeken át egészséges, ám amikor véletlenül mégis megbetegszik, a fent említett helyzettel kénytelen szembesülni. Nem véletlenül értékelődtek fel az utóbbi években a magán egészségügyi szolgáltatások, amelyeket nem tud ugyan mindenki megfizetni, viszont egyre több vállalat biztosít olyan egészségügyi juttatást dolgozójának, amivel magánrendelőben is szakorvosi ellátáshoz, szűréshez juthat.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo