Egészségmegőrzés cikkek


Egyre sportosabbak a magyarok, de még mindig iszonyú sokat ülünk

Egyre sportosabbak a magyarok, de még mindig iszonyú sokat ülünk 

Habár egyre többen sportolnak Magyarországon, még mindig kevesen teljesítik az egészségmegőrzéshez szükséges 2,5 órás heti mozgást, a többség pedig iszpnyú sokat, napi több mint nyolc órát ül egy helyben.
Okosóra egyenlő egészségtudatos életmód?

Okosóra egyenlő egészségtudatos életmód? 

Magyarországon jelenleg minden tizedik felnőtt internetező hord okosórát és/vagy karkötőt, okostelefonos aktivitásmérő-alkalmazást pedig negyedük szokott használni. Az okosórát és/vagy okoskarkötőt használók egészségtudatosabbak a nem használó társaiknál, rendszeresebben járnak szűrővizsgálatokra, nagyobb arányban sportolnak, és jobban odafigyelnek a táplálkozási szokásaikra is – derült ki az eNET kutatásából.
Összefüggés van a légszennyezés és a vetélés kockázata között

Összefüggés van a légszennyezés és a vetélés kockázata között 

Összefüggés mutatható ki a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között amerikai kutatók eredményei alapján. Sőt, egy hónapon belül többször is megnőhet a kockázat, ahogy a levegő minősége változik.
November 14-én van a diabétesz világnapja: egyre több nőt érint a cukorbetegség

November 14-én van a diabétesz világnapja: egyre több nőt érint a cukorbetegség 

Magyarországon 772 ezren szenvednek cukorbetegségben, és az adatok szerint a betegek több mint a fele nő - mondta Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke a diabétesz világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Az asztmán is segítene, ha letennénk az autót

Az asztmán is segítene, ha letennénk az autót 

Az asztmások sokszor csak a levegő pollenkoncentrációját figyelik, pedig a légszennyezettségi adatokat is kéne - Erre figyelmeztet az 1998 óta minden május első keddjén megrendezésre kerülő Asztma Világnap is.
Akár negyven százalékkal többet termel az egészséges munkaerő

Akár negyven százalékkal többet termel az egészséges munkaerő 

Nemzetgazdasági szinten több száz, akár ezermilliárd forintos értéket képviselhet az egészségügyi innováció és az ebből adódó hatékonyságjavulás, illetve kedvezőbb népegészségügyi helyzet Magyarországon.
Köhög? Lehet, hogy a stressztől van

Köhög? Lehet, hogy a stressztől van 

A nagy stressznek kitett és túlhajszolt munkavállalók, vezetők egészsége tipikus tüneteket mutatva rendül meg. A "menedzserbetegség" miatt rendszerint tele vannak a fül-orr-gégészeti rendelők.
Támad az influenza! Így védekezzünk a munkahelyen

Támad az influenza! Így védekezzünk a munkahelyen 

Egyre súlyosabb az influenzajárvány: az év végi stressz, az évkezdéssel járó hajtás miatt az amúgy is leterhelt immunrendszer könnyen megadja magát a vírusoknak. Némi odafigyeléssel viszont jelentősen megnehezíthetjük a fertőzések dolgát!
Így maradhat egészséges a mókuskerékben

Így maradhat egészséges a mókuskerékben 

Rohanó életmód, munka éjjel-nappal – senkinek sem tesz jót. Főként, ha hozzávesszük az elkerülhetetlen stressz hatását. Pedig néhány egyszerű lépéssel szervezhető, tervezhető az egészséges életmód a rohanás mellett is, és nem kell, hogy naponta egy gyorsétteremben találjuk magunkat. Pár lépéssel, egy kis odafigyeléssel tényleg sokat tehetünk, magunkért.
Nem kell vakon bíznunk az orvosban

Nem kell vakon bíznunk az orvosban 

A technológia fejlődésének köszönhetően több információval rendelkezünk a saját állapotunkról, ez pedig egészen új orvos–beteg kapcsolathoz vezet: partnerré válhatunk. De mit jelent ez az üzletnek?

Ki tesz pénzt az egészségügybe? Se az állam, se az emberek 

Nemcsak a nyugdíjunkról, az egészségünkről is magunknak kellene gondoskodni. Egyéni szinten nem gondolkodunk ezen előre, a szabályrendszer pedig nem támogatja az öngondoskodást. Felébred az emberek veszélyérzete?

Együk magunkat sikeresre 

Az étkezés a rohanó mindennapokon a legtöbb ember számára inkább szükséges nyűg, mint élvezet, vagy épp olyan aktus, ami segít abban, hogy egészségesebbek és hatékonyabbak legyünk. Pedig a megfelelő módon abszolvált étkezés éppen erre képes.

Életeket mentene az energiatakarékosság 

Nem egyszerűen spórolás, vagy távoli célok elérése miatt fontos az energiahatékonyság. Konkrétan életeket mentene. A légszennyezés ugyanis évente 6,5 millió ember korai halálát okozza, a világon a második legtöbbet Magyarországon.

Jót tesz nekünk az időskori munka 

Az időskori munkavállalás amellett, hogy elkerülhetetlen a mai modern társadalom gazdasági fenntarthatóságához, hozzájárulhat a teljesebb időskorhoz, csökkentheti a depresszió és az időskori demencia előfordulását az Európai Munkavédelmi Ügynökség szerint.

Több ezer élet múlik az erőműveken 

Ha 2025-re Nagy-Britannia leállítja összes szénerőművét, évente akár 2870 életet is megmenthet: ezek közül több mint 1300-at a kontinensen. A Mátrai Erőmű is a top 30-ban van az európai szennyezők között.

Nem kell már beteg az orvostanhallgatóknak 

Világszerte egyre nagyobb szerepet kap az egészségügyi oktatásban és a gyógyításban az egészségügyi informatika egyik sikerágazata, a betegszimulációs technológia. A hazai informatikus szakemberek egyelőre kevéssé ismerik a szakterületet, pedig az innovatív egészségügyi ágazat igazi hiányterület, melyre 50 ezer magasan képzett szakembert várnak világszerte, így Magyarországon is – derült ki a CAE Healthcare szakmai nyílt napján.

Hamarosan a depresszió tartja távol a munkától a legtöbb embert 

A 21. század a pszichiátriai betegségek évszázada lesz, például a depresszió 2020-ra a második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegség lesz a szív- és érrendszeri megbetegedések után.

Újabb kávészünet? A cégnek is jó! 

Még a legelhivatottabb munkavállalónak is szüksége van napközben némi szünetre - egyébként ennek lehetőségét törvény is garantálja mindenki számára - a legtöbb főnök mégis rossz szemmel néz a kávézgatókra. Lehet, hogy rosszul teszi?

Egye magát boldogabbra! 

Sötét van és hideg, hát persze hogy nincs kedvünk semmihez. Tévedés! Lehetne ez másképp is.

Nem költség, hanem befektetés az egészség 

Nem vagyunk túlságosan egészségtudatos nemzet, ezért a munkahelynek fontos szerepe van az egészségfejlesztésben. A legjobb cégeket idén is díjazták.

5 tipp, hogy elkerüljük a felesleges kalóriákat a munkahelyen 

Az irodában töltött dolgos hétköznapok alatt néha nehéz ellenállni egy-egy finom falatnak. Olykor bizony előkerül a fiók mélyéről a „vészhelyzetre” félretett nassolnivaló is. Mindez a reggeltől estig tartó ülőmunkával pedig nem a legjobb kombináció, hiszen könnyen felszaladnak a pluszkilók. Ha szeretnénk fittebbek és egészségesebbek lenni a mindennapokban, fogadjuk meg a dietetikus tanácsait és jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben!

A húslobbi pikkel a sertésre? 

Világméretű erkölcsi kárt okozott a húságazatnak a WHO azzal, hogy rákkeltőnek minősített számos húskészítményt a terméktanács szerint. A táplálkozási szakértők is azt mondják, nem kell ezt túlaggódni, a földművelésügyi miniszter pedig más húslobbit sejt a háttérben.

Ha megmondja mi fáj, megmondjuk mit dolgozik 

A 35 év feletti városi emberek minimum fele dolgozik már legalább 10 éve azonos testhelyzetet igénylő munkában, ami sokuknál mozgásszervi panaszokat okoz. Az irodai munkát végzők 34%-a, míg a fizikai munkások 54%-a panaszkodik valamilyen ízületi fájdalomra.

Rúdtánc az irodában - csak az egészség miatt 

Rúdtáncszobát rendezett be a dolgozók számára - egyelőre kísérleti jelleggel - egy budapesti cég. A cél, hogy a túlterhelt, ülőmunkát végző dolgozók egészségét óvják.

A mosoly, mint üzleti előny 

Egészséges, fiatalít, növeli a hatékonyságot és az üzleti sikert. Rejtély, hogy miért nem él mindenki, minden egyes nap ezzel az egyszerű eszközzel.

Feláll, vagy meghal? 

Amikor ezt a cikket olvassa, nagy valószínűséggel éppen ül – mint ahogy teszi ezt évente 2032 órában, sok más emberhez hasonlóan. A Szilícium-völgyben viszont már azt mondják, az ülés az új dohányzás.

Cafeteria: mit kíván a magyar nemzet? 

Évekig az étkezés támogatása vezette azt a toplistát, melyben a legnépszerűbb cafeteria elemek szerepeltek. Néhány éve azonban beelőzött az egészségmegőrzés és immár egyre fontosabb a munkavállalóknak az üdülés támogatása is.

Így előzzük meg, hogy betegség legyen a stresszből 

Bár sokat szidják a nagyvállalatokat, gyakran jobban kizsákmányoljuk magunkat saját vállalkozásunkban, mint máshol az alkalmazottakat. Pedig, ha egy vállalkozó kidől, nem csak az egészsége, de az egzisztenciája is bánja.

Önnek is fáj? 

Csodálatos dolog az internet és a számítástechnika, egy helyben ülve irányíthatjuk a teljes vállalkozásunkat. Weboldalak közt szörfözgetve rálelünk az információra, amit a könyvelő épp nem tudott, skypon felhívhatjuk a külföldi beszállítókat, what’s upon kapcsolatot tarthatunk a sofőrrel, emailben elintézzük a napi kommunikációt stb. Közben fel sem állunk, és azon kapjuk magunkat, hogy az alapvetően mozgásra kitalált testünk fájdalommal jelzi a számára lehetetlen életmódot.

Felkészült? Akkor álljon fel!  

Amikor ezt a cikket olvassa, nagy valószínűséggel éppen ül – mint ahogy teszi ezt évente 2032 órában, a legtöbb emberhez hasonlóan. A kérdés a következő: feláll, vagy meghal?

Felpörgetett vezetők és nyugalomra vágyó beosztottak 

A Humánpolitika.com Közhasznú Egyesület és az All You Can Move 2014 szeptemberében immár harmadszor indította el nagy sikerű kutatását a magyar vállalatok egészségfejlesztési gyakorlatairól és az aktív munkavállalók sportolási szokásairól.Évről évre javuló tendenciát figyelhetünk meg a mozgásgazdag életmódot folytatók között, mivel a válaszadók 93%-a sportol legalább hetente kétszer és kétharmaduk akár hetente háromszor is eljár mozogni.

7+1 tipp a gerinc egészségének megőrzésére 

Az irodai munkát végzők háta az átlagosnál is nagyobb veszélynek van kitéve, hiszen az egész napos ülés következében sokan küszködnek gerincproblémákkal, hátfájdalommal, de az egészségtelen tartásnak súlyosabb következményei is lehetnek. A gerinc egészségéért sokat tudunk tenni még ülőmunka esetén is, ha megfogadjuk Dr. Major Zoltán reumatológus főorvos 7+1 tanácsát.

Több mint 100 milliárd forintról mondunk le önként 

Csak gyógyszerre 13 milliárd forintot költ havonta az aktív korú magyar lakosság – ez derült ki a GKI és a PRÉMIUM Pénztárak közös kutatásából. Ez azt jelenti, hogy akinek van, annak minimum 50 ezer forint az átlagos éves gyógyszerköltsége. Az egészségünk fenntartása tehát nem olcsó mulatság, de a kiadásokat lehet csökkenteni. Nézzük, hogyan!

Egészséges helyen dolgozik?  

Akár háromszoros megtérülést is hozhat a munkavállalók egészségébe fektetett összeg egy-egy vállalatnak. Ráadásul a dolgozók rendszeres mozgása növeli a kreativitást, szerepet játszik a hatékony munkavégzésben és közösségépítő hatása van. A Legfittebb Munkahely Felmérés második alkalommal indul hazánkban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságára, és hogy díjazza a dolgozók egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat.

Legyűri a vállalkozókat a krónikus fáradtság 

Szántai Zsolt vállalkozó és egészségmentor mesél a krónikus fáradtság okairól, a probléma helytelen kezeléséről, és annak akár végzetes kimeneteleiről.

Mutasson példát stresszcsökkentésben! Segítünk! 

Egy jó vezető mindenben példát mutat a vele dolgozóknak. Mindig élen jár és törekszik a legjobb példákon keresztül megmutatni, hogy miként végezhetik hatékonyabban munkájukat, hogyan strukturálják hatékonyan idejüket, vagy épp hogyan kezelhetik, enyhíthetik a stressz tüneteit.

Felelősebb lesz az élelmiszeripar? 

Az egészségesebb emberekért az élelmiszeripar nagyon sokat tehet saját eszközeivel. Az ÉFOSZ által elindított kezdeményezéshez csatlakozva az iparág vállalkozásai maguk dönthetnek úgy, hogy többet tesznek fogyasztóik egészségéért. Ez nem csak a nemzetgazdaságnak, de a versenyképességnek is jót tesz a szervezet szerint.

Öl az ülés? 

A Fellowes nemzetközi adatai szerint minden második európai munkavállalónál okozott már panaszokat a nem megfelelő körülmények között végzett ülőmunka. Néhány könnyen megvalósítható gyakorlattal, a helyes testtartást elősegítő ergonómiai eszközök használatával azonban sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.

Több egészség - kevesebb költség 

Cégvezetőként nem csak az eszközök, az emberek amortizációjára is figyelmet kell fordítania. Az egészséges munkaerő nem csak jobban termel, de kevesebbe is kerül a cégének.

Meglepő, de ez a munkaképtelenség leggyakoribb oka 

A mozgásszervi problémák nem csak az életminőséget befolyásolják negatívan, de a kereső- és munkaképtelenség okai között a második helyen állnak a betegségtípusok között. 60%-ban vezetnek korai nyugdíjazáshoz, illetve táppénzre kerüléshez. A munkaképtelenség leggyakoribb oka pedig egyszerűen a derékfájás.

Itt a lista! Ezek a legfittebb munkahelyek! 

A tavaly életre hívott Legfittebb Munkahely Felmérés eredményhirdetésén három, kis-, közép- és nagyvállalat kategóriákban hirdettek díjazottakat. A felmérés pozitív fogadtatására való tekintettel, 2014. ősszel ismét megrendezésre kerül a verseny.

Mától egy egészségkárosítóval kevesebb 

Keddtől, azaz február 18-tól hatályos az élelmiszerekben található, a szakemberek szerint komoly egészségkárosító hatású, úgynevezett transzzsírsav mennyiségére vonatkozó rendelet. Ennek értelmében tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.

Adjuk meg, ami a testé! 

A fenntarthatóság azt jelenti, hogy nem szipolyozzuk ki a természeti kincseinket, nem éljük fel a gazdasági javakat, nem zsigereljük ki a munkatársainkat, és nem fosztjuk ki saját szervezetünket sem. Amit elhasználunk, azt vissza kell pótolni, legyen szó a környezetünkről vagy saját magunkról.

Menedzseljük saját energiakészletünket! 

Az energiánk menedzselése a kulcs a jó közérzethez, és a kiegyensúlyozott teljesítményhez. Szakértőnk, Vass Andrea coach tippeket ad, hogyan javíthatjuk energiaszintünket.

Egy biztosan megtérülő befektetés 

Az elégedett, boldog munkavállaló kiemelkedő teljesítményre képes. Megéri költeni az alkalmazottak egészségére, közérzetének javítására: nemzetközi kutatások szerint e befektetések legalább két-háromszoros megtérülést eredményeznek.

Nem éri meg, ha betegen is bejön a kolléga 

Kevés cégvezető tartja fontosnak az influenzás megbetegedések okozta munkaerő-kiesés kezelését illetve a megelőzést. Pedig a gyógyulás alatt ő fizeti a dolgozót, a betegen érkezők pedig másokat is megfertőzhetnek.

A tehetősebbek egészségmegőrzésre költenek 

A GfK Hungária Egészséggazdasági Monitorának 2012. évi felmérése szerint a magyar lakosság növelte az elmúlt egy évben egészségmegőrzésre fordított kiadásait. A vizsgálat megállapítja, hogy bár a lakosság nagy része tisztában van az egészségét veszélyeztető fő tényezőkkel, életmódján a gyakorlatban kevéssé változtat. Alternatív gyógyászati megoldást ötből négyen, prevenciós céllal pedig 15 százalék vett igénybe.

Fontosabb lehet az egészségbiztosítás a cafeteriában jövőre 

Miközben a cafeteria-juttatások terhei 2013-ban 30,9 százalékról 35,7 százalékra emelkednek, a munkáltatók jövőre is adómentes juttatásként adhatják dolgozóiknak a visszavásárlási értékkel nem rendelkező egészségbiztosítást. Bár a jövő évtől érvényes adóváltozások között vannak még kérdőjelek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt?

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt? 

A robotika már nem a jövő, hanem a jelen: Magyarországon is forradalmasítja az orvostudományt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo