Legyűri a vállalkozókat a krónikus fáradtság

Szántai Zsolt vállalkozó és egészségmentor mesél a krónikus fáradtság okairól, a probléma helytelen kezeléséről, és annak akár végzetes kimeneteleiről.

Erőtlenség, gyengeség, a teljesítmény drasztikus hanyatlása, fáradtság. Még nem olyan régen, ha valaki ilyen tünetegyüttessel fordult orvosához vagy munkáltatójához, egész egyszerűen munkakerülőnek, lógósnak vagy még merészebben, „diplomás náthásnak" csúfolták az illetőt. 2007-ben azonban tanulmányokkal bizonyították, hogy a krónikus fáradtság létező betegség, és a túlpörgött, állandóan rohanó világ egyik korproblémája, ami különösen a vállalkozókat és még inkább a magyar vállalkozókat veszélyezteti.

Az általánosan elfogadott tudományos körökben is, hogy az emberi test genetikailag nagyjából 120 évre van kalibrálva. Ehhez képest a magyar átlagember ennek csak a 60 százalékát éli meg, ami azt jelenti, hogy körülbelül 48 évvel kevesebbet, mint ami lehetséges volna.

Mire képes az emberi szervezet?

Meghökkentő adat, hogy a várhatóan megélt 72 évből Magyarországon az emberek az utolsó 20 évüket betegségben töltik. Ez azt jelenti, hogy az életünk utolsó harmadát, amikor már felneveltük az utódokat, megteremtettük az egzisztenciánkat, és végre élvezhetnénk egész életünk munkájának gyümölcsét, nem egészségben és boldogságban, hanem betegségekkel küszködve kell leélnünk és idő előtt meghalnunk.

Hány vállalkozónak kell visszavonulnia egészségügyi okokból? (Okosan is ki lehet szállni a mókuskerékből.) Hány cégvezető hajtja magát túl már 30 éves kora körül annyira, hogy beáll a krónikus fáradtság állapota, és ez akár az állásába, jövőjébe is kerülhet?

A vállalkozói „népbetegség" okairól

Sokszor vagyunk olyan helyzetben, amikor nincs lehetőségünk pihenni, pedig már nagyon fáradtak vagyunk. Ez hatványozottan igaz a magyar vállalkozókra, akik lényegesen többet és keményebben dolgoznak, mint nyugat-európai társaik, hogy a fokozott terhek mellett fenn tudják tartani profitabilitásukat.

Azonnal használható stresszkezelő trükkök
Amilyen sokat beszélünk a stresszről, annyira keveset tudunk tenni ellene – gondolnánk. Nos, ha a kiváltó okokat nem is tudjuk megszüntetni, a Piac&Profit szakértője három azonnal használható technikával segít, hogy el tudjunk lazulni ha felgyűlt a feszültség.
A pihenés helyett dolgozni kell, családdal foglalkozni vagy autót vezetni. És mit szoktunk ilyenkor tenni? Magunkhoz veszünk valami serkentő hatású italt vagy csodapirulát (például: kávé, energiaital), hogy energiát kapjunk, és tovább tudjuk tevékenykedni. És itt van a legnagyobb tévedés! Ugyanis ezek a serkentő hatású szerek nem adnak energiát, hanem megborítják a szervezetünk természetes energia-egyensúlyát.

Stimulálják testünket, hogy kapcsolja be tartalék energiaforrásainkat. Hogyan? A fáradtság jel, üzenet, hogy a testnek pihenésre van szüksége, tehát aludnia, relaxálnia kell, hogy feltöltődjön. De sokszor nem akarunk vagy nem tudunk pihenni.

Ezért minden iroda és munkahely legelemibb eszközéhez nyúlunk, ami nélkül be sem indulhat a munka egy vállalatnál: iszunk egy koffeines kávét.

Az elterjedt megoldás a legrosszabb

A fogyasztást követően a koffein a véráramba jutva az ideg- és izomsejtek felületén fejti ki hatását. Befolyásolja számos enzim és ingerületátvivő anyag működését, és gátolja a testünkben egy fáradtságjelző anyag, az úgynevezett adenozin hatását. Az adenozin hírvivőként fontos szerepet tölt be az ébrenlét és az alvás szabályozásában. A koffein azáltal serkenti az idegrendszert, hogy blokkolja az agy adenozinkötő helyeit, így fenntartja az éberséget. Tehát a szervezet természetes védekező üzenetét hatástalanítja.

Mivel így kevésbé érezzük a fáradtságot, túl tudunk lépni a testünk természetes igényén és tovább hajthatjuk, dolgozunk és dolgozunk. Emiatt a szervezetünk viszont kénytelen lesz a tartalék energiaforrásait bekapcsolni, hogy túléljen, így sejtszinten merül ki!

Mit jelent ez?

Gyengül az immunrendszer, és emiatt könnyebben betegszünk meg. Ha rendszeresen túlhajtjuk magunkat, és továbbmerítjük a fel nem töltött biológiai „akkumulátorainkat”, a sejtjeink energiaellátottsága lecsökkenhet, a sejtjeink újjáépítő folyamatai károsodnak, és degeneratív elváltozások jöhetnek létre! Magyarul kialakul a daganat, ezért nem égethetjük a két végén a gyertyát, mert a testünk kamatostul be fogja nyújtani a számlát betegségek formájában.

Kép:Regus

Nehéz, de életmódváltás kell

Erre az egyetlen megoldás, hogy életmódot váltunk, és úgy kezdünk el élni, hogy az életünk minden területén egyensúlyt tartunk, és megadjuk magunknak azt, a mire szükségünk van, hogy maximális teljesítményt tudjunk nyújtani. Ha a sejtjeink energiaellátottsága magas, akkor energikusan fogunk reggel ébredni, és ez a magas vitalitás egész estig kitart majd, stimulálószerek nélkül.

A jó hír, hogy ezt az életmódot el lehet sajátítani, meg lehet tanulni, és utána már sokkal könnyebb lesz alkalmazni a gyakorlatban.

Íme néhány tanács:

  1. Tűzzünk ki célokat az egészség terén is! Tegyük fel a kérdést magunknak: hány évig akarok élni és milyen minőségben? Tegyük első helyre értékrendünkben az egészséget, hiszen ha egészségünk nincs, akkor semmink sincs.
  2. Tegyük rendbe a táplálkozásunkat. Vizsgáltassuk ki magunkat egy anyagcseretípus-méréssel, hogy megismerjük a saját szervezetünk igényeit. Hányszor kell étkeznünk egy nap, mit és mennyit, egyedi sajátosságaink alapján. Azért, hogy azt a táplálékot adjuk meg a testünknek, amitől a legjobb formába kerülünk mind mentálisan, mind fizikálisan.
  3. Kávé és energiaital helyett tartsunk 10-15 perces relaxációs szüneteket napközben, amikor senki és semmi nem zavarhat minket! 10 perc aktív relaxálás felér 2 óra alvással.
  4. Sportoljunk legalább hetente 3 x 1 órát intenzíven, hogy testünk megfelelő karban legyen. A mozgás felfrissít, remek stresszűző, és javítja az ember teljesítőképességét az élet más területein is.
  5. Ne szervezzük agyon a napunkat. Mindenre hagyjunk rá időben, hogy maradjon szünet, mondjuk két megbeszélés vagy munkafolyamat között, hogy feltöltődhessünk. A rohanás az egyik legrosszabb stresszforrás. Lassabban járj, és tovább érsz.
  6. Írjuk be a határidőnaplónkba az alapvető szükségleteinket is, és ne szervezzünk rá. Például én tudom, hogy ötször kell ennem egy nap. Ezért erre időegységeket szánok, és előre beírom, hogy mikor fogok enni, és e köré szervezem a többi teendőt. Muszáj „üzemanyaggal” ellátni a testünket, hiszen az autó is megáll, ha nem tankolunk bele.
  7. Forduljunk szakemberhez, aki segít nekünk akár 10 évvel is meghosszabbítani boldog, egészséges éveinket! Egy profi szakember, egy mentor segítségével sokkal könnyebben, gyorsabban és okosabban érhetjük el a célunkat, legyen szó akár fogyásról, energiaszint-növelésről vagy egészségjavításról.
Végezetül pedig nem árt tisztázni, hogy az, hogy ki milyen formában van, mennyire egészséges és energikus, az 80 százalékban az életmódjától függ. 80 százalék életmód, 10 százalék genetikai adottságok, és 10 százalék olyan környezeti hatás, amire nincs befolyásunk. Ez azt jelenti, hogy 80 százalékban miénk a felelősség, de 80 százalékban van hatalmunk változtatni is! Amíg nem késő, ideje felébredni!

Szántai Zsolt egészségmentor Az Üzleti Klinika oktatója

 

 

Véleményvezér

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút 

Köszörüljük ki a csorbát üzeni Magyar Péter azoknak, akik eddig azért bírálták, mert baloldali médiumoknál beszélt.
Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben

Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben 

90 forint felett egy zloty ára.
Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba

Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba 

Nem is tudni melyik a nagyobb baj, hogy nincs orvos, vagy, hogy illetéktelenül lakik a polgármester a szolgálati lakásban.
Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket 

Lóg az orruk az átvert méhészeknek.
A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart

A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart 

Megújulótermelésben a sor végén kullogunk.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo