Környezetszennyezés cikkek


Így gyárthatunk kevesebb szemetet

Így gyárthatunk kevesebb szemetet 

Felhőalapú platformot fejleszt a Schneider Electric, ami gyűjti és értékeli a cég fenntarthatósági adatait, a műanyagfelhasználás mértékét és az energia- vagy a vízfogyasztást.
A bevallottnál jóval magasabb lehet az amerikai kibocsátás

A bevallottnál jóval magasabb lehet az amerikai kibocsátás 

Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél - derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból.
Készen állsz rá, hogy karbonlábnyomod látva vásárolj?

Készen állsz rá, hogy karbonlábnyomod látva vásárolj? 

Tükröt tart az emberek vásárlásai mint ökológiai tehertételek elé a Ben & Jerry’s jégkrémmárka. A jövőben egyre több cég fogja felajánlani az embereknek, hogy fogyasztásuk karbonlábnyomának semlegesítéseként bizonyos ökológiai projekteket támogathatnak már rögtön a vásárláskor.
Nincs értelme a sarkköri olajkitermelésnek?

Nincs értelme a sarkköri olajkitermelésnek? 

Persze amíg a székében volt, ezt ilyen nyíltan nem mondhatta ki Christiana Figueres, aki a párizsi klímaegyezmény tető alá hozásáért is felelős. Három okot sorol fel, amiért el kéne felejteni az Északi-sark megbolygatását.
Még az Északi-sark is tele van szeméttel

Még az Északi-sark is tele van szeméttel 

Miért termelünk olyan sok szemetet? Több oka van. Túlfogyasztunk. Túl sok mindent csomagolunk plasztikba. Sok helyen nincsenek megfelelő hulladékújrafeldolgozó üzemek. Az újrahasznosítás során veszít a hulladék a minőségéből és értékéből.
Talajba ásnák a műanyagszemetet az unióban

Talajba ásnák a műanyagszemetet az unióban 

Január óta Kína nem veszi át a műanyagszemetünket. Európa-szerte kezd feltornyosulni az eddig játszi könnyedséggel a világ másik felére szállított hulladékfajta. Az EU kénytelen újrafeldolgoznia a plasztikszemetét, de egyesek azt a megoldást szorgalmazzák, hogy süllyesszük a földbe, és ássuk ki akkor, amikor fejlettebbek lesznek a feldolgozási technológiák.
Kezdeni kellene valamit a budapesti légszennyezéssel

Kezdeni kellene valamit a budapesti légszennyezéssel 

A Levegő Munkacsoport, a Környezeti Menedzsment és Jog Egyesület (EMLA) és a ClientEarth (Ügyfél a Föld) nevű nemzetközi környezetjogi szervezet kéri az illetékes magyar hatóságot, hogy soron kívül vizsgálja felül Budapest és környéke levegőminőségi tervét. A fővárosban ugyanis a levegő szennyezettsége meghaladja a jogszabályok által megengedett határértéket, és a jelenlegi terv alkalmatlan a helyzet javítására.
Plasztik helyett itt a gyapjú- és bambuszalapú csomagolás

Plasztik helyett itt a gyapjú- és bambuszalapú csomagolás 

Pizzát, ásványvizet és mirelit termékeket is műanyag nélküli csomagolással igyekeznek megoldani a környezettudatos cégek. Gyapjúból, bambusznádból, alumíniumból és cukornádból készülnek a legújabb alternatívák.
Plasztiklábnyom: beszól a márkáknak a műanyagellenes mozgalom

Plasztiklábnyom: beszól a márkáknak a műanyagellenes mozgalom 

Egyre több márka vesz igénybe újrahasznosított műanyagot termékei gyártásához. A Greenpeace pedig a környezettudatos fogyasztóknak ad hangot a #BreakFreeFromPlastic-kampánnyal. Ennek petícióját eddig egymillióan írtak alá.
Duplájára nőtt a szennyező gyárkémények száma Kínában

Duplájára nőtt a szennyező gyárkémények száma Kínában 

Kínában a szennyező ipari kéményekről is végeznek afféle „népszámlálást”, s az összesítés azt mutatta, hogy 2010 óta megduplázódott a számuk. A nagy baj azonban nem pusztán ez, hanem hogy a szennyező cégek megsértik a jogszabályokat.

Megbetegednek a műanyagszeméttől a korallszigetek 

A korallszigeteket 11 milliárd műanyag-hulladékdarab szennyezi és betegíti. Olyan ez, mintha a korall üszkösödni kezdene. Méghozzá a plasztikhulladéktól. Pedig a korallok szén-dioxid-elnyelők, tehát kulcsfontosságúak klímajövőnk szempontjából.

Kevesebb műanyagszemetet termelne a Lidl 

Kevesebb műanyagot használ majd a Lidl a saját márkás termékeinél, energiatakarékos izzókra cserélik a mostani lámpáikat is. Nálunk az energiaitalok csomagolásában látható először változás.

Felválthatja a bioműanyag a hagyományos plasztikot 

2025-re a tengerekben gomolygó plasztikszemét mennyisége eléri az évi 250 millió tonnát. A folyók mind odaviszik a szemetünket. A növényi alapú bioplasztik kiválthatja a ma használatos műanyagokat.

Ki zöldül a legjobban? 

Az élmezőnyben található a Unilever, a L'Oréal, a Danone, a Ford. Légszennyezés, vízhasználat és erdővédelem tekintetében osztályozták a nagyokat. A víz- és energiatakarékosság költségcsökkentő, a zöldülés pedig renomé-erősítő eszköz. Aki nem zöldül, az lemarad és a lúzerek közé kerül, vélik elemzők.

Tömegesen jöhetnek a máshonnan kitiltott autók 

Bár a magyar autópiac folyamatosan bővül, tavaly 116 ezer új autó talált gazdára, viszont a külföldről behozott 156 ezer használt autó több, mint 30 százaléka 15-20 éves, korszerűtlen, magas károsanyag kibocsátású gépkocsi.

Megnyílt a világ első műanyagmentes élelmiszerboltja 

A teagyártók a filteres teát, az élelmiszergyártók a csomagolást kezdik megújuló alapanyagokból gyártani. Hollandiában a világ első műanyagmentes élelmiszerboltja 700 terméket kínál, köztük joghurtot, húst és is, amiknél már eléggé megszoktuk, hogy plasztikba vannak csomagolva.

Tonnánként 100 dollárral dotálják a kormányok az ÜHG-emissziót! 

Elfelejthetjük, hogy csak 1,5 Celsius-fok lesz a klímaváltozás? A globális klímapolitika „jóval 2 Celsius-fok alatt” akarta megfékezni a globális felmelegedést. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete ezt már irreális célnak tartja. Mire számíthatunk hát?

Már a bálnák és a cápák is áldozatai a tengeri plasztikszemétnek 

Az italos palackjaink és műanyag dobozaink összetöredezett darabjai bekerülnek a bálnák és a cápák által beszívott tengervízbe, s eltömítik testük belső járatait. Egyre több döglött bálna sodródik partra, gyomrukban nagy mennyiségű plasztikszeméttel.

Le kellene már szokni a palackozott vízről 

A palackozott víz fogyasztásának csökkenése évente több mint 600 millió euró kiadást spórolna meg az európai háztartásoknak. A csapvíz jobb lakossági megítélése következtében kevesebb műanyag palack válna hulladékká, így a tengeri műanyagszennyezés mértéke is csökkenne. Az európai tengerpartok egyik leggyakoribb szennyezői az egyszer használatos műanyag palackok.

Tavaink és folyóink is savasodnak, nemcsak az óceánok 

Köztudott, hogy az óceánok nagy széndioxid-elnyelők, ám a túlzott CO2-elnyelés savasodást is előidéz bennük, ami miatt elpusztulnak a korallzátonyok és sokféle mészvázú élőlény. Tudósok most azt állítják, hogy az édesvizeket is szennyezi a légkör túl magas üvegházgázkoncentrációja.

A szállítók nem bírják az online iramot 

A szektor robbanásszerű növekedésével az azt kiszolgáló logisztika nehezen tartja a lépést, ráadásul az egyre több csomagszállító autó miatt a környezetszennyezés, a városok forgalma és a szemét mennyisége is jelentősen növekszik - írja összefoglalójában a Biztosítási Szemle.

Csúnya újévi meglepetést kaptak a nagy autógyárak Kínától 

Drasztikus lépésre szánta el magát a légszennyezés ellen küzdő Peking: a távol-keleti országban az év elejétől betiltották 533 autómodell gyártását, a döntés olyan gyártókat és márkákat is érint, mint a Daimler, a Volkswagen, az Audi, vagy a Chevrolet.

Jön a rovarapokalipszis: veszélyben az élelmünk! 

Hetvenöt százalékkal csökkent a rovarpopuláció Németországban. Pedig az állati tápláléklánc fontos elemei, s a megporzás miatt a mi élelmünk is tőlük függ. Még a természetvédelmi övezetekben is csökken a rovarok száma. Az egyik teória szerint ez a neonikotinoid-alapú növényvédő szereknek köszönhető.

Beborít minket a hi-tech szemétdomb 

A kidobott elektromos és elektronikus készülékekből csaknem 45 millió tonnányi hever a világban s annak csak kis részét hasznosítják újra – így tovább nő a környezetet és az emberi egészséget fenyegető veszély, figyelmeztet az ENSZ egy intézménye.

Így mérgeznek minket a nagyvállalatok 

Rákkeltő kadmium és arzén a talajvizekben, több száz tonnányi higany a talajban, mérgek által veszélyeztetett ivóvízkutak. Ilyen és ehhez hasonló szennyezéseket tár fel a Greenpeace Magyarország a Mérgezett örökségünk című jelentésének második kötetében.

Nincs szaga, és nem károsítja a környezetet 

Sz...-ból aranyat bizonyosan nem lehet csinálni – de fűtőanyagot igen. Izraeli kutatók szerint szárnyas állatok ürülékéből az ország szénfogyasztásának 10 százalékát lehet kiváltani.

Magyar diák is volt a NASA díjazottjai között 

Idén első alkalommal vehetett részt európai csapat is a NASA rendezésében évente megtartott Design Challenge repülőgép-tervezői versenyen. A sikeres lebonyolítás érdekében a NASA együttműködésre lépett a német Német Repülés- és Űrügyi Kutatóközponttal. A győztes csapat tagja volt a korábbi BME-s hallgató Varga Soma is.

Plasztikszemét a földi paradicsomban 

Irdatlan méretűre pörgött fel a plasztiktermelés. Globálisan több műanyagot gyártottunk az elmúlt évtizedben, mint az elmúlt egy évszázadban összesen. Mi a megoldás? Banális a válasz: a visszagyűjtés és újrahasznosítás. Ha szemétként kikerül az óceánokba, szinte lehetetlen maradéktalanul begyűjteni.

A legjobb szemét az, ami nem keletkezik 

Sokkoló, hogy egy átlagos uniós polgár mennyi háztartási szemetet állít elő egymaga évente: jelenleg ez átlagosan 476 kg, azaz napi 1,3 kg! Magyarország szerencsére ezt az átlagot lefelé húzza, naponta „csak” egy kilogramm (évente fejenként 377 kg) szemét megtermeléséért vagyunk felelősek.

Harminc év kell hozzá, hogy Budapest okosváros legyen? 

A magyar városlakók a környezetszennyezést, a túlnépesedést, valamint az élelmiszer-, illetve az energiahiányt tartják a legnagyobb kihívásnak a jövő metropoliszai számára. Budapest pedig 30 éven belül válhat okos várossá, derült ki a Futureal-csoport és a TEDxDanubia rendezvényének közönsége körében végzett felmérésből.

Bíróság előtt a mátrai ligniterőmű terve 

A múlt heti bonni klímakonferencián új szénellenes szövetség alakult, amely 2018-ra, a lengyelországi klímakonferenciára már 50 tagot szeretne számlálni. A csatlakozási feltétel: 2030 után nem lehet széntüzeléses erőművekkel energiát termelni. Itthon azonban még mindig napirenden van a Mátrai Erőmű által tervezett lignittüzelésű blokk engedélyeztetése.

Elektroautó: csöbörből vödörbe 

Ha figyelembe vesszük azt is, milyen természeti erőforrásokat igényel egy nagy elektromos autó gyártása, kiderül: a kisebb, robbanómotoros kocsi előállítása és használata összességében kevesebb károsanyag-kibocsátáshoz vezet. A kiutat a kis elektromos és benzinmotoros autók jelenthetik.

Többen halnak meg környezetszennyezés miatt, mint háborúban 

Több ember hal meg évente a szennyezett víz és levegő miatt, mint háborúban, gyilkosságban, maláriában, éhínségben és természeti katasztrófákban összesen. A globális GDP 6,2 százalékát veszik el ezek a halálesetek. A kemikáliák közel felét nem is tesztelték azt illetően, hogy mennyire veszélyesek az emberi szervezetre.

Százezrektől válhatnak meg az új autógyárak 

A dízel-botrány, az elektromos autók elterjedése történelmi változást hoz, olyat, mint amikor a robbanómotor felváltotta a lovat. Ám a fordulatnak sok munkahely áldozatul eshet - csak a VW-konszernnél 10-15 gyár válhat feleslegessé.

Hatástalan a párizsi klímaegyezmény: rekordmértékű a légszennyezés 

Rekordmértékben nőtt az üvegházgázkibocsátás 2016-ban, derült ki a Meteorológiai Világszervezet által közzétett adatokból. Amerika kilépése a párizsi klímaegyezményből katasztrofális hatású lehet.

Hat évvel később is kellemetlen meglepetést szerzett Fukusima 

Nesze neked atomenergia: amerikai és japán kutatók hat évvel a katasztrofális fukusimai nukleáris baleset után is a reaktorból származó radioaktív szennyeződést mutattak ki a száz kilométerrel távolabb lévő tengerparton.

112 milliárd euróval támogatják a károsanyag-kibocsátást 

Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint az EU és az európai kormányok évente több mint 112 milliárd euróval támogatják a legnagyobb károsanyag-kibocsátással járó (fosszilis) energia termelését és felhasználását. Ez szembemegy azzal a vállalással, miszerint 2020-ig megszüntetik ezeket a káros támogatási rendszereket - írja a WWF Magyarország.

A diszkontdivat ára: embereket mérgeznek a szennyező ruhagyárak 

Mindig az olajszektort és a cementgyártást emlegetjük, ha szennyező iparágakról van szó, de a divatipar sem marad el sokban tőlük. A nyugati világban élő fogyasztókként hozzászoktunk, hogy bagóért vásárolhatunk ruhadarabokat a diszkontdivat márkáitól. Egy aktivista szervezet utánajárt, hogyan szennyezi a talajvizet és az ivóvizet a műselyemgyártás Kínában.

Trump nem bünteti a környezetszennyezőket 

60 százalékkal kevesebb bírságot szedett be a Trump-kormány az első 6 hónapban, mint amennyit Clinton, Bush és Obama. Trump emberei nem tartatják be szigorúan a környezetvédelmi törvényeket, sőt tudatosan fel is lazítják azokat.

Rekordnagyságú a tengeri halálzóna: az etanolgyártás az oka 

Eddig soha nem látott méretűre nőtt a Mexikói-öbölben lévő "halálzóna", mely olyan elsavasodott terület a tengervízben, ahol semmilyen élőlény nem marad életben, s ezért nem tudja felszívni a légkörből a széndioxidot sem. Így törik meg a karbonciklus, súlyosbítva a levegő szennyezettségét, az üvegházhatást és a klímaváltozást.

Szuperkúl ökokampány: színes nyalóka szennyezett vízből 

Három tajvani diák folyók, kikötők és csatornák vizéből készített nyalókát. Így világosan látható, hogy civilizációnk ipari tevékenységének köszönhetően mi minden trutyi kerül a vizekbe.

Zéró toleranciát a dízeleknél 

A német lakosság többsége azt szeretné, hogy a különösen káros motorokkal felszerelt, környezetszennyező autókat teljesen tiltsák ki a nagy forgalmú belvárosokból. Nagy német autógyárak nem csak az Egyesült Államokban, hanem az európai piacokon is tömegével hoztak forgalomba olyan dízel motorokat, amelyek számítógépes programja a valóságosnál sokkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátást mutatott ki.

Ma van a túlfogyasztás világnapja 

Idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás világnapja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Mától a jövőnket használjuk el: úgy élünk, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre.

Lehúzhatja a rolót a Mátrai Erőmű 

Négy éve maradt a Mátrai Erőműnek, hogy eldöntse: lehúzza a rolót, vagy óriási költségekkel csökkenti a szénerőmű káros környezeti hatásait. Az erőmű évente több mint 6 millió tonna szén-dioxiddal terheli a környezetet.

22 éves fiatalember tisztítja meg az óceánt a plasztikszeméttől 

Az ifjú holland feltaláló szerint megvalósítható, hogy a Csendes-óceánban összegyűlt hírhedt hulladéksziget felét eltakarítsák a találmányával. Többmillió tonna szemét hömpölyög az óceánokban.

Belefulladunk a műanyaghulladékba 

A PET-palackokból eredő plasztikszemét felhalmozódása a tengerekben éppolyan súlyos környezeti válsággá válik, mint a klímaváltozás. 2050-re az óceánok súly szerint több műanyagot fognak tartalmazni, mint halat. A halak megeszik a plasztikot, mi pedig a halakat.

Hernyókkal takaríttatnák el a műanyagot a természetből 

A műanyag nem bomlik le a természetben, illetve 400 év kell neki, ezért nagy környezeti terhet jelent. De egy spanyol tudós véletlenül felfedezte, hogy egy hernyófaj képes megenni a plasztikot. Felzabálta a bevásárlószatyrát.

Pusztítja a természetet a dohányipar 

Nagy a vízlábnyomuk a dohányipari világcégeknek, hatalmas erdőterületeket irtanak ki és irdatlanul sok vegyi anyagot használnak a termesztéshez, amik a gazdák szervezetének is rendkívül ártalmasak, nemcsak a természeti környezetnek. Mindezek ellenére a dohányipari multik még mindig nem részletezik eléggé a környezeti hatásukra vonatkozó adatokat. A WHO kötelezővé tenné az adatközlést.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo