A műanyagokat oly sok mindenre használjuk, nemcsak csomagolásra és használati eszközök előállítására, hanem például a gyógyászatban implantátumok (pl. mesterséges szívbillentyűk) készítésére is. Csakhogy a műanyag kőolajszármazékokból készül, s mint ilyen, tulajdonképpen nincs oxigéntartalma, magyarázta a The Conversation honlapon James William Comerford, a University of York kutatója. Az oxigén hiánya víztaszító jelleget kölcsönöz a plasztiknak, de így a tengerekben és a szárazföldön található baktériumok vagy enzimek sajnos nem tudják feldolgozni és lebontani a műanyagot. Ezért a műanyag lebomlási időszaka rendkívül hosszú. A polipropilénnak például ezer év kell a lebomláshoz a természetben.
A globális műanyagszennyezés -és annak mértékének- legfőbb oka, hogy egyszer használatos plasztik eszközöket használunk, amiket eldobunk. Ezek teszik ki a globális műanyaggyártás 40 százalékát, vagyis nagyjából 128 millió tonnát.
Ha kiteregetnénk a műanyagot, amit évente eldobunk, négyszer megkerülhetnénk rajta a Földet.
A napfény és a sós tengervíz együttes hatása azzal jár, hogy a műanyag apró darabokra töredezik. Ezt nevezik "mikroplasztiknak", amit a halak és a madarak tápláléknak vélnek (főleg ha még színes is), a műanyag így bekerül a táplálékláncba, gyakran megbetegítve az állatokat. Nem ritka, hogy a kifogott halakban nagy mennyiségű műanyagot találnak.
Az egyik hathatós eszköz e folyamat beszüntetésére az 5 mm-nél kisebb műanyagdarabok (microbeads) betiltása törvényi úton. Ilyen jogszabály lépett életbe 2018 elején Angliában, mely a kozmetikai termékekben tiltja az 5 mm-nél kisebb műanyag darabok használatát. (Angliában 680 tonna mennyiségben gyártanak ilyen anyagokat.)
De kiküszöbölhető lenne a plasztikszennyezésünk káros környezeti hatása akkor is, ha növényi alapú bioműanyag gyártására állnánk át. A bioműanyag alapanyaga sokféle növény lehet (mostanában a tengeri hínárt favorizálják új megoldásként a fejlesztők), de lehet az agráriumban keletkezett növényi maradék, sőt élelmiszer is. Tulajdonképpen bármilyen biológiai hulladékanyag.
A University of York kutatói például a műanyagipar szereplőivel együttműködnek olyan új biopoliészter létrehozásában, melyet a ruhagyártáshoz, az ital- és ételcsomagolásokhoz is felhasználhatók. Ezeknek magas az oxigéntartalma (például a cellulóz vagy a glukóz révén), ezért 100 százalékban biológiailag lebomlók.
