Beborít minket a hi-tech szemétdomb

A kidobott elektromos és elektronikus készülékekből csaknem 45 millió tonnányi hever a világban s annak csak kis részét hasznosítják újra – így tovább nő a környezetet és az emberi egészséget fenyegető veszély, figyelmeztet az ENSZ egy intézménye.

 

A tanulmányt az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesülete, az ITU adta ki. Adataik szerint 2016-ban világszerte nyolc százalékkal nőtt tovább a kidobott számítógépek, mobiltelefonok, tv-készülékek, elektromos háztartási eszközök száma. Ez a különleges “szemétdomb” összességében már csaknem 45 millió tonnát tesz ki, azaz kereken hat kiló jut a Föld minden lakosára.

Európára ebből az ijesztő mennyiségből 12.3 millió tonna jut, miközben ez a különösen veszélyes hulladék gyorsuló ütemben gyarapodik tovább: az elemzők azzal számolnak, hogy a következő három évben a hi-tech “szemét” 17 százalékkal bővül.

A helyzet annál veszélyesebb, mivel csak minden ötödik elektronikus készülék anyagait hasznosítják újra, ezért a szakszerűtlenül kezelt szemétlerakók, a szemétégetők jelentős veszéllyel járnak az egészségre és a környezetre.

Égetnivalók: kinek a fa, kinek a műanyag
A magyar lakosság harmada éget – jogsértő módon – hulladékot. A legtöbben kerti hulladékot, de sokan a háztartási szemetet, műanyagot, vagy autógumit is lelkiismeret furdalás nélkül a tűzre vetik.
Az újrahasznosítás hiánya ugyanakkor óriási anyagi veszteségeket is jelent. Szakértők szerint az értékes, a szerkezetekből ki nem mentett, javarészt ritka nyersanyagok, a réz, a platina, a palladium, az ezüst és az arany értéke 2016-ban nem kevesebb, mint 55 milliárd dollárt tett ki.

A tanulmány kiadói felhívták a kormányokat: hozzanak a szigorúbb ellenőrzést és az újrahasznosítást biztosító törvényeket. Valamint gondoskodjanak azok megtartásáról: az emberiség 66 százaléka ugyanis olyan országokban él, ahol már léteznek ilyen törvények. (NZZ)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo