2010-ben tartották az utolsó iparikémény-számlálást, akkor 5,9 millió szennyező egységet mutattak ki az összesítések, számuk mostanra 9 millióra nőtt, vagyis majdnem megduplázódott. Ebből 7,4 millió ipari szennyező, egymillió vidéki, 500 ezer pedig városi üzemegység.
A vizsgálat azonban arról hallgat, hogy vajon a légszennyezettség maga nőtt-e. Több vizsgálat alkalmával is a szennyezettség jelentős csökkenését tapasztalták Kína legsűrűbben lakott nagyvárosaiban. Többek között a University of Chicago elemzése is erre az eredményre jutott a 2013 és 2017 közötti adatokat tanulmányozva: 35 százalékkal csökkent az apró szennyező részecskék koncentrációja a városi levegőben. (Az adatgyűjtést nem amerikai kutatók végezték, a kínai kormány adataira támaszkodtak.)
Az ázsiai nagyhatalom kommunista vezetése öt éve, 2013-ban üzent hadat a szmognak, amikor Pekinget elborította a „levegőkalipszis”.
A szmogellenes politika részeként betiltották az új széntüzelésű erőművek megnyitását, a működőkre pedig olyan előírásokat róttak ki, hogy csökkenteniük kell emissziójukat.
Egyes nagyvárosokban korlátozták, hány autó járhat az utakon, Pekingben pedig télen sokan fűtés nélkül maradtak, miután a hatóságok elkobozták a széntüzelésű kiskazánjaikat.
2018 márciusában a Környezetvédelmi Minisztériumban centralizálták a szennyezések felügyelését, beleértve a vízgazdálkodást, az emissziócsökkentést, a mezőgazdaság szennyezésének ügyét, melyeket eddig féltucatnyi hivatal kezelt. Egyébként beszédes mozzanat, hogy maga a minisztérium is csak 10 éve létezik, a környezetvédelem ügye tehát viszonylag későn emelkedett fel a kormányzati célkitűzések élvonalába, hogy önálló minisztériumot igényeljen.
(The Guardian)
