A Balti-tengerben található a világ legnagyobb holt zónái közül több is: ezeken a területeken olyannyira oxigénhiányos a víz, hogy a legtöbb tengeri állat nem élne itt meg. Bár a tenger több része hosszú ideje szenved az oxigénhiánytól, a tengerparti területeken az elmúlt 1500 évben nem volt tapasztalható ilyen mértékű oxigénhiány - állapították meg finn és német kutatók. Eredményeiket az Európai Földtudományi Unió (EGU) Biogeosciences című tudományos lapjában mutatták be.

A kutatók szerint az ember okozta szennyezés, a Balti-tengert körülvevő országokból származó trágya és szennyvíz a fő oka a régió part menti vizei oxigénhiányának. Az alacsony oxigéntartalmú területek terjedésének végzetes következményei lehetnek: csökkenthet a halhozamot és a tengeri élővilág erőteljes pusztulásához vezethet.

Kép: Pixabay

Tom Jilbert, a Helsinki Egyetem kutatója szerint a 20. században a Balti-tengerbe nagy mennyiségben került emberi tápanyag, melynek hatása mai napig érezhető. Annak ellenére, hogy a legutóbbi mérések szerint csökkent az efféle szennyező anyagok kibocsátása, az új tanulmány alapján arra a következtetésre jutott, hogy "nincs nyoma a javulásnak" a Finnország és Svédország közötti partvidéki tengeri régióban, az Archipelago-tengerben. „Ennek oka a tudósok szerint a klímaváltozás. A melegebb víz ugyanis kevésbé képes megtartani az oxigént, így a globális felmelegedés súlyosbítja az oxigénhiányt” - fejtette ki Sami Jokinen, a finnországi Turku Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

„Nem a klímaváltozás volt a nagy holt zónák kialakulásának oka, de ez a gyógyulás késleltetésének fontos tényezője” - tette hozzá. Annak kiderítésére, hogy mi erősítheti az oxigénhiányt és milyen szerepet játszik ebben a klímaváltozás, a kutatócsoport az Archipelago-tenger fenekéről egy négy méter hosszú üledékmagot fúrt ki és vizsgált meg. Ennek segítségével először tudtákmegfigyelni, hogyan változott az oxigénszint az elmúlt 1500 évben.

A partvidéki régiókban az oxigénhiány különösen súlyossá a modern korban vált - emelte ki Jilbert. A kutatócsoport az megfigyelte, hogy az oxigénszint a 900-1350 közötti, az úgynevezett középkori éghajlati anomália idején is alacsony volt, de a jelenlegi oxigénhiány ahhoz képest is példátlanul súlyos mértékű. Az adatok szerint ez az oxigénhiány az 1900-as évek végén kezdődött, évtizedekkel korábban, mint azt eddig hitték és korábban, mint a vízminőség-ellenőrzések kezdete.

Az emberi tevékenységből származó szennyezőanyagok ráadásul a 20. század fordulóján tovább növelték az oxigénhányt. Ezen szennyezőanyagok vízbe kerülésének hosszú távú hatása van, nehezebben állítható meg a szerepük a holt zónák terjedésében. A Balti-tenger partvonalánál lévő folyók ilyen anyagokat szállítanak a tengerbe, elősegítve ezzel az algavirágzást. Amikor az algák meghalnak, lemerülnek a tengerfenékre, ott a baktériumok lebontják őket, ehhez pedig oxigént használnak fel. „Ha csökken a vízbe kerülő trágya és egyéb szennyezőanyagok mennyisége, várhatóan csökken az algavirágzás mértéke és csökken a holt zónák kiterjedése” - véli Jilbert.

A holt zónában azonban a lebomló algák több foszfort bocsátanak ki, amely visszaáramlik a felszíni vízrétegekbe, ahol a cianobaktériumok növekedését támogatja. Ezek a baktériumok nitrogént vesznek fel a légkörből.  „Ennek eredményeképpen ezeknek a tápanyagoknak - foszfornak és a nitrogénnek - a mennyisége azt követően is magas marad, hogy csökkent az emberi tevékenység hatása. Ez egy önmagát fenntartó ördögi kör, megállításához évtizedekre van szükség” - fejtette ki Jilbert.