Ingatlanpiac cikkek


Hol lettek drágábbak a lakások?

Hol lettek drágábbak a lakások? 

Jelentősen drágultak az ingatlanok árai a tavalyi év után az idei év elején is, az áremelkedés azonban még nem gyűrűzött be a vidéki kisebb településekre, elsősorban a nagyobb városok húzzák fel az árakat.
Rászáll a NAV az Airbnb-re, így nem lesz belőle gond

Rászáll a NAV az Airbnb-re, így nem lesz belőle gond 

Az internetes szálláshely-szolgáltatás terjedése felpörgette a lakáspiacot Budapest belvárosában, a forgalom egy év alatt 40 százalékkal, míg az árak ötödével emelkedtek az Otthon Centrum (OC) adatai szerint. A NAV most kiemelten ellenőrzi ezeket a szállásadókat, megmutatjuk, hogyan lehet szabályosan végezni ezt a szolgáltatást.
Ömlenek a milliárdok az ingatlanpiacra

Ömlenek a milliárdok az ingatlanpiacra 

Az európai kereskedelmi ingatlanpiac forgalma közel 56 milliárdra nőtt 2015 második negyedében, ami 15 százalékkal nagyobb a tavalyi adatokhoz képest – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből.
Még mindig csak szédeleg az építőipar

Még mindig csak szédeleg az építőipar 

Tavaly év eleje óta negyedévről negyedévre nő a megszűnő cégek száma az építőiparban. Idén a második negyedévben ismét rekordot döntöttünk, 3 hónap alatt 1771 céget törölt a Cégbíróság, ez 11 százalékkal több, mint az első negyedéves adat, és egyharmadával több az egy évvel korábbinál. „Az okok szerteágazók, a megrendelésállomány csökken, de vannak kedvező jelek is a cégstatisztikában” – mondja az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.
Egymást tapossák a balatoni ingatlanokért

Egymást tapossák a balatoni ingatlanokért 

Telket, nyaralót, szőlőt: mindent visznek a vásárlók a Balaton északi partján, és már nem elsősorban a vízparti ingatlanokat. Egy füredi ingatlan négyzetméterára akár egymillió forint is lehet.
Nehezített pálya az albérletkeresőknek

Nehezített pálya az albérletkeresőknek 

Az egyetemi ponthatárok kihirdetését követően mindig felpezsdül a lakásbérleti piac. Idén azonban már eleve bajban vannak akik bérelni szeretnének, mert a kínálat nem tudja kielégíteni a hatalmas igényeket. Így a diákok „nehezített pályán” kénytelenek keresni. A Duna House elemzéséből az okok, trendek és a legfrissebb árak is kiderülnek.
Roham a budapesti új lakásokért

Roham a budapesti új lakásokért 

Hétéves rekordot dönthet idén az újépítésű lakások eladása a fővárosban, miközben év végére virtuálisan elfogyhat az azonnal költözhető, eladatlan lakáskészlet. A tavalyi élénkülés után idén látványosan tovább nőtt az újépítésű lakások kereslete a fővárosban – olvasható az OTP Jelzálogbank friss elemzésében.
Drágábbak lesznek az irodák

Drágábbak lesznek az irodák 

A teljes nyugat-európai piacon, de elsősorban Londonban számíthatnak áremelkedésre az irodabérlők, ám a mi régióban inkább stagnálnak majd az árak, ez alól Prága és Budapest lehet a kivétel.
Tovább emelkednek az ingatlanárak

Tovább emelkednek az ingatlanárak 

Folytatódik a dinamikus áremelkedés a Duna House Országos Lakásár Indexe szerint. 2014 közepétől hosszas, 81 százalékpontos stagnálást követően lassabb-, majd erőteljesebb ütemben emelkedtek az árak.
A CSOK a remény az építőiparnak

A CSOK a remény az építőiparnak 

Májusban 568 építőipari céget törölt a cégbíróság, ez 4,3 százalékkal kevesebb, mint az áprilisi rekord volt, de így is 23 százalékkal haladja meg a tavaly májusi értéket. Az adatokat közlő Opten céginformációs szolgáltató szerint egész évben magas marad a megszűnési ráta az ágazatban, ugyanakkor a Családi Otthonteremtési Kedvezmény új lendületet adhat az ingatlanszektornak és azon keresztül az építőiparnak is.

Miért drágább a lakás mint a ház? 

A lakóházak átlagos kínálati négyzetméterára 300 ezer forint alatt mozgott májusban, a lakásoké azonban több mint 400 ezer forint volt - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából. A lakásoknál a magasabb érték a befektetői kereslettel, a belső kerületek felértékelődésével magyarázható.

Viszik a nyaralókat, mint a cukrot 

Ismét nagyon erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon, 2015 első négy hónapjában az Otthon Centrum tapasztalata szerint csaknem 40 százalékkal nőtt az adásvételek száma előző év azonos időszakához képest; megközelítőleg 1.400 ingatlan cserélt gazdát idén.

Megtérül a felújítás, ha okosan csinálják 

A felújított lakásoknak átlagosan húsz százalékkal magasabb az értéke a felújítást követően, mint felújítás előtt. Hogyan újítsunk fel, hogy a befektetett munka meg is térüljön?

Ezért éri meg egy belvárosi lakás 

Az ingatlanpiaci fellendülés mind forgalomban, mind pedig árakban már jól érzékelő. A frekventáltabb lokációkban, így a főváros belső kerületeiben, a Belvárosban is már korán lehetett érzékelni a jeleket.

Érdemes még várni a lakásvásárlással? 

Már nemcsak pozitív előjelek, hanem konkrét statisztikák is igazolják, hogy mozgásba lendült a hazai lakáspiac. Az elmúlt időszakban ráadásul fontos változások is életbe léptek a lakáshiteleknél, illetve a lakásvásárláshoz felhasználható állami támogatásoknál.

Saját lakásról álmodnak a fiatalok 

Az elmúlt években nőtt az albérletek és lakóingatlanok iránti kereslet, továbbá 2014-ben az eladások és a kiadott építési engedélyek száma is emelkedett, ami egyértelműen jelzi, a piac fellendülőben van.

Öt évet kell dolgozni egy panellakásért 

Vége a lakásárak hosszú éveken át tartó esésének és eljött a növekedés ideje. Érdemes lehet még az áremelkedés beindulása előtt vásárolni, mivel 14 éve nem kellett olyan keveset dolgozni egy négyzetméter lakásért, mint tavaly.

Ennyiért mennek most az ingatlanok 

Áprilisban is 12 ezer darab fölött keltek el országos szinten az ingatlanok. Bár az előző hónaphoz képest volt egy – szezonalitással magyarázható - apró csökkenés, mégis magas számról beszélhetünk.

Pörög a plázaépítés, csak nem nálunk 

Egyre több a bevásárlóközpont a világon: 2014-ben 11,4 millió négyzetméternyi új területet adtak át, szemben a 2013-ban épített 10,6 millió négyzetméterrel. Szinte csak Magyarországon nincs jelenleg épülő pláza.

Hol a legdrágább a nyaraló? 

A legnagyobb magyarországi tavak partján lévő lakóingatlanok – nyaralók, házak - átlagos négyzetméterára 210-290 ezer forint között alakul. A Balaton északi partján a legmagasabbak az árak, Tihanyban például a 600 ezer forint közelében mozognak. A Balaton déli oldalán az északinál 25 ezer forinttal alacsonyabb az átlagár, a Velencei-tónál pedig jóval olcsóbbak az ingatlanok.

Már vidéken is emelkednek az ingatlanárak 

Szárnyal a hazai ingatlanpiac, leginkább a fővárosban, de már vidéken is egyértelműek a jelek, szinte mindegyik mutató javul. Az eladók mostanában egyre inkább rövidebb értékesítési idővel, jobb alkupozíciókkal és növekvő árakkal.

Így lakunk mi: kicsi, de karbantartott a magyar lakás 

A magyarok jellemzően saját tulajdonú ingatlanban élnek, és ügyelnek annak állapotára, a hetven százalék 10 évben egyszer biztos végez lakásfelújítást. Jellemzően a spórolt pénzünket költjük felújításra.

Már a luxuslakásokat is viszik, mint a cukrot 

Az ingatlanpiac fellendülésével egyre nagyobb igény mutatkozik a prémiumminőségű, nagy értékű ingatlanokra is. Az 50 millió forint feletti ingatlanok forgalma már új piacot generált.

Rakétaként szállnak el az ingatlanárak 

Öt éve nem vettek volna annyian ingatlant, mint ahányan most érdeklődnek, és az árak is elkezdtek felfelé mozdulni. A vásárlók harmada befektetési szándékkal venne lakást, az eladók jelentős része nagyobba költözne.

A bérbeadóknak sem vidám a vasárnap 

Bár a közvélemény eddig arra koncentrált, hogy a vasárnapi kötelező zárva tartásnak milyen hatása van a fogyasztókra és a kereskedőkre, a jogszabály súlyosan érinti a kiskereskedelmi ingatlanok piacát is. Ugyan nem közvetlenül érinti ezt a területet, ám a bérleti szerződéseken keresztül komolyan felülírja a piacot.

Ötmilliótól félmilliárdig: van kínálat a Balatonnál 

A jó idővel együtt jön az igény egy balatoni ingatlanra, ahova nyaranta elvonulhat a család kikapcsolódni. A kínálat nagy, lehet bőven válogatni, az ötmilliós vityillótól a félmilliárdos luxusvilláig.

Vidékre hozhat fellendülést az új szocpol 

Nem valószínű, hogy a használtlakás vásárlásra is igénybe vehető, vissza nem térítendő állami támogatás, a Családi Otthonteremtési Kedvezményben (CSOK) jelentős változást hozna a piacon, a változások 2015. július 1-i életbe lépése után sem.

Ömlik a pénz az európai szállodákba 

Az európai és a közel-keleti hotelbefektetések 16,8 milliárd euróra rúgtak 2014-ban, ami 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest és azt mutatja, hogy a szállodák egyre fontosabbak a kereskedelmi ingatlanpiacon befektetők számára.

Az ingatlanpiacra is begyűrűzhet a brókerbotrány 

Rendkívül sokat tervezték a közeljövőben, hogy a beinduló ingatlanpiacba fektetnek, ha felveszik a pénzüket a Quaestor és a Buda Cash befektetéseikből. Számos ügyfélnél lehetetlenült el a közeljövőben tervezett ingatlanvásárlás, hiszen nem tudnak hozzájutni a befektetéseikhez és a teljes bizonytalanság miatt nem tudnak és nem is mernek lépni.

Tuti biznisz az ipari ingatlan 

Csaknem annyi bérbeadó ipari terület található Közép-Európában, mint Németországban, a kihasználtsági mutatók pedig jobbak, mint a válság előtt. A magyar piac a régión belül is az élénkülés jeleit mutatja.

Öt éve nem volt ilyen nehéz irodát bérelni a Belvárosban 

Jelenleg összesen 524.000 négyzetméter üresen álló irodaterületből válogathatnak Budapesten az irodát kereső bérlők, ilyen kevés rendelkezésre álló területre az elmúlt 5 év alatt nem volt példa.

Ne legyünk túl optimisták, ez még nem aranykor  

A GKI elemzése szerint a magyar ingatlanpiacon a „hat szűk esztendő” után 2014-ben komoly derűlátás bontakozott ki. Ez még sajnos nem jelenti azt, hogy a piaci szereplők egy újabb „aranykor” bekövetkezését várnák, az előrejelzések szerint az élénkülés csak a hazai ingatlanpiacnak a jelenlegi állapotához képest lesz érzékelhető.

Kúsznak felfelé a lakásárak – egyre drágább az ingatlan 

Nem állt meg a gyorsuló növekedés az ingatlanpiacon. Az egyébként általában gyenge első hónapokhoz képest 9 ezernél is több adásvétellel indult a 2015-ös év, ami a válság utáni legerősebb adat.

Töretlen optimizmus az ingatlanpiacon 

Megugró bérlői és befektetői kereslet a magyar piac minden szegmensében, csak a vasárnapi zárvatartás árnyalja az összképet. Kezd egyensúlyba kerülni az irodapiac is, már nem csak az új irodákra van kereslet.

Külföldiként éri csak meg igazán lakást venni 

A hazai ingatlanárak a válságot megelőző szint alatt vannak, mint az köztudott. A Duna House országos lakásárindexe 15 százalékos esést mutat forintban, de ha mindezt külföldről nézzük, a kép még érdekesebb.

A gatyánk is rámenne egy londoni irodára 

Az öt legdrágább piacból három Ázsiában, a tíz leggyorsabban drágulóból öt az Egyesült Államokban található, de globálisan még mindig magasan a brit főváros vezet.

Az ingatlanpiacnak is betehet a vasárnapi zárva tartás 

Az európai első osztályú ingatlanok piacának szűkössége és a beáramló tengerentúli tőke hatására változnak a befektetési célpontok – ezáltal előnyt szerezhet Budapest is, de a kiskereskedelmi ingatlanpiacnak betehet a vasárnapi zárva tartás.

Az ingatlanpiacon már vége a válságnak 

A válság óta az első ízben emelkedett százezer fölé az ingatlan-adásvételek száma az országban. A lakások árai is emelkedtek, főleg a panellakások kelnek el most drágábban.

Újra népszerű lett tavaly a lakáshitel 

Csökkent a hitelköltség, erősödött a háztartások részéről a bizalom, és aktívabban hiteleztek a bankok – mindezek eredményeképpen 2014-ben a lakossági lakáshitelezés 60 százalékkal bővült az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Lakáspiac: egész évben napsütés 

A lakáspiac idei éve több szempontból is eltért az elmúlt évek válság tépázta trendjeitől: 2014-ben már nem csak az élethelyzetből adódó változások generáltak adásvételeket, de megjelentek a befektetők is, és a háztartások bizalmának visszatérésével pedig egyre többen valósították meg a korábbi években elhalasztott vásárlásaikat.

Erőre kapott a vidék az ipari ingatlanpiacon 

Közel 5.8 millió négyzetméternyi modern ipari csarnok található Magyarországon a CBRE „Magyarország ipari desztinációi” című új jelentése alapján. Ennek az állománynak a közel két harmada az elmúlt tíz évben épült.

Jövőre is jól járhat, aki lakást vesz és az is, aki elad 

2014-ben már a háztartások bizalmának visszatérésével pedig többen valósították meg a korábbi években elhalasztott vásárlásaikat. A bizalom további növekedésével egy kedvező gazdasági környezetben, a lakáspiac stabil növekedési pályára állhat 2015-ben.

Jó üzlet a magyar ingatlan, csak nincs belőle elég 

Idén eddig 450 millió euró értékben vásároltak ingatlant befektetési céllal Magyarországon, amennyiben év végéig lezárul a függőben lévő 200 milliónyi tranzakció, akkor a tavalyihoz képest 80 százalékkal is növekedhet a befektetési célú értékesítés, de a fejlődés gátja az, hogy nincs elegendő, erre a célra megfelelő ingatlan.

Rég volt ilyen jó év az ingatlanpiacon 

2014-ben eddig több mint 96 ezer ingatlan adás-vétel bonyolódott, több mint az elmúlt 5 év bármelyikében 12 hónap alatt. Idén volt már ennél alacsonyabb is a keresleti mutató, de a mélypontot majd csak decemberben érjük el.

Irodapiac: irány a külváros! 

Közel másfélszeresére nőtt a kereslet a budapesti irodapiacon az idei első kilenc hónapban, a legnagyobb mértékben a külső pesti kerületekben bővült a kiadott irodaterület. A külsőbb városrészek – így például az úgynevezett reptéri folyosó – népszerűbbé válása a belvárosi kínálat szűkülésének is köszönhető, valamint annak, hogy itt a legmagasabb minőséget kínáló irodaházak bérleti díja is igen kedvező.

Ömlik a tőke a kiskereskedelmi ingatlanokba 

Az európai kiskereskedelmi ingatlanpiacra 33 milliárd euró érkezett 2014 első kilenc hónapjában, ami 2007 óta a legmagasabb érték. Egyedül a harmadik negyedévben 11,1 milliárdért vettek ingatlanokat a befektetők, ami 23 százalékkal haladja meg a 2013-as értéket.

Kevés a külföldi vesz lakást nálunk 

A 2000-es évek ingatlanpiacán még nagy arányban voltak jelen a – főleg nyugat-európai – vásárlók, befektetők. A válságot követően azonban keveset hallani felőlük, azonban a Duna House most utánajárt milyen arányban és honnan érdeklődnek a külföldiek.

A devizahiteles mentőcsomag fékezi az ingatlanpiacot 

Idén csupa pozitív adat érkezik az ingatlanpiacról, így 2014 a válságot követő legjobb év lehet. Még úgy is, hogy közben van egy komoly hátráltató tényező. Amíg a válságot követő 5 év ingatlanpiacát a vásárlók hiánya jellemezte, úgy idén éppen az eladókból van kevés.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén 

A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40 ezer forintján felül további 40 ezer forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál.

Pénzszerzés

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat 

Nagyon érdemes megnézni milyen szolgáltatót hívunk, ha elromlik valami az otthonunkban.

Adózás

Retteghetnek a simlis cégek, belendül a NAV húsvét előtt

Retteghetnek a simlis cégek, belendül a NAV húsvét előtt  

Az adóellenőrök országszerte ellenőrzik a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek árusítóit az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken és az online térben.

Jogi kisokos

Vége a munkahelyi titkolózásnak: nemsokára megtudhatja, mennyit keresnek kollégái

Vége a munkahelyi titkolózásnak: nemsokára megtudhatja, mennyit keresnek kollégái 

A cégeknek nyilvánossá kell tenniük az új pozícióikhoz tartozó fizetési információikat, a meglévő munkavállalóknak is nyilvánosnak kell majd lenniük.

Cégblog

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén 

A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40 ezer forintján felül további 40 ezer forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo