Negyedével is drágulhatnak a lakások

Az Otthon Centrum 135 ezerre becsüli a teljes 2015-ös lakáspiaci adásvételek számát, idén azonban már 150 – 155 ezerre számítanak, mivel a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) nemcsak az új lakások forgalmára, de a nemrég bejelentett módosításokkal a használt lakások piacára is komoly hatással lesz.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kép: Pixabay

A CSOK célcsoportja több százezer családot érinthet. A több gyermekes családokat megvizsgálva kirajzolódik, hogy Budapest mellett Pest megyében képviselnek jelentős hányadot a két és háromgyermekes családok és élettársi kapcsolatban élők. Magas számban laknak többgyermekes családok az észak-keleti országrész megyéiben, illetve Hajdú-Bihar megyében is. Önmagában ez még nem jelenti azt, hogy itt lesz a legnagyobb hatása a CSOK-nak, mivel ezt végső soron az fogja eldönteni, hogy hány család dönt úgy, hogy él a lehetőséggel és új lakást vásárol vagy építkezésbe fog.

Az új szabályok egyszerűsíthetik a CSOK-igénybevételét!

„Nagyságrendileg az igénylésre jogosultak 10-20 százaléka adhat be támogatási kérelmet. 2016-2019 közötti 4 évben országosan összesen 50 és 100 ezer közötti CSOK igénylő családra számítunk.” – véli Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

A lakásméret és lakásárak összefüggése, illetve a támogatással, hitelfelvétellel kalkulálható vásárlóerő összeméréséből az látszik,hogy a fővárosban inkább az olcsóbb árfekvésű peremkerületekben és az agglomerációban, illetve a vidéki településeken, különösen a nagyobb foglakoztatási központok térségében számíthatunk élénkülésre. Várhatóan nemcsak az ingatlanfejlesztők, hanem az egyéni építtetők aktivitása is nőni fog.

Újraindul a fejlesztés

Az új építésű lakások esetében bevezetett 5 százalékos ÁFA hatására, valamint a CSOK-tól várt keresletélénkülésre számítva nagyon sok, korábban leállt projektet indítanak újra a fejlesztők. Az elmúlt másfél-két évben kiadott építési engedélyekre alapozva idén az új lakások építése elérheti, illetve meghaladhatja a 10 -12 ezret.

Nagy kérdés, hogy a keresletbővülés mekkora árváltozást hoz. Az Otthon Centrum tapasztalatai szerint igen jelentős növekedés volt januárban és február elején az érdeklődők számában. A konkrét tranzakciókra vonatkozóan az látszik, hogy a korábbi év azonos időszakához képet vidéken nem történt lényegi változás az adás-vételek számában, míg Budapesten jelentősen kevesebb adás-vétel történt januárban. Ez azt jelzi, hogy a vevők és az eladók is kivárnak.

Az egyes szegmensekben a regisztrált tranzakció számok viszonylag alacsonyak, nem alkalmasak nagyon pontos következtetések levonására. Az Otthon Centrum által értékesített új lakások árai a fővárosban és az agglomerációban 20-30%-ot nőttek decemberhez képest. Vidéken, a legtöbb megyében használt társasházi lakások esetében a decemberi adatokhoz képest viszont csupán 1-2%-os drágulás volt jellemző. A családi házak tekintetében nem történt érdemi változás, itt Budapesten volt megfigyelhető néhány százalékos áremelkedés. (Más felmérések szerint is látszik már az árakban a CSOK-hatás.)

A leggyorsabban a panellakások találtak vevőre tavaly, átlagosan egy hónap alatt, ami fele a korábbi évben szükséges időnek. Természetesen az átlagértékek nagyon szélsőséges időtartamokat jelenthetnek, meglehetősen nagy a szórása ezeknek az értékeknek, de a tendenciát mégis jól mutatják, a kereslet élénkülése gyorsabb értékesítést hoz az eladóknak és kisebb áralku lehetőséget jelent a vevők számára.

Kapkodják a telkeket, viszik a lakásokat: tombol a CSOK-láz
A kormányzati intézkedések komoly érdeklődést váltottak ki a lakossági ingatlanpiacon, az építési telkek piacán valóságos robbanást váltott ki a CSOK. A használt lakások piacán is javultak a kilátások, az új szocpol egyértelmű nyertese a főváros.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo