A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak

A nagy láncok nem félnek a bevételkieséstől.

Nem tartanak a december 24-i zárvatartás miatt a forgalmuk csökkenésétől az MTI-nek nyilatkozó élelmiszerláncok.

A Lidl Magyarország kiemelte: a vállalat még 2023-ban, az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül elsőként döntött úgy, hogy december 24-én pihenőnapot biztosít minden, több mint 10 500 munkavállalójának, majd ezt a gyakorlatot 2024-ben és 2025-ben is fenntartotta.

Az elmúlt három év tapasztalatai alapján a Lidl közölte: a december 24-i zárvatartás miatt a forgalom nem veszik el, hanem átrendeződik az ünnepet megelőző napokra. A vállalat üzleteiben minden évben felkészülten fogadták a karácsonyi időszak megnövekedett forgalmát, így a vásárlók beszerezhették a szükséges élelmiszereket, friss árut, valamint az ajándékokat és dekorációkat anélkül, hogy december 24-én nyitva kellett volna tartani az áruházakat – hangsúlyozták. Hozzátették, hogy az előző évhez hasonlóan december 23-án 22:00-ig lesznek nyitva a Lidl áruházai országszerte.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója szintén arról tájékoztatott, hogy pozitívan fogadták december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását, ami a hálózatukban dolgozó csaknem 40 ezer munkavállaló számára teszi lehetővé, hogy a napot a családjával tölthesse. A vállalat várakozásai szerint a döntés nem jár majd forgalomkieséssel, arra számítanak, hogy a december 24-i vásárlások a megelőző napokra helyeződnek át.

A hálózathoz tartozó üzletek nyitvatartását az azokat üzemeltető franchise-partnerek határozzák meg a vásárlói igények figyelembevételével. Ez a karácsonyt megelőző időszakban is így történik; ahol a várható forgalom és a helyi igények indokolják, ott a nyitvatartási idő meghosszabbítására is sor kerülhet – közölte a CBA kommunikációs igazgatója.

(MTI) 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo