Drámai fordulat a Teslánál: a Cybertruck helyét robotaxik vehetik át

A Tesla leállítja a Cybertruck gyártását.

A Tesla leállítja a Cybertruck modell gyártását texasi gigagyárában valamikor a jövő év közepén a lanyha kereslet miatt, illetve hogy kapacitást szabadítson föl a Cybercab robotaxik gyártásának a növelésére – jelentette be Elon Musk közösségi oldalán az X-en pénteken.

A cég vezérigazgatójának bejelentéséből nem derült ki pontosan, hogy a Cybertuck gyártását egy másik gyárba helyezik át, vagy kivezetik a modellt.

Wes Morrill, a Cybertruck vezető mérnöke ugyancsak az X-en arról írt, hogy „a Cybertruck egy hihetetlen technológiafejlesztési platform volt és ezen él tovább a Cybercab”.

A Cybertruck-ot 2023-ban vezették be. Erősen megosztó volt formabontó kialakítása, egyes európai országokban gondot okozott a hatósági engedélyek beszerzése, a modellt többször visszahívták és minőségellenőrzések során is fönnakadt.

A Tesla hivatalosan nem közöl eladási adatokat a Cybertruck kapcsán. Azt az „egyéb modell” kategóriába sorolta. Ebből viszont kiderül, hogy a harmadik negyedévben mindössze 8295 ilyen jármű kiszállítására került sor a második negyedévi 12 ezer 364 után.

(MTI) 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo