Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac

Hatalmasat estek az amerikai piacok. Olyan nagyot, amire legutóbb 2025 április elején, a vámháború eszkalálódásának idején (s mint utólag kiderült, oktalanul) volt példa. Vagy éppen 2020-ban a COVID19 járványkor (többször is).

Mind a két esetben felállt a piac. A járványnál a hathatós kormányzati beavatkozásoknak köszönhetően, míg a másik esetben kiderült, hogy mégsem eszik olyan forrón azt a „vámtarifa kását”.

A – nem mindennapi – esés jelentős és növekvő forgalommal járt, de azért jóval alatta maradt a havi kifutáskor látható forgalmaknak.

S&P500 index

Forrás: Bloomberg

Ráadásul a 200 napos mozgóátlagra esett az index, ami valamiféle támaszként szolgál, legalább átmentileg, sok esetben. Ráadásul a kiemelten figyelt magnificent 7 árindex is 200 naposon találta magát.

Bloomberg magnificent 7 price index

Forrás Bloomberg

Itt már szemebtűnőbb a forgalom emelkedése az esésben, ami az álmoskönyvek szerint nem jó jel.

Szóval – a híreket meglovagolva – csak az a korrekció zajlik, aminek hatására az értékeltségek megérkezhetnek a helyükre. Most ebben a folyamatban éppen egy túlzó pesszimizmus valósult meg. Hiszen azért nem eszik olyan forrón a kását. Például a Micron, ami jelentős mértékben felelős az S&P500 index látható profitbővüléséért, még jövőre is duplázhatja az eredményét. Egyelőre tehát és nagy valószínűséggel nem kell nagy profit szakadásoktól tartanunk. Igaz, az eredménypályák, a növekedések laposodnak. De erre azért lehetett számítani. A most meglepődő tömegek megint csak a csorda hatással mozoghattak, túlreagáltak. Az egyedi pozitív történetek valószínűleg továbbra is jól fognak teljesíteni. (Erstemarket)

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo