Hatékony cégvezetés cikkek


A legszívesebben leütnék a főnököt

A legszívesebben leütnék a főnököt 

Hatalommániások, agresszívek a magyar vezetők, de ez csak a hab a tortán: a munkavállalókat riasztóan nagy számban éri hátrányos megkülönböztetés, nem ritkaság a szexuális zaklatás. Pedig többek között az emiatt sorra felmondó alkalmazottak sokba kerülnek a cégnek – míg jófejnek lenni nem kerülne semmibe.
Jönnek a női szupermenedzserek

Jönnek a női szupermenedzserek 

Egyre több a női szupermenedzser, akik kritikus helyzetben lévő cégeken segítenek azzal, hogy átmeneti időre beülnek egy-egy pozícióba, és több évtizedes szakmai tudásukat felhasználva hatékonyan kezelik a kihívásokat. Kristóf Györgyi, a Hammel & Hochreiter vezetője szerint ez nem véletlen.
Korbács helyett támogatás a menő a munkahelyen

Korbács helyett támogatás a menő a munkahelyen 

A munkavállaló a vállalat legfontosabb erőforrása, s ezt végre a cégek is kezdik felismerni, köszönhetően többek között a munkaerőhiánynak. A munkavállalók motiválása, a dolgozói elkötelezettség növelése így nagyvállalati hívószóból mindenki számára kulcsfontosságú stratégiává lépett elő.
Felvenni vagy kiszervezni?

Felvenni vagy kiszervezni? 

A meetup, a szakmai találkozó, a workshop – nem csupán marketingeszközök, hanem kiemelkedő lehetőségek is a kkv-k számára, hogy megismerkedjenek jó gyakorlatokkal, stratégiákkal. Egy ilyen üzleti reggelin jártunk, hogy megtudjuk, miként tudjuk költséghatékonyan integrálni a kisvállalkozói környezetbe azokat a HR és minőségirányítási gyakorlatokat, amiket a multik már – anyagi megkötések nélkül – régóta kihasználnak.
100% hatékonyság, 0% bürokrácia - ilyen az új munkaszervezés

100% hatékonyság, 0% bürokrácia - ilyen az új munkaszervezés 

Nem a munkavállalónak kell idomulnia a szervezethez, hanem a szervezetnek az emberekhez. Ha a dolgozók kellően motiváltak és elkötelezettek, jobb munkaszervezési rendszer alapját teremtik meg, mint bárki, egy papír fölé görnyedve.
Milyen lesz a digitális kor főnöke?

Milyen lesz a digitális kor főnöke? 

Több mint félmillió menedzsment-tanácsadó összegezte a mai karrierlehetőségeket a legnagyobb ilyen jellegű felmérésben. Szerintük hamarabb jutnak ma vezető pozíciókba a technológiai képességekkel és rendszerszerű gondolkodással bíró fiatalabb munkavállalók, mint a rangidős kollégák.
Lejárt az üvöltöző főnökök ideje

Lejárt az üvöltöző főnökök ideje 

A fiatalabb generáció az okoseszközök segítségével könnyebben hozzájut a szükséges információkhoz, ami sokszor magabiztosabbá teszi a kelleténél, és ez generációs konfliktusokhoz vezet a munkahelyen. Ezt pedig a vezetőnek kell feloldania, amit csak akkor tehet meg, ha szakít a tekintélyelvűséggel.
Ugye milyen jó gazda az állam?!

Ugye milyen jó gazda az állam?! 

Az állami tulajdon a jelek szerint egyenlő a veszteséges működéssel: átlagban mínusz 4 százalékos árbevétel arányos eredménnyel működnek az állami és önkormányzati hátterű cégek, bár eredményességük némiképp javul, még messze elmaradnak a tisztán magántulajdonú társaságoktól.
Ez olyan jó hír, hogy nagy bajt jelent

Ez olyan jó hír, hogy nagy bajt jelent 

Rég volt, csaknem negyedszázada, ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon. Ami azonban a felszínen jó hírnek tűnik, a valóságban óriási bajt jelent a gazdaságban: ha mindenkinek van munkája, akkor kit vegyenek fel a fejleszteni akaró cégek? Nem mintha nem lennének tartalékok, de az igazi gondot azonban az jelenti, hogy a vállalatok vezetőiben még nem tudatosult: most már mindennél jobban meg kell becsülni a munkaerőt.
Cégvezető lenne? Még egy hete van jelentkezni

Cégvezető lenne? Még egy hete van jelentkezni 

Szeptember 30-ig lehet jelentkezni a kis- és középvállalkozások (kkv) ügyvezetője című képzésre, amelyen a diákok idegen nyelvet, informatikát és vállalati ismereteket tanulnak majd – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Nem kell mindent tönkretenni az eredményekért 

Folyamatos a nyomás, hogy növekedjen a teljesítmény, fennmaradjon a fejlődés, javuljanak a számok. A legnagyobb vállalatoktól kezdve a legkisebb cégekig a költségek csökkentése, illetve ezzel párhuzamosan a hatékonyság növelése mindenhol kiemelt fontosságú. De hogyan növelhetnénk a hatékonyságot anélkül, hogy veszélybe sodornánk vállalatunk növekedési terveit?

Be kell látni, nem vagyunk tévedhetetlenek 

Óriási kihívás előtt állnak a magyar családi vállalatok az elkövetkező években: nyugdíjba készülődik az a generáció, amely a rendszerváltás alatt és után elindította a sikeres családi cégek többségét. Azonban szakértők felhívták a figyelmet, hogy erre a kihívásra egyelőre felkészületlen a vállalatok és vezetőik többsége, így kétséges hogy túlélik-e a váltást. Pedig tudatos tervezéssel, felkészüléssel megelőzhető lenne, hogy belebukjon a váltásba az évek munkájával felépített cég.

Vezetőt keresnek, nem főnököt 

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője díjért zajló megmérettetést. A tavaly első alkalommal meghirdetett pályázat minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett zajlott, ezért a kiírók ezúttal is bizakodóak a pályázók egyre emelkedő számát illetően. A 40 év alatti vezetők október végéig pályázhatnak az „Év fiatal vezetője – 2016” díjra.

Akin az innováció sikere múlik 

A jelenlegi piaci környezetben minden vállalat nyomás alatt áll, hogy a versenyképesség megtartásához új üzleti modelleket kutasson, új piacok felé nyisson, és befogadjon olyan új technológiákat, amelyek segítségével szorosabbra fűzheti kapcsolatait az ügyfelekkel és partnerekkel. Számos ilyen, sikertényező jellegű változtatás az informatikához kapcsolódik, ami nagy felelősséget rak a szakemberek vállára. A NetIQ szakértői szerint azok a vállalatok sikeresek hosszú távon, amelyek sokoldalú, az innovációk iránt nyitott, stratégiai szemléletű informatikai munkatársakkal dolgoznak.

Ami bejön a házasságban, az bejön a cégvezetésben is 

Viszonylag kevés ember gondolna erre, de egy sikeres cég vezetése és egy jól működő párkapcsolat között több a hasonlóság, mint gondolnánk, ugyanazok a képességek kellenek hozzá és ugyanúgy bukás a sorsa mindkettőnek a kellő hozzáállás nélkül.

Álommunkahely egyszerűen 

Sokat hallott mantra a „vállalati kultúra” szókapcsolat manapság. Szinte már közhelynek érezzük. Pedig a szakértők szerint ez az egyik kulcsa annak, hogy a tehetséges munkatársakat hosszú távon megtartsuk és a motiváltságuk is fennmaradjon – és ezt nem is olyan nehéz elérni.

Ártalmas az állami atyáskodás 

Soha nem vett igénybe állami támogatást, sőt, a vállalkozások szempontjából kifejezetten károsnak tartja Bojár Gábor az erős állami gondviselést. A Graphisoft alapítója szerint a sikeres cég megáll a saját lábán, és érvényesül a tiszta piaci versenyben.

Öt személyiségtípus, akiktől óvakodjunk 

Egy cég sikere mindig az alkalmazottain múlik, ezért különösen fontos, hogy megfelelően válogassuk meg a munkatársainkat. Mutatunk öt olyan személyiségtípust, akiknek jobb ajtót mutatni, ha sikert akarunk elérni az üzleti életben.

Nincs munkaerő, az idősebbeket mégsem akarják 

A foglalkoztatási ráta növelése megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra, mégis sok vállalatnál nincs a friss diplomások és az idősebbek bevonzására, illetve megtartására irányuló program. A Randstad Workmonitor felmérése szerint a magyar munkavállalók a legborúlátóbbak az elhelyezkedési esélyek javulásával kapcsolatban.

Sportot lehet űzni a dicséretből 

A KFC és a Pizza Hut anyavállalatának vezetője valóságos sporttá tette annak kimutatását, hogy megbecsüli az alkalmazottai munkáját. Egy 1994-es értekezlet és egy pityergő alkalmazott esete adott életre szóló leckét neki.

Nem luxus, a siker alapja az etika 

Nincs ellentét a vállalkozások és a társadalom érdekei között - hangsúlyozták a Cégvezetők Csúcstalálkozóján felszólaló szakemberek. Valójában hosszú távon csak azok a cégek lesznek sikeresek, amelyek etikusan működnek. Ezt várják a fogyasztók és a partner vállalatok is.

Ez van, ha nem a megfelelő poszton játszol 

Valami nem kerek a munkahelyi csapatban? Nem mennek a dolgok, sok a feszültség, a veszekedés? Ezek tünetek, amelyek azt mutatják, lehet, hogy nincsenek a legjobb helyükön a kollégák. De hogy tegyük láthatóvá a láthatatlant?

Ettől félnek a legjobban a munkavállalók 

A hazai cégek szinte mindegyike jelentős változásokon megy keresztül, ám ezek a folyamatok - bizonytalanságot és így félelmet generálva - sokszor igen negatívan hatnak mind a munkavállalókra, mind a vezetésre, és a szervezet teljesítményére is. Van ellenszer, de ezt még nagyon kevesen alkalmazzák.

Öt tipp kezdő női vállalkozóknak 

Egyre több nő fog önálló vállalkozásba világszerte és ez a jelenség már Magyarországon sem ritkaság, sőt egyre gyakoribb. A hagyományos anyaszerep azonban sokszor nehezen összeegyeztethető egy cég menedzselésével – ehhez adunk most tanácsokat.

Így hozhatjuk ki minden napból a maximumot 

Mindenkinek az a célja, hogy minél rövidebb idő alatt minél több munkát végezzen el. De a rossz szokások gyakran akadályokat gördítenek a hatékony munkavégzés elé. A hatékonyság nem azt jelenti, hogy keményebben dolgozunk, hanem hogy gyorsabban.

"Egy Feszty-képből nem lesz 7.0-ás verzió!" 

Keveset tudni Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő vállalatának, a BÁV-nak az elnök-vezérigazgatójáról. Mohl László halkan, a háttérből állítja új növekedési pályára a céget. Ha pedig elvégezte, amit vállalt, úgy tervezi, feláll, és új kihívás után néz a csoporton belül. A műtárgyak tisztelete és a 21. századi kütyükért való rajongás egyszerre van jelen az életében magánemberként és üzletemberként is.

Négy akadály a siker útjában 

Hosszú és kanyargós út vezet a sikerhez, és ezen haladva gyakran kerülhetünk előre nem látott helyzetekbe. Vannak, amik segítenek gyorsabban haladni a célunk felé, ám vannak, amik akadályoznak. Megmutatjuk ezeket!

Itt az ideje, hogy jobban kezelje az idejét 

A legkitartóbb cégvezetőt is kimeríti, ha rosszul gazdálkodik az idejével, és ezért állandó feszültségben él. A jó időgazdálkodás a vállalkozás egyik alapköve, ennek érdekében mutatunk néhány ötletet, hogyan induljunk el ezen az úton.

3 üzleti lecke, amit ne a saját kárán tanuljon meg 

A legtöbb vállalkozó ugyanazokat a hibákat követi el az elején és mindenki a saját kárán tanulja meg, hogy hogyan kellett volna. Három leckével segítünk elkerülni néhány alaphibát.

Nálunk is egyre menőbb a multikulti 

A multikulturális csoportokban való dolgozás már a munkaélet olyan egyszerű folyamataiban is a társadalmi kultúrák különbözőségét mutathatja, mint a kézfogás, a köszönés vagy a számlarendezés. A HTE projektmenedzserek között végzett friss kutatása szerint Magyarországon is egyre jellemzőbbek a multikulturális projektek. A kérdőíves felmérés során megkérdezettek 94%-a rendelkezik ilyen jellegű tapasztalattal, 75%-uk vezetett is hasonló projektet.

Ezért buknak el az újítások 

A rugalmasság, gyors alkalmazkodási képesség a megváltozott körülményekhez alapvető fontosságú a cégeknek a mai hektikus üzleti környezetben. A megújulást célzó intézkedések mégis az esetek 60 százalékában kudarcot vallanak egy kutatás szerint. Megmutatjuk, miért.

Tíz különbség a főnök és a vezető között 

Ha a főnök és a vezető szót halljuk, sokszor ugyanarra a személyre gondolunk, pedig a két megnevezés között rengeteg különbség van. A GazdaságTV segítségével összeszedtük a 10 legfontosabb eltérést a két személy között.

Nem elég sikeresnek lenni, annak is kell látszani 

Egészen új eszközt ad a befektetők és az elemzők kezébe a technológiai fejlődés: egy szoftver segítségével ugyanis lehetségessé válik megjósolni egy vállalat eredményeit pusztán a vezetők arckifejezése alapján.

Így jöhetünk egyenesbe 2016-ban 

Habár az elmúlt években igazi tőkeforradalom volt Magyarországon és a vállalati hitelekhez is olcsón lehetett hozzájutni, akár befektető bevonásában, akár hitel felvételében gondolkodunk, fontos, hogy pénzügyeink egyenesben legyenek az idén. Ehhez adunk most öt tanácsot.

A főnök a saját teljesítményéért is felel 

Mit tehet az a vezető, aki érzi, hogy a hatékony munkavégzésnek önmaga a gátja? Mondhatjuk, hogy az első lépésen már túl is van, hiszen, az hogy felismerte, hol a probléma gyökere. De vajon hogyan tovább? Szakértőnk segítségével ennek jártunk utána.

Öt mocskos igazság a vállalkozókról 

A cégalapítás legnagyobb vonzereje a függetlenség: egyre többen szeretnének a maguk urává válni. Csakhogy van néhány olyan vonatkozása a cégvezetői létnek, amelyeket senki sem köt az induló vállalkozók orrára. Kivéve minket.

Így szervezheti ki magát a főnök a cégből 

Az új év kezdetén általában számításba vesszük, milyen kudarcok, sikerek értek bennünket, és idén mit szeretnénk máshogy csinálni, több időt fordítani a pihenésre, mégis jobb eredményeket elérni. Az újévi fogadalom sikerülhet, ha betartjuk CRM-szakértőnk jó tanácsait!

Vállalkoznánk? Ezeket a tulajdonságokat mérjük fel magunkban 

Ha munkavállalóként fognánk vállalkozásba érdemes végiggondolnunk, milyen készségekkel rendelkezünk – vélekedik Kordai Csaba, a Vállalkozás másodállásban c. könyv szerzője, akinek segítségével összegyűjtöttük azokat a tulajdonságokat, amelyeket érdemes felmérnünk – és ha kell, fejlesztenünk.

Hat újévi fogadalom, amit még nem késő megfogadni 

Minden új esztendő kezdetekor emberek milliói tesznek fogadalmakat világszerte, amit aztán több de gyakrabban kevesebb sikerrel tartanak be, hosszútávon. Íme, hat olyan újévi fogadalom, amelyeket megéri betartani. Még nem késő belevágni!

5 egyszerű dolog, amitől boldogabbak lesznek a munkavállalók  

A hagyományos vélekedés szerint, ha a dolgozó elégedett a bérével, produktív a munkában. Az elméletek azonban hajlamosak megdőlni – ez sem kivétel. Boldogtalan alkalmazott azonban nem jól dolgozó alkalmazott, és ez nekünk sok pénzbe kerül. Íme öt dolog, amit tehetünk, hogy a munkavállalóink hosszú távon is boldogabbak legyenek a cégnél.

Vegyük le a dobozt a fejünkről! 

Sok kkv vezető még mindig „úri huncutságként” tekint a coachingra, pedig a nagy cégeknél egyre többen látják, érdemes segítséget kérni, ha a vezető problémába ütközik. De tényleg csak akkor szükséges szakember segítsége, ha már gond van? Mennyire költséges szolgáltatás a coaching? Zádrovich Alíz business és life coach segít tiszta vizet önteni a pohárba.

Az irodának is követnie kell a jövő szavát 

A technológia alaposan felforgatja a jövőbeni foglalkoztatást és munkahelyeket – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó , az „Ingatlan és a közösség: a jövő vizsgálata” című kutatásából. A lokáció állandó mantrája helyett a kapcsolat kerül a középpontba.

A legjobb melóst is el lehet üldözni 

Mivel egyre nagyobb méreteket ölt a szakemberhiány Magyarországon, mind fontosabbá válik, hogy megtartsuk azokat a dolgozókat, akik nélkül ellehetetlenülhet a cégünk. Márpedig a legjobb melóst is el lehet üldözni. Meg is mutatjuk, hogy mire ügyeljünk, ha nem akarjuk, hogy felmondjon.

Egyre nehezebben függetlenedhetünk a nyüzsitől 

A modern technológia oly mértékben gyorsítja világunkat, hogy mind a szervezetek, mind az egyének szintjén egyre nehezebben teljesíthető kihívást jelent az üzleti élet szüntelenül változó környezetéhez való folyamatos alkalmazkodás - olvasható a BDO Akadémia és a MAPI Konzult közleményében.

A nehéz ügyfelet is boldoggá tehetjük 

Örök igazság: a vevőnek mindig igaza van, de van néhány olyan ügyféltípus, akikkel komolyan meg kell gondolnunk, hogyan bánunk, mert hajlamosak komoly problémaforrássá válni. Mutatunk néhány ilyet, és hogy hogyan kezeljük őket.

Így nem lesz krízis egy szimpla költözésből 

Új irodába költözés vagy a meglevő iroda átstrukturálása akár 3–5 évenként aktuálissá válhat egy cég életében. A projekt menedzselése hónapokra lekötheti a cégvezetőt, illetve a beszerzőt, akik időnként önhibájukon kívül is válságmenedzselésre kényszerülnek, ebben az esetben érdemesebb külső segítséget igénybe venni – figyelmeztet az ESTON Ingatlankezelő.

Készüljünk a legrosszabbra: mi lesz, ha kidől az alapító? 

Ki veszi át a stafétabotot, ha kidől az alapító a cégvezetésből és milyen formában lehetséges a cégátadás? A legfontosabb, hogy felkészüljünk a legrosszabbra is és idejében vonjuk be az utódunkat a cég működésébe – javasolta a szakértő a Piac&Profit konferenciáján.

Generációváltás: könnyű csapdába esni 

A magyar családi vállalkozások életében nem a szakemberhiány vagy az ügyfelek megtalálása jelenti a legnagyobb problémát, hanem a kiöregedő cégvezetői nemzedék pótlása – vélik a Human Map Vezetéslélektani és Menedzsmentmódszertani Központ szakértői.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo