Pénz


Draghi hiába locsolta pénzzel a piacokat

Draghi hiába locsolta pénzzel a piacokat 

A ZEW hangulatindex hamar összetörte a DAX index erőteljesnek tűnő elrugaszkodását a 20 napos mozgóátlagról. Pedig a piaci szereplők már kis javulásra számítottak, de úgy tűnik Draghi hiába locsolta meg a piacokat egy kis pénzzel, egyelőre még ez sem segített, nem javult a hangulat.
Langyos kereskedés folyik a piacokon

Langyos kereskedés folyik a piacokon 

Sem a külföldön, sem itthon nem láthattunk komolyabb mozgást. Ugyanakkor az S&P500, a DAX és a Dow Jones is a 20 napos mozgóátlagokról készül fordulni, miközben a Nasdaq a korábbi lokális csúcs környékén konszolidálódik.
Csúnya nap jöhet ma a piacokon

Csúnya nap jöhet ma a piacokon 

Romlik a piac. Míg az indexek továbbra is relatíve jól viselkednek, addig a belső struktúra folyamatosan romlik. A korábbi vezetők csúnya behalásokat produkálnak.
Stagnálásig húzott az NHP

Stagnálásig húzott az NHP 

A kkv-hitelek esetén korábban 4-5 százalékos éves csökkenés volt megfigyelhető, ami a Növekedési Hitelprogramnak (NHP) köszönhetően mostanra megállt.
A nemzetközi kockázatok miatt is gyengül a forint

A nemzetközi kockázatok miatt is gyengül a forint 

Irakban áll a bál, Ukrajnában orosz tankok tűntek fel, emelkedik az arany, az olaj, és csökken a forint ára. A piacok pedig már harmadik napja készülnek csökkenést felmutatni, vagyis egyértelműen a kockázatok növekedését árazza a piac.
Volt egy kis összeomlás, de nem világvége

Volt egy kis összeomlás, de nem világvége 

Volt egy kis törés tegnap a piacokban. Ennek ellenére ez nem a világ vége, nem összeomlás csak erősíti a hipotézisünket, hogy egy korrekció előtt állunk, amely kiterjedhet az elkövetkező hónapokra, viszonylag kis mozgásokkal.
Nagyot emelkedtek az indexek

Nagyot emelkedtek az indexek 

Új csúcsra szaladt megint a DAX, még ha az a szaladás kissé kocogósra is sikeredett. Egyelőre úgy tűnik, hogy valamiféle konszolidációszerűség van itt a csúcsok környékén minden indexben.
Megszűnik az NHP harmadik pillére

Megszűnik az NHP harmadik pillére 

A monetáris tanács a növekedési hitelprogram harmadik pillérét alkotó devizacsere-tenderek megszüntetéséről döntött 2014. július 1-ei hatállyal.
Velünk ünnepeltek a piacok is

Velünk ünnepeltek a piacok is 

Míg ünnepeltünk, a jelentősebb piacok nyitva voltak, ráadásul emelkedtek. Ennek köszönhetően új csúcsok születtek. Messzebbről nézve a piacokat félelmetes (meredek) emelkedést láthatunk 2009 tavasza óta.
Hogyan kerüljük el, hogy lemásolják a bankkártya adatainkat?

Hogyan kerüljük el, hogy lemásolják a bankkártya adatainkat?  

Ha még nem döntötte el, hogyan fogja fizetni a családi nyaralás során felmerülő költségeket, akkor nem árt, ha gondosan előre megtervezi, mert az utazások során sokszor összefuthatunk igen kreatív, bankkártya klónozásra szakosodott bűnözőkkel is. A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a csalók sok esetben inkább a kiszolgáltatottabb külföldieket célozzák. Megosztunk néhány hasznos tippet, hogy mindenki gondmentesen élvezhesse a nyaralást.

Hamarosan a külföldi számlákba is belelát a NAV 

Több mint 16 ezer magyar állampolgár több ezer milliárdos külföldi bankszámlákon tartott vagyonáról lehet pontosabb képe a NAV-nak egy májusban elfogadott OECD nyilatkozat révén. Az adózási információk automatikus cseréjéről szóló nyilatkozatot 47 ország, köztük Magyarország, Svájc, Ausztria, Luxemburg és több adóparadicsom is aláírta, így a jövőben az eddig rejtve maradt külföldi vagyonokról is adatokat kaphatnak az adóhatóságok. Emiatt rövidtávon sem lehet a banktitkok korábban megszokott védelmére számítani. Intő jel, hogy több svájci bank is felhívta már az ügyfelei figyelmét, hogy tisztázzák a náluk vezetett bankszámlájukon tartott vagyonuk eredetét.

A lényeg: minden drágul 

Maximum néhány akciónak örülhetnek a kisebb vállalkozások, ha a banki díjakról van szó. A legtöbb bank emelte a díjait vagy szolgáltatásokat szüntetett meg, hogy csökkentse költségeit. A Piac&Profit szakértője elemzi a banki díjak változásait.

Izgalmas napra virradtunk 

Izgalmas napra virradtunk ma reggel, ugyanis a befektetők által talán leginkább várt eseményre fog ma sor kerülni. Hosszú hónapok verbális beavatkozása után ugyanis tényleges lazító lépés jöhet az EKB részéről.

Figyelem! Így verik át mostanában a cégeket 

Újfajta csalási módszerre hívja fel a cégek figyelmét a Magyar Bankszövetség. Az elkövetők a saját számlájukra térítenek el másnak szánt átutalásokat magukat az adott cég partnerének kiadva.

Meglepődött a piac a Kúria döntésén 

Tegnap a piac meglepődött a Kuria döntésén. Sőt, már azon is meglepődött, hogy dönt a Kúria. Pedig lehetett tudni, hogy dönt az egyedi ügyben, és arra is lehetett számítani a hosszas huzavona után, hogy valószínűleg nem fogja elfogadhatónak találni az árfolyam különbözetet.

Új csúcsra szaladtak az indexek 

A DAX, a Dow Jones és az S&P500 is új csúcson zárt. Vagyis bizonyos szempontból minden rendben van, azon túlmenően, hogy publikációs hibák borzolták a kedélyeket. Ennek ellenére a legtöbb befektető vagy spekuláns pesszimista.

Hegymenetbe fordulhatnak ma a piacok 

Bejött a papírforma, ma már új súlyokkal forognak az MSCI indexek. Az OTP súlya kismértékben növekedett, míg a Richter és a MOL súlya enyhén csökkent.

Van pénz, de hova tegyem? 

A kereskedelmi bankok által kínált kamatok régen elvesztették vonzerejüket az ügyfelek számára, így a nagy többség új lehetőségek után kutat. A kevésbé vonzó kamatkörnyezet jó lehetőség arra, hogy a pénzintézetek új termékekkel álljanak elő, a lakosság pedig tágítsa pénzügyi kulturális ismereteit.

Rossz hír jött, de ez senkit sem érdekelt 

A korábban becsült 0,1 százalékos növekedéssel szemben 1 százalékkal csökkent az USA első negyedéves GDP-je. A befektetők azonban fittyet hánytak a rossz adatra, mivel a heti munkanélküliségi adatok jobbak lettek a várakozásoknál.

A nagy száguldás után kifújják magukat a piacok 

Kis fáradtságot láthatunk a kitörések megerősítése után. Bár a határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel, alapvetően lefelé irányuló mozgásra számítunk a mai napon a vezető indexekben.

Beindultak a piacok 

Újabb csúcs az S&P500 indexben, és a DAX is megerősítette a kitörést. Az utóbbi esetében amúgy is erős formációt láthattunk a kitörésre, azaz a megerősítésnek nagy volt a valószínűsége, és azt is jól csinálta. Az előbbi esetében a várakozásoknál jobb makrogazdasági adatok is segíttettek.

Ma újra Matolcsyra figyelhetünk 

Kamatdöntő ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa. A piac további 10 bázispontos csökkentésre számít. Ugyan tegnap zárva voltak az amerikai piacok, ennek ellenére a DAX új csúcsra tudott szaladni.

Kemény szavak az új ukrán elnöktől 

Választottak az EU-ban és Ukrajnában is. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban zárva lesznek ma a piacok. Az előbbi esetben a Memorial Day, utóbbi esetben a tavaszi bankszünnap miatt.

Lakástakarékon többet szakítunk az osztrákoknál is 

Van egy olyan terület, ahol magasan lekörözzük a legfejlettebb szomszédunkat is, ahol az elérhető pénzügyi előny többszöröse az osztrák szintnek; ez a lakástakarék. Nemzetközi kitekintés, meglepő pénzügyi különbségekkel.

Athén és Madrid már megkapta, nekünk is érik a felminősítés 

Jól mutatja a javuló folyamatokat, hogy lépett az S&P és a Fitch is. Az előbbi Spanyolországot, az utóbbi Görögországot minősítette fel egy fokozattal BBB-re illetve B-re. Ez számunkra azért fontos, mert Magyarország esetében is jöhet valami hasonló.

Bikapata kopog a piacokon 

Tegnap az amerikai piacoknak sikerült végre egy méretesebbet emelkedni. Úgy tűnik, hogy valamiféle fordulatot láthatunk az elmúlt 5 hónap mocsártaposása után. Jó esély van arra, hogy most meg legyenek a régen várt kitörések, ugyanis megváltozott a piac karakterisztikája.

Elbizonytalanodtak a befektetők 

Több kiskereskedelemmel foglalkozó cég is jelentett, a várakozásoknál gyengébb kilátások elbizonytalanították a befektetőket. Az üdítő kivétel a Home Depot volt, mert a gyengébb eredmény ellenére a társaság fényesebben látja a jövőt, mint a befektetők várták, így a részvény emelkedni tudott.

Sokakat megtréfáltak tegnap a piacok 

Tegnap sokakat jól megtréfált a DAX. Előbb beöntötték, ami elsősorban a Deutsche Bank tőkeemelés miatti esésének, és az ennek hatására szintén nagyot zuhanó Commerzbank-nak volt köszönhető. Persze a nemzetközi hangulat is lefelé mutatott.

Megfogták a forintot 

Megfogták a mozgóátlagok a hazai deviza gyengülését, de erősödni sem tudott a forint. Közben a piacok vegyes mozgásokat produkálnak és egy újabb mega-üzlet körvonalazódik a látóhatáron.

Nehéz kezelni az ellentmondásokat 

A részvénybefektetők a szigorítást, míg a deviza befektetők a lazítás fenntartását látták. Ugyanakkor az ellentmondás nem jó, mert azt nem nagyon lehet kezelni. Egyébként meg kicsit növekedett a bizonytalanság, így a befektetők ott realizáltak profitot ahol tudtak.

Újabb adózási kiskapu zárul be 

Az EU Megtakarítási Irányelve már hosszú évek óta automatikus információcserét ír elő a tagállamoknak, amely alapján az adóhatóságok hozzájuthatnak állampolgáraik más tagállamokban fenntartott bankszámlaadataihoz. Az Irányelv azonban csak a magánszemélyek nevén lévő bankszámlákra terjed ki, így alkalmazását könnyű volt kikerülni egy cég – tipikusan offshore cég – közbeiktatásával. A napokban elfogadott módosítás alapján 2017-től megszűnik ez a kiskapu: a tagállami pénzintézetek kötelesek lesznek az offshore cégek bankszámlái mögötti magánszemély tulajdonosokat is azonosítani és a róluk begyűjtött információt a hazai adóhatóságaiknak megküldeni. Ez lényegesen szűkíteni fogja a vagyonok eltitkolásának lehetőségét – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Május 15. után kevesebb a támogatás 

A termelők idén is az egységes kérelem megújításával egy időben jelezhetik igényüket ez évi mezőgazdasági biztosításaik díjtámogatására. A benyújtást május 15-ig célszerű megtenni, de a későn ébredőknek egészen június 10-ig nyitott a lehetőség erre – igaz, a csütörtöki határidőt követően munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összeg.

A forint profitált a ZEW index szörnyű eredményéből 

Szörnyű ZEW index látott tegnap napvilágot. A jövőbeli kilátások nagyot estek, amely elsősorban az erős euróra vezethető vissza. Ennek hatására az euró nagyot esett a dollárral szemben, amely az EUR/HUF árfolyamon is meglátszott.

Új csúcsra ment a Dow Jones 

Utoljára április elején láthattunk hasonló akciót, de akkor nem volt folytatás. Most viszont a technikai indikátorok alapján gyakorlatilag az összes vezető index, az S&P500 és a DAX is új csúcsra mehet, miközben a Nasdaq is erőt mutat.

Mínuszba mehetünk ma 

A DAX pénteken korrekcióba kezdett, amelynek során minimálisan csökkent az árfolyam. Ma a budapesti tőzsde is enyhe mínuszba fordulhat. A háttérben részben a kelet-ukrajnai események miatt fokozódó feszültség áll.

Az EKB elnök boldoggá tette a forintot 

Draghi szóban megint megboldogította a piacokat. Egyesek hatalmas hatásról beszélnek, de a valóság az, hogy az EUR/USD kereszt csak az utóbbi két nap erősödését adta vissza.

Putyin belengette a békét, reagáltak a piacok 

Putyin belengette a békét, amire inkább „short covering” jellegű dolog történt az orosz piacon, de Európában is vásárolgattak a befektetők. Ugyanakkor kérdés, hogy Putyinnak mennyire lehet hinni. Míg arról beszélt, hogy már visszavonta a csapatokat az ukrán határról, addig a műholdfelvételek mást mutatnak.

Mintha Amerika mozgatná a piacokat 

Az utóbbi napokban egyre inkább korrelációt láttunk a piacokon, ez pedig nem szokott túl jót jelenteni. Ugyanakkor a feltörekvő piacok most nem követik a fejlett piacok mozgását. Persze ami késik, nem múlik. Így érdemes óvatosnak lenni.

Csak evickél a magyar tőzsde 

Igaz, hogy csúcs közelben vannak a fejlett piacok, de egyelőre nem nagyon tudnak innen elmozdulni, megy a jojó effektus. Már odáig fejlődött, hogy napon belül is komoly mozgásokat láthatunk.

Hangyányit gyengült a forint a hosszú hétvégén 

Az orosz-ukrán feszültség az enyhülés helyett egyre inkább fokozódik. Ez pedig nem jó a piacoknak. Ugyanakkor mostanra megtanultak ezzel együtt élni a befektetők, így ennek a hatása limitált annak ellenére, hogy a hétvégén már több mint 40 ember meghalt, a hírek szerint ukrán helikoptereket is lelőttek a felkelők.

Devizahitelesek: itt az ítélet! 

A fogyasztóknak kell értékelni a devizahitelek felvételekor döntésük következményeit – áll az Európai Bíróság mai ítéletében. A Bíróság ugyanakkor kimondta, hogy a nemzeti bíróság helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt nemzeti jogi rendelkezéssel.

Ma megtudjuk, mit hoz a holnap 

Ma mutatják be az új konvergencia programot, a kormány élénkülő növekedéssel számol. Közben a piacok már a hosszú hétvégére készülnek, a tőzsde itthon csak jövő héten hétfőn nyit ki.

További 10 bázisponttal csökkenhet az alapkamat 

Újabb szankciókat vezetett be az USA és az EU Oroszországgal szemben. Ezek a lépések tovább nehezítik az orosz gazdasági szereplők életét, és így az orosz gazdaságra is negatív hatással vannak. Közben a Fed ma megkezdi a kétnapos ülését, míg az MNB várhatóan 2,5 százalékra csökkenti az alapkamatot. Lehet örülni annak is, hogy az oroszok visszavonulnak a laktanyába, ami persze túl sok mindent nem jelent, hiszen néha meg is kell pihenni. Ettől függetlenül nem gondoljuk azt, hogy háború lesz, és azt sem gondoljuk, hogy a konfliktus hamar megoldódik.

Magasan verik a betéteket az alapok 

Az MNB alapkamat csökkentései a befektetési alapok számára is nehezíti a magas hozamok elérését. Nem csalódtak azonban azok, akik a betét helyett alapot választottak: az idei évben a forintban jegyzett alapok közel 60%-a magasabb hozamot ért el, mint egy jó kamatot kínáló bankbetét. Melyek voltak a legjobb alapok, mi bizonyult jó befektetésnek?

Megint veszélyben az uniós pénz? 

Minden Magyarországnak járó pénzt befagyasztott Brüsszel a 444.hu értesülése szerint. Ezt hivatalosan cáfolta az Unió illetékese. Az Unió csak vizsgálja az átszervezett intézményrendszert. Ugyanakkor az EU biztos szóvivője azt nyilatkozta: a magyar választ még azelőtt várják, hogy magyar részről újabb kifizetési igénnyel fordulnának az Európai Bizottsághoz. Vagyis pénz egyenlőre nem jön.

Keleten a helyzet változatlan 

Továbbra is feszült az orosz-ukrán viszony, de mivel Keleten a helyzet változatlan, ezért jelentősebb hatása jelenleg nincs az árfolyamokra. A hrivnya 11,5 környékén stagnál a dollárral szemben, és a rubel is 36 körül oszcillál. Ezek a szintek egy kicsit alatta vannak a március elején elért szinteknek. Vagyis ebben sincs jelentős változás.

Az ukrajnai események senkinek sem jönnek jól 

Az orosz-ukrán konfliktus és a gyorsjelentések mozgatják a piacokat. Itthon ebbe még az MNB is beleszólt az új programjával, amely forintot gyengít és hozamokat csökkent.

Bedöntheti a forintot Matolcsyék újabb lépése 

Az MNB fontos változásokat jelentett be, eszerint a kéthetes MNB kötvényeket augusztus 1-től kéthetes lejáratú betétté alakítják, így a külföldi szereplők és a hazai nem banki szereplők már nem tarthatják azt, illetve fedezetként sem tartható.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.

Gazdaság

Bújják a magyarok a lakáshirdetéseket

Bújják a magyarok a lakáshirdetéseket 

Havi szinten a különböző vármegyékben 14-39 százalékkal nőtt a kereslet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo