Vendéglátás cikkek


Folytatódik a turizmus dinamikus növekedése

Folytatódik a turizmus dinamikus növekedése 

Tovább folytatódik a turizmus dinamikus növekedése az év hátralévő részében, a nyári főszezon pedig az eddiginél is jobb eredményeket hozhat az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Elmosódó határok a gasztroforradalomban

Elmosódó határok a gasztroforradalomban 

Budapest belvárosában továbbra is tombol a gasztroforradalom, újabbnál újabb éttermek nyílnak. Bár a kínálat főként street food ételekből áll, mégis az árak és alapanyagok tekintetében gyakran a hamburgerek és egyéb finomságok már a fine dining kategóriába sorolhatók, hiszen a séfek gondosan kidolgozott stratégia alapján állítják össze az egyes menüket. Miért kattannak rá a street foodra annyira az emberek, melyik az első számú kedvenc étel és miben más a magyar fogyasztó az amerikaihoz képest? Többek között ezekre a kérdésekre adtak választ a Zing Burger és Tuning Burger alapítói.
Strandra mennek az ellenőrök

Strandra mennek az ellenőrök 

Elkezdődtek a fogyasztóvédelmi ellenőrzések a nyári idegenforgalmi főszezonban, az idén a fesztiválokat, a kalandparkokat és a vidámparkokat vizsgálja kiemelten a fogyasztóvédelmi hatóság, a NÉBIH pedig a szezonális élelmiszereket és a vendéglátósokat ellenőrzi.
Az étlapon nem látszik az áfacsökkentés

Az étlapon nem látszik az áfacsökkentés 

Habár január elsejétől jelentősen, 27 százalékról 18 százalékra csökkent a vendéglátás áfája, ez nem látszik, sőt inkább emelkedtek az árak az étlapokon.
Ezt várja a kormányzat a vendéglátósoktól

Ezt várja a kormányzat a vendéglátósoktól 

Abban a kormány és a szakmai szervezetek is egyetértenek, hogy drámai a munkaerőhiány mértéke a vendéglátóiparban. Abban már megosztottabbak a vélemények, hogy mi segítene ezt megoldani. A tervezett kötelező szervizdíj a szakmai szervezetek szerint kikészítené a kisebb éttermeket, az áremelést nem bírná el a piac.
Idén nem várhatnak pünkösdig a SZÉP-kártyások

Idén nem várhatnak pünkösdig a SZÉP-kártyások 

Két héttel a lejárat előtt még mintegy 2,3 milliárd forint 2015-ös juttatás várt felhasználásra a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából. Ennek megfelelően hajráznak a SZÉP-kártyások, az OTP bankosok naponta átlagosan mintegy 30 millió forintnyi juttatást költenek lejáró egyenlegükből.
A vendég fizetné ki a pincérek béremelését

A vendég fizetné ki a pincérek béremelését 

Kötelező szervizdíj bevezetését javasolja a szállodaszövetség. A 8-15%-os előírt borravaló fedezné a bérfejlesztést, ami nélkül nem lehet orvosolni a turizmus munkaerőhiányát. Bár a benyújtott adócsomagban nem szerepel, még az áfacsökkentésben is reménykedik a szervezet.
Álommeló? Étterem tesztelőket toboroz a Michelin

Álommeló? Étterem tesztelőket toboroz a Michelin 

Kevés vonzóbb dolgot tudnánk kitalálni hirtelen, mint utazgatni a világban, top-éttermekben enni és közben mindezért pénzt is kapni. De azért a Michelin Guide tesztelőinek élete sem fenékig tejfel.
A fürdők is akarják az éttermek kedvezményét

A fürdők is akarják az éttermek kedvezményét 

A magyar fürdők nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentése a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra a jövő évtől; az áfakulcs mérséklését a Magyar Fürdőszövetség - tagsága teljes támogatásával - kezdeményezte a kormánynál - mondta Czeglédi Gyula, a szövetség ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón.
Nagy a pörgés és a lehetőség is a street food piacon

Nagy a pörgés és a lehetőség is a street food piacon 

Itthon is berobbant a street food, szinte minden sarkon kaphatók "egykezes" ételek. Annak jártunk utána, hogy mi a robbanásszerű növekedés oka, ami még a Gundel érdeklődését is felkeltette.

Se lenyelni, se kiköpni nem tudják a vendéglátósok az új áfát 

A vendéglátósok egyharmada ismeri csak az új áfakulcsot, alkalmazni pedig még ennél is jóval kevesebben tudják a Falatozz.hu portál felmérése szerint.

Ideje elkezdeni költeni! 

Több mint 4,2 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2015-ben kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki a kártyakibocsátók tájékoztatásából.

Jól működik a közösségi médiában? Mutassa meg! 

Március 31-ig nevezhetik a magyar hotelek és turisztikai szolgáltatást nyújtó szervezetek, vállalkozások legjobb közösségi média megoldásaikat a Tourism Social Media Awards versenyre.

Menekültekre és közmunkásokra vadásznak a vendéglátósok 

Több éve itt élő menekültek, nyugdíjból visszahívott korábbi dolgozók és közmunkások enyhíthetik a vendéglátóipar súlyos munkaerőhiányát a VIMOSZ főtitkára szerint. A külföldi elszívó hatás nem gyengül, belső piacról kell mozgósítani a tartalékokat.

Nemzeti fogások és medvekarom az utcán 

Soha nem volt ekkora a hazai street food választék. A food truck-ok nemcsak megszaporodtak, hanem néhány kocsi igazi ínyencségeket is kínál az utca népének. Nem csoda, hogy mesterszakácsokat ejt rabul a műfaj, hiszen az újhullámos street food minőségi, ízletes, gyors, és olyannyira változatos, hogy már kategorizálni is lehet. A legfőbb irányzatokról Vad-Horváth Zoltán, a hazai Street Food Egyesület vezetője számolt be.

A hoteleknek is fel kell készülniük a digitális nemzedékre 

További lassulást vár a vendéglátóiparban 2017-ben az EY Global Hospitality Insights elemzése. A jóslatot a gazdasági bizonytalanságra, a folyamatosan növekvő kínálatara és az ezzel párhuzamosan csökkenő keresletre alapozzák. Ez nagyjából a 2016-ban is tapasztalt trend folytatása. A siker kulcsa a digitális világban keresendő.

Megérné most éttermet nyitni 

A magyarok 14 százaléka szeretne a szomszédjába valamilyen vendéglátóipari egységet - derül ki a K&H: üzletet ide! legfrissebb adataiból. A programban részt vevők szerint 700 étteremre és 500 új cukrászdára lenne szükség országszerte.

Vendéglátás: adózhat másképp a leves és a főétel 

Számtalan gyakorlati probléma merült fel a vendéglátásban január elsejétől alkalmazható 18 százalékos áfával kapcsolatban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztató anyagának segítségével megpróbáljuk megválaszolni a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

Hat nyalánkság az idei áfaszabályokban 

A sokat emlegetett áfacsökkentés mellett az idei évre vonatkozó új áfaszabályokban találni néhány igazi érdekességet is. Tudta, hogy egyes esetekben az autó alvázszámát is be kell írnia az áfabevallásba? Vagy hogy a kávét 18, az ír kávét viszont csak 27 százalékos áfával lehet árusítani? Hogy a friss tej 5, míg az dobozos tej 27 százalékkal adózik? Összeszedtük a legérdekesebb szabályokat az új áfatörvényből.

Ha jó helyen eszünk, az esőerdőt is védjük 

A környezetvédelemhez is a gyomron át vezet az út. Ma már van mód arra, hogy ne csak jókat együnk, de a jövő generációinak környezetét is védjük. Azok a vendéglátóhelyek amelyek időben felismerik ennek a trendnek a fontosságát, hosszú távra biztosíthatják, hogy foglaltak legyenek az asztalaik.

Minden, amit tudni akart a vendéglátás áfájáról, csak félt megkérdezni 

Számtalan gyakorlati probléma merült fel a vendéglátásban január elsejétől alkalmazható 18 százalékos áfával kapcsolatban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztató anyagának segítségével megpróbáljuk megválaszolni a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

Egyre élesebb a verseny a magyar gyomorért 

Étteremben száz magyar közül tizennyolcan esznek hetenként legalább egyszer vagy többször. Száz fogyasztóból további tizenhárom havonta kétszer-háromszor étkezik otthonán kívül, tizenkettő pedig egyszer. Így a vendéglátóhelyek komoly versenyt támasztanak az élelmiszer-kiskereskedőknek és gyártóknak a fogyasztók „gyomor részesedéséért” és pénzéért folyó versenyben. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen hatvanegy országban, köztük Magyarországon végzett felmérése.

Ez az áfacsökkentés nonszensz 

Ésszerűtlennek tartja az éttermi áfacsökkentést a Hír TV-nek nyilatkozó adószakértő. Angyal József szerint a Nemzeti Adó és Vámhivatal olyan mérlegelési irányelvet tett közzé, amelyből az derül ki: ha a vendéglátó egységek el akarják kerülni az esetleges büntetést, akkor jobban járnak, ha nem érvényesítik a kedvezményes, 18%-os kulcsot.

A bulinegyedet is megtépázhatja a minimálbér emelése 

A vendéglátóhelyek forgalma ugyan szépen nő, de a számuk, ha lassan is, de csökken.  A munkaerőhiány, a minimálbér kötelező emelése és a cafetéria átalakítása előreláthatóan megtépázza az éttermeket is.

Mit sem ér így az áfacsökkentés a vendéglátósok szerint 

Egységes áfacsökkentést sürgetnek a vendéglátás minden területén az érdekképviseletek, mivel 2018-tól jövedelmezőségi problémákhoz vezet, hogy csak az éttermi szolgáltatások kulcsa csökken.

Januártól nem mindegy, hogy gépi vagy üveges a kóla 

Megjelent a NAV állásfoglalása, hogy milyen feltételek mellett alkalmazható januártól a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtása során. Egyszerűbb nem lett a szabály, de legalább van mihez igazodni.

Komoly zavar lehet az éttermi számlákon 

Alapvetően örülnek a vendéglátók az éttermi szolgáltatások áfacsökkentésének, de egyes részletszabályok komoly zavart is okozhatnak a számlákon. Lehet, hogy nem lesz citrom az ásványvízben, vagy drágább lesz elvitelre kérni valamit?

Balatoni halat a balatoni csárdákba 

A Balatoni Szövetség fontosnak tartja, hogy az üdülőrégió vendéglátóegységei, büféi, halsütödéi balatoni halhoz juthassanak, ennek érdekében két megoldási javaslatot dolgozott ki - derül ki a Balatoni Szövetség (BSZ) elnökségének állásfoglalásából.

Vége a készpénzes alkohol vásárlásnak 

A vendéglátó ágazat kifehérítésére tett kormányzati intézkedések (standolástól az online pénztárgépig) következő állomásának tekinthető, hogy 2017. január 1-től a jövedéki termékekért az italnagykereskedőknél kizárólag bankkártyával vagy átutalással fizethetnek az éttermek. A vendégekre a szabály nem vonatkozik, továbbra is fizethetnek készpénzzel.

Nem volt, aki süsse a lángost, inkább ki se nyitottak 

A dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak a krónikus munkaerőhiány okozta a legfőbb gondot az idei nyári szezonban, forgalmuk a parti sávban átlagosan 15-30 százalékkal, a parttól távolabb 5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.

A szakácsoknak már nem érdemes külföldre menni 

Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint ugyan a vendéglátásban munkaerőhiány van, de a szakácsok már keresnek annyit, amennyit Nyugat-Európában, a szakácsképzésen azonban javítani kell.

Paprika, gulyás, tokaji… 

Nincs párja a magyar konyhának! Kiváló séfek dolgoznak itthon és szerte a világon, de olyan zöldségeket, baromfit, bárányt, pisztrángot, mangalicát sehol nem találni, mint itt. A talaj káprázatos zamata a bortól a salátáig mindenben érződik, és ezért ízletesebbek ételeink, mint bárhol máshol. A vendégek szeretnek biztosra menni, főként, ha az üzletfeleiket kívánják kulináris élvezetekkel kényeztetni. A kitűnő környezet, a hibátlan kiszolgálás és a remek ételek mind-mind az üzleti stratégia részei lehetnek.

Miért olyan bőkezű a Starbuck? 

Ismerje meg Howard Schultzot, aki a minap jelentette be, hogy 5-15 %-kal emelte a Starbucks dolgozóinak minimálbérét. Jól járnak ezzel a részvényesek? Áttekintjük a kávéházmogul jellegzetes menedzseri szokásait és élettörténetének furcsaságait, melyek megindokolják e szokásokat.

A profi hűtőkre is kell már a matrica 

Egy 2016. július 1-jén hatályba lépő jogszabály a professzionális hűtőszekrényekre is kiterjeszti a háztartási készülékekre már régóta érvényes matricázási kötelezettséget.

Senkinek sem kellenek a balatoni kocsmák? 

Durva visszaesés figyelhető meg a balatoni településeken működő vendéglátó-ipari egységek kínálati árában. Egy év alatt 9 százalékkal csökkent az eladásra meghirdetett ingatlanok átlagos négyzetméterára. - derül ki az ingatlan.com adataiból. Bár a belföldi turizmus élénkült tavaly, az árcsökkenésben szerepet játszhat a vendéglátásban kialakult munkaerőhiány.

Különadót kaptak az éttermek 

2018. január 1-jétől bevezeti a kormány a turizmusfejlesztési hozzájárulást. A kormány ezzel vélhetően a már bejelentett áfacsökkentéssel kieső bevételeket akarja pótolni. Az érdekképviseleteknek tetszik a különadó.

Ki süti a lángost? Pánik a szezon előtt a Balatonnál 

Tarthatatlan a munkaerőhiány a Balatonon. A vendéglátósok szerint lehetetlen kitermelni azokat a béreket, amennyiért hazajönnének, egymás embereire vadásznak, cukrászt, szakácsot lehetetlen elcsábítani a szezonra – írta a Népszabadság.

Nincs aki a pult mögé álljon 

Külföldi vendégmunkások, diákok, szakképzetlen, kisegítő családtagok szolgálhatják ki a hazai nyaralóhelyeken a turistákat idén, mivel súlyos a munkaerőhiány az idegenforgalmi főszezon előtt, írja a Magyar Idők.

Sokaknak fog fájni a SZÉP Kártya megszüntetése 

A SZÉP kártyatulajdonosok fele nem költene utazásra, ha készpénzben kapná meg az összeget – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. A kártyarendszer készpénzesítésével elveszhet a belföldi turizmus mozgatórugója, de rosszul járnak a vendéglátóhelyek és kulturális intézmények is.

Áfacsökkentés sok kérdőjellel 

A múlt héten bejelentett áfacsökkentés sok fogyasztó és vállalkozás számára jelenthet pozitív változást, de mivel még csak a tervek léteznek, így a részletek ismerete nélkül szinte több a kérdés, mint a válasz. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat az RSM-DTM szakértőjének segítségével.

Rég látott lendületbe jöttek a hotelek 

Rég tapasztalt szintre került a magyarországi szállodai fejlesztésekbe vetett üzleti és piaci bizalom. Csak Budapesten mintegy 600-800 ötcsillagos és egy-két ezer négycsillagos vagy annál alacsonyabb kategóriájú szobakapacitást előirányzó projekt előkészítése vagy megvalósítása zajlik, melynek nyomán már a következő 1-2 évben 5-10 százalékkal bővülhet a jelenlegi mintegy 19 ezer szobás kapacitás. Eközben vidéken is több új, nagyobb léptékű projekt megvalósulása is várható, ugyanakkor egyre több szálloda küzd a munkaerő-elvándorlás következményeivel, és továbbra is kevés az eszközpótlásra és termékfejlesztésre elhatárolható forrás.

Ez kell a Michelin-csillagos sikerhez 

Magyarország ötödik Michelin-csillagát szerezte meg alig fél évvel a nyitás után a Costes Downtown. Mi a siker titka? A kiváló ételek mellett számít a belső tér és a kiváló szakembergárda is. Van, akit külföldről csábítottak haza.

Miért költenek ötször annyit a sógoroknál, mint nálunk? 

Magyarországra még sohasem érkezett annyi turista, mint tavaly, a sikerpropaganda mellett azonban érdemes lenne meglátni, hogy jobban ki kellene használnunk az adottságainkat, határozottabban kellene fejlesztenünk a minőségi szolgáltatásokat.

Kellenek a vendéglátásnak a külföldről visszatérők 

A turizmus-vendéglátás területén tapasztalható szakemberhiány elsősorban a szakácsoknál és felszolgálóknál érezhető, a felsőfokú végzettséget igénylő munkaköröknél kevésbé. A friss pályakezdőktől a kiváló angol nyelvtudás mellett elsősorban pontosságot, megbízhatóságot és kreativitást várnak el, míg a kereskedelmi vállalatok az eredményorientált szemléletet és a mobilitást értékelik.

Nincs más megoldás, emelni kell a béreket 

Komoly problémák jelentkeznek a turizmusban és a vendéglátásban a szakemberhiány miatt – figyelmeztettek a szakemberek, akik szerint itthon már elfogytak a munkaerőpiac tartalékai, nincs kikből válogatni. A munkavállalók szerint érthető, hogy magasabb fizetésért külföldre mennek a dolgozók, hiszen itthon a magyar átlagbér felét is alig kapják meg. A megoldást adócsökkentés jelenthetné.

Nagyon megy a turizmus, de meddig? 

A nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül Magyarországon regisztrálták a második legnagyobb növekedést a külföldi turisták számában 2015 első felében. A nyári szezon valószínűleg rekordot döntött az ágazatban – kérdés meddig marad így.

Kinek éri meg a korlátlan fogyasztás? 

Korlátlan fogyasztási lehetőséggel csábítják vendégeiket az all you can eat éttermek. A rendszer lényege, hogy egy fix ár befizetése után ki-ki annyit fogyaszt az ételekből, amennyit csak szeretne. A kérdés, hogyan éri meg a tulajdonosoknak.

Már kocsmát nyitni sem éri meg? 

Lényegesen kevesebb cég tevékenykedik a vendéglátásban, mint tavaly év elején: több mint 1500 vállalkozás húzta le a rolót, a folyamat idén jelentősen felgyorsult. Ez a jelenség rávilágít, hogy milyen kockázatos lehet egy vendéglátó vállalkozással üzletelni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo