Egyre élesebb a verseny a magyar gyomorért

Étteremben száz magyar közül tizennyolcan esznek hetenként legalább egyszer vagy többször. Száz fogyasztóból további tizenhárom havonta kétszer-háromszor étkezik otthonán kívül, tizenkettő pedig egyszer. Így a vendéglátóhelyek komoly versenyt támasztanak az élelmiszer-kiskereskedőknek és gyártóknak a fogyasztók „gyomor részesedéséért” és pénzéért folyó versenyben. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen hatvanegy országban, köztük Magyarországon végzett felmérése.

Kép: Flickr

Akik nem otthon esznek, legnagyobb arányban vacsorázni járnak el Európában is (a válaszadók átlag 61 százaléka), világszerte is (63%). Nálunk viszont vendéglátóhelyen legnépszerűbb az ebédelés, amit a megkérdezettek 68 százaléka szokott választani. Az étterembe járó magyar válaszadók 33 százaléka említett vacsorát, reggelit pedig 6 százaléka.

Nem csak nálunk nagy divat az ebédelés, hanem régiónk egy részében is. Ha otthonon kívüli étkezésről van szó, akkor a világon legtöbben ebédelni a lengyelek mennek (80%), harmadik legnagyobb arányban a szlovákok (78%), a csehek pedig 71 százalékkal hetedikek ebben a globális rangsorban. Ebédet az európaiak átlag 52 százaléka mondott.

Ha az éttermek nyolcnál több különböző típusát nézzük, a magyarok leglényegesebb igényei hasonlítanak a nemzetközi trendekhez. Gyorsétterem a legnépszerűbb. Második pedig az a típus, ahol asztalnál szolgálják fel az ételt és hétköznapi, fesztelen a hangulat.

Amikor magyar fogyasztók eldöntik, hogy melyik éttermet választják, szempontjaik fontossági sorrendje megegyezik a globális átlaggal. Nálunk is legtöbben mondják, hogy egy hely árai elfogadhatók legyenek, és mindjárt utána említik az ételek minőségét. Jóval kisebb arányban számít a harmadik tényező, a kényelmes megközelítés, hogy ahová betérnek, az a hely munkahelyükhöz vagy lakásukhoz közel legyen.

Januártól nem mindegy, hogy gépi vagy üveges a kóla
Megjelent a NAV állásfoglalása, hogy milyen feltételek mellett alkalmazható januártól a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtása során. Egyszerűbb nem lett a szabály, de legalább van mihez igazodni.
„A reggeliztetés lett a növekedés egyik hajtóereje egyes gyorséttermekben és más önkiszolgáló helyeken, ugyanakkor az élelmiszer-kiskereskedőknek is van keresnivalójuk ezen a téren” – mondja Andrew Mandzy, a Nielsen egészség és wellness stratégiában illetékes igazgatója. „Az otthoni reggelizés felfuttatásához egészséges és praktikusan fogyasztható élelmiszerek előállítása szükséges. Reggelente kevés a fogyasztók ideje, miközben rendkívül fontos számukra a minőség és a frissesség. Ehhez támogatást nyújthatnak a gyártók, ha olyan ennivalókat kínálnak, amelyek tartalmazzák a fogyasztók által keresett összetevőket. Segítheti az élelmiszeripar a kiskereskedőket abban is, hogy polcaikon egészséget szolgáló termékeket, jó áron kínálhassanak”.

Rámutat a kutatás eredményeit ismertető tanulmány, hogy étterembe sokan már nem csak valamilyen alkalomból mennek, hanem az életmódjuk részévé vált: „Világszerte a megkérdezettek átlag 48 százaléka mondja, hogy hetenként egyszer vagy még gyakrabban étkezik vendéglátó helyen. Különösen jellemző ez Ázsiában, Óceániában és Észak-Amerikában. Az európai átlag 23 százalék”.

Vége a készpénzes alkohol vásárlásnak
A vendéglátó ágazat kifehérítésére tett kormányzati intézkedések (standolástól az online pénztárgépig) következő állomásának tekinthető, hogy 2017. január 1-től a jövedéki termékekért az italnagykereskedőknél kizárólag bankkártyával vagy átutalással fizethetnek az éttermek. A vendégekre a szabály nem vonatkozik, továbbra is fizethetnek készpénzzel.

Véleményvezér

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.
Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo