Menekültekre és közmunkásokra vadásznak a vendéglátósok

Több éve itt élő menekültek, nyugdíjból visszahívott korábbi dolgozók és közmunkások enyhíthetik a vendéglátóipar súlyos munkaerőhiányát a VIMOSZ főtitkára szerint. A külföldi elszívó hatás nem gyengül, belső piacról kell mozgósítani a tartalékokat.

Több éve itt élő afgán menekülteket vett fel nemrég konyhai kisegítőnek az egyik étterem, miután senki sem jelentkezett a nem igazán jól fizető, de fontos háttérmunkára – példálózik a kevés lehetséges, de máris terjedő megoldás egyikével a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) főtitkára a vg.hu-nak nyilatkozva. Véleménye szerint a menekültstátusszal rendelkezők foglalkoztatása az egyik lehetséges megoldás.

Ukrán munkavállalók pedig már nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban segítik a hazai munkaerőhiány enyhítését. Könnyítették a rájuk vonatkozó szabályozást, és már céges tapasztalatok is vannak az alkalmazásukról, elsősorban gyárakban.

Már tavaly a balatoni szezon indulása előtt valóságos pánik tört ki, mert lehetetlen volt embert szerezni.

Kép: Pixabay

Böröcz Lajos szerint felmerülhet megoldásként az öregségi nyugdíjasok visszafoglalkoztatása is, bár negyvenévnyi álló munka után a legtöbb ember egészsége ezt már nem teszi lehetővé. A megoldás a részmunkaidő terjesztése mellett a közmunkások elsődleges munkaerőpiacra való visszaterelése lehetne, de Böröcz szerint esetükben jó, ha először betanított munkásként foglalkoztathatóak. (Most már a kormány is nekiállna az eddig támogatott közmunka leépítésének, a változások 2018 nyarától jönnek.)

A szakember felhívta a figyelmet, a drasztikus bérkülönbségek miatt nem érdemes arra sem számítani, hogy csökkenne Nyugat-Európa munkaerő-elszívó hatása, ráadásul külföldön is hasonlóan nehéz jó munkaerőt találni, a képzett magyar vendéglátósokra tehát bőven van kereslet a határokon túl.

Miután Böröcz szerint a munkaerőhiány miatt a belső munkaerő-piaci tartalékok mielőbbi hasznosítása nem halogatható, ezért hamarosan komplex javaslatcsomaggal fordul a nemzetgazdasági tárcához a VIMOSZ.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo