Vidéki cégeknek indul pályázat – akár 200 millió forint is szerezhető

A hazai kkv-k további megerősítése érdekében a kormány elindítja a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási program második ütemét 20 milliárd forint keretösszeggel – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A program új szakaszában egy vállalkozás legalább 25 millió forint, legfeljebb 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet, 50 százalékos támogatási intenzitással. A program célja, hogy a vidéki vállalkozások eszközberuházásainak támogatásával növelje a magyar kkv-k termelékenységét, versenyképességét és technológiai felkészültségét – írták a közleményben.

Az előregisztráció november 6-án, csütörtökön indul, a támogatási kérelmek benyújtására december 1-jén lesz lehetőség.

A Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási program első üteme kimagasló eredményeket hozott: eddig csaknem 1400 vállalkozás részesült támogatásban, 108 milliárd forint értékben. A támogatások révén több mint 200 milliárd forintnyi beruházás valósul meg országszerte, a forrás közel kétharmada pedig a leghátrányosabb helyzetű térségekbe került, hozzájárulva a helyi gazdaság megerősödéséhez – emlékeztetett az NGM.

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások és a nagyvállalatok munkatermelékenysége között több mint kétszeres a különbség, ami indokolja, hogy vissza nem térítendő támogatásokkal is elősegítsék a kkv-k technológiai ugrását. A modern gépek hatékonyabb működést tesznek lehetővé, így nő a vállalkozások termelékenysége és versenyképessége, ami megkönnyíti a munkavállalók bérének kigazdálkodását, ezáltal hozzájárul a magyar családok megélhetésének biztosításához is. A kormány célja változatlan: a hazai kkv-k bátran fejlesszenek, váltsanak technológiát, és álljanak át magasabb hozzáadott értékű termelésre – fogalmazott az államtitkár.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo