Sikersztori cikkek


Elkeseredés helyett üzlet lett az ételallergiából

Elkeseredés helyett üzlet lett az ételallergiából 

Egészséges, "mentes" kekszekből épített fel üzleti vállalkozást a Majomkenyer.hu csapata. Rátaláltak egy növekvő piacra, de a sikerhez ismeretterjesztést is fel kell vállalniuk.
Esküvőipar: Mások legszebb napja

Esküvőipar: Mások legszebb napja 

Moór Dávid nyolc év kemény munkájával elérte, hogy az egyetemistából, aki lagzikban kamerával rohangál, keresett esküvői fotós legyen.
Esküvőipar: a menyasszony csokrán túl

Esküvőipar: a menyasszony csokrán túl 

Régen legfeljebb pár csokrot rendeltek az esküvőkre, most már színvilágot és stílust álmodnak az esküvői dekoratőrök. Gyenes Szilvia az egyik legismertebb név Magyarországon.
Az élmény tesz eladhatóvá

Az élmény tesz eladhatóvá 

35 éves korukra meg kell alapozniuk egzisztenciájukat a cirkuszművészeknek. Ezt Vági Bence, a Recirquel alapító-művészeti vezetője is tudja, és ennek tudatában menedzseli a mind hazánkban, mind külföldön egyre sikeresebb újcirkusz-társulatot. Az eredetileg táncművészként, majd zenés rendezőként végzett szakember szerint leginkább a varázs, illetve az adja el a produkciókat, hogy a néző az életükkel játszó szuperhősöket lát a színpadon.
Tiszta kutya, menő üzlet

Tiszta kutya, menő üzlet 

A kutyakozmetikusi szakmához sok szeretet, hatalmas adag türelem és állandóan fejlesztett szaktudás kell. A sikeres saját szalonhoz pedig nem árt az sem, ha a nyitás előtt alaposan felmérjük a piacot.
Kutyaszeretetből üzlet

Kutyaszeretetből üzlet 

Először hobbi volt, aztán életmód, mostanra pedig üzlet is a "kutyázás" Karádi Róbert, a II. Kerületi Kutyaiskola vezetője számára. Egész nap terepen, kutyák között dolgozik, de azt vallja, elsősorban az emberekkel van dolga.
Egy lelkes kisvállalkozó kalandjai, szakértői magyarázatokkal

Egy lelkes kisvállalkozó kalandjai, szakértői magyarázatokkal 

Fotóriporterből gasztroblogger, abból pedig kávézótulajdonos – szép ívű vállalkozói karrier. Egy vendéglátóhely engedélyeztetése nem tartozik a legegyszerűbb procedúrák közé. Szakértő és a tapasztalt vállalkozó segít egy jó példa bemutatásával!
Trendi szakma helyett a kétkezi munkát válaszotta – és bejött neki

Trendi szakma helyett a kétkezi munkát válaszotta – és bejött neki 

Kulcsár Bence vasverő, avagy kovács. Alig 30 éves, és hisz abban, hogy ez az ősi foglalkozás korszerűbb és előremutatóbb, mint ötezredik grafikusnak lenni. Budapest belvárosában vezeti saját műhelyét, történelmi motívumokat és modern dizájnt is készít. Bár nem könnyen, de azért meg tud élni, és megteremti a saját jövőjét.
Beduin törzsből milliárdos - ez az igazi sikersztori

Beduin törzsből milliárdos - ez az igazi sikersztori 

Mohed Altrad, a franciaországi székhelyű Altrad csoport alapító-vezérigazgatója nyerte el idén az EY Az év üzletembere nemzetközi díjat. A címért 53 ország 65 üzletembere szállt versenybe, köztük a magyarországi győztes, Wáberer György is.
Nyerő ötlet: a divatos kutya

Nyerő ötlet: a divatos kutya 

Külföldön teljesen természetes, hogy egy elegáns hölgy vagy úr az öltözékéhez és státuszához illő kutyafelszerelést vásárol kedvence számára. Ha Magyarországon egyelőre viszonylag szűk is az a réteg, aki megengedheti magának a prémium minőséget, rájuk érdemes üzletet építeni.

Zarándoklatból üzleti siker 

Tulajdonképpen bármire építhető sikeres üzlet, ha az ember megfelelően ismeri a célcsoport igényeit. Ezt bizonyítja a Camino app története is. No meg persze azt, hogy némi kitartás és a szaktudást azért nem árt.

Ötödször tették mérlegre a magyar márkákat 

2014-ben ötödször tették mérlegre a magyar márkákat a Superbrands bírálói. Objektív cégadatok és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése, valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás alapján került felállításra a MagyarBrands hazai márkák toplistája.

Zöldház vitte haza a tízmilliót 

Zöld technológiai újítással, szokatlan street food megoldással és gyógyszerészeti kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kisvállalkozások kaptak elismerést a UPC Business Nagydíj díjkiosztó gáláján. A hazai kkv szektor számára kiírt versenyre várakozáson felüli számban érkeztek izgalmas és innovatív pályázatok, ezekből választotta ki a legjobbakat a szakmai zsűri.

Hazai startupot vett a Szilícium-völgyi óriás 

Újabb magyar cég indult el a világsiker felé a Jeremie-alapoknak köszönhetően. A Santa Clara, Kalifornia központú Hortonworks megvásárolta a magyar adatspecialista SequenceIQ-t.

Csokoládé, autizmus, biznisz - így, együtt 

Minőségi csokoládé, ami felveszi a versenyt a piaci versenytársakkal úgy, hogy az előállítása során munkatapasztalathoz jutnak autizmussal élő fiatalok, akiknek erre másképp nem nagyon lenne lehetőségük – ez a Kockacsoki.

Minden eddiginél több díjazott az InnoMax gálán 

Épületfelügyelet a felhőből, családbarát munkavégzés, preklinikai képalkotó berendezés és IP alapú telefonos vevőszolgálat az idei nyertes pályázatok között, az Invitel InnoMax pályázatán.

Horror Barbie - „kattanásból” sikeres vállalkozás 

Hatalmas fordulatszámon pörög a Horror Barbie szalon tulajdonosa. Bár alig múlt harminc, több mint tíz éve vállalkozó. Azt állítja, nem veszi túl komolyan magát, de már most többet ért el, mint amit sokan egy életre elterveznek.

Befektetés: mit remélhetünk? 

Vajon miért lehet eredményesebb az a vállalat, amely vezetőségében vannak nők? A Piac & Profit májusi számából kiderül, hogy miért vált hangsúlyos kérdéssé a 21. században a nők gazdasági életben betöltött szerepének erősítése. Szó van még biztonságos befektetésekről, sikersztorikról az esküvőiparban még sok másról.

Hobbiból vállalkozás? Meg lehet csinálni! 

Fotóriporternek indult, újságíró, majd szociológus lett, hogy végül profi üzletasszonnyá váljon. Mikrovállalkozása és saját márkaneve van. A szakmában a legjobbak közt tartják számon és még mindig nagyon fiatal, ő Wild Judit, aki ékszereit Vadjutka márkanév alatt forgalmazza.

Tibi atya vállalkozik, és a Jóisten tolja a szekerét… 

Tibi atya, a kitalált, részeges pap csak egy fiktív felhasználóként indult a Facebookon. Mára egy gyorsan fejlődő vállalkozás arca. A Tibi atyás srácok fénysebességgel haladnak előre, vissza is forgatnak pénzt, de már nyereséges a Fröccskocsma és újabbak nyitását tervezik, holott pár kollégiumi viccel kezdődött az egész, olyannal, mint ez: „Mindenkinek hinni kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet.”

Van jövője a borbélyoknak 

Bár mondhatjuk, hogy 2015 a borbélyok divatjának éve Magyarországon, nem erre a hullámra épít Rezi Ádám, az aBorbély tulajdonosa. Hosszú távra tervez, a mai gyerekekben is a későbbi törzsvendéget látja.

Az élmény mindig megéri 

Fodrászatokból Dunát lehet rekeszteni, és egyik üzlet olyan, mint a másik. Nem épp az innovációról és az innovátorokról híres ez a szakma. Csakhogy ez nem igaz. Még itt is lehet egyedit, vevőcsalogatót alkotni némi fantáziával és szenvedéllyel. Aki azt gondolja, hogy ha egy fodrászatot látott, már mindet látta, még nem járt olyan szalonban, amely otthonosságra törekszik, és ahol egy vágás után – ha kedve tartja – akár pár taktust is leüthet a zongorán.

Új generáció: gond lesz? 

Megjelent a Piac & Profit áprilisi száma. Az innovatív üzletemberek szórakoztató magazinjában többek között olvashat patinás márkákról és híressé vált családi vállalatokról. A címlapsztoriból kiderül: miért lehet veszélyes a magyar gazdaság számára, hogy a hazai családi vállalatok hullámszerű generációváltás előtt állnak.

Biznisz boldog tyúkokból 

Hogy mitől volt olyan finom a nagyanyó főztje? Többek között a tojástól, amit frissen vettek ki a tyúk alól. De szabadon kapirgáló, boldog tyúkok tojta tojást bizony szinte lehetetlenség beszerezni a nagyvárosokban. Ezen akar változtatni Balogh Ákos és felesége, Balogh-Palásthy Anna, akik tavaly indították útjára vállalkozásukat.

Privát séf egy estére - sokan keresik 

Jó lenne a kedvenc éttermének kiváló színvonalú menüjét otthoni kényelemben elfogyasztani? Sokak szerint igen. Külföldön már tombol a privátséf-láz, Hampuk Zsolt, a Private Chef Service alapítója szerint pedig itthon is van igény az egyestés házi séfekre.

A tökéletes másolatok üzlete 

A franchise láncok tagjai, úgy tűnik – ahogyan a világon mindenhol –, Magyarországon is nagyobb arányban élték túl a válságot, mint a „magányos” kis- és középvállalatok. Sőt, voltak olyanok is, amelyek kihasználva a hálózati működésben rejlő erőt, még növekedni is tudtak.Milyen vállalkozásból lehet sikeres franchise? Egyáltalán nem ágazatfüggő, de az biztos, hogy könnyen másolhatónak kell lennie az eredeti üzletnek.

Hitelforradalom 

Megjelent a Piac & Profit márciusi száma. Az innovatív üzletemberek szórakoztató magazinjában több mint egy tucat franchise rendszergazda és átvevő mondja el tapasztalatait, osztja meg sikerének titkát. Az összeállításból kiderül: miért vészelték át jobban a válság éveit a hálózatban működő vállalkozások.

A végső cél az, hogy elfogyjon az alapanyag 

Kreatív újrahasznosítással hosszabbítja meg az egyébként veszélyes hulladéknak számító kültéri reklámmolinók élettartamát a Medence Csoport. Abban hisznek, hogy az újrahasznosítás akkor az igazi, ha a professzionális dizájn részeként túllép kommunikációs szerepén.

Sikersztori: a dizájn az alap 

Szenvedélyes szeretettel építgeti a Kattuska márkát Tóth Kata és Horváth Attila. A házaspár nem siet sehova, de határozott elképzeléseik és nagy terveik vannak.

Női siker nemzetközi szinten 

A Focus Consulting személyzeti tanácsadó vállalat ügyvezető-tulajdonosa, Bíró Tímea a Stevie® Díj bronz fokozatát nyerte az Év Női Vállalkozója, üzleti szolgáltatások kategóriában a 11. alkalommal megrendezett a Nők az Üzleti Életben Stevie Díj Gálaesten. A díjat tavaly év végén New York városában ünnepélyes keretek között adták át. Bíró Tímea egyetlen európai cégvezetőként érdemelte ki az elismerést kategóriájában.

Vállalkozás két kerékre építve 

Mihez kezd valaki, ha nem talál egy jó játékboltot a környékén? Hogyan kerül egy magyar kerékpár Finnországba? És hogyan lesz a mindenkinek megfizethető gyerekbringából sikeres vállalkozás? Erről beszélgettünk Székely Áronnal, a tanulobicikli.hu alapítójával.

Túl kicsik a cégek az egészséges gazdasághoz 

A rendszerváltás környékén alakított hazai vállalkozásokból néhány mára milliárdos forgalmú családi céggé nőtt. Ám a sikertörténetek száma elenyésző, miközben a mai napig hatszázezer társas vállalkozás működik Magyarországon. Tóth Tamást, az Opten tulajdonos-ügyvezetőjét kérdeztük arról, hogy mit rontottunk el. A hazai vállalati szféra miért nem úgy fejlődött, ahogyan azt reméltük?

Tervgazdaságból a piacgazdaságba - 25 éves sikerek 

Megjelent a Piac & Profit februári száma még több oldalon, még több tartalommal. Az innovatív üzletemberek szórakoztató magazinjában 13 negyed százada működő magyar tulajdonban lévő vállalkozás mutatkozik be. Az összeállításból megismerheti a tervgazdaságból a piacgazdaságba vezető rögös utat sikerrel teljesítő cégek titkát, alapítójuk életpályáját. A lapban ezúttal még egy összeállítás helyet kapott a színes cikkek és infografikák mellett. Kitekintettünk a nagyvilágba, és megkérdeztük a főbb szektorok, tevékenységek, iparágak, ágazatok ismert és elismert hazai szereplőit, hogy milyen ágazati trendeket, hangsúlyokat, változásokat prognosztizálnak 2015-re a saját területükön.

Házikence: hobbiból üzlet 

A házi szappanok készítése sokak számára érdekes hobbi, de a Házikence Tanoda ennél sokkal többet ad azoknak, akik náluk tanulnak: az önmagukért vállalt felelősség és egy sikeres üzlet lehetőségét.

A legsikeresebb üzleti innovációk 2014-ben 

Második alkalommal pályázhattak a vállalkozások az Üzletfejlesztési Díjra. Az elismeréssel az Üzletfejlesztési Portál célja, hogy bemutassa az adott év leginnovatívabb kis- és közepes vállalkozásait, valamint felhívja a figyelmet az innováció fontosságára és a gazdaságra gyakorolt pozitív hatásaira. A 2014-ben nevezett magyar vállalkozások közül a független szakmai zsűri az első három helyezettet díjazta, további három pályázót pedig oklevéllel ismert el.

A jó ötlet nem elég a sikerhez - de akkor mi kell hozzá? 

Nap mint nap születnek olyan innovatív és előremutató ötletek, amelyekre sikeres vállalkozást lehetne építeni. Többen meg is próbálják megvalósítani őket, de szembesülniük kell azzal, hogy egy jó ötlet önmagában nem hogy egy nemzetközi sikerű startup elindításához nem elég, de még egy stabil kisvállalkozás fenntartását sem garantálja.

Vállalkozás mint kamaradarab 

Gyerekkori barátság, közös kosárcsapat, közös rockzenekar– innen már szinte adta magát a közös vállalkozás ötlete a DropShop alapítóinak. A bor, hasonlóan más szeszesitalok piacához megváltozott az elmúlt években Magyarországon: a beszerzőhelyek trendi, közösségi terekké alakultak, ahol enni, inni és vásárolni is élmény. Nem mellékesen jó üzleti lehetőség, ha valaki szívvel-lélekkel és magas szakmaisággal nyitja meg üzletét.

A Szilicium-völgyben is ismert magyar startup  

A SequenceIQ beérte a világ élvonalát big data-témában, a budapesti startup fejlesztéseit már a Szilícium-völgyben is ismerik, sőt elismerik. A 2014-ben indult céget beválasztották a Startup Showcase big data startup-listájára, egy olyan klubba, amelyben nincs más európai. A Euroventurestől kapott befektetéssel pedig a pénzakadály is elhárult az amerikai terjeszkedés elől.

Lehetőség gazdának és vásárlónak 

A fenntartható fogyasztás elmélete és gyakorlata egy kézből – ezt kínálja a Szatyorbolt. Egyesületük révén a tudást, praktikákat és közösséget, üzletükkel pedig a konkrét beszerzés lehetőségét segítik.

Kerítésszaggatóból Hungarikum 

Több mint negyedszázada főz pálinkát a Szicsek család, akik már többször is elhódították termékeikkel „Az Év Pálinkája” címet. Több boltot is nyitottak az országban, ahol több mint hetven termelő pálinkáit mutatják és árusítják, most pedig a külföldi terjeszkedésen dolgoznak.

A magyar cégek is begyújtották a rakétákat 

Az idei a harmadik egymást követő év, amikor francia cég végez a Deloitte Technology Fast 500 rangsorának élén az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban. Idén kilenc magyar vállalat került be a legjobb 500 közé, a közép-kelet-európai régiós győztes Szallas.hu a 66. helyet foglalja el a listán.

Tippek olcsó cafeteriára 

Megjelent a Piac & Profit év végi száma. Az innovatív üzletemberek szórakoztató magazinjában többek között bemutatkozik három játékgyártó kisvállalkozás, ahol az üzlet és a dizájn egyaránt fontos szerephez jut, Tóth Tamás, az Opten tulajdonos-ügyvezetője elmondja, hogy szerinte mi a probléma a hazai támogatáspolitikával és kiderül az is, hogy milyen intézmények és hogyan segítik az exportáló kkv-kat. A lapban ezúttal is számtalan vállalkozási gyakorlati tudnivaló kapott helyet a színes cikkek és híroldalak mellett.

Újra díjazták a sikeres vállalkozásokat 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért novemberi elismeréseit Budapesten. A hónap beruházója elismerést a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. kapta, a hónap kis- és középvállalkozója kategóriában a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft. vehette át a díjat, a hónap induló vállalkozása pedig az Indivizo Kft. lett.

Határtalan cukiság 

Hogyan nő ki egy vállalkozás horgolt állatfigurákból, hogyan válik egy mese a brandépítés eszközévé és miért utazik Zebulon a zebra a szivárványon az osztrák boltokba? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Magyarország legcukibb figuráit gyártó vállalkozása, a két éve működő Freshka Design alapítóival, Donner Andreával és Mike Tündével.

Világsikert ért el az egyszemélyesnek indult magyar vállalkozás 

Működésének négy éve alatt ezúttal a legfontosabb csokoládés szakmai elismerését sikerült megszereznie a chocoMe-nek. A magyar csokoládémanufaktúra 2014 tavaszán a nemzetközi, független és a világ egyik legrangosabb csokoládéversenyén, az International Chocolate Awards-on mérettetett meg, és az európai elődöntőben ezüst érmet nyert a mogyorós Raffinée-val.

Gyúrós cég lett a hónap startup vállalkozása 

A Nemzetgazdasági Minisztérium a street workout profilú Hard Body Hang-nek adományozta a hónap startup vállalkozása címet. A Design Terminál mentorprogramjában résztvevő HBH kültéri és beltéri sporteszközeire Franciaországtól egészen Hong Kongig érkeznek megrendelések.

Csak a jó sör 

Kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság, tartja a közmondás a jó italról. Vannak megszállott sörösök, borosok, és ma már a pálinka is kilépett a kerítésszaggató kategóriából. Ahogyan pedig divatba jöttek a kézműves termékek és az azokat áruló üzletek, a szeszesital-boltok is megújultak: trendi, közösségi terekké alakultak, ahol enni, inni és vásárolni is élmény. Nem mellékesen jó üzleti lehetőség, ha valaki szívvel-lélekkel és magas szakmaisággal nyitja meg üzletét.

Kenyérbutik: abszolút prémium 

Átfogó koncepció részeként készült el a budai a Brót Pékség. A lila-fehér villa Bagatelle vendéglátóhely alsó szintje egy kenyérillatú mesevilág.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Társadalom

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo