Esküvőipar: Mások legszebb napja

Moór Dávid nyolc év kemény munkájával elérte, hogy az egyetemistából, aki lagzikban kamerával rohangál, keresett esküvői fotós legyen.

Kép:Moór Dávid

A főiskola mellett kezdett el esküvőkre járni Moór Dávid: az első öt évben esküvői videókat készített. A fotózás mindig közelebb állt hozzá, de abban az időben egy esküvői fotós-videós csapatban dolgozott, ahol már volt fotós, így az ő kezébe adták a videokamerát. Először csak annyit kerestek, hogy lakbérre is alig volt elég a pénzük, de egy év alatt, kitartó munkával felküzdötték magukat annyira, hogy – ahogy Moór Dávid mondja – az esküvőzés állandó megélhetést jelentsen, sőt főállássá váljon.

És a fotózás…

Aztán egyszer felhívta egy ismerőse, hogy lesz egy kis esküvő vidéken, és nincs-e kedve fotózni. Elvállalta, és néhány hasonló meghívás után úgy érezte, ez lesz a lehetőség arra, hogy a saját lábára álljon.

– Szerettem a videózást, már a főiskolán is az összes létező óra helyett a videostúdióban voltam, de egy idő után nem éreztem kielégítőnek ezt a munkát. A fotózás egyre jobban tetszett, és váltani akartam – mondja.

Persze több év kellett ahhoz, hogy Moór Dávidból, aki esküvőket vállal, Moór Dávid fényképész legyen.

– Mivel csapatban dolgoztunk, nem lehetett csak úgy szó nélkül kilépni, hogy „Gyerekek, mostantól ezt egyedül szeretném csinálni!”. Végül mégis úgy alakult, hogy mindenki elindult a saját, külön útján. Én akkor mély levegőt vettem, otthagytam a videózást, és megpróbáltam átállni a fotóra. Nem volt egyszerű, a nulláról kellett kezdenem, mert hiába volt mögöttem sok lakodalom, fényképes portfólióm nem volt. Újra végig kellett járnom a szamárlétrát, most már egyedül.

Verseny – minőséggel
Három éve már csak a fotózásból él, nyereséges a vállalkozása, és az esküvők mellett egyre többen keresik portréfotózásra is. De mint nevetve mondja, a rokonság mindig kérdezi, hogy mikor lesz végre rendes munkája. Moór azzal nyugtatja az aggódó rokonokat, hogy fotósokra mindig lesz igény, több százezer esküvő van minden héten az országban. Igaz, nagyon sok új belépő van évről évre a piacon. Meggazdagodni nem ebből fog, de a használtautó-piacon sem a tizenöt éves autókat kell már néznie.
Profivá válni

Rengeteget tanult autodidakta módon, aztán egy OKJ-s tanfolyamon papírt is szerzett. Beleölt nagyjából 400 ezer forintot abba, hogy megvegye a megfelelő technikai felszerelést, a kamerát, az objektíveket, a vakut, és még egy jelentős összeget abba, hogy az első saját standján hirdethessen a 2010-es Esküvő Kiállítás és Vásáron a Kongresszusi Központban. Ez évente az egyik legnagyobb esemény, ahol a menyasszonyi cipőt készítőktől a DJ-ken át a ceremóniamesterekig a teljes esküvői szolgáltatóipar várja a megrendelőket.

– Legalább ennyi pénzt kellett eltapsolnom úgy, hogy még nem volt biztos, meg tudok-e egyáltalán élni ebből a szakmából. És ha valaki mutatna most nekem egy képet az akkori standomról, hát el tudnám sírni magam – emlékszik vissza Moór. – Az érdeklődő pároknak sem vetítettem, meg kellett mondanom, hogy én most kezdtem, sok videóstapasztalatom van, fotós viszont kevésbé, de borzasztóan szeretem ezt a munkát – meséli erről az időszakról.

Az árakkal is nagyon óvatosan kellett bánnia.

– Ha túl olcsó vagy, vissza se hívnak, fel se keresnek, ha túl drága vagy, akkor olyat kell mutatni, amit én a pályám elején még nem tudtam. És persze, amin vidéken sokszor már hümmögnek, az Budapesten néha nevetségesen olcsónak számít.

Abban az időben a gazdasági válságot is lehetett érezni, 2010–2011-ben sokkal kevesebben akartak még az esküvői fotósra is költeni. Ennek ellenére Moórnak a következő évben már dupla annyi megrendelése volt, mint amikor nekikezdett.

Esküvőipar: a menyasszony csokrán túl
Régen legfeljebb pár csokrot rendeltek az esküvőkre, most már színvilágot és stílust álmodnak az esküvői dekoratőrök. Gyenes Szilvia, az egyik legismertebb név Magyarországon, elmondja saját sztoriját.
A legjobb munka

Három év kellett, mire felfutott. Most már a főszezonban – áprilistól október közepéig – foglalt minden egyes hétvégéje. És nemcsak országszerte dolgozik Győrtől Debrecenig, hanem külföldi munkái is vannak. A magyar piacon kívül hívták már Ausztriába, Szlovákiába, Romániába, a legtávolabbi ügyfele egy Japánban élő erdélyi srác volt.

– Egy este Tokióból kaptam egy telefonhívást, hogy esküvő lesz Nagyszalontán. A Facebookon keresztül találtak meg. Azt hittem, hogy az egyik haverom hülyéskedik – meséli, és hozzáteszi: – A legfontosabb, hogy abból élek, amit szeretek, esküvői fényképész vagyok, és akárki akármit mond, ez a világ legjobb munkája.

Virág

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo