Vörös Kati
Kép:Hatlaczki Balázs

Nem fodrász, hanem szállodaigazgató akart lenni, ezért üzleti iskolában kezdett Vörös Kati, a Horror Barbie fodrászszalon tulajdonosa. A tanulás mellett recepciósként dolgozott az akkoriban induló Tony&Guy fodrászatban, ahol fizetéskiegészítésként részt vehetett az ottani mesterek által tartott, egyébként borsos árú oktatásban.

A világ törvénye

– Jól ment, egyre több ember haját vágtam – ingyen, hisz nem voltam fodrász. Végül a főnökkel, Palotai Olivérrel megbeszéltük, mindkettőnknek jobb, ha hivatalosan is váltok.

Miután négy évet lehúzott a szalonban, New Yorkba ment. Ott meghatározó volt a laza munkahelyi hangulat, a hajvágás mellett belefért egy élő koncert és sok minden más. Ilyen saját üzletet akart itthon. Szenvedélyesen belevetette magát a szalon létrehozásába, és mint mondja, a „világ törvénye, hogy sikerüljön”. Nem a meggazdagodás érdekelte, hanem hogy olyan munkahelye legyen, amilyenre vágyik. A Horror Barbie végül 2005-ben nyitott meg, és bár élő koncertek nincsenek – sem az engedélyeztetési eljárások, sem a zeneipar nem teszi lehetővé itthon –, a hangulat így is gyökeresen eltér a budapesti fodrászatokban megszokottól.

– Nem volt pénzem, csak tudásom, elképzelésem és a mentalitásom. A családi hátterem miatt nem volt más választásom, mint a vállalkozói karrier. Bárki dönthet így, csak a többség lusta hozzá. Alapvetően normális vagyok, de tudok kattanni, és elmenni az őrület végső bugyraiba. Mindkettő kell a vállalkozáshoz. Ha valami nem megy, addig hergelem magam, amíg végül sikerül. A szalon megnyitásához egy magánbefektető adta a tőkét. Több jelentkező is volt – látták, meg tudom csinálni. Négy év után fizettem ki, azóta csak az enyém a szalon. Tudatos koncepcióval mások valószínűleg nálam hamarabb meggazdagodnak, de a tízéves működés engem igazol. Hiába mondják, hogy ma csak az új az érdekes, amíg az emberek megállnak bámészkodni a kirakat előtt…

Nem csak a szép

Zavarja, ha valami túl tökéletes, inspirálja, ha valamiben van bénaság. A túl szép nem életszerű.

– Utálom, hogy végigpörgetem az Instagramot, és szarul érzem magam, mert nem mindennap tökéletes a frizurám, és nem csak salátát eszem, és koktélt iszom. Nekem fontos, hogy valami valóságos legyen, ennek pedig a hibák is részei – ezt az ellentétet fejezi ki a szalon neve is.

Nem titkolja, hogy vállalkozni nem könnyű dolog – ahogy ő fogalmaz, „van vele gond, de soha nem a hajjal”. Este kilenc körül végez, általában heti hat napot dolgozik, de múlt év novembere óta egyetlen szabadnapja sem volt. Ma is vág hajat. Szerinte az a vezető, aki nem vesz részt a munkában, nem tud hiteles maradni, és a vendégkör is igényli. Emellett pörögni kell a Facebookon, Instagramon, valamint fotózásokon és tévés produkciókban is dolgozik a stáb.

– Sokat dolgozom, és ha épp nem, akkor is sokat idegeskedem. Könnyebb volt tíz éve elindítani egy üzletet, mint most életben maradni. Megváltozott a piac, hatalmas a konkurencia. Nehéz megfelelő munkaerőt találni, és összetartani a csapatot. Ahhoz, hogy ne fásuljanak bele, nekem kell húzni. Én vagyok a motor, de a többi „alkatrész” nélkül nem működne a gép. A kollégáim nélkül semmi lennék.

A jövő                                                               

– Pár éve felmerült, hogy nyitok még egy üzletet, de arra jutottam, hogy bár tudnék többet csinálni, nem akarok. Beláttam, hogy az már a magánéletem rovására menne. Hiszek a hagyományos női szerepekben, és már így is a határán vagyok. Nem tudom, más nők hogy csinálják. Hogy mi lesz tíz év múlva? Azt sem tudom, hogy holnap mi lesz – nevet. – Persze szeretném, ha sokáig működne az üzlet, de az is lehet, hogy holnap fogom magam, és elmegyek. Nem veszem túl komolyan magam, örülök, hogy ha holnap meghalok, legalább jól éltem.