Megújuló energia cikkek
Nem csökken a károsanyag kibocsátás, csak "kiszerveztük"
Az uniós gazdaságban 18 százalékkal csökkent az üvegházgáz-kibocsátás, vagyis majdnem teljesítettük a 2020-as célkitűzést. A jó hír azonban némi szkepticizmussal kezelendő: mindössze arról van szó, hogy a légszennyező gyártást kihelyeztük a harmadik világba. A probléma tehát nem oldódott meg.
Napfényen járni
A Studio39 tájépítész társaság tervezői a virginiai George Washington Egyetem tanulóival karöltve üzembe helyezték a világ első padló-napelemekből álló sétányát az egyetemen. A tervező és gyártó a fotovoltaikus rendszerek specialistájaként számon tartott spanyolországi Onyx Solar cég.
Lítium: lehetőség, de veszély is egyben
A lítium az iPhone-t, az iPodot és az egyre terjedő elektromos autókat hajtó akkumulátorok alapanyaga. Ám a világ lítiumkészletének több mint a fele egy bolíviai sivatag alatt található, aminek felszínre hozatala komoly környezeti problémákkal járhat.
Érdemes újrakötni az áramszerződéseket
Az elmúlt hónap áremelkedése ellenére sem várnak tartós növekedést a villamos energia árában az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. nemzetközi trendeket elemző szakértői, sőt hosszabb távon az árak további mérséklődésére is számítani lehet. Éppen ezért érdemes lehet megversenyeztetni a szolgáltatókat és újrakötni a szerződéseket.
Ahol fizetnek a fogyasztónak, hogy kapcsolja ki gépeit
Háztartásainknak, táskánkban egyre több a ketyere. Okostelefon, laptop, e-book olvasó és társai. Ezek a kütyük mind habzsolják az energiát, jelentősen megnövelve a globális áramfogyasztást, vele együtt pedig az üvegházgáz-kibocsátást. A politikusok nem hajlandók népszerűségüket kockáztatni egy klímaadó bevezetése kedvéért, ezért az energiahatékonyság lett az új vesszőparipájuk. De az iPadjét senki sem használná kevesebbet...
Adna pénzt megújuló energiaforrások támogatására?
A többség egyetért a megújuló energiaforrások terjedésének támogatásával – derül ki az ABB Better World elnevezésű nemzetközi kampánya keretében elvégzett közvélemény-kutatásból.
Már az olajsejkek is zöldülnek
Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) a világ egyik legnagyobb ökológiai lábnyomával rendelkező állama. Olajdollárokból épített légkondicionált palotáikban azonban felismerték, hogy a kőolaj, mint vagyon- és energiaforrás véges, ezért luxuséletmódjukat zöldíteniük kell.
Környezetbarát metropolist tervezhetnek a diákok
Környezetbarát metropoliszt tervezhetnek és irányíthatnak a diákok egy új online városépítő játékban. A Plan It Green: The Big Switch című program célja, hogy a fiatalokat a tisztább energia előállításával a környezettudatosabb életre ösztönözze.
Tíz év haladékot kaptak a termálvizet hasznosító gazdálkodók
A kormány döntött arról, hogy 2025-ig meghosszabbítja az energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszasajtolási kötelezettségének felfüggesztését, és a javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti.
Lehet 100 százalék megújuló?
Egyre többen gondolják úgy, hogy magától értetődő, hogy az energiatermelés 100 százalékban megújuló energiaforrások felhasználásából származik majd a jövőben.
Fenntartható Európa: százezer ember fogyasztását spórolnák meg
Több mint százötven polgármester és helyi hatósági képviselő – mindannyian Európa különböző országaiból érkeztek – mutatta be Fenntartható Energia Akciótervét az Európai Uniónak.
A szél lehetne a helyi fejlesztés kulcsa?
A jelenleg működő 330 MW-nyi szélenergia kapacitás az adóforintokon keresztül minden megtermelt kWh áram hálózatra adásával közvetlenül járul hozzá a helyi fejlődéshez, munkahelyek megtartásához.
Jönnek a napkötvények
Napenergiás eszközökből eredő cash flow fogja szolgáltatni a magas kamatot a napkötvényekre. Lehet, hogy a vízenergia, a szélenergia, vagy éppen a második generációs bioüzemanyagok lesznek a pénzpiacok következő kedvencei?
Roham az energetikai pályázatokért - Újabbak nyílnak
Újabb energetikai pályázati kiírást függesztett fel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mert a beérkezett igénylések messze meghaladták a keretösszeget. Hamarosan két újabb pályázat nyílik meg, amelyekre hasonlóan komoly érdeklődés várható.
Ingyenes az energiát termelő konditerem
Új értelmet ad a bioenergia fogalmának az az angliai konditerem, ahol az eszközökön ”gyúró” vendégek minden egyes mozdulata energiát termel. Nemcsak a termek világítását látják el így, hanem a felesleget visszajuttatják az áramhálózatba.
Lízingeljünk napenergiát!
Az emberek nem veszik meg a benzinkutakat vagy a közműipari vállalatokat. Akkor miért kellene megvásárolniuk a szoláreszközöket, vélik azok az üzletemberek, akik a szolárpanelek lízingeléséből húznak jó pénzt. A fogyasztónak a megtermelt energiát számlázzák ki havonta.
Visszafelé sült el a német energiafordulat?
Visszájára fordult, egyenesen hátráltatja a környezetvédelmi célok elérését a német energiaipari fordulat - írta a német Die Welt napilap online kiadása a BDEW német víz- és energiaipari szervezet adataira hivatkozva.
A világ legnagyobb ökotudatos befektetői
A Clean Edge kutatócég szerint 2000 és 2010 között 6,5 milliárdról 132 milliárd dollárra nőtt a nap- és szélenergia-szektor értéke, s ezzel együtt a befektetések volumene. De az ágazatban érdekeltek mezőnye ma sem túl nagy: Európában 14-15 kifejezetten zöld energiákkal foglalkozó alap működik.
Napelem-összeszerelő üzem létesült Szolnokon
Az Agulhas-Solar Kft. az ország egyik legmodernebb napelem-előállító üzemét hozta létre Szolnokon két egymásra épülő, európai uniós támogatást élvező projektnek köszönhetően – mondta el Székely Csaba ügyvezető.
7 százalékos hozamot kínálnak a megújuló energiák
A rövid távú nyereséget kergető befektetők és a bankok elpártoltak a szélenergia-szektortól, mint túlságosan kockázatos üzlettől. Pedig a nap- és szélenergiás beruházások 7 % megtérülést hoznak. Az ágazatba beléptek a nyugdíjalapok.
Figyelem! Harmincmilliárdos pályázat megújulókra!
Megjelent az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című kiírás. A konstrukció hozzájárul az épületek energiatakarékosságának, - hatékonyságának és megújuló energia felhasználásuk fokozására irányuló beruházások megvalósításához.
Napelemek az őserdőben
Ecuador őserdeiben az indián lakosság hamarosan lámpát gyújthat az esti sötétség beálltakor. Morona Santiago tartományban egy mérnökcsoport megállapodott a shuara törzs főnökeivel, hogy megengedik a napelemek építését területükön, miután meggyőződtek annak hasznosságáról.
Felújításokból él az építőipar
Az építőipari kivitelezők munkáinak jelenleg mintegy háromnegyede felújítás - ismerteti az Építők és Építkezők Klubja, valamint a Build-Communication Kft. közös felmérésének eredménye alapján.
Viharsebességgel terjed a szélenergia Németországban
A megújuló energiafajták közül Németországban a szélenergia, s azon belül is a tengerparti erőművek nagyarányú térhódítása várható – derült ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vállalatvezetési tanácsadó cég felméréséből. A kérdésekre válaszoló, a piac 85 százalékát reprezentáló 71 német és osztrák energiavállalat tervei azt vetítik előre, hogy a 2010-es 46 százalék után 2020-ra már 73 százalék lesz a szélenergia aránya a megújuló áramtermelésen belül.
„A kilowattot nem lehet megenni”
Nem lehet a klímacélok feláldozása nélkül globális szinten nemet mondani a nukleáris energiára, ugyanakkor tisztában kell lenni az atomenergia költségeivel és hazánk energiafüggőségéből fakadó speciális helyzetével – hangzott el az atomenergia és a megújuló energiaforrások, valamint az energiahatékonyság kilátásairól tartott konferencián.
Megújulók - Kellene még ezermilliárd forintnyi befektetés
Bár elsőre nem nyilvánvaló, de számottevő távolság van a projektek, innovációk gazdái és az üzleti befektetők között, ezért – a tapasztalatok szerint - sok esetben el sem indul, vagy ha igen, hamar megfeneklik a párbeszéd. Ezt az űrt próbálja áthidalni a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) – mondta megnyitójában Bödőcs Róbert, az Üzletfejlesztési Főosztály vezetője a Befektetés a Megújuló energiában Magyarországon 2012-13 című üzleti találkozón és konferencián a HITA központjában. Az eseményen kiemelt hazai zöld energia projektek és innovációk gazdái, potenciális befektetők és üzleti körök személyesen találkoztak, és mutatkoztak be.
Versenyben a magyar diákok szolárháza
Szeptember 29-ig a közönség is kiválaszthatja a kedvencét a Solar Decathlon Europe versenyen induló, kizárólag napenergiát hasznosító házak közül. A magyar egyetemi csapat alkotása, az ODOO ház jelenleg a harmadik helyen áll az internetes szavazáson. A héten a szakmai zsűrik értékelése is elkezdődött, így izgalmas napok elé néz a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjaiból álló csapat.
Határidő hosszabbítás a napkollektoros pályázatnál
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az eredeti, szeptember végi határidőt meghosszabbítva 2012. november 20-ig teszi lehetővé a pénzügyi elszámolások benyújtását a Zöld Beruházási Rendszer napkollektoros pályázatán.
Még a tavakat is napkollektorokkal fedik le
A háztetőkön vagy a sivatagokon kívül sok kihasználatlan hely kínálkozik még, amelyek befoghatók a napenergia hasznosítására. Start up cégek elhagyott bányatavakat és vegyipari melléktermékeket tartalmazó medencéket fednek le szolárpanelekkel, hogy tulajdonosaik hasznot húzhassanak e területekből is.
Már az alternatív energia a főszereplő a Dallasban
Áll a bál Southforkban. Az 1978 és 1991 között 14 évadot megélt sorozatban olaj küzdött olajjal. A napokon belül az RTL Klubon magyarul is debütáló folytatás-széria az új idők szellemében más alaphelyzetet tár elénk: a fosszilis energiahordozó már az alternatív energiákkal küzd az érvényesülésért. A Ewing-család új generációját ezúttal e két jövőképbe vetett hit és az ehhez tartozó pénzéhség szakítja ketté: Jockey fia olajkutat fúrna a Southfork birtokon, Bobby fia viszont a Kínához közeli tengerek medrében megbúvó metánhidrátokból nyerne földgázt. Közben pedig Ellie végrendelete és a birtok sorsa felett marakodnak apjaikal egyetemben. Ki győz?
Végre a szakma is örül valaminek
Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. (MEHI) üdvözli a nemrégiben kiírásra került energiahatékonyságot növelő pályázatot, amelyben már meglevő épületeknél kondenzációs kazánok, illetve megújuló energiát hasznosító fűtési rendszerek beszerzésére és telepítésére igényelhető állami támogatás.
Nyolcszázmilliós pályázat fűtéskorszerűsítésre
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fűtési rendszerek korszerűsítésére hirdet pályázatot költségvetési keretből. Az Új Széchenyi Terv pályázati konstrukciójának célja, hogy a támogatással hozzájáruljon a lakóépületek energiahatékonyságának javításához, valamint elősegítse a széndioxid-kibocsátás további csökkentését.
Veszélyben a csongrádi geotermális projekt uniós finanszírozása?
Másfél milliárd eurót készül Brüsszel szétosztani nagy zöld energiás projektek megvalósítására, írta a Scientific American tudományos szaklap Köztük szerepel egy csongrádi geotermális beruházás is.. Mivel a támogatást az emissziós kvóták eladásából tervezték finanszírozni, a karbonárfolyam zuhanása kérdésessé tette, hogy képesek lesznek-e előteremteni az ígért összeget.
A vártnál lassabban terjed az elektromos autózás
A német kormány nyolc év múlva már egymillió elektromos autót akar látni az utakon, a német energiacégek nem hisznek ebben a koncepcióban. Magyarországon még lassabb a fejlődés.
Zöldáram – Kinek kell és mennyiért?
A 20. század az atomenergia és az olaj évszázadaként vonul majd be a történelembe, míg a 21 század globális környezeti kihívásaira egyértelműen a fenntartható, kisebb környezeti terheléssel járó energiaforrások használatának bővítése lehet a válasz. A villamos energia ellátásban a minimális szén-dioxid kibocsátással járó, fenntartható forrásból származó zöldáram lehetne a megoldás a környezetvédelmi problémákra. Magyarországon azonban egyelőre még gyermekcipőben jár ez a kezdeményezés.
Felmelegítik a levegőt a szélkerekek
A nagy méretű szélenergia-telepek melegítő hatást gyakorolnak a térség éghajlatára, állapították meg tudósok az Egyesült Államokban. Főleg az éjszakai órákban melegebb a szélenergia-farmok feletti levegő.
Túl olcsó a szén – nem hat a zöld energiapolitika
Az Európai Unió 2020-ra azt tűzte ki célul, hogy 20 százalékkal csökkenti üvegházgáz-kibocsátását az 1990-es bázisévhez képest, 20 százalékkal növeli a megújuló energiahordozók arányát az energiatermelésben, és a hatékonyság fokozásával 20 százalékkal csökkenti az áramfogyasztást. Nyolc évvel a kitűzött határidő előtt még mindig kérdéses e célok elérése. A széntüzeléses erőművek ugyanis továbbra is gazdaságosan működnek, sőt profitot is termelnek. Így nem igazán áll érdekében a piaci szereplőknek, hogy váltsanak.
Megújulók: szemben a globális trendekkel
A KPMG idei felmérésből kiderül, hogy a gazdasági visszaesés ellenére a magántőke és infrastrukturális alapok az üzletkötési aktivitások fellendítésére készülnek a következő másfél évben a megújuló energiaszektorban.
Mire lesz energiánk?
Egyelőre úgy tűnik, a kkv-knak nemigen van energiájuk arra, hogy érdemben foglalkozzanak az energiatakarékossággal, az energiahatékonysággal és a szolgáltatóváltással kapcsolatos teendőkkel. Pedig a jelen gazdasági helyzetben, amikor egy cég büdzséjében minden fillér kiadás számít, nem szabadna megfeledkezni az ezekben rejlő lehetőségekről.
Miért nem szereti a külföldi tőke a hazai megújuló energiákat?
A Regional Environmental Center (REC) megújuló energiaszektorról szóló négy országra kiterjedő elemézését bemutató konferencián érdekes módon egyedül egy külföldi személy, Sandrine Dixson-Decléve merte nevén nevezni a problémát: hogy a nagy zöld energia-beruházásokra nem szeret Magyarországra jönni a tőke. A jelentésről egyelőre csak az összefoglalót elolvasó Kovács Pál klíma- és energiaügyi felelős államtitkár semmitmondó, protokoláris beszéde adós maradt a problémák és kihívások felvázolásával. Viszont kedélyesen fotózkodott az ökotudatos multikat Brüsszelben képviselő brit szakemberrel.
Piszkos energiával működnek az adatközpontok
A Greenpeace új tanulmánya tizennégy vezető számítástechnikai céget osztályoz energiahasználatuk alapján és rámutat arra, hogy a számítástechnikai ipar az egyre növekvő energiaigényeit piszkos energiaforrásokból, szén- és atomerőművek áramával látja el. A „Clean Our Cloud" (magyarul „Maszatos adatok") című jelentésből az is kiderül, hogy a Yahoo!, a Google és a Facebook mellett mely nagy informatikai vállalatok kötelezték már el magukat a tiszta energiaforrások mellett.
Érzelmeken múlik a jövő energiája?
A jövőben a technológia fejlődésével és az okos hálózatok térnyerésével párhuzamosan, a háztartási méretű megoldások jelentősen hozzájárulhatnak majd az energetikai rendszerek bővítéséhez. A lakosság emocionális indíttatásból beszerzett háztartási méretű kiserőművei, tetőre telepített fotovoltaikus rendszerei és például a villanyautók által biztosított tárolási kapacitások jelentős beruházásokat is kiválthatnak.
Így buknak az önkormányzatok 2,5 milliárdot?
Bár a szélenergia ipar több mint száz millió forinttal járult hozzá az önkormányzatok gazdálkodásához 2012 első negyed évében, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság szerint ez lehetne jóval több is, ha a szabályozással nem hátráltatnák a szélenergia terjedését.
Akár a kabátzsebben is tölthető a mobil
A Silvr Lining ruházati cég látszólag rendíthetetlenül bízik benne, hogy az emberiség optimizmusának, gyakorlati érzékének és problémamegoldó képességének köszönhetően sikerül megoldást találni a minket körülvevő számos válságra, írja az inventorspot.com.
Tovább javul a napelemek hatékonysága
Brit tudósok olyan napelemet fejlesztettek ki, amely szilcium-alapú panelekhez képest 25 százalékkal több energiát képes hasznosítani a nap sugaraiból. Az egyelőre nem egészen világos, hogy tömegtermelésben gazdaságos lenne-e az innováció előállítása.
Növelnék és zöldítenék a kapcsolt energia részarányát
Az évszázad közepére a jelenlegi 11 százalékról 26 százalékra növekedhet a hővel kapcsoltan áramot termelők részesedése Európa áramtermelésében, és jellemzően megújuló energiát használnak majd - áll az Európai Kapcsolt Energia Szövetség (COGEN Europe) legfrissebb jelentésében.
A londoni olimpián a járda is energiát fog termelni!
Az idei londoni Olimpiára érkezők olyan járdákon fognak közlekedni, melyeken a lépteik energiát termelnek. Az újrahasznosított gumiból készülő PaveGen a lépések okozta nyomásból létrejövő energiát hasznosítja.
Környezetkárosítóbb az internet a repülésnél?
Az internetes adatforgalom bővülésével és gyorsulásával exponenciálisan nő a számítógépes infrastruktúrák energiaigénye. A számítástechnikai eszközök a világ jelentős áramfogyasztóivá léptek elő. Mégsem környezetbarát az informatika fejlődése?