Megújuló energia cikkek


Energiatermelő sétányok egy biomasszamezőn

Energiatermelő sétányok egy biomasszamezőn 

Német fejlesztők olyan piezoelektromos sétányt terveztek egy biomasszatelepre, mely energiát termel, miközben sétálnak rajta az emberek. A Golden Roots mező elsősorban biomassza-technológiával állít elő energiát. A piezoelektromos sétányok pedig mozgás által termelnek plusz energiát.
Csak egy újabb értelmetlen sarc

Csak egy újabb értelmetlen sarc 

A napelemekre vonatkozó környezetvédelmi termékdíj jelenlegi formájában több kárt okoz, mint hasznot, hiszen így jelentősen emelkedik a napelemes rendszerek ára, hátrányba kerülnek a magyar vállalkozások, miközben húsz éven belül nemigen kell foglalkozni a napelemek újrahasznosításával.
Túl szennyező a megújuló energia az Orbán-kormánynak

Túl szennyező a megújuló energia az Orbán-kormánynak 

A kormányzat egy meglepő döntésével a szennyező kategóriába sorolta át a napelemeket, amelyekre így dupla annyi a tiszta energiát előállító rendszerekre kivetett környezetvédelmi termékdíj, mint a gépkocsi akkumulátorokra.
Megújuló energiát termel a „Nagy alma”

Megújuló energiát termel a „Nagy alma” 

A 70 méter magas Tudás Fája elnevezésű óriási fa megújuló energiát termel piezoelektromos kristályszálakkal és mikro-szélturbinákkal. Egyetlen ilyen „almafa” száznál több otthont láthat el megújuló energiával.
Támadják a tudósok a Wall Street Journalt

Támadják a tudósok a Wall Street Journalt 

Továbbra is az olajlobbit támogatja és a megújuló energiahordozókat támadja a Wall Street Journal. Egy új alkalmazás azonban lehetővé teszi, hogy a tudósok gyorsan beszóljanak a helytelen állításokat publikáló sajtóorgánumoknak.
14 és 3,4 forint a nap- és szélenergia az USA-ban

14 és 3,4 forint a nap- és szélenergia az USA-ban 

Az elmúlt 5 év árzuhanása idén felgyorsult, állítják az amerikai energiaszektorban dolgozó menedzserek. Egyes piacokon jobban megéri megújulókra hagyatkozni, mint a fosszilis energiahordozókra, állítja a Lazard pénzügyi tanácsadó cég.
A világ első repülő szélturbinája Alaszka felett lebeg

A világ első repülő szélturbinája Alaszka felett lebeg 

Hamarosan héliummal töltött repülő szélturbinák (Buoyant Airbone Turbine) szolgáltatnak megújuló energiát Alaszkában. A prototípus már tesztelés alatt áll.
3 millió munkahelyet teremthet a megújuló energia

3 millió munkahelyet teremthet a megújuló energia 

A megújuló energia 2008-ig 1,2 millió, 2020-ig közel 3 millió új, uniós munkahelyet teremthet. Ehhez azonban fogyasztói szemléletváltásra, körkörös hulladékgazdálkodásra van szükség. Mit jelent mindez a gyakorlatban? V. Németh Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára beszélt minderről a a Piac&Profit által szervezett Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014 című konferencián.
Ingyenes lesz a napenergia?

Ingyenes lesz a napenergia? 

Ray Kurzweil számítógépfejlesztő, jövőkutató szerint 20 éven belül ingyenesen juthatunk hozzá a napenergiához. Az esélyegyenlőség új formája lesz a szolárdemokrácia?
Zenélő szélturbinák termelik az áramot

Zenélő szélturbinák termelik az áramot 

A megújuló energiát termelő zenélő szélturbinákat Laura Mesa Arango és Rafael Sanchez Herrera tervezte a 2014-es Land Art Generator Initiative pályázatra. A kürt formájú szélerőmű összesen 12 turbinából áll, melyek éves kapacitása 117 MWh.

Atomerőmű egy kocsiban? Ez a jövő! 

A Lockheed Martin Corp. repülés- és haditechnológiai óriáscég bejelentette, hogy olyan áttörést értek el a fúziós energia használatában, melynek köszönhetően lehetséges lesz a teherautó-méretű atomerőművek létrehozása. Ráadásul a módszer nem termel radioaktív mellékterméket.

Elkötelezetten a megújuló energiaforrásokért 

Magyar-román együttműködés keretében a HAJDU Ipari Parkban, és Fugyivásárhelyen megújuló energiák hasznosítására, közös megvalósításban innovációs központok létrehozása fejeződött be október végén.

Egyedülálló közösség Kanadában - nem semmi, amit összehoztak 

A Drake Landing egy 52 házból álló lakóközösség, amely sikeresen egyesíti a kanadai energia-hatékony technológiát a nap megújuló, korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásával.

Nap, szél és mozgás termel energiát a művészi hurkokban 

A különböző technológiákkal működő eMotions hurokrendszer napelemmel, mikro szélturbinák és mozgás által termeli az áramot. Az eMotions (energiamozgások) elnevezésű hurokrendszer két olasz tervező, Antonio Maccà és Flavio Masi alkotása.

Egy homokórára hasonlít az idei év legjobb naperőműve 

Kihirdették a 2014-es Land Art Generator Initiative pályázat győzteseit. A dánok Solar Homokórája (Solar Hourglass) nyerte az első díjat, amely Koppenhága új látványossága is lehet.

Megoldódtak a gondok a napenergiával? 

A nap csak akkor tud az első számú energiaforrássá válni, ha a fejlesztők lehetővé teszik az energiaveszteségtől mentes tárolást. Egy izraeli cég azt állítja, hogy költséghatékony módszert dolgozott ki a probléma kiküszöbölésére.

A világ 2030-ban: alga hajtja a bioléghajót? 

A hidrogéntermelő algafarmok újrahasznosítják a szén-dioxidot, és ellátják bioüzemanyaggal a függőleges léghajókat, melyek megépítését 2030-ra tervezik.

A pályázati pénzek felpörgethetik a megújulókat 

Fellendülést hozhat az épületgépészeti szektorban a szeptember végétől elérhető lakossági energiahatékonysági pályázat. Az induló kazáncsere-támogatáson 40 százalékos hozzájárulás, pályázatonként és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni.

Naperőmű is lehet turistacsalogató 

A hatalmas szív alakú napenergia farm a csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetén épül, és a jövő év elején kezdi meg működését. nemcsak 750 otthont lát majd el, de turistalátványosság is lesz.

A biomassza jelentheti a kiutat a kapcsolt termelésben 

Az európai kapcsolt erőművek több mint fele borúsan látja a szektor jövőjét, kitörési pont a biomassza felhasználása és a mikrokapacitású egységek elterjedése lehet a szektor számára.

Épül a legnagyobb árapályerőmű 

Hamarosan startol a világ legnagyobb víz alatti energiaprojektje, a MeyGen, amelynek keretében tömegesen telepítenek majd turbinákat a vízfenékre. Az ezzel nyert energiamennyiséggel 175 ezer skóciai otthon áramellátását fogják biztosítani.

Daloló virágok - és ez nem mese! 

Öt óriási napelemes viráglámpa világít Seattle központjában, a megújuló energiaforrások kreatív példájaként. A virágok nemcsak lámpásként szolgálnak, hanem új trendet is elindíthatnak a városban.

Összefogással szereznek napenergiát a tető nélküli lakók 

A napenergiát nemcsak azok szerezhetik be egy háztartásra elegendő, kis mennyiségben, akik önálló ház tulajdonosai, vagyis tetővel rendelkeznek. Amerikában országszerte a szomszédság fog össze, hogy szolárkerteket létesítsenek lakásaik energiaellátására.

Hordozható szélturbina, egyenesen a nyomtatóból 

Hamarosan hozzájuthatunk a masszív szélturbinák lekicsinyített változatához. A lengyelországi Poznan városában működő Omni3D cég olyan 3D-nyomtatott szélturbinát alkotott, melynek mérete bár kicsi, összehajtva egy hátizsákban is elfér, azonban képes 300W tiszta energia előállítására.

Úszó ökovárosok lehetnek az emberiség menedékei 

A Vincent Callebaut tervezőiroda biotechnológiai ökovárosokat tervezett, arra az eshetőségre, amikor az éghajlatváltozások, a globális felmelegedés, a tengerszint emelkedése már elviselhetetlen problémát jelent az emberiség számára.

Olcsó, tiszta akkumulátor készül 

Hosszú élettartamú, olcsó és tisztán előállítható akkumulátort fejlesztett ki egy amerikai kutatócsoport. Az áttörés megoldást jelenthet a megújuló energiaforrásokból származó energia tárolására.

Szemléletéért díjazták Pécset 

Elkötelezett a fenntartható energiagazdálkodás és a klímavédelem mellett Pécs városa – ezt most Brüsszelben is díjazták.

Nem spórolunk eléggé, kötelezővé teszik 

Kötelező energiahatékonysági célok bevezetését javasolja 2030-ra Európa hét meghatározó országának, köztük Magyarország kiemelt stratégiai partnerének, Németországnak is a minisztere. Meglepő helyről kapott támogatást a kezdeményezés: a visegrádi országok körében végzett friss kutatás szerint a lakosság 87%-a támogatja az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiák használatának kiszélesítését. Magyarországon ez az arány különösen magas.

A kormányra vár a megújuló energia szektor 

Kedvező finanszírozási feltételek, s nagyobb állami támogatás mellett jöhetne itthon a fellendülés a zöld energiák területén, amire szükség is lenne a fosszilis energiaforrások apadása, illetve a hazai villamos-energia termelő kapacitások csökkenése miatt.

„Nem a nyavalyás hozamon gondolkodom” 

Az Apple azt tervezi, hogy hamarosan teljes energiaszükségletét megújuló energiákból elégíti ki. Ez azonban nem tetszik egyes részvényeseknek. Az udvariasságáról híres vezérigazgató, Tim Cook jól lehurrogta őket.

Szörnyű változások jönnek, ha visszatáncol Európa 

Az európai napelem-gyártók az uniós energiapolitika felülvizsgálatát kérik, miután megjelent a Kormányközi Éghajlatváltozási Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) legfrissebb beszámolója.

Beindult a világ első öntisztító naperőműve 

A napelemek hatékonysága függ tisztaságuktól is, hiszen minél kevesebb por és egyéb lerakódás van rajtuk, annál több napfényt képesek elnyelni és elektromos energiává alakítani. Egy izraeli cég automatizált tisztítási megoldással állt elő.

Van elég energia mindenkinek 

A világ - és benne Magyarország - egyre nagyobb százalékban igyekszik megújuló energiaforrásokra támaszkodva kielégíteni igényeit. A Budapest Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett " Zöld Energia 7. Országos konferencia a megújuló energiákról" kifejezetten a hazai piaci lehetőségeket, támogatási és finanszírozási formákat igyekszik áttekinteni.

Tényleg nyereséges a zöld befektetés? 

"Nyereséges a zöld portfólióm", válaszolta az érdekeltségeit érintő kritikákra az 59 éves Vinod Khosla, a Szilícium-völgy öko-guruja, aki a Sun Microsystems egyik alapítójaként híresült el.

A Világbank füstös oldala 

A Világbank feladata 1944 óta az, hogy gazdasági fejlődést elősegítő projektekhez nyújtson hitelt. De a környezetvédők szerint túl sok fosszilis fejlesztést pénzel, holott nyíltan vállalt küldetése, hogy a gazdaságot zöld fejlődési pályára állítsa.

Milyen lesz a világ 2050-ben? 

Alapvetően megváltozik ma ismert világunk néhány évtizeden belül: még megjósolni sem lehet, hogy technika milyen forradalmi változásokat hoz az életünkbe, de néhány trend már most látható.

Jönnek az új generációs napelemek! 

A jelenlegi napelemek hatékonysága alig harminc százalékos és környezetszennyező anyagokból készülnek. Mindez hamarosan megváltozhat: a jövőben lehetőség nyílik arra, a ritka földfémeket természetes alkotórészek váltsák fel.

Az atomenergia befutó - legalábbis intenzitásban 

A Föld egy óra alatt több energiában részesül a Naptól, mint amennyit az emberiség egy év alatt elfogyaszt. Mégsem tudtunk eddig átállni a fosszilis energiahordozókról a megújulókra. A magyarok ráadásul kétszer annyi energiát fogyasztanak, mint amennyi a világátlag.

A megújuló energia jobban hoz, mint az államkötvény? 

Az Ingenious Media Holdings Plc., mely James Cameron szuperprodukciójának, az Avatarnak gigabüdzséjét is finanszírozta, most az Ingenious Renewable Energy alapjával 262 millió dolláros részvénykibocsátást tervez. Ez az első alap, mely nem csupán a megújulók egyetlen fajtájára koncentrál, hanem sokrétű portfólióval igyekszik kiaknázni a nem-fosszilis energiahordozók hozamát. Ami 6 százalék is lehet.

Napelemes buszokra áll át Lublin 

Az energiafogyasztás csökkentését és a tömegközlekedés „zöldebbé" tételét célozva a lengyelországi Lublin városa vékony rétegű napelemeket telepített a városi buszok tetejére. A vékony rétegű napelemek könnyűek és rugalmasak, ezért ideálisak a világ városaiban közlekedő járművekre való telepítésre.

2013: nem volt jó éve a megújuló energiáknak 

254 milliárd dollárra esett vissza a zöld energiákba történt befektetések globális összege tavaly, ami a szél- és napenergiás eszközök költségeinek csökkenésével magyarázható. A technológiai áttörések miatt kevésbé tőkeigényes a gyártás e szektorban, mint néhány évvel ezelőtt.

Brüsszelnek már nem is olyan fontos a klímavédelem? 

Lazíthat energetikai és klímavédelmi célkitűzésein az Európai Unió (EU). Az Európai Bizottság (EB) tagjai ugyanis azt fontolgatják, hogy 2030-ra csak nem kötelező célszámokat fogadnak el a megújuló energiaforrások szerepéről.

Szénre nem lesz pénz 

Szigorúbban korlátozza a szenes projektek támogatását és bővíti a megújuló energiákat támogató portfólióját az EBRD. A szénerőművek esetében csak az energiahatékonyság növelését és a gázüzeművé alakítást támogatnák a jövőben.

Építkezzünk másként 

Elavult építési szokások és a fosszilis energiahordozóknak kedvező támogatási politika hátráltatják az alternatív energiák térnyerését Magyarországon. Holott hazánk természeti adottságai a megújulók jóval nagyobb arányát tennék lehetővé az energiamixben. Lassítja a térnyerésüket, hogy az építkezéseknél 10-15 százalékkal többe kerül a kivitelezésük, mint a hagyományos energetikai berendezéseké.

Egyszerűen nincs elég hely, hogy megújuló energiára váltsunk 

Még egy jó darabig életünk szerves részét képezik majd a fosszilis energiaforrások, hiába fűznek ugyanis sokan nagy reményeket a megújuló energiaforrásokhoz, ezekkel jelenleg képtelenség kielégíteni az emberiség energiaigényét.

Kockázatos ügyletekben utazik a legnyereségesebb kis alap 

A Szilícium-völgyben működő Firsthand Alternative Energy portfóliója finoman szólva eltörpül a maga 6,7 millió dollárjával a milliárdos eszközöket forgató Wall Street-i alapok ligája mellett. Mégis 79,6 százalékos hozamot tudott felmutatni!

Nem csökken a károsanyag kibocsátás, csak "kiszerveztük" 

Az uniós gazdaságban 18 százalékkal csökkent az üvegházgáz-kibocsátás, vagyis majdnem teljesítettük a 2020-as célkitűzést. A jó hír azonban némi szkepticizmussal kezelendő: mindössze arról van szó, hogy a légszennyező gyártást kihelyeztük a harmadik világba. A probléma tehát nem oldódott meg.

Napfényen járni 

A Studio39 tájépítész társaság tervezői a virginiai George Washington Egyetem tanulóival karöltve üzembe helyezték a világ első padló-napelemekből álló sétányát az egyetemen. A tervező és gyártó a fotovoltaikus rendszerek specialistájaként számon tartott spanyolországi Onyx Solar cég.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Ingyenes bankszámlákkal támadnak a bankok

Ingyenes bankszámlákkal támadnak a bankok 

Nullás számlacsomagokkal fordultak rá az őszre a pénzintézetek.

Pénzszerzés

Bajba kerülhetnek az Otthon Starttal lakást vevők

Bajba kerülhetnek az Otthon Starttal lakást vevők 

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették.

Cégblog

5 ok, amiért a vállalat kulcsembere menni készül

5 ok, amiért a vállalat kulcsembere menni készül 

Ha már évek óta vezető vagy, biztosan ismered azt, amikor péntek délután jön az sms üzenet: „Beszélnünk kellene valamiről, hétfőn ráérsz?” Nem ír ennél többet, nem is kell. Tudod, mit fog mondani.

Társadalom

Az örök dilemma: közbelépni vagy segítséget hívni?

Az örök dilemma: közbelépni vagy segítséget hívni? 

Egy veszélyes helyzetben a jó szándék önmagában nem elég. Aki segítségnyújtás közben fizikailag szembeszáll egy támadóval, maga is pillanatok alatt áldozattá válhat. Kovács Ildikó önvédelmi oktató szerint ezért azt is meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogyan segítsenek úgy, hogy közben a saját testi épségüket ne veszélyeztessék.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo