Megújuló energia cikkek


2011-ben növekednek a zöld befektetések

2011-ben növekednek a zöld befektetések 

A BRIC-országok éllovasai, Brazília, Kína és India fogják vinni a prímet idén a megújuló energiákra irányuló befektetésekben, szól az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) prognózisa. Várhatóan 240 milliárd dollárra rúg majd a zöld gazdaságba irányuló befektetések mértéke 2011-ben.
Az ENSZ szerint zöld program biztosíthatja a növekedést

Az ENSZ szerint zöld program biztosíthatja a növekedést 

Az ENSZ Környezetvédelmi Szervezete (UNEP) nem kevesebbet állít, minthogy a zöld ágazatokba és átalakításokba fektetett 1300-1350 milliárd dollárral legalább ugyanakkora növekedést lehetne elérni, mint amire a kormányok a jelenlegi gazdaságpolitikájukkal képesek. Sőt nagyobb fejlődési ráta is lehetséges a zöld programmal.
Már Sorost is elkapta a gyeplő...

Már Sorost is elkapta a gyeplő... 

Az idén 81. életévét betöltő magyar származású befektetési guru, Soros György a Reuters információi szerint a 14 milliárd dollárt kezelő Silver Lake magántőke alappal közösen kezd befektetni a megújuló energia-szektorban.
Kiszámíthatatlan, szeszélyes energiaforrás a szél

Kiszámíthatatlan, szeszélyes energiaforrás a szél 

Mint energiaforrás egyenetlen és időszakos. S ha erősen fúj is, legintenzívebb megnyilvánulása nem feltétlenül esik egybe a fogyasztás csúcsidőszakával.
Szélkerékharc: Kína leelőzi a Dániát és Amerikát

Szélkerékharc: Kína leelőzi a Dániát és Amerikát 

A gazdasági válság igen kedvezőtlenül érintette a tőkeigényes megújuló energia szektort. A csökkenő földgázár és az amerikai földgáz-készletek felfedezése megakasztotta a szélturbinák terjedését. Kínában viszont rohamtempóban bővült a piac és a szélenergia részesedése az ország áramfogyasztásában. Az ázsiai országnak sikerült elhappolnia a nyugati világ elől a vezetői pozíciót a szélenergia-eszközök gyártásában.
Ilyen a 21. század: széntüzelésű energiát falnak a szerverek

Ilyen a 21. század: széntüzelésű energiát falnak a szerverek 

Az internetes adatforgalom bővülésével és gyorsulásával exponenciálisan nő a számítógépes infrastruktúrák energiaigénye. Miközben a Facebookot felhasználói és környezetvédő aktivisták ostromolják, hogy váltson megújuló energiákra, a Google már zöld energiákba fektet, de több állami finanszírozást látna szívesen a megújuló energiákat övező kutatás-fejlesztésben.
Kedvenc márkáink, zöld energiával

Kedvenc márkáink, zöld energiával 

Mely intézmények törekedtek leginkább arra, hogy minél kevesebb fosszilis energiaforrást vegyenek igénybe? Az amerikai Green Power Partnership megadja a választ: az éves megújuló energia-fogyasztás szempontjából vizsgál magáncégeket, valamint állami és oktatási intézményeket az Egyesült Államokban.
Radikális áttörés történhet a hőellátásban

Radikális áttörés történhet a hőellátásban  

Év vége előtt elfogadhatja a kormány az Európai Bizottságnak benyújtandó Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervet - közölte Bencsik János klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár a tervezettel kapcsolatos szakmai konzultáción.
Megújuló energia: cselekvési terv készült

Megújuló energia: cselekvési terv készült 

Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár és Olajos Péter zöldgazdaság fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár az Országos Környezetvédelmi Tanács plenáris ülésén mutatta be Magyarország Nemzeti Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervének társadalmai egyeztetésre bocsátandó tervezetét.
Gelbaum, a Szilícium-völgy „napkirálya”

Gelbaum, a Szilícium-völgy „napkirálya” 

Amerika egyik legbőkezűbb zöld pénzembere 500 millió dollárt fektetett be napenergia-technológiákba, nonprofit céllal pedig több százmilliót adományozott környezetvédelmi programoknak.

Üzemanyag a levegőből 

Nemcsak földgázból lehet előállítani a metanolt, ahogy eddig tették, hanem a levegő üvegházhatású szén-dioxidjából is. Oláh György találmányával új eszközt kaptunk a klímavédelemre és a növekvő energiaigény megoldására?

Nagy a "zöld potenciál" Magyarországon 

Nagy átalakulások előtt áll a nemzeti energiagazdálkodás, hogy a következő tíz évben az Unió zöld irányvonalai által megszabott szintre és állapotba kerüljön. Az ágazatban gyors az innováció, sok a kérdőjel, és sok a teendő is. A kormány stratégiája már merőben új irányokba mutat. - mondták az Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs, a fosszilis energia és az alternatív, megújuló energia egymással szembeni esélyeiről, a sürgető tennivalókról, illetve a hazai problémákról szóló kerekasztal-beszélgetésén.

Energiát nyerhetünk a vulkánokból! 

Miközben Indonéziában tombol a Merapi vulkán, másutt éppen e természeti jelenséget szeretnék befogni az emberiség javára. Közép-Amerikában új vállalkozások készülnek geotermikus energiát kinyerni a vulkánokból. A módszer jól jön a túlnyomórészt mezőgazdaságra hagyatkozó latin-amerikai nemzetgazdaságoknak, ahol a klímaváltozás miatti szélsőséges időjárás, a globális felmelegedés következtében erősödő trópusi viharok éreztetik hatásukat. A geotermális eljárás kritikusai azonban emberi kéz okozta földrengésektől tartanak.

Földrengést okoz a geotermikus energiák hasznosítása? 

A geotermikus energia versenyképes lehet a szén-alapú energia-előállítással szemben, vélik szakértők. Az Egyesült Államokban több mint száz geotermális projekt részesült állami támogatásban, ám egy svájci földrengés óvatosságra inti a hatóságokat és az iparág szereplőit.

Így is lehet: egymillió munkahely a zöld iparból! 

Spanyolország a következő tíz évben hozzávetőleg egymillió új munkahelyet teremt a megújuló energia ágazatban, és más ökológiai projektekben. Spanyolországban 19,3 százalékon áll a munkanélküliség, és ezen a területen gyors javulás nem is várható.

Az amerikai hadsereg megújuló energiát is bevet a harcmezőn 

Szinte nincs olyan hónap, hogy ne kapnánk hírt arról, terroristák és szélsőségesek felrobbantottak egy olajszállító katonai konvojt Pakisztánban vagy Afganisztánban. A gyúlékony, robbanékony fosszilis üzemanyagok afféle Achilles-sarkai az amerikai és nyugati katonai erőknek. Nem csoda, hogy az USA hadügyi vezetése a megújuló energiákra való átállást hirdette meg stratégiája részeként.

Így használja a napenergiát Kalifornia 

Kalifornia egész évben bővelkedik a napfényben, így kézenfekvő a napenergia hasznosítása. Itt indul be a világ legnagyobb napenergia-projektjeinek egyike: 1,37 milliárd dolláros államilag garantált kölcsönben részesült az a beruházás, amely gőzturbinákat fog működtetni napenergiával.

Afrika is lehagy minket? 

Elemzők szerint kedvező befektetési lehetőségeket tartogatnak a zöld projektek és a "tiszta" technológiák Afrikában, amennyiben a kormányzatok világos és kiszámítható szabályozást érvényesítenek a zöld szektorban.

Megújuló energia: decemberig minden kiderül 

November 30-ra készülhet el a nemzeti megújuló cselekvési terv, amelyben a kormány világos iránymutatást kíván adni a hazai és a külföldi befektetőknek, hogy 2020-ig milyen ütemezésben, mely megújuló források fejlesztését kívánja támogatni - közölte az energiainfo.hu érdeklődésére Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

Nesze neked zöld imázs: szénből nyer energiát a Facebook? 

A hétvégén mutatták be Amerikában a Facebook alapítóját, Mark Zuckerberget nem éppen kedvező fényben feltüntető játékfilmet, The Social Network címmel. Egyes bloggerek a  közösségi honlap céges működését is kikezdik azt állítva, hogy az nem eléggé környezetkímélő, mint amennyire lehetne. A vita a Facebook most épülő adatközpontja körül pattant ki.

Képek: vízen a legnagyobb napelemes hajó 

Már úton van a világ jelenlegi legnagyobb napelemes hajója: a PlanetSolar a tervek szerint 140 nap alatt nyolc csomós - 15 kilométer per órás - sebességgel kerüli meg a Földet. A katamarán hétfőn hagyta el Monte-Carlo kikötőjét, küldetésének tudományos célja a megújuló energiák kutatása.

Zöldipar: Kína az élre tör? 

A megújuló energiák infrastruktúrájának gyártását segítő állami támogatások ma kritikus pontjai annak a versenynek, melyben a különböző országok igyekeznek zöld szektorukat nemzetközileg is vezető helyzetbe pozícionálni. Az eddig javarészt Európába exportáló Kína az Egyesült Államok piacán készül teríteni szélturbináit. Az egyik amerikai szakszervezet azonban bekeményített: bepanaszolta a kommunista államot, amiért illegálisan szubvencionálja a zöld szektort és a WTO elé akarja vinni az ügyet. A Fehér Házé a döntés, hogy megteszik-e.

A szubvencionált zöld szektor sikere Kínában 

A hamarosan talán WTO elé citált kínai szubvenciók fellendítették az ország zöld szektorát. De Kína kapcsolata a Világkereskedelmi Szervezettel több ponton is problematikus.

Az olaj alkonya: felkészülni, vigyázz... 

Kifogyóban vannak az olcsón kitermelhető kőolajkészletek. A jövő olaja drágább lesz. A megújuló energiákra való átállás nemcsak ökológiailag előnyös, létszükséglet is egyben.

Szélenergiával mosta pénzét a Cosa Nostra! 

Olaszország történetének legnagyobb vagyon-lefoglalását hajtották végre a hatóságok, miután felfedezték, hogy az olasz maffia környezetbarát vállalkozásokon át mosta tisztára a pénzeit, amit többek közt drogkereskedelemből szerzett. Az olasz állam 1,9 milliárd dollár értékű vagyont kobzott el a Cosa Nostrától, jelentette a Reuters.

Kína zöld ambíciói: energiafaló helyett energiahatékony 

2009-ben 162 milliárd dollárt költöttek világszerte zöld technológiákra, ebből 35 milliárdot Kínában, míg az Egyesült Államokban csak 19 milliárdot fordítottak hasonló célra. Miközben Washingtonban - politikai akarat hiányában - nem képesek elfogadtatni a klímatörvény-csomagot, Kína élre tör a megújuló energiák kiaknázásában, s az ehhez szükséges eszközök gyártásában. Van miből: a kommunista ország a világon egyedülálló módon 2450 milliárd dolláros tartalékkal rendelkezik!

Kína: bérmunka-birodalomból zöld technológiai nagyhatalom 

2009-ben 162 milliárd dollárt költöttek világszerte zöld technológiákra, ebből 35 milliárdot Kínában, míg az Egyesült Államokban csak 19 milliárdot fordítottak hasonló célra. Miközben Washingtonban -politikai akarat hiányában- nem képesek elfogadtatni a klímatörvény-csomagot, Kína élre tör a megújuló energiák kiaknázásában, s az ehhez szükséges eszközök gyártásában. Van miből: a kommunista ország a világon egyedülálló módon 2450 milliárd dolláros tartalékkal rendelkezik!

Elfogyhat az etanol (adó)előnye 

Az év végén lejár a megújuló energiaforrásokra vonatkozó adókedvezmény-program, amelynek két éves meghosszabbítására javaslatot nyújtott be Washington állam demokrata szenátora, Maria Cantwell. Az évtizedes gyakorlatot folytatva- a nap-, szél- és geotermális energiák valószínűleg továbbra is részesülnek majd adókedvezményben, de az etanol-gyártás már aligha. Miért?

Félúton az EU a 20 százalékos megújuló-részarány felé 

A 27 tagállamot tömörítő Európai Unióban 2008-ban 0,6 százalékkal nőtt a megújuló energiák részesedése az összenergia-használatból. Az EU mindössze félúton jár a 2020-ra vállalt 20 százalékos megújuló energia részarányra történő átállásban, ismertette kutatási eredményeit az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.

Több pénzt ad megújuló energiákra a Világbank 

Közeledik a novemberi Klímacsúcs, melyet Mexikóban rendeznek meg. Tavaly a klímaegyezményt Koppenhágában nemcsak az emisszió-csökkentések mértékére vonatkozó egyetértés hiánya akasztotta meg. A klímaváltozás kárát érző szegény országok környezetvédelmi programjainak finanszírozási problémái is meghiúsították az egyezséget: fejlett világ ugyanis vonakodik állni a cechet. Milyen kompromisszumos esélyekkel indul neki a nemzetközi közösség az újabb fordulónak?

Haladékot kapott Magyarország 

Az idei év szeptember 30-ig kapott haladékot Magyarország arra, hogy benyújtsa az Európai Bizottságnak a nemzeti megújuló energia cselekvési programot - közölte a nemzetgazdasági minisztérium sajtóosztálya.

Nagy vita a szélenergia-pályázat leállítása körül 

Módosította a szélerőmű kapacitás létesítésére irányuló pályázati kiírás feltételeiről, a pályázat minimális tartalmi követelményeiről, valamint a pályázati eljárás szabályairól szóló 33/2009. (VI. 30.) KHEM rendeletet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), közölte kedden a tárca.

Megújuló energiák a tenger mélyén 

Mostanában a "fosszilis gazdaság" kellemetlen mellékhatásaként gondolunk a tengerek mélyére, ahogy a Mexikói-öbölben megállíthatatlanul ömlik a vízbe az olaj. A víz alatt azonban nemcsak a hullámokból lehet energiát nyerni, de számos amerikai cég a többi, földfelszínen kinyert megújuló energiafajtát is ott próbálja eljuttatni egyik helyről a másikra.

Megújuló energia: haladékot kérünk az EU-tól 

A magyar kormány kezdeményezi az Európai Uniónak benyújtandó 2020-ig tartó Nemzeti Megújuló energia Cselekvési Terv leadási határidejének módosítását, és ezzel párhuzamosan a szakma, az önkormányzatok és a civilszervezetek részvételével széleskörű konzultációt indít a tervezetről - jelentette be Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára az egyeztetés sorozat első állomásán, Budapesten, a „Megújuló energiaforrások Magyarországon" című konferencián.

Nagy üzlet lesz a napenergia 

A Földre zúduló napenergia 20 000-szer(!) nagyobb, mint amennyi energiát a fosszilis energiaforrásokból ma előállítunk. A napenergia szolgáltatja majd a világ energiaellátásának negyedét 2050-re, szól az International Energy Agency prognózisa, egybecsengve a koppenhágai klímaváltozási egyezmény megújuló erőforrásokra irányuló célkitűzéseivel.

500 milliárd euró hiányzik a megújuló energiák térnyeréséhez 

Az uniós tagországoknak 2020-ra energiafogyasztásuk 20 százalékát megújuló forrásokból kell fedezniük, ez az elektromos áramtermelés 35 százalékát érinti. Ám az európai energiaszektornak nincs elég tőkéje, hogy eszközölje az ehhez szükséges befektetéseket.

Kína lesz a világelső a zöldenergia-bizniszben 

Nemcsak Kína népessége és irdatlan felvevőpiaca miatt, de az ott belendült szélturbina és napkollektor-gyártás révén is megfordul a geopolitikai egyensúly. A nyugati világ vélhetően kínai energiaimporttal és onnan beszerzett infrastruktúrával fogja lerázni magáról a Közel-Kelethez fűződő olaj-függőségét, vallják politikai szakértők.

Testközelben a megújuló energia Budapesten 

2010. május 27-29. között negyedik alkalommal nyílik meg a RENEXPO® Central Europe, a közép-európai régió legnagyobb megújulóenergia-ipari kiállítása és vására a kőbányai Vásárvárosban, 3500 négyzetméteren.  A háromnapos kiállítás és kongresszus a helyben megtermelt zöldenergia felhasználására és betáplálására, valamint az innovatív, például hidrogéncella alapú technológiákkal és az intelligens hálózati modellekkel kapcsolatos ismeretek megosztására fókuszál.

Nagy az igény a szélerőmű építésre 

A meghirdetett 410 megawatt szélerőmű kapacitásra összesen 1117,75 megawattnyi pályázat érkezett 68 pályázótól a Magyar Energia Hivatalhoz. A pályázatokat hétfőn délelőtt kellett beadni, és azokat a hivatal elnöke által kinevezett öttatú bizottság bírálja el.

Itt az újabb tőzsdei lufi? 

Egyre népszerűbbek befektetői körökben a környezetkímélő technológiákkal foglalkozó cégek. Világszerte sok ígéretes start up vállalkozást vásároltak fel szép pénzért az elmúlt hónapokban. Sokat közülük tőzsdére kívánnak vinni új tulajdonosaik. Egyes megfigyelők azonban újabb tőzsdelufitól tartanak, - tudósít a CNET News.

Új megoldás a szélenergia-tárolásra 

Sűrített levegős villamosenergia-tárolással a szélenergia felhasználásának lehetőségeit is kitágíthatja az ADELE nevet viselő kezdeményezés, amely nagy mennyiségű energia hatékony, biztonságos tárolását kívánja megvalósítani. A projektnek köszönhetően az áramellátás akkor is folyamatos maradna, amikor a rendszerre kapcsolt szélturbinák nem termelnek energiát.

Indiánok ősi rítusát zavarná a gigantikus szélkerék-farm 

A Cape Wind néven tervezett szélturbina-park Manhattannel azonos nagyságú területet foglalna el Cape Cod közelében. Két indián törzs azonban kérelmet nyújtott be a 130 szélturbinából álló park megépítése ellen, mondván azok éppen úgy helyezkednének el, hogy gátolnák ősi spirituális rítusukat, a felkelő nap köszöntését. A szélkerekek magassága a 134 métert is elérheti.

2010-ben 44,5 milliárdot osztanak ki energetikai pályázaton 

Energetikai fejlesztések elvégzésére 44,5 milliárd forint uniós forrás áll rendlekezésre az idén. Önkormányzatok, intézmények és vállalkozások is pályázhatnak, közölte Bús László, az Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője Debrecenben. A megújuló erőforrásokat kiaknázó technológiai kivitelezésekre éppúgy lehet pályázni, mint épületek energetikai korszerűsítésére.

Jön a fosszilis „adó”? 

A CO2-kvóták kereskedelmét előirányozó törvényjavaslat mellett egy másik is a képviselőház elé került az Egyesült Államokban. Ennek értelmében a földgáz-, szén- és olajkitermelő társaságoknak havonta engedélyt kellene vásárolniuk az államtól fosszilis energiaforrásaik értékesítésére. Ezek „megsarcolása" több célt is szolgálna: a befolyó összeg finanszírozná a klímaváltozás elleni állami programokat, de javarészt a fogyasztók zsebébe kerülne.

Szelet kapott a szélenergia 

Tavaly 39 százalékkal nőtt az amerikai szélenergia-ipar kapacitása, ám az még mindig csak az ország energiaszükségletének 2 százalékát látja el. Kontinensünkön ez az arány 5 százalékos. Az USA-ban 29 állam vezetett be a megújuló erőforrásokra vonatkozó szabályozásokat.

Zöld energiaforrásokért fizet a háztartásoknak az állam 

A brit kormány hétfőn bejelentette "házi" zöld-energia termelést ösztönző intézkedési csomagját. A világon egyedülálló program úgy segíti elő az alacsony széndioxid kibocsátású fűtési technológiák elterjedését, hogy az azokat használó háztartásoknak fizet érte. A cél 2020-ra a megújítható energiaforrások arányának 15 százalékra növelése az EU előírásai szerint.

Az évtized autós kérdése: hol töltsük az akkumulátort? 

A hétvégéig tart a Detroiti Autókiállítás. Nagy érdeklődés övezte az új kínai elektromos autót, az "e6"-ot, amely 205 mérföldet képes menni egy „tankolás" után. De hol lehet majd feltölteni az akkumulátorait? Izraelben új töltőállomás-hálózatokat fejlesztenek, melyeket egyelőre főleg Európán kívül helyeznek üzembe.

Észak-Magyarország megújuló energiaforrásokra válthat 

A Károly Róbert Főiskola konferenciát a szlovákiai Nyitrai Agrártudományi Egyetemmel együttműködésben: A felszólaló hazai és külföldi előadók az észak-magyarországi és hazánkkal határos szlovák régiók lehetőségeit ismertették a megújuló energiapotenciál felhasználásában.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.

Gazdaság

Nagyot esett a munkaképes magyarok száma

Nagyot esett a munkaképes magyarok száma 

Stabil foglalkoztatottság, nagyot csökkenő munkaképes korú népesség mellett.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo