Nagy az igény a szélerőmű építésre

A meghirdetett 410 megawatt szélerőmű kapacitásra összesen 1117,75 megawattnyi pályázat érkezett 68 pályázótól a Magyar Energia Hivatalhoz. A pályázatokat hétfőn délelőtt kellett beadni, és azokat a hivatal elnöke által kinevezett öttatú bizottság bírálja el.

A pályázók között van például a Greenergy Szélenergetikai Befektető Kft., az Iberdola Renovables Magyarország Kft. több projekttel. A pályázatokon van aki néhány kilowatt kapacitásra adott ajánlatot, de nagyobb projektek jellemzően az 50 megawatthoz közelítenek.

A 410 megawatt kapacitásból 280 megawattot az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az ÉMÁSZ Hálózati Kft. a területére együttesen hirdették meg, míg a fennmaradó 130 megawattot az ország többi részén - az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., az ELMŰ Hálózati Kft. és az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. együttes területén - lehet megépíteni. A Magyar Energia Hivatal korábbi tájékoztatása szerint jelenleg mintegy 200 megawatt a megépített szélerőmű kapacitás abból a 330 megawattból, amire korábban engedélyt adott.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo