Erste cikkek
Kamatvágás ide vagy oda, péntek előtt nem mozdul meg semmi
Továbbra is Bernanke szavaira vár a piac, a tegnapi kereskedés leginkább állóvíznek nevezhető. Az amerikai indexek a lokális maximumok környékén ingadoznak, a hazai piac a kamatdöntés ellenére sem tudott látványosan elmozdulni, és a német DAX index árfolyama is egy oldalazást jelző keresztet rajzolt a grafikonra.
Még tombol a nyár a tőzsdén
Rendkívül csekély érdeklődés mellett zajlott a tegnapi kereskedés, a forgalom alig haladta meg az 1 milliárd forintot, ami sokéves mélypontnak számít.
Izgalmas hétnek nézünk elébe
Pénteken kerül megrendezésre a jegybankárok éves Jackson Hole-i konferenciája, ami Bernanke beszédével kezdődik. Hetek óta erre vár a piac, sokan számítanak arra, hogy újabb monetáris lazításról is beszél a Fed elnök.
Bikapata kopoghat a pesti kövön
Angela Merkel megörvendeztetett bennünket. Kiállt az EKB jegybankelnök, Mario Draghi terve mellett, amely az euró megmentéséről szólna. Emellett az MNB közlése az államadósság csökkenéséről újabb lökést adhat a forintnak.
Ma is emelkedhet a magyar piac, jó erőben a dollár
Ahogy megírtuk, önálló élet zajlik a piacokon. Még az USA-ban is láthattuk az erős indexek jó, a gyengébbek gyenge teljesítményét. A magyar piac emelkedni tudott (zárásra nem is kicsit) annak ellenére, hogy a nemzetközi hangulat negatív volt.
Ázsiai rém tartja izgalomban a világot
Gyenge MOL eredmény és várakozásoknak megfelelő német GDP adat (bár a kommentárokban már jobbról beszélnek) látott napvilágot. Továbbra is izgalomban tartja a világot az ázsiai, kínai lassulás réme.
Stagnálást várhatunk mára
Nap végére kis pluszba rántották fel az amerikai indexeket, de ez sem segített Ázsián, ahol inkább kis mínuszokat láthatunk ma reggel. A japán második negyedéves GDP gyengébb lett a vártnál, s negyedéves összehasonlításban még csökkent is, a nominális GDP 0,1%-kal visszaesett a várt növekedéssel szemben.
Ma egy százalék mínusz belefér
Csúnya kínai külkereskedelemi adatokat láthattunk ma reggel. A befektetők nem is hagyták szó nélkül a meglepő adatokat, Ázsia esik. Különben ahhoz képest, hogy milyen nagy meglepetést láthattunk, a reakció moderáltnak mondható, ugyanis az ázsiai feltörekvő piacok nulla körül oszcillálnak, s inkább a fejlett piacokon láthatunk eladói nyomást.
Hogyan lesz a fából vaskarika?
Habár a kínai adatok rosszabbak lettek a vártnál, ráadásul India is gyengén muzsikál, hiszen az ipari termelés a várt növekedéssel szemben csökkent júniusban, ennek ellenére Ázsiában alapvetően emelkedést láthattunk ma reggel.
Megtört a forint lendülete
Az egyelőre jó el, hogy pl. a DAX index úgy korrigál (legalábbis a dinamikus indikátorok szintjén), hogy közben az árfolyam emelkedik. Ez az erő jele. Ennek ellenére nem szabad elfelejtenünk, hogy az elmúlt napok emelkedését követően, most már egy korrekciós fázisban van a világ legtöbb indexe.
Ma jöhet egy kis nyugalom
Mario Draghi elintézte a piacokat. Persze talán ez leginkább nem neki, hanem a túlzott piaci várakozásoknak köszönhető. Hiszen új kötvényvásárlási programot indítanak, s vásárolni fognak perifériás állampapírokat, de ennek feltételei vannak. Egyrészt csak rövid, maximum egy éven belül lejáró papírokat vesznek, s ráadásul csak olyan államokét, amelyek bejelentkeznek az EFSF/ESM-be. Vagyis nincs féktelen pénzöntés, hanem csak visszafogott, nagyon megfontolt költekezés.
Elmaradt az összeomlás
Nem hozott összeomlást a Fed akciótlan ülése. Ugyanakkor a remény tovább él, hiszen a Fed ismételten elmondta, hogy közelről figyelik a helyzetet, és ha kell, akkor megteszik a szükséges lépéseket.
Fordulat jelei látszanak a magyar piacon
Jó vállalati eredmények jellemezték a tegnapi napot Amerikában. Közben Európában is gőzerővel indul a gyorsjelentési szezon, ahol szintén mintha inkább a jobbat jelentők lennének túlsúlyban.
Érdekes nap elé nézünk
Tegnap nagyot estek az indexek világszerte. Ugyanakkor fontos támaszokhoz érkezett a számunkra izgalmas DAX és a BUX index is, a Moody's odacsapott egyet a német államkötvénypiacnak, ma kezdődnek a Brüsszel és Athén közti tárgyalások és kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank is.
Meglendült a spanyol varázspálca, esni kezdett a forint
Pénteken napközben jelentős fordulat következett be a nemzetközi befektetői hangulatban, és elindult a részvények „kiárusítása". Az idegeket Spanyolország borzolta azzal, hogy újra „elszálltak" a kötvényhozamok. Az eurózóna válságával kapcsolatos kiújuló félelmek miatt a forint erősödése is megtorpant.
Integetett a csúcsnak a forint
Az elmúlt napok száguldozásai után mára eljött a „rossz" hangulat a piacokra. Persze az előbbiből a magyar piac nem nagyon vette ki a részét, nem tudott együtt mozogni a fejlett piacokkal.
Boldogságot látunk szerte a részvénypiacokon
Továbbra is a nyerő-nyerő szituáció van. Ha jók a gazdasági adatok, akkor azért, ha gyenge gazdasági kilátások vannak, akkor azért emelkedünk. Most mind a kettőt láthattuk.
Fontos hírek borzolták tegnap a kedélyeket
Ugyan Bernanke nem ígért semmi drasztikust, de aggasztónak nevezte az amerikai munkaerő piaci helyzetet. Sőt azt is megígérte, hogy ha szükséges, akkor mindent megtesznek a gazdaság további élénkítésére.
Ázsiát nem hatotta meg az amerikai bika
Jó lett a JP Morgan eredménye. A cég a piac által vártnál kisebb veszteséget ért el a derivatív ügyleteken, sőt, a cég szerint a maximális addicionális veszteség az 5,8 milliárd dollár után „már csak" 1,6 milliárd dollár lehet. Ennek is örültek a piacok a várható további kínai élénkítés mellett az Egyesült Államokban.
Jól megforgatták a befektetőket
Az amerikai piacok tovább estek arra a hírre, hogy a Fed kormányzói úgy gondolják, hogy QE3 nélkül is magához fog térni az amerikai gazdaság, még ha lassan is. Így a dollár tovább erősödött, s az euró-dollár kurzus erősen közelíti a kritikus 1,2-es szintet.
Fortélyos félelem igazgat
A befektetőknek rá kellett döbbennie, hogy az ESM használatának vannak még akadályai. Nevezetesen, a német alkotmánybíróságnak még meg kell vizsgálnia, hogy a német törvényekkel összhangban van-e az ESM működése. Ha ez néhány hetet vesz csak igénybe, akkor nincs baj, de ha hónapokat, akkor a segélymechanizmus megakadhat. Nahát, most ettől is lehet félni.
Nyár van, de csak kapkodjuk a fejünket
Az EU vezetői 9 órás megbeszélést tartanak, hogy aztán megerősítsék azt, amit már korábban is eldöntöttek. Pluszként további engedményeket adnak a spanyoloknak. Így kapnak egy kis levegőt, a GDP 1%-ra rúgó könnyítést, na meg egy év haladékot.
Nem alakulnak szépen a dolgok
Egyelőre a piac szkeptikus. Továbbra is lassulás van a világgazdaságban, miközben a döntéshozók - bizonyos helyeken (Kína) - egyre kétségbeesettebben próbálnak megtenni mindent annak érdekében, hogy visszatérjen a dinamikus növekedés.
Csendes lesz a Függetlenség Napja
Ma a függetlenségét ünnepli Amerika, így csendes kerekedésre számíthatunk Európában és Magyarországon is. Ha már a függetlenség napjánál tartunk, akkor az amerikai pénz, a dollár születésnapjáról is beszélünk, amelyet az USA alkotmányában 9 évvel és két nappal a függetlenség kikiáltása után rögzítettek.
Úgy tűnik, hogy nyerő-nyerő szituációban vagyunk
Nagyon gyenge termelési adatokra válaszul a részvényárfolyamok emelkednek, mivel a befektetők ezáltal egyre inkább hisznek a további mennyiségi lazításban.
A világ szétesik, de a forint tartja magát
Úgy tűnik, hogy nem az ördög, hanem a Moody's az, amelyik soha sem alszik. Tegnap éjjel sikerült 28 spanyol bankot leminősítenie, nem is kicsit. A piacok hatalmasat estek, míg a forint - nem kis meglepetésre - tartja magát.
Ma bármerre elindulhat a piac
A hangulat továbbra is negatív. Sokan a holnapi spanyol és olasz kötvényaukciókat várják, de az is kérdéses, hogy az EU vezetők a csütörtökön kezdődő két napos ülésükön mire jutnak a válságkezeléssel kapcsolatban.
Jól jönne egy kis lazítás
Az újabb jegybanki beavatkozás reménye segítette az emelkedést a tengerentúlon kedden. Az arany és az olaj pozitív tartományban zárt, enyhe pluszban tartózkodtak a távol-keleti piacok, s a forint is őrizte pozícióját. Szerdán a Budapesti Értéktőzsdén mérsékelt emelkedés várható.
Nem az emberekre, hanem a bankokra fog vonatkozni a megszorítás
Hegymenetbe kapcsoltak a tengerentúli indexek. Emelkedik az olaj árfolyama. Erős pluszok az ázsiai börzéken. Erősödik a forint és az euró. A MOL 454,54 forint osztalékot fizet. Mától fizet osztalékot az OTP. Az E-Star felmondta a marosvásárhelyi szerződést. Az árfolyamok emelkedésére számítunk ma.
Egyelőre maradhat a jojózás
Negatív meglepetést hozott a tegnap megjelent amerikai adat, ma pedig mínuszban nyitnak a nyugat-európai tőzsdék, így a BUX is beszorulhat. A dollár euróval szembeni erősödése megállíthatatlannak tűnik.
Sok minden történt, amíg mi ünnepeltünk
A reggel az optimizmus jegyében telik, mivel a kínai kormány elkötelezettnek látszik a gazdaság élénkítésére, a görögországi választásokon pedig várhatóan a konzervatív erők képesek lesznek többséget szerezni egy új felmérés szerint.
Tőzsde és forintárfolyam: Már megint a görögök
Megint a görögök. Az a kockázati prémium - kiderült - nem is magas. A korábbi miniszterelnök azt találta mondani, hogy megvizsgálják a görög kilépés lehetőségét, következményeit. Az persze valószínűleg katasztrófával járna a görögöknek, de Európának sem lenne jó, s azt is hozzátette, hogy nem is valószínű a kilépés.
Jó lesz szárazon tartani a puskaport!
Ugyan a spanyolok éppen „görögösödnek", azaz mondanak valamit, aztán a tények mást mutatnak a költségvetési hiány tekintetében, de a piacok egyelőre ignorálják ezt. Pedig a GDP visszaesése is méretesebb lehet a vártnál Ibériában, s kérdés, hogy az újabb intézkedések (a GDP 1,8%-ra rúgó, 13+5 milliárd eurós egyenleg javítás) tényleg elérik-e a kívánt hatást.
Dagonyába küldtek minket a görögök
A görög saga folytatódik. Szombaton már felröppent a hír, hogy a három nagy párt megegyezett és lesz koalíciós kormány. Tegnap estére viszont kiderült, hogy a Syriza mégsem tud részt venni egy olyan kormányban, amely elfogadja az EU segélycsomaghoz kötődő megszorításokat. Így a bizonytalanság maradt. Ma este újra találkoznak a Paszok, az Új Demokraták és a Syriza képviselői az elnöknél.
Semmit sem tanultak a válságból
Menetrend szerint elromlott a hangulat mára a tőkepiacokon, miután JP Morgan 2 milliárd dolláros veszteséget kénytelen leírni bizonyos eszközökön, mint kereskedési veszteség, amelyeknek az elégtelen kockázatkezelés az oka.
Mélybe küldte a piacokat a görög választási eredmény
Alaposan megrázta a piacokat a nem várt görög választási eredmény. Mindenki meg volt győződve róla, hogy a demokraták és a szocialisták együtt lazán megszerzik a többséget. Egyelőre viszont úgy néz ki, hogy rezeg a léc. Egyre többen fogadnak arra, hogy az Új Demokrácia és a PASZOK nem lesz képes többségi kormányt alkotni. Ez pedig azt jelentené, hogy alkudoznia kellene a kis pártok egy részével, hogy meg legyen a többség.
Ma meglátjuk, ki tud-e alakulni egy tartósabb fordulat
Folytatódik a lejtmenet a tengerentúlon, miközben az Alcoa meglepte a befektetőket. Az arany emelkedett, az olaj esett tegnap. Az ázsiai piacok is lejtőre kerültek. 299-ig gyengült tegnap a forint az euróval szemben. Emelkedés várható ma a BÉT-en.
Háztartásonként 150 ezerbe kerül a kormány bizonytalansága
Amikor rossz a hangulat, akkor játsszuk a jó fiút, hogy megússzuk a bajt, amikor jó a hangulat akkor pedig mi vagyunk a rossz fiú, ez viszont sokba kerül, hiszen a magasabb hozamszint magasabb finanszírozási költséggel jár.
Félreértés ne essék. Ez jó!
A BUX közelíti a 200 napos mozgót na meg a rés, amit még augusztusban hagyott. Az erős papírok (akár csak az USA indexek) nem nagyon mentnek ebben a rallyban. Az az érzésünk, hogy a saját dolgukat csinálják.
Visszaküldik az országot a „kőkorba”?
Lássuk, be a támogatások akár részleges megvonása is súlyos problémákat okozna az országnak, vagyis nem lehet olyan politikai erő, amely bármely ideológiára hivatkozva eldobja azt, s visszaküldi az országot a „kőkorba". Azt is furcsállanánk, ha egy ilyen lépést a nép megtapsolna. Vagyis egy út van. Elfogadni az IMF-EU feltételeit.
Komoly változások az Erste stratégiájában
Az Erste Group az alaptőkét korlátozottan érintő rendkívüli tételekről és az euróövezet perifériájához kapcsolódó kitettségének erőteljes visszanyeséséről döntött.
Most újra javul a hangulat
Nap végére lehúzták az USA részvénypiacait. Emelkedett az olaj és az arany árfolyama is tegnap. Ázsia: Mínuszok a kínai PMI megjelenése után. Gyengül a dollár, erősödik a forint és a jen. Ma enyhe emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén.
Azt gondolhatnánk, hogy ez nagyszerű
Egyik nap kétségbe esés, hiszen a görög parlament úgysem fogadja el a 28 milliárd eurós megszorító csomagot; másnap meg öröm, hogy még B terv is létezik a görögök kitáncolásnak esetére.
A magyar volt az egyetlen piac...
No de mi van hazánkkal? Szinte az egyetlen index volt tegnap az egész Földön, mely nem tudott emelkedni. Bár az esést is ledolgozták a vevők nap végére, azért így is elég gyenge teljesítményre vall, hogy a 2% körül emelkedő nyugati indexek ellenére is 0 körül zártunk.
A jelek szerint vége a válságnak?
Most mar új törvények vannak érvényben? Nekünk ez a gyanúnk, a gyenge gazdasági adatok ellenére. De akkor, hopp (!), valójában Bernake-val értünk egyet, csak más úton jutottunk ugyanarra a következtetésre.
Ma felcsillan a remény!
Elindul egy kis, de lehet hogy később nagyobbá váló emelkedési hullám. Lehet, hogy ebben a körben sem lesz forgalom, hogy nehogy jól érezzük magunkat, de azért egy furcsaságot észrevehetünk a BUX grafikonján.
Ennek most lehet örülni...
Újra megmentik a görögöket! Ennek most lehet örülni, pláne hogy most a hitelnyújtók kevésbé tűnnek szőrös szívűeknek, mint korábban. Persze ez csak jó ürügy arra, hogy bekövetkezzen az, ami amúgy is lógott a levegőben. A korrekciónak valószínűleg vége van.
Fordult a kocka
Kiderült, hogy az EKB annyira mégsem bátor, hogy egy hosszabb kamatemelési ciklust kezdjen, a QE2-t az amerikaiak lényegében hagyták kifutni (bár csak óvatosan) és előbb utóbb ott is el kell kezdeni a rekord alacsony szinten levő alapkamat emelését.