Kivégzőosztag várhat Charlie Kirk gyilkosára

Az ügyész halálbüntetés javaslatával nyújtotta be a vádiratot a bírósághoz a Charlie Kirk elleni halálos merénylettel gyanúsított Tyler Robinson ügyében.

A Utah állam törvényei alapján összeállított vádat Jeff Gray, Utah megye ügyésze képviseli, aki „amerikai tragédiának” nevezte a politikai gyilkosságot.

Utah államban van halálbüntetés, amelyet kivégzőosztaggal hajtanak végre
Utah államban van halálbüntetés, amelyet kivégzőosztaggal hajtanak végre
Fotó: Facebook/Charlie Kirk
A 10 oldalas vádirat hét vádpontot sorol fel Tyler Robinsonnal szemben, az elkövetés körülményei miatt súlyosbított emberölés, és egyebek közt bizonyíték elrejtése és tanú befolyásolása miatt is felelnie kell a gyanúsítottnak.

A vádiratban az is olvasható, hogy Charlie Kirk ellen politikai nézetei miatt követték el a merényletet.

A bizonyítékok között szerepel az a négy töltény, amelyek hüvelyére az elkövető különböző üzeneteket vésett.

Szintén olvasható a gyanúsított és biológiai férfi élettársának üzenetváltása, amelyben Tyler Robinson beismerte tettét, és amelyben partnerét arra kérte, hogy az üzenetváltást semmisítse meg. Egyebek közt azt írta, hogy nagyjából egy hete tervezte el a merénylet végrehajtását. Egy másik üzenetben Tyler Robinson azt a reményét fejezte ki, hogy tettét titokban tudja tartani „öreg korában bekövetkező haláláig”. A vádiratban olvasható egy kézzel írt feljegyzés is, amit Tyler Robinson partnerének hagyott, és amiben azt írta, hogy „lehetőségem volt kinyírni Charlie Kirköt és ezzel éltem”.

Jeff Gray ügyész a vádirathoz csatolt megjegyzésben a bűncselekmény elkövetőjére halálbüntetést kezdeményezett, ami Utah állam törvényei alapján azt jelenti, hogy Tyler Robinsonnak börtönben kell kivárnia az eljárást, óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo