Erste cikkek


Az első sikerek az ukrán antiterrorista akcióban

Az első sikerek az ukrán antiterrorista akcióban 

Ukrajnában a terrorelhárító különítmények elérték első sikereiket. Visszafoglaltak egy katonai repteret, és mennek tovább. Elfogtak számos felfegyverzett felkelőt is, de egyelőre a hírekben nem sokat lehet tudni azok kilétéről.
Maradt az idegesség

Maradt az idegesség 

A múlt heti zuhanását követően mind Európában, mind pedig Amerikában kissé megnyugodtak a piacok, ugyanakkor a technológiai szektor még továbbra sem tért teljesen magához, erre utal a Nasdaq alulteljesítése is. Sőt, az idegesség is maradt, hiszen zárás előtt komoly lejtmenetet láthattunk, amelyet csak az utolsó perecekben bekövetkezett hajrá tudott jóváírni. Így továbbra is ajánlott az óvatosság.
Fokozódik a helyzet Ukrajnában

Fokozódik a helyzet Ukrajnában 

A megyei jogú városokat is figyelembe véve a 27-ből gyakorlatilag három megyében (ahol a 2001-es népszámlálási adatok alapján az ukrán többség „csak” 60 százalék körül alakul) áll a bál. A forgatókönyv hasonló, mint a Krímben volt.
Nincsenek jó híreink a hétvégére

Nincsenek jó híreink a hétvégére 

Nagyot esett a Nasdaq, újra lefordult a 20 napos mozgóátlagról, egyre egyértelműbb, hogy csökkenő trendben van a technológiai index. Közben folyik az orosz erőfitogtatás Ukrajnával szemben.
Nagyon rossz hír jött Kínából

Nagyon rossz hír jött Kínából 

Hatalmasat esett a kínai export és import is márciusban. Az export már az előző hónapban is gyengén, sőt gyengébben szerepelt, míg az import márciusban gyengült el.
Kemény ára lesz az IMF közbelépésének

Kemény ára lesz az IMF közbelépésének 

Belassult a hrivnya gyengülése az elmúlt napokban annak ellenére, hogy a déli és keleti határoknál forró a helyzet. Ráadásul egyre többen aggódnak, hogy az IMF által kért kiigazító csomag nagyobb károkat fog okozni, mint azt korábban gondolták.
Továbbra sem valami fényes a hangulat

Továbbra sem valami fényes a hangulat 

Folytatódott a lejtmenet az amerikai börzéken, amelyet a technológia index, a Nasdaq vezetett. Az index folytatja útját dél felé, és közelíti a 3.980 pont környékén található támaszt.
Bejött a papírforma, minden marad a régiben

Bejött a papírforma, minden marad a régiben 

Magyarország vezető híre a parlamenti választás, amelyen a papírformának megfelelően a kormánypárt győzedelmeskedett. Nagyon valószínű, hogy lényegi változás nem lesz a gazdaságpolitikában, illetve csak annyi, amennyit a gazdasági növekedés enged.
Tovább lazíthat az EKB, a forintnak is jót tett a hír

Tovább lazíthat az EKB, a forintnak is jót tett a hír 

Ugyan tárgyalta az EKB a nem konvencionális eszközök bevetésének lehetőségét, de továbbra sem tett semmit. Ez egy újabb, erősebb szóbeli intervenciónak fogható fel, a hírre a forint árfolyama is emelkedett.
Ma jó hangulatban emelkedést várunk

Ma jó hangulatban emelkedést várunk 

A mai napon a jó nemzetközi hangulat hátán emelkedést várunk mind a DAX, mind a BUX indexben. Az utóbbi előtt ellenállásként a kevésbé fontos 50 napos mozgóátlag áll, 17.756 pontnál. Az előbbi esetében pedig valószínűleg áttörésre kerül a ferde tető 9.653 pontnál.

Egyelőre nem fenyeget a tapír 

Janet Yellen tegnap megerősítette, hogy továbbra is szükség van a laza monetáris politikára ahhoz, hogy az amerikai gazdaság magára találjon. Ennek örültek a piacok, az S&P500 például a 30 napos mozgóátlagról rugaszkodott el, hogy újra kezdje a csúcstámadást.

Jó hírek jöttek Kínából – vagy mégsem? 

Kínában számos nagybank tette közzé eredményét, melyek jobbak lettek, mint a tavalyi értékek. Ugyanakkor a piaci megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy a kínai számviteli politika lehetőséget ad a trükközésre.

Nem kell most már félnünk a további leminősítéstől, de még nincs út felfelé 

A nemzetközi piacokra tekintve azt látjuk, hogy újra a bika vette át a hatalmat, legalábbis ami a fejlett piacokat illeti. Ugyanakkor a feltörekvő piacok stagnáltak.

Nem tett jót a piacoknak Obama fenyegetése 

Obama összetörte a kezdeti emelkedést az amerikai piacokon. Nem tetszett a befektetőknek Obama amerikai elnök tegnapi brüsszeli beszéde, amelyben újabb gazdasági szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben.

Kimagasló eredmény az Erste Alapkezelőnél 

Kiemelkedően sikeres évet zárt az Erste Alapkezelő 2013-ban: a nyilvános befektetési alapok piacán 2,2 százalékponttal 16,8 százalékra növelte részesedését, ezzel a második legnagyobb piaci szereplővé lépett elő. A társaság által kezelt vagyon 301,7 milliárd forinttal növekedve elérte a 855,8 milliárd forintot, ebből a nyilvános befektetési alapok állománya 751,5 milliárd forintot tett ki. Az Erste Alapkezelő sikeresen használta ki az alacsony kamatkörnyezet hatására a befektetési alapok iránt kialakult élénk befektetői érdeklődést.

Örült a forint az óvatos jegybanki nyilatkozatnak 

A piaci várakozásoknak megfelelően az MNB 10 bázisponttal tovább vágta az alapkamatot, ami ezzel 2,6%-ra csökkent. A délután 3 órakor megjelent jegyzőkönyvből kiderült, hogy a piaci várakozásokkal összhangban a Monetáris Tanács szerint is a kamatvágási ciklus végéhez közelítenek, azonban mérsékelt további kamatcsökkentésre látnak még teret.

Nyugodt hangulatban vár Matolcsyra a forint 

A forint meglehetősen nyugodt hangulatban várja a ma délutáni kamatdöntést, amitől a piaci szereplők többsége 10 bázispontos kamatcsökkentést vár, vagyis 2,6 százalékra csökkenne az alapkamat.

Javul a hangulat, de a forint nem tud erősödni 

A pozitívvá váló hangulatot jól jellemzi, hogy hiába jött rossz adat a kínai feldolgozó iparról, amely a kínai gazdaság további lassulását vetíti előre, az ázsiai részvények jelentős emelkedést produkáltak a hét első napján.

Még nem ért véget a játszma Brüsszel és Moszkva között 

Brüsszel az éjszaka bejelentette, hogy újabb 21 embert helyeznek feketelistára, és gazdasági szankciókon is dolgoznak. Válaszul az oroszok ellenszankciókat hoztak, amerikai kormányzati tisztviselők Oroszországba való beutazását tiltották meg.

Jó piac-rossz piac: kettéválik a világ  

A piac szétvált jó és rossz piacokra. Kezd a világ átalakulni a szokásos üzemmódra: a jó részvények és piacok emelkednek, míg a gyenge piacok és részvények esnek. Akár már jövő áprilisban kamatot emelhet a Fed.

A krími válság után a világ már nem lesz ugyanolyan 

Putyin nem tervezi további területek elszakítását Ukrajnától.

Szankciók Moszkva ellen: vajúdtak a hegyek és egeret szültek 

Megszülettek a szankciók, amelyek néhány ukrán, krími és orosz embert érintenek, vagyis vannak szankciók meg nem is. A nagy kérdés jelen pillanatban, hogy az oroszok tovább mennek-e.

Az oroszok viszik a Krímet, a befektetők a pénzüket 

A krími parlament szavaz az Oroszországhoz való csatlakozásról, míg az EU szankciókat léptet életbe. Persze ezek a szankciók valószínűleg csak a számlák befagyasztásáról fognak szólni, és az energia ellátást nem fogják érinteni.

Most a félelem mozgatja a piacokat 

A legerősebb piac is megkapta végül a magáét. Tegnap az amerikai piacok is jelentősebbet estek a Kína körüli aggodalmak és az orosz-ukrán feszültség hatására.

Továbbra is rekordszinten az euró 

Oldalaztak tegnap a tengerentúli börzék. Zuhan a WTI a kínai adatokra, veszik az aranyat. Tovább erősödik az euró. Nem tértek magukhoz az ázsiai piacok. Emelkedésre számítunk ma a tőzsdén.

Átalakítják a jelzálogpiacot 

Átalakítaná jelzáloghiteleinek piacát az Egyesült Államok, ahol tegnap látott napvilágot az az elképzelés, hogy bezárnák a két nagy intézetet, a a Fannie Mae-t és Freddie Mac-t. A hírre hatalmasat zuhantak az intézetek értékpapírjai.

A német piac túlreagálja az ukrán eseményeket 

Az orosz-ukrán feszültség továbbra is negatívan hat az európai részvényekre, miközben az USA-ban az indexek továbbra is tartják a korábban elért szinteket. Eközben Ázsiában kissé pozitívabbra fordult a hangulat, és a piacok többsége emelkedéssel zárt, még ha nincs is kitörő öröm.

Már most érezzük az ukrán válságot 

Jelentős a szétválás az indexekben az ukrán-orosz konfliktus kapcsán. Míg az USA indexek szinte tudomást sem szereznek róla, addig a DAX index látványosan szenved tőle és ez a pesti piacnak sem túl jó hír.

Ma nyugalom jöhet a piacra – ha nem történik semmi 

Tegnap Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a Reuters-nek adott interjújában gyakorlatilag egy „profit warning”-ot jelentett be. Az ok a jelentősen gyengülő rubel, amely cirka 10 százalékkal gyengült január közepe óta.

Sokat javult a helyzet egy nap alatt 

Feltámadtak a piacok, az orosz-ukrán események megtették a magukét. A balanszként funkcionáló bizonytalan befektetőket a geopolitikai feszültség hatására valószínűleg kirázta a piac, sőt a nagyon „shortos hangulatúakat” még be is ültette. Így ez a „kis” esemény jó alapot teremtett a kitörésre.

Enyhül a feszültség, a forint is erősödik 

Az oroszok befejezték a hadgyakorlatot, és az egységek visszatértek bázisaikra. Megfigyelők szerint ugyanakkor azért folytatódik a haditechnika felhalmozása az orosz-ukrán határon. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Putyin is kezdi belátni, hogy nem feltétlenül ez az út a nagyhatalmi törekvések megvalósításához. Mind Oroszország, mind Európa ezer szállal kötődik egymáshoz, amelynek egyik legfontosabb eleme az energiaellátás.

Putyin a rubel mellett a forintot is bedöntötte 

Ahogy fokozódik a háborús feszültség Ukrajna és Oroszország között, egyre idegesebbek lesznek a piacok. A forint a többi régiós devizával együtt gyengülni kezdett, a rubel pedig bezuhant.

Az orosz kardcsörtetés csak arra jó, félelmet gerjesszen 

Ukrajnában új kormány van, amely azonnal az IMF segítségét kérte és pozitív választ kapott. Közben a krímiek népszavazást kezdeményeztek a kiválásról, s az oroszok is elérkezettnek látták az időt, hogy megmutassák, Ők még mindig, vagy újra, nagyhatalom.

Tegnap jött egy-két jó hír, de ez még mindig kevés 

A vezető nemzetközi piacokon továbbra is a konszolidáció az úr, a korábbi csúcsok közelében. Tegnap erős újlakás-építési adatok láttak napvilágot. Olyan erősek, amelyet utoljára a válság előtt 2008 nyarán láthattunk. Ennek hatására volt egy kis öröm a piacokon, de ez elsősorban a dollár árfolyamában, és nem az indexek árfolyamában látszott meg.

Csúnya nagy esést láthattunk a magyar piacon 

A MOL indította a csökkenést azzal, hogy a cég jelentősen csökkentette a kitermelési célt, és az eddig „üdvöskének” tekinthető Kurdisztánban gyakorlatilag harmadolta a becsült készleteket.

Az ukrán „saga” tovább folytatódik 

Megy a találgatás, hogy megússza-e „default” nélkül az ország. Az elkövetkező napokban már szükség lenne néhány milliárd dollárra, hogy az ország teljesíteni tudja fizetési kötelezettségeit.

Az ukrán megoldás nekünk is jót tesz 

Úgy tűnik, hogy az ukrán politikai helyzet gyorsabban oldódik, meg mint korábban sokan gondolhatták. Egyből megindult a spekuláció, hogyan fog ez gazdasági megoldássá transzformálódni, és egyesek már 20 milliárd eurós EU-s segítségről beszélnek.

A tegnapi fordulat után, ma kitarthat a jó hangulat 

A japán jegybank komoly örömet hozott a részvénypiacra a tovább lazítós kommentárjával. Amúgy is fordulós lett a hangulat a tegnapi napon. A DAX index gyakorlatilag letesztelte a 3 napos mozgóátlagot, ahonnan annak rendje és módja szerint meg is fordult az árfolyam. Ráadásul a rövid indikátorokon vételi jelzés alakult ki. Így most legalább a korábbi csúcsig, 9.794 pontig kellene emelkednie az indexnek, de nem lepődnénk meg, ha esetleg áttörné azt.

Nemzeti gyásznapon a tőzsde is esik 

Estek tegnap a tengerentúli börzék. Tovább erősödő WTI, oldalazott az arany ára. Tovább gyengült a forint. Negatív hírekre zuhant Ázsia. Esésre számítunk a mai kereskedésben.

Nem örült a forint a kamatvágásnak 

Sem a piacra, sem Varga Mihályra nem hallgatott tegnap a jegybank és folytatta az agresszív kamatvágást. A forint azonnal zuhanásba kezdett, és az esés ma délelőtt is folytatódott.

Ma mindenki Matolcsyra figyel 

Ma újabb kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a piac újabb kamatcsökkentésre számít. Varga Mihály azonban azt üzente a sajtóban Matolcsy Györgynek, hogy nem örül a gyenge forintnak.

Még mindig jó a hangulat 

Továbbra is pozitív a hangulat a piacokon. Igaz, ma nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban (elnökök napja), de ennek ellenére nem jött bizonytalanság, és Ázsiában is kitartott a pozitív hangulat, amely szerintünk igaz lesz az öreg kontinensen is.

Ma még a magyar piac is emelkedhet 

Úgy tűnik, hogy a B terv válik valóra. Nevezetesen a DAX tegnap nem töltötte vissza teljesen a tegnapelőtt hagyott rést, és így a 20 és a 30 napos mozgóátlag fölött maradt. Ez azt sugallja, hogy az index megcélozza a 9.800 pont környékén található korábbi csúcsot.

Romlik a hangulat, semmi jót nem ígér mára 

A vezető indexek ugyan felszaladtak a 20 és a 30 napos mozgóátlagok fölé, de úgy tűnik, hogy nem lesznek képesek megtartani ezt a magasságot.

Jó hangulatot hozott a korai tavasz 

Nagyot emelkedtek tegnap az indexek. Újra lendületbe jönnek a hangulati elemek, amelyet az új Fed elnök első meghallgatása is fűtött. A mai napra is pozitívak a kilátások.

Elbánt a forinttal a Goldman  

Mérsékelt emelkedéssel zárt Amerika. 100 dolláron a WTI, tovább nő az arany ára. Elbánt a forinttal a Goldman. Japán nélkül emelkedik Ázsia. MOL: A válás lehet jó hír? Magyar Telekom: Kicsi a valószínűsége a kivásárlásnak. Emelkedésre számítunk ma a tőzsdén.

A piacok megunták a sok esést 

Az elmúlt néhány napban egészen komoly emelkedéseket láthattunk, és úgy tűnik, hogy folytatódik ez a mozgás. Az S&P500 index is visszatért az emelkedő trendcsatornába, és néhány pontra megközelítette a 20 és a 30 napos mozgóátlagokat.

Ma még a nyugalomnak örülhetünk a piacokon 

Egyelőre csendesek a nemzetközi piacok, mérsékelt emelkedésre számíthatunk a mai napon. A forint árfolyama is megnyugodott, egyelőre a tegnapihoz hasonló 308-as érték körül mozog.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo