Erste cikkek
Mentőinjekciót kap Amerika chipgyártó zászlóshajója
Új befektető az Intelnél, de a pletykák szerint az állam is beszállhat.
Tárgyalgatás és háborúzgatás, ez a legvalószínűbb forgatókönyv
Putyin-Trump találkozó: a tárgyalások összeomlásának lenne igazán hatása az energiaárakra.
Ha meg is egyezik valamiben Trump és Putyin a fegyverkezési verseny marad
Valamifél kis egyezség a legvalószínűbb Putyin és Trump között.
Tudatosan csökkenti az USA vezetése a dollár árfolyamát a kereskedelmi egyensúly javítása érdekében?
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterből előbújt a hedge fund manager. Már nem csak a Fed-et kritizálja, hanem a japán jegybankot is. Az előbbi esetében szerinte minden modell szerint 150-175 bázisponttal alacsonyabban, azaz valahol 2,5 és 3 százalék között kellene lennie a Fed intervenciós rátának. A japánoknak meg ideje lenne kamatot emelniük az elszabaduló infláció miatt, miközben a Bank of Japan (BoJ) nem igazán ért vele egyet.
Nagy a helyezkedés a részvénypiacon az orosz-amerikai csúcs előtt
Csökkentek a kockázati felárak.
Meglepetés az amerikai infláció
Donald Trump örült az inflációs számoknak.
Menthetetlen a kínai Titanic
Búcsúzik Kína egykor legnagyobb ingatlanfejlesztője.
Ősrobbanás a chippiacon
Erre senki nem számított.
Elképesztő megállapodás a chippiacon
Trump megsarcolja az Nvidiát és az AMD-t is.
A világ egyik legnagyobb gazdaságát immár nem az infláció, hanem az árcsökkenés réme fenyegeti
Kína elkerülte a deflációt.
Pórul jártak a Mol részvényesei azzal, hogy a vállalat beszállt a kormány felsőoktatási modellváltásába
Nem sok jót hozott a kormányakarat a Molnak.
Csúcson a forint a Trump-Putyin találkozó hírére
A régió összes valutája szárnyal.
A gyenge dollár miatti árfolyamveszteség húzta le a Richter profitját
Nem rossz, de lehetne jobb a Richter eredménye.
Trump sikere, csökkent az USA kereskedelmi hiánya
Hatnak a vámok.
Amerika tőzsdéje az érkező rossz hírek ellenére is felfelé menetel
Hatalmas a bizalom a nagy amerikai cégek felé.
Magyarország négy legnagyobb cégénél rekordprofitra számítanak
Rekordot dönthet itthon a gyorsjelentési szezon.
Meglepetés, a vártnál jobban nőtt az amerikai cégek nyeresége
Hogy állunk a negyedéves jelentésekkel az USA-ban?
Trump verte át Ursulát, vagy Ursula Trumpot?
Van-e realitása annak, hogy az EU 250 milliárd dollárt költ évente amerikai energiahordozókra?
Érdemes-e Trump vámjai után európai autóipari részvényt venni?
Jönnek az európai autógyártók második negyedéves gyorsjelentései.
Emelkedett a kőolaj ára az USA-EU vámmegegyezésre
A piacok a semmi sem biztos állapotában.
Botladozik a világgazdaság
Visszaesett a kínai cégek eredménye.
Csalódást okozott a Wizz Air
Ryanair kontra Wizz Air.
Rossz osztályzatot kapott Trump nagy és csodálatos törvénye
Szép a csomagolás, gyenge a tartalom.
Nő a befektetők kockázati étvágya, száguldanak az életveszélyes részvények
Farkasvakságban a befektetők?
Japán exportjának már betettek Trump vámjai
Visszaesett a japán export.
Nem reagált a magyar piac Trump százszázalékos vámfenyegetéseire
Trump és a magyar gazdaság.
Kereskedelmi atombombát ígért az oroszoknak Trump, ha beveti nekünk is annyi
Százszázalékos vámot kapunk a nyakunkba, ha Putyin nem áll le a háborúval.
Beindult a netes vásárlási őrület
Kezdődik az Amazon éves vásárlási ünnepe.
Trump újabb frontot nyitott
Trump megfenyegette a BRICS-országokat.
Kiábrándító kiskereskedelmi adatok
A kiskereskedelem egyelőre nem tesz sokat a GDP növekedéshez.
Donald Trump mérföldkőhöz érkezett
Elfogadták Trump törvénycsomagját.
Romba döntheti-e a költségvetést az új lakásprogram?
A kormány hitelcunamijának hatásai.
Trump fejvesztett visszavonulásban a kínai vámháborúban
Fontos megállapodás született Kína és az USA között.
Repülő autók a láthatáron, avagy a befektetők új kedvenc piaca
Hamarosan érkeznek a repülő autók – vajon megéri beszállni?
Négyéves mélyponton a dollár
Mélyrepülésben a világ legfontosabb valutája.
Eljárás alá vonják a Boeinget
Sokszor kerül újabban címlapokra a Boeing.
Új befektetői viselkedés jelent meg, kockázatkerülés helyett vállrándítás
Annyi a kockázat, hogy már nem is törődnek vele. Az üzletnek mennie kell.
A nukleáris ipar részvényei kapósak lettek
Az amerikai elnök lökést adott a nukleáris iparnak.
Bámul a világ a hirtelen jött békén, az olaj volt a kulcs
Irán-Izrael közti háború – sok hűhó semmiért?
Összeomlott a kőolaj ára
Áresések a piacokon a béke hírére.
Óvatos optimizmusra váltott az amerikai piac júniusban
Amerikában erősödött a belföldi kereslet.
Szembement a forgalommal a Tesla robotaxija
Elon Musk nem lehet felhőtlenül boldog.
Sorra kapja a pofonokat Elon Musk
Halasztanák a Robotaxi texasi debütálását.
Újabb kardcsörtetés Irán részéről, a világ a Hormuzi-szorosra figyel
Minden gazdasági szakember egy pontra figyel.
Megugrott a kőolaj ára Trump szavaira
Az energiapiac érzékenyen reagál az Irán elleni háborúra.
Az ukrajnai háború kapcsán elveszített orosz energiahordozók kára semmi ahhoz képest, amit az iráni háborúval veszíthet Európa
Az iráni háború nagy olajár-emelkedést hozhat.
Egységes 10 százalékos amerikai vám közeleg a nyakunkba
Elfogadhatja a 10 százalékos vámot az EU.
Újra csúcson pörög a kínai kiskereskedelem
Felpörgött a kínai kiskereskedelem.