Erste cikkek


Mozgalmas napnak nézünk elébe

Mozgalmas napnak nézünk elébe 

Számos makroadat érkezik, amelyek piacmozgató hatással bírhatnak. Tegnap a vártnál kedvezőbb német Ifo index járult hozzá a pozitív hangulathoz, de a tengerentúlon is folytatódott a jó hangulat és a már szinte megszokott történelmi csúcsok sem maradtak el.
Hatalmas mozgást láthattunk

Hatalmas mozgást láthattunk 

Mario Draghi szokásához híven most sem mondott túl sok konkrétumot, de szavait úgy lehetett értelmezni, hogy az EKB hajlandó mostani eszközvásárlásait kibővíteni, ami akár az alkalmazott eszköztárat is érintheti. A DAX erre és a kínai kamatvágásra több mint 200 pontot emelkedett, míg az EURUSD hatalmasat zuhant.
Jött módosítás a forintosítási törvényhez.

Jött módosítás a forintosítási törvényhez. 

Csökkentik a lehetséges kamatprémiumokat és kinyitják a 2020-ig lejáró hitelekre a lehetőséget a devizahitel megtartására. Ez pedig nem a bankoknak kedvez.
Zajlanak az események a MOL körül

Zajlanak az események a MOL körül 

Az elmúlt napok INA-val kapcsolatos híreit követően most azt tudhattuk meg, hogy érdeklődik a szlovák elektromos művek iránt, amibe az MVM-mel közösen szállna be.
Lendületben a piacok

Lendületben a piacok 

Előbb Draghi szavainak, majd tegnap a ZEW indexnek sikerült újabb lendületet adni az emelkedésnek, ugyanis a ZEW index jövőre vonatkozó komponense, amely december óta csökkenő pályán van, most először mutatott fordulós jelet, ami azt sugallja, hogy fél év távlatában újra javuló gazdasági környezettel találkozhatunk majd.
Kivárásra játszanak a befektetők

Kivárásra játszanak a befektetők 

A vártnál kedvezőtlenebb japán GDP statisztikákra orvosságként szolgált Mario Draghi kommunikációja, mely szerint állampapír vásárlások is jöhetnek a fedezett kötvény (covered bond) és az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vétele mellé.
Kiverte a biztosítékot a GDP-adat

Kiverte a biztosítékot a GDP-adat 

A japán előzetes GDP adat „kiverte a biztosítékot”. A harmadik negyedévben a várt 2,2 százalékos növekedéssel szemben 1,6 százalékos csökkenést mértek, ami részben a tavaszi áfaemelésnek köszönhető.
Továbbra is szenvednek az orosz kitettségű cégek

Továbbra is szenvednek az orosz kitettségű cégek 

Oldalazás és történelmi csúcs a tengerentúlon. GDP adatok érkeztek Európából. Zuhannak a nyersanyagárak. 305 fölé tart a forint.
További esés jöhet

További esés jöhet 

A tengerentúlon fontosabb makrogazdasági hírek hiányában tegnap sem volt látható nagyobb mozgás. Az indexek már második napja oldalaznak, így felmerül az a lehetőség is, hogy a kifulladást követően elindul a profitrealizálás.
Elcsattant az ostor a pesti parketten

Elcsattant az ostor a pesti parketten 

Tegnap lagymatag kereskedést láthattunk a nemzetközi piacokon, miközben itthon a nap vége felé elcsattant az ostor, ami elsősorban a Richter részvényeit érintette. Így a gyógyszerpapír néhány óra alatt visszaadta a tegnapelőtti emelkedést.

Megy az araszolgatás 

Bár a nemzetközi piacokon a lagymatag kereskedés az úr, ugyanakkor az is igaz, hogy a Dow Jones és az S&P500 napról napra új csúcsokat üt, még ha csak kis elmozdulásokkal is.

A kellemes hírek hallatán emelkedhet a piac 

A nemzetközi szintéren a kínaiak okoztak pozitív meglepetést azzal, hogy a mai naptól a kisbefektetők is vásárolhatnak sanghaji, shenzeni és egyéb kínai börzéken részvényeket. Ez pedig pozitívan hatott mind a hongkongi, mind a shanghai piacra. Az sem tudta ezt hűteni, hogy a kínai GDP növekedési kilátások a korábbi 7,5 százalékról 7 százalékra módosultak.

Komoly emelkedést láthattunk 

Még hosszú ideig, legalább két évig eltarthat az EKB nem konvencionális monetáris élénkítése, sőt újabb eszközöket is bevehetnek. Ráadásul az USA- ban a munkaerőpiaci adatok is jók lettek, így komoly emelkedést láthattunk.

Jó a hangulat, ömlenek a vállalati eredmények 

Megindul a vállalati eredmény dömping. Jó Commerzbank és Adidas, gyenge Siemens eredmény. Az USA-ban jó lett a Tesla nem US GAAP szerinti eredménye, rángatják is a részvényt rá (+7 százalék piaczárás után).

Csak egy kis pánik 

Tegnap nap végén volt egy kisebb „pánik” az európai piacokon az éleződő ukrán helyzetnek és a várakozásoknál sokkal rosszabb New York-i beszerzési menedzser indexnek köszönhetően.

Még maradt erő a piacban 

Ugyan sokat szaladtak az indexek, de az erő megmaradt bennük. A Dow Jones megtartotta korábbi emelkedését, miközben az S&P500 új csúcsot ütött tegnap. A Nikkei is kitört tegnap a sávból, és megcélozta a 18.000 pontos szintet. Olyan szinteken állt, ahol 2007 óta nem fordult meg.

Jó hangulat, de korrekció jöhet 

Az ázsiai piacok enyhe csökkenést mutattak be a múlt heti rallyt követően, amelyre 2013 áprilisa óta nem volt példa. Vagyis a csökkenés természetesnek mondható. Sajtóhírek a kínai szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexnek tudják be, amelyre egyébként nincs előrejelzés.

Ennyi jó hír rég jött egy nap 

Visszahátrál az Orbán-kormány a netadó bevezetésétől, a forint is erősödhet, szárnyalhat a Magyar Telekom. A japán kormány jelentősen megemelte eszközvásárlási programjának keretét, a nemzetközi piacokon is dúl az optimizmus.

Fed: itt a vége az eszközvásárlásnak 

Tegnap ért véget a Federal Reserve kétnapos ülése, ahol a várakozásoknak megfelelően bejelentették az eszközvásárlási program (QE3) lezárását. A FED tavaly decemberben kezdte el kivezetni a havi 85 milliárd dolláros programot.

A tengerentúlon is mozgalmasak a napok 

Mozgalmas napokat élnek a tengerentúlon, tegnap új havi csúcsra húzták az indexeket. Számos vállalati hír, makrogazdasági adat és a Fed ülés is a figyelem középpontjába került, alapvetően az utóbbinak köszönhető az optimista hangulat.

Gyenge napot zártunk 

Újabb csalódást keltő adat látott napvilágot tegnap Németországban, gyenge német IFO hangulatindex jelent meg, ami mélybe lökte a piacot. A DAX index a kereskedés végéig már nem is tudott talpra állni, a magasan nyitott bankrészvényekben is profitrealizálás indult, így összességében gyenge napot zártunk.

Könnyedén megcsinálta a stressztesztet az OTP 

Nem remekeltek viszont a déli országok az EBA és az EKB közös stressztesztjén, ugyanis összesen 9 olasz, 3 görög és 3 ciprusi bank is elvérzett, mely bankok a teljes megállapított tőkehiány 83 százalékáért felelnek. A vizsgálaton egyébként minden, európai viszonylatban is jelentős méretű bank megfelelt.

Az új adók csak arra jók, hogy borzolják a kedélyeket 

Az a probléma a tegnapi bejelentéssel, hogy gyökeresen más irány, mint amit korábban a sajtó megszellőztetett. Neveztessen nem a költségcsökkentés, hanem megint az adóemelés és újabb költségelemek kreálásának irányába mutat.

A rossz idő meghozta a rossz hangulatot is 

Ma hajnalban Kínában a harmadik negyedéves GDP adat (7,3) kissé jobb lett a várakozásoknál (7,2) ennek ellenére negatív volt a hangulat Ázsiában. A Nikkei lefordult a 200 napos mozgóátlagról, ahova tegnap száguldott, de számunkra úgy tűnik, hogy egy természetes korrekcióról van szó.

A tengerentúlról kapjuk a lendületet 

Az USA jól viselkedett pénteken, ma reggelre pedig a Nikkei hozott újabb lendületet a piacokra. Sajtóértesülések szerint nem 20 százalék lesz a benchmark, hanem 25 százalék a GPIF állami nyugdíjalapok esetében.

Már látszik a fény az alagút végén 

Vegyes, de inkább gyenge eredmények jellemezték a tegnapi napot az Egyesült Államokban. Ennek ellenére komoly fordulós jeleket lehet felfedezni az indexekben, elsősorban a DAX esetében.

Meredek esés a nemzetközi piacokon 

Megrángatták a piacokat a tegnapi kereskedésben, mint a macska bajszát. A DAX esetében eltört a 8.700 pontos szint, így már a következő, 8.500 pontos támaszszintet érdemes figyelni.

A vállalati eredmények hoztak megnyugvást a piacokra 

Az amerikai vállalati eredmények hoztak egy kis megnyugvást a piacokra, ugyanis összességében jobbak lettek a várakozásoknál. Az Intel az elmúlt napok eséseit követően magához tért a várakozásoknál kicsit jobb, 66 centes (65 cent volt a várakozás) eredménynek köszönhetően. Ráadásul a PC (notebook, desktop) piac mind a két szegmensben bővült. Így zárás után az árfolyam 2,6 százalékot emelkedett a piacon kívüli kereskedésben.

Zárva is estek a piacok 

Tegnap Kolumbusz napját ünnepelték az USA-ban, így a kötvénypiac zárva volt, és gazdasági híreknek is híján voltunk. Ennek ellenére, vagy mindemellett az amerikai piacok méretes esést tudtak összehozni a nap végére. A magyar piac esetében ma is viszonylag jó viselkedésre számítunk, ami elsősorban az érdektelenségnek tudható be.

Előbb jönnek a kamatemelések? 

A Fed elnök újra elmondta, hogy szerinte a kamatemelések előbb jönnek, mint utóbb. Európában az igazi vérfürdő a hét második felében érkezhet, mikor is Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko Olaszországban tárgyalhat egymással a geopolitikai helyzet rendezéséről.

Megint a félelem uralja a piacokat 

Globális növekedési félelmek uralják a piacokat. Az olaj ára tegnap tovább szánkázott lefelé azon félelmektől hajtva, hogy a kínálat messze meg fogja a haladni a keresletet.

Kilőtt a tengerentúli börze 

Egy fecske nem csinál nyarat, de reménykedni azért még lehet benne. Ragadósnak bizonyulhat a mai kereskedésben a pozitív hangulat.

Komoly bukta volt a piacokon 

Több mint két hónapja nem látott mértékű esést könyvelhettek el a tengerentúli börzék a tegnapi kereskedésben. A Nemzetközi Valutaalap rontott a globális növekedési kilátásain, amely nem tett jót a részvénypiacoknak. A technikai képet elnézve hamarosan újabb mélypontra kerülhet az S&P500 és a Dow Jones index, és az árfolyamok tesztelhetik a 200 napos mozgóátlagokat.

Gyorsan romlott a hangulat a tegnap 

A pénteken zárva tartó DAX még masszív pluszban kezdte a napot, de délután már azért kellett izgulni, hogy sikerüljön a pozitív tartományban zárnia. Nem sokon múlt, de végül összejött.

Kína kezdi behúzni a féket 

A Világbank visszavette a kínai növekedésre vonatkozó kilátásokat, amely így egyre közelebb kerül a 7 százalékhoz. Eközben az USA-ban erős munkapiaci adatok láttak napvilágot.

Szépen csendben erősödik a forint 

Az ebola első amerikai diagnosztizált esete a mélybe küldte a tengerentúli piacokat. Közben a magyar deviza szépen csendben erősödik: már a 310-es lélektani határt is áttörte az árfolyam – és tovább menetelhet.

Kis németekké váltak a déliek 

Európában a tegnapi inflációs adat, újra rámutatott arra, hogy itt hosszabb távon zéró lesz a kamat. Az ok igen egyszerű. Míg korábban a déli népek muzsikáltak, s az északiak megtakarítottak, addig mostanra a déliek is kis németekké váltak.

Tegnap nagy esés volt, ma emelkedés jöhet 

Tegnap a DAX ismét nagyon gyengén viselkedett. Az esést a Commerzbank vezette azután, hogy a kiderült: a pénzmosás elleni szabályai nem megfelelőek, így újabb büntetéseknek néz elébe.

Még a szlovákok is többet keresnek nálunk 

Egy friss felmérés szerint a magyar fizetések jóval alacsonyabbak, mint az EU számos országában. Már Szlovákiában is magasabbak a fizetések, ami még a Dzurinda-kormány által 1998 és 2006 között végrehajtott komoly kiigazításoknak köszönhető,

Szétszedték a piacokat 

Szétadták Európát és Amerikát is a növekedési félelmekre, na meg a geopolitikai, illetve a terror veszélyre hivatkozva. Valljuk meg, ezek eddig is itt lebegtek a fejünk felett, mint Damoklész kardja.

Újra emelkedésbe csaphatnak a piacok 

A Dow Jones nagyot emelkedett a 30 napos mozgóátlagról, viszont közben a dinamikus indikátor óvatosságra int. Ennek ellenére (a múltba tekintve) újra emelkedhet a piac. A szétöntött OTP megpróbálhatja letesztelni a 4.300 forint körüli szintet.

Megszorításokat lengetett be Varga 

Itthon a legfontosabb bejelentés volt, hogy a kormány 5 százalékpontos költségvetési kiigazításra készül az elkövetkező években, amely ráadásul a kiadási oldalon jöhet. Így az államadósság gyorsabban, és most már ténylegesen csökkenhet.

Holnap szavaznak a devizahiteles törvényről 

A parlament szerdán szavaz a devizahiteles elszámolási törvényről. Hosszabb lehet az elszámolási idő és a végtörlesztőknek várhatóan nem kell elszámolási díjat fizetniük.

Bemutatkozott az Alibaba a piacokon 

Megvolt az Alibaba debütálása az USA-ban. A kibocsátási árhoz képest 38,1 százalékot emelkedett az első kereskedési napon, azaz a jegyzők igazán elégedettek lehetnek. Annál kevésbé a Yahoo tulajdonosok.

A skótok és az Alibaba bearanyozhatja a mai napot 

A skótokról kiderült, hogy maradnak. Az Alibabát a maximális, 68 dolláros áron adták el a kibocsátás során, ma pedig indul a kereskedés. A BUX és a CECE a mai zárókon kerül átsúlyozásra.

Angolosan távoznak a skótok? 

Ma szavaznak a skótok. Ugyan az ellenzők kis többséget mutatnak, ennek ellenére azért kis bizonytalanságot hoz a piacokra, amivel ugyanakkor nem igazán törődnek a befektetők. A mai népszavazás után nem lesznek exit-poll eredmények, csak holnap értesülhetünk a kimenetelről.

Ez a pénznyomtatás új éve? 

Csak tovább fűtötte az amúgy is jó hangulatot az USA-ban az, hogy Kína is beszállt a mennyiségi lazításba. Egyesek egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a QE betűknek, Kínával kombinálva új értelmet kell tulajdonítani: A pénznyomtatás új évéről beszélnek. Persze ez túlzás. A 81 milliárdos kedvező hitel az öt legnagyobb kínai bank számára, messze elmarad a Fed, a BoJ vagy az EKB mennyiségi lazításától. Mindenesetre az amerikai indexek nagyot emelkedtek a 20 napos mozgóátlagokról, de az ázsiai piacokat már kevésbé hatották meg.

Az őszi hangulat a piacokra is rányomta a bélyegét 

Most éppen a Nasdaq-ba adtak bele, amely eddig szépen vezette a piacokat. Ez is inkább az általános gyenge hangulatot erősíti. Különben is, jön az október, amely szakértők szerint az armageddon időszaka.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo