A negatív hangulat mára is esést sugall Európában

Amerikában profitrealizálás indult a piacon, Japánban a jen erősödése hatott kedvezőtlenül a tőzsdére, a német DAX-ot néhány céginformáció húzta le, mindezek az Erste elemzői szerint nem túl jó jelek a mai folytatásra nézve.

Meglepő mértékben csökkent a külkereskedelem hiánya az Egyesült Államokban júniusban. Ezért sokan azt gondolják, hogy a GDP bővülés is jobb lehet, mint eddig sejtették. Ráadásul a chicagói Fed elnök szerint év végéig megkezdődhet a mennyiségi lazítás csökkentése, így a befektetők elkezdtek félni, és profitrealizálásba kezdtek. A japán jen is erősödött, így a Nikkei indexet is bezúzták. Ha a DAX-ra nézünk, akkor alapvetően néhány cég húzta le nagymértékben az indexet. Ezek közül is kiemelkedett a K+S, amely 8 százalékkal zuhant. Így a DAX a 20 napos mozgóátlagra érkezet tegnap alig négy nappal azután, hogy azt elhagyta.

Forrás: Erste

Ez nem jó jel a folytatás tekintetében, pedig ez a jelenlegi szint komolyabb ellenállást kellene, hogy képezzen, hiszen egy rés is van itt. Mindenesetre továbbra is negatív a hangulat, amely esést sugall mára is, mind Európában, mind itthon. Ha pedig a DAX-ban a 8 300 pont körüli szint elesik, akkor komolyabb csökkenés alakulhat ki egy alacsonyabb csúcsról, mint amit korábban láttunk.

USA

- Az S&P 500 index 0,6%-ot esett és ezzel 1700 pont alatt zárta a tegnapi kereskedést. A Nasdaq 0,7%-ot, a Dow index pedig 0,6%-ot csökkent.

- Ismét előkerült a régi nóta az amerikai piacokon. Ahogy véget ért a gyorsjelentési szezon, ismét az eszközvásárlási programmal kapcsolatos spekulációk váltak a kereskedés fő mozgatórugójává.

- A már szokásosnak nevezhető spekulációknak ezúttal a chicagói Fed elnök, Charles Evans adott alapot, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az eszközvásárlási program nagysága már az év vége előtt csökkenhet.

- Az USA külkereskedelmi hiánya váratlanul alacsony lett, a várt 43,5 milliárd dollár helyett mindössze 34,2 milliárd dollár lett, ami után lángra kaptak azok a várakozások, hogy az amúgy is meglehetősen jó második negyedéves amerikai GDP adatot felfelé módosíthatják, a jó hírek pedig rátettek egy lapáttal az eszközvásárlással kapcsolatos spekulációkra.

- A Morgan Stanley elemzése szerint optimista esetben akár 1936 pontig is emelkedhet az S&P 500 értéke, ugyanakkor az alappálya mentén mindössze 1600 pontos indexértéket várnak, ami nem kiugró érték, például a Bank of America közelmúltbeli 1750 pontos értékéhez képest.

- Vártnak megfelelő lett a Disney gyorsjelentése, elsősorban a kábeltévével foglalkozó üzletág és a Disney parkoknak köszönhetően, miközben a filmgyártásból származó bevétel és eredmény is visszacsúszott. Ennek ellenére a piaczárást követő kereskedésben csökkent az árfolyam, miután a vállalat bejelentette, hogy leírásokra kényszerül a Magányos Lovas című film sikertelensége miatt.

Forrás: Erste

Európa

- 1,2%-os mínuszban zárt a DAX index tegnap, ezzel az egyik leggyengébb teljesítményt nyújtotta az európai piacon. A FTSE 100 0,2%-ot, a CAC40 0,4%-ot csökkent.

Olaj, arany

- A WTI 105,1 dolláron volt ma reggel, míg az arany 1.280 dollár körül mozgott, mindkét nyersanyag ára csökkent a tegnapi szintekhez képest. A fő tényező a Fed politikájának változása: a piac egyre biztosabb abban, hogy hamarosan leáll az eszközvásárlási program. Ezt tegnap a chicagói Fed elnök szavai is megerősítették. Az USA nyersolaj készlete 2,2 millió hordóval csökkent. Az iráni tárgyalások esetleges megindulása az olaj árára szintén negatívan hatott.

Forrás: Erste

- Minimális mértékben, de tegnap is tovább folytatódott a forint gyengülése, aminek eredményeként az EUR/HUF árfolyam ismételten 299 fölé került.

- Továbbra is oldalazás jellemzi az EUR/USD devizapárt. Az oldalazó mozgás már lassan két hete tart, és a tegnapi 1,3258-ról 1,3305-re emelkedő árfolyam ellenére sem beszélhetünk kitörésről.

Távol-Kelet

- 97 alá is benézett az USD/JPY árfolyama, ami jelentős jen erősödést jelent, miután egy nappal korábban még 98 fölött volt a devizapár árfolyama. A jen erősödése elsősorban az exportorientált vállalatokat sújtotta, a Sony, az Olympus és a Tokyo Electron is 5% körüli mértékben csökkent ma. A Nikkei értéke nagyot, 3,4%-ot esett ma reggel.

- A Hang Seng 0,6%-ot, míg a Shanghai index 0,1%-ot csökkent.

- Az ázsiai kereskedésen is érződött a nyár, ugyanis meglehetősen alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés.

Forrás: SXC

- Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Holnap reggel teszi közzé II. negyedéves eredményét a Magyar Telekom.

- OTP, FHB: A GVH szeptember 25-én hallgatja meg a bankokat a kartellgyanú kapcsán. Korábban Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezett eljárást annak kapcsán, hogy 2011-ben a végtörlesztéssel egyidőben megnőttek a forinthitelek kamatai. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- Augusztus 5-én megismételt közgyűlést tartott az E-Star. A korábbi, április 26-i közgyűlés napirendi pontjait tárgyalták újra. Ismét elfogadták a munkavállalói részvényprogramot, illetve újraválasztották az igazgatóság tagjait, köztük a cégalapító Soós Csabát is.

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo