építőipar cikkek


Az út és a vasút húzza az építőipart

Az út és a vasút húzza az építőipart 

Jól teljesített az építőipar a bázisidőszakhoz képest: a termelés januárban 15,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, mind a nyers, mind a munkanaptényezővel kiigazított adat szerint.
Ez az év is brutális lehet az építőiparban

Ez az év is brutális lehet az építőiparban 

Nem romlott, de nem is javult az építőipari statisztika tavaly januárhoz képest az első hónapban; egy évvel ezelőtt 425, idén 426 cég szűnt meg egyetlen hónap alatt. A törölt cégek száma az idei évben mégis újabb rekordot dönthet.
Az építőipar a „nagyfiúk” játszótere

Az építőipar a „nagyfiúk” játszótere 

Tavaly évek óta először ismét fellendülés volt tapasztalható az építőiparban, ágazati szereplők szerint azonban a helyzet inkább a nagy cégeknek kedvez, a kisebb vállalkozások szinte állandó finanszírozási gondokkal küzdenek.
Ilyen ütemben 2600-ra lesz minden magyarnak új lakása

Ilyen ütemben 2600-ra lesz minden magyarnak új lakása 

Az építőipar teljesítménye a nagy állami beruházások miatt összességében javul, de a lakásépítés még mindig mélyponton van, még a második világháború alatt is több lakás épült mint tavaly.
Ha húzzák, megy az építőipar

Ha húzzák, megy az építőipar 

Tavaly megindult a növekedés az építőiparban, de ez elsősorban az uniós forrásokból finanszírozott beruházások felfutásának volt köszönhető. Az építőipari cégek ezért bizakodóak ugyan, de óvatosak is az idei kilátásokkal kapcsolatban.
Egyelőre csak kiscica a pannon puma

Egyelőre csak kiscica a pannon puma 

Habár a vártnál is jobban teljesített tavaly a magyar gazdaság a negyedik negyedévben, még így is csak 1,1 százalékos GDP bővülést tudhatunk magunkénak a tavalyi évre, igaz, ez is sokkal jobb, mint amit az elemzők vártak. Idén nagyobbat ugorhat pannon puma.
7 év után újra növekedés

7 év után újra növekedés 

Az építőipar teljesítménye 2005 óta először nőtt tavaly és 9,6 százalékkal haladta meg az előző évit. Az épületek építése 10,4, az infrastrukturális létesítményeket magukba foglaló egyéb építmények építése 8,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tavalyi volt a legrosszab év

A tavalyi volt a legrosszab év 

Az építőiparban 5672 cég szűnt meg egy év alatt, ez 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 10 százalékkal több, mint amennyit az ágazat eddigi legrosszabb évnek tekintett 2010-ben töröltek. A felszámolással megszűnő cégek száma újra rekordot döntött, de a kényszertörlési eljárások térnyerésével párhuzamosan 2014-ben már csökkenhet a felszámolások súlya az okok között.
Néha már köszön az eladó, de ez még édeskevés

Néha már köszön az eladó, de ez még édeskevés 

Az építőanyag-kereskedések 43 százaléka nem felelt meg a kiszolgálás alapvető követelményeinek, a vevők 60 százalékát elveszítik tudatlanságuk miatt. Viszont egyre több eladó már legalább köszön a vevőnek.
Bukjuk az idei költségvetést?

Bukjuk az idei költségvetést? 

Az Európai Bizottság a magyarországi útépítési pályázatok kiírását kifogásolja, Lázár János és Johannes Hahn jövő heti brüsszeli találkozóján valószínűleg elő is kerül majd az ügy.

Több eszkimó, kevesebb fóka 

2010-hez képest 15 százalékot csökkent az építőiparban tevékenykedő cégek mérlegben szereplő összesített árbevétele, miközben a cégek száma ugyanennyivel nőtt. 2009-ről 2010-re még növekedett a szektor teljesítménye, azóta azonban csökken, áll a Bisnode nemzetközi üzleti információszolgáltató elemzésében.

Jelentősen nőtt az Aktuál Bau árbevétele 

Az elmúlt évhez képest kiemelkedő, 18 százalékos nettó árbevétel-növekedést vár 2013. év végéig a nem lakáscélú magánberuházások piacán több évtizedes generálkivitelező tapasztalattal rendelkező Aktuál Bau Kft.

13 millió forintnyi építőanyag a Várépítő pályázaton 

255 pályázó, 48 nyertes és nettó 28 millió forintnyi kiosztott építőanyag. Ez az újjáélesztett Várépítő pályázat első két évének mérlege. A harmadik alkalommal nettó 13 milliónyi értékben pályázható termékek köre világítástechnikai eszközökkel, beltéri festékekkel és nyílászárókkal, valamint szolgáltatásokkal bővült. Az idei pályázatra 2014. február 28-ig lehet nevezni.

A kkv-k nem jutnak a húsosfazék közelébe 

Minden korábbi rekordot megdöntött októberben a megszűnő cégek száma az építőiparban. Hiába nő az iparág kibocsátása, ha a kis- és mikrovállalkozások nem jutnak a nagy megrendelések közelébe.

Építkezzünk másként 

Elavult építési szokások és a fosszilis energiahordozóknak kedvező támogatási politika hátráltatják az alternatív energiák térnyerését Magyarországon. Holott hazánk természeti adottságai a megújulók jóval nagyobb arányát tennék lehetővé az energiamixben. Lassítja a térnyerésüket, hogy az építkezéseknél 10-15 százalékkal többe kerül a kivitelezésük, mint a hagyományos energetikai berendezéseké.

Javuló trendek az építőiparban 

Augusztusban 458 céget töröltek az építőiparban, azaz folytatódott a megszűnő cégek számának lassú, de biztos apadása. Az adatokat közzétevő Opten hónapok óta azt prognosztizálja, hogy az építőipar elérte a válság okozta gödör alját, innen lassú fellendülés következik. Kérdéses azonban, hogy az egyre nagyobb volumenű állami megrendelések mikor érik el a legveszélyeztetettebb kisvállalkozói kört.

E-ügyintézés magyar módra, papíron 

Idén januártól az építési eljárásban a határidőre nem reagáló szakhatóság hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ennek ellenére az építésügyi hatóságok határidőn túl is várnak a szakhatósági véleményre, ráadásul az elektronikusan benyújtott iratokat papíron is bekérik.

Bizakodóak az építőanyag-kereskedők 

Az építőipar élénkülésével pozitívan változott az építőanyag- és burkolatkereskedők első féléves forgalma - az Első Magyar Építőanyag- és Burkolatkereskedők Hálózata (MÉBKER) augusztusi felmérése szerint. Az év hátralévő részére a többség további javulást vár.

Tetőzött a cégtörlési hullám az építőiparban? 

A jelek szerint túl van a cégtörlések zömén az építőipar, mivel a törléssel fenyegető eljárások száma huzamosabb ideje csökken. Az ágazat kis cégeinek az segítene, ha beindulna a lakásépítés, de erre a jelek szerint még várni kell.

Szárnyakat kapott az építőipar 

Az építőipar termelése 2013 júniusban a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel. Több a megrendelés és nőtt az új szerződések száma is, az elemzők biztatónak tartják az adatokat.

Mégsem megy olyan jól az építőiparnak? 

Az ágazat első félévi termelési növekedéséhez elsősorban az ipari és egyéb létesítmények építése, a speciális szaképítéssel és az út-, vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá; a bővülés ugyanakkor még nem jelent meg minden szektorban, különösen nem ez az épületek építésében.

Mostantól van hova fordulnia a hoppon maradt építőipari cégeknek 

A tervezési, építési, kivitelezési szerződésekkel kapcsolatos vitás ügyek megoldását segítő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) augusztus 12-én megkezdi működését.

Akinek bejött az előremenekülés stratégiája 

Három éve még kiugróan magas forgalomról és értékarányos nyereségről árulkodtak az építőiparban tevékenykedő TERC Kft. mérlegei, majd a szektort sújtó piacszűkülés az 1990-ben alapított céget is elérte. Forgalmuk egyharmadát elveszítették, a nyereségük pedig évi közel százmillió forinttal zuhant. Az alapító tulajdonos, Molnár Miklós Konrád kétségbeesés helyett az előremenekülés mellett tette le a voksát: nem épített le, nem csökkentett fizetéseket, ehelyett merészen pályázott, és beruházott.

Fordítani tudott a Mapei 

A Mapei Kft. fordítani tudott az előző év csökkenésén és visszaállt a növekedési pályára: főként a belföldi értékesítés lett eredményesebb. A cég szerint a növekedés hátterében az építőipar élénkülése mellett a termékfejlesztés, a szakemberek képzése és az értékesítési partnerekkel együtt működtetett marketing áll.

Építőipar: aki túlélte, már túl van a nehezén 

A tavalyi második félév után ismét negatív rekordot döntött az idei első félévben a megszűnő építőipari cégek száma – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. A romlás üteme ugyanakkor lassult, az ágazat megrendelés-állománya és az alapítások száma pedig azt jelzi, hogy az építőipar túl van a nehezén.

Változott az építőanyagokra vonatkozó szabályozás 

Építőanyagra 2013. július 1. előtt kiadott építőipari műszaki engedély érvényessége idejéig, de legfeljebb 2018. július 1-jéig hatályban marad. Egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a héten jelent meg a Magyar Közlönyben.

Kilőtt az építőipar 

2013 májusában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés májusi növekedéséhez – a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett – az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá.

Az építőiparban még nem ért véget a válság 

Történetének második legsúlyosabb három hónapja áll az építőipar mögött, ha a cégstatisztikákra tekintünk. A vizsgált időszakban 1520 cég szűnt meg az ágazatban. Ennél gyászosabb csak 2012 utolsó negyedéve volt, amikor 1578 céget töröltek a cégbíróságok – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből. Az ágazati megrendelések értékének növekedése még nem érte el a kisebb vállalkozások szintjét.

Felpörögnek a csarnoképítők 

Magyarországon újra építtetnek gyártócsarnokokat a hazai vállalatok, bár a fejlesztések motorját az uniós pályázati források adják. Szakértők szerint megkezdődött a kilábalás, a piac egy-másfél éven belül a 2007–2008-as volumen 70-75 százalékán stabilizálódhat. A KSH legfrissebb adatai szerint jelentősen nőtt az építőipari termelés.

Gyorsulhat a pénzbehajtás az építőiparban 

Július 1-jétől újabb eszközzel védekezhetnek az indokolatlanul vitatott teljesítésekből adódó késedelmes fizetés ellen a hazai építőipari vállalkozások. Az iparági lánctartozások visszaszorítását megcélzó törvénymódosítások kapcsán létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szerv kérelemre a legtöbb építési szerződéshez kapcsolódó teljesítést ellenőrizheti – és legfeljebb 60 nap alatt – a bíróság által is elfogadott szakvéleményt is kiállít.

Csak néhány évig bírják a magyar cégek 

Magyarországon a vállalkozások ötven százaléka cserélődik le öt éven belül, így a magyar cégek születéskori várható élettartama alig néhány év. Az okok között a kiszámíthatatlan gazdasági, politikai és jogi környezet áll az élen. Az elmúlt két évben minden szektorban csökkent a fluktuáció, de továbbra is vezet a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve az építőipar.

Kitartanak-e 860 évig a hazai lakások? 

Tovább zuhant a lakásépítések száma 2013 I. negyedévében, amely 54 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ilyen arányú visszaesés mellett 2013-ban hozzávetőleg 5000 lakás épülhet Magyarországon. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a hazai lakásállomány (4,3 millió) megújulási üteme 860 év! A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni – hívja fel a figyelmet a Társaság a Lakásépítésért Egyesület tanulmánya.

A világháború óta nem épült ilyen kevés lakás 

Továbbra is mélyponton van a lakásépítési piac és nem várható a romló tendencia megváltozása Koji László, az ÉVOSZ alelnöke és Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője szerint. Jó jel, hogy az ingatlantranzakciók száma viszont emelkedett az elmúlt hónapokban.

Az építőiparnak jó időt hozott a február 

A gyenge előző évi adatoknak, s a kedvező időjárásnak köszönhetően jól zárta a februárt az építőipar: a kiigazítatlan adatok szerint éves összevetésben 7,2 százalékkal nőtt a termelés a Központi Statisztikai Hivatal (KSH gyorsjelentése szerint).

Az innováció bárhol jó stratégia 

A Mapei Kft. a nem könnyű helyzetben lévő építőiparban inkább a hosszú távú stratégia kialakítására koncentrál. Véleményük szerint aki jól dolgozik, annak a szűkülő piacon is jut megrendelő. A minőség és a folyamatos képzés az, ami sikerre vezetheti a céget a Mapei Kft. vezetői szerint.

Építőipar: a valóság rosszabb a statisztikáknál 

Februárban 458 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, ez pontosan megegyezik a tavaly ilyenkor regisztrált értékkel. Csakhogy az elmúlt három hónapra visszatekintő megszűnési átlag most 468 cégen áll, tavaly ilyenkor viszont csak 411 volt, vagyis a trend továbbra is növekvő.

Rosszul indult az év az építőiparban 

Gyengén indult az esztendő az építőiparban: a termelés 2013 januárjában 4,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva. Decemberhez képest szezonálisan kiigazítva 1,5 százalékkal csökkent a termelés a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Újabb drámai év előtt az építőipar 

Durván zuhant 2012-ben a lakossági építőipari megrendelések volumene, az állami beruházások stagnáltak, a sokszintű alvállalkozói láncok pedig folyamatosan körbetartozási körökbe kerültek – áll az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb iparági jelentésében. A nemzetközi hitelbiztosító szerint idén is tragikus év vár a 2012 végére rekordszámú fizetésképtelenségi eljárást produkáló szektorra.

Hat magyar cég mutatkozott be Ukrajnában 

F ebruár 20-22. között immáron 17. alkalommal rendezték meg a KyivBuild építőipari szakkiállítást, amelyen sok év kihagyás után idén Magyarország kollektív nemzeti standdal jelent meg.

Sorra hullanak az építőipari cégek 

Tartósan 50 százalék körüli növekedést mutat Magyarországon a megszűnő építőipari vállalkozások száma, amiben kétségkívül tetten érhető a válság tisztító hatása. A visszaeső cégalapítási kedv viszont azt támasztja alá, hogy a nyereséges működéshez a gazdasági körülmények még mindig nem adottak – még a felkészült vállalkozások számára sem.

Építést tervezők már vannak 

Az építőipar teljesítménye tavaly decemberben 3,4 százalékkal emelkedett, a munkanaptényezővel kiigazított index 3,1 százalékos esést mutatott éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Aktívak voltak a passzívház építők 

2013. február 7-9. között immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Clean Energy Building (CEB) Megújuló Energia és Passzívház Építészeti Kiállítást Stuttgartban. Ez a rendezvény az energiahatékony építészet egyik legfontosabb eseménye Németországban, amelyen mintegy 200 kiállító szerepelt és 7 000 szakmai látogató vett részt, köztük hat magyar vállalat is bemutatkozott.

Építőipari tudásközpont nyílt Budapesten 

A Holcim, valamint 12 vezető építőipari vállalat új bemutatótermet és tudásközpontot, avatott Budapesten a C3 Atelier-t. A létesítményt, amely munkahelyek megőrzéséhez is hozzájárul, a bécsi és párizsi példa sikerén felbuzdulva, iparági összefogással, mintegy 100 millió forintos beruházással hozták létre.

Felszámolnák a lánctartozást 

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv felállításával szeretné a kormány megakadályozni a lánctartozások kialakulását, illetve jövőbeni újratermelődését az építőiparban a nemzetgazdasági miniszter által a parlamenthez hétfőn benyújtott törvényjavaslat szerint, amely emellett a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításokat is tartalmaz.

Ilyen még nem volt a magyar építőiparban 

Soha nem látott ütemben szűntek meg az építőipari vállalkozások 2012 utolsó negyedévében – adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Egyetlen negyedév alatt 1677 építőipari cég megszűnését tették közzé a cégbíróságok, ami azt jelenti, hogy az ágazat cégeinek 2,3 százaléka zárt be három hónap alatt. Az ágazatban az új cégek alapítása is jelentősen elmarad a korábbi évektől.

Idén is köhög a magyar gazdaság 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5% körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés. Az infláció viszont – mesterséges kormányzati lépések nyomán –jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul. A kormányzat fő célja, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés mindinkább ellentétbe kerül a választási gazdaságpolitika beindításával.

Mindig van lejjebb az építőiparban is 

2012 novemberében az építőipari termelés volumene 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól. Ezen belül az épületek építése 16,8 százalékkal, az egyéb építményeké (utak, vasutak, vezetékek) 7,2 százalékkal csökkent. A november végi szerződésállomány 12,5 százalékkal volt nagyobb a 2011. november véginél.

Az út- és vasútfejlesztés tarja életben az építőipart 

Az előző hónaphoz képest 3,3 százalékkal csökkent, éves összevetésben 1,4 százalékkal nőtt októberben az építőipari termelés. Az esztendő tizedik hónapjának végén a szerződésállomány – elsősorban az autópálya-építésre és vasút-felújítási munkákra kötött megállapodásoknak köszönhetően - 11,8 százalékos bővülést mutatott az egy évvel korábbihoz képest.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén 

A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40 ezer forintján felül további 40 ezer forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál.
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport

A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport 

Közzétette éves jelentését a BioTechUSA-cégcsoport.

Költségkímélés

Hízott a bankok fetekelistája

Hízott a bankok fetekelistája 

Hosszú évek óta tartó rövidülés után márciusban nőni kezdett a KHR-ben nyilvántartott lakossági mulasztások száma.

Pénzszerzés

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat 

Nagyon érdemes megnézni milyen szolgáltatót hívunk, ha elromlik valami az otthonunkban.

Adózás

Retteghetnek a simlis cégek, belendül a NAV húsvét előtt

Retteghetnek a simlis cégek, belendül a NAV húsvét előtt  

Az adóellenőrök országszerte ellenőrzik a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek árusítóit az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken és az online térben.

Jogi kisokos

Vége a munkahelyi titkolózásnak: nemsokára megtudhatja, mennyit keresnek kollégái

Vége a munkahelyi titkolózásnak: nemsokára megtudhatja, mennyit keresnek kollégái 

A cégeknek nyilvánossá kell tenniük az új pozícióikhoz tartozó fizetési információikat, a meglévő munkavállalóknak is nyilvánosnak kell majd lenniük.

Gazdaság

Hízott a bankok fetekelistája

Hízott a bankok fetekelistája 

Hosszú évek óta tartó rövidülés után márciusban nőni kezdett a KHR-ben nyilvántartott lakossági mulasztások száma.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo