építőipar cikkek


Kölcsönpincérekre fanyalodnak a vendéglátósok

Kölcsönpincérekre fanyalodnak a vendéglátósok 

A munkaerő-kölcsönzés már nem csak a szezonális munkák során fellépő munkaerőigényt elégíti ki, hanem a munkaerőhiány hatásait is ezzel az eszközzel igyekeznek tompítani. Erre utal, hogy egy év alatt csaknem megduplázódott a kölcsönzött munkaerőt igénybe vevő építőipari, illetve vendéglátóipari cégek száma.
Lenne mit építeni, ha lenne, aki építene

Lenne mit építeni, ha lenne, aki építene 

Jelentősen bővült az építőipari termelés a nyár folyamán, ám már látszik, hogy az ágazat kezd kapacitáshiánnyal küzdeni, ez pedig a további növekedésnek is gátat szabhat.
Egymilliós biztosítás kell a villanyszerelőknek

Egymilliós biztosítás kell a villanyszerelőknek 

Szeptembertől bizonyos építési tevékenységeket végzőktől minimum 1 millió forint összegű felelősségbiztosítás meglétét várja el két kormányrendelet. Mindenkinek, aki rendelkezik ilyennel, érdemes ellenőriznie, hogy a konkrét szerződés mire nyújt fedezetet - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Ha újépítésű ingatlant vennél, erre érdemes ügyelned

Ha újépítésű ingatlant vennél, erre érdemes ügyelned 

Legalább még egy évig folytatódik az ingatlanárak növekedése a hazai piacon. Egyre többen vágnak bele az építkezésbe, gombamód szaporodnak a kivitelező vállalkozások is. A dübörgő piacon a gyors beruházások és a rövid kivitelezési idő miatt jogosan merülhet fel a kérdés a vásárlókban: az újépítésű ingatlanok esetében honnan lehet tudni, hogy megfelelő minőségű a kivitelezés?
Elemzők: a növekvő kereslet húzhatja az építőipart

Elemzők: a növekvő kereslet húzhatja az építőipart 

Az építőipar növekvő szerződésállománya jelzi az ágazat fellendülését az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, akik ugyanakkor kiemelték a munkaerőhiány miatti kockázatokat is.
Három éves csúcson az építőipari cégalapítások

Három éves csúcson az építőipari cégalapítások 

2017 második negyedévében 1063 céget alapítottak építőipar vállalkozók, ami az elmúlt 3 év legmagasabb értéke.
Megduplázódhatnak a lakásépítések

Megduplázódhatnak a lakásépítések 

A lakásépítési kedv fokozódott: az első félévben 19 823 lakóingatlanra adtak ki építési engedélyt, ez éves összevetésben 40 százalékos emelkedést jelent - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - a KSH lakásépítési adatait is - ismertető elemzéséből. A friss statisztikákból kiderül az is, hogy az első félévben 5004 új lakást adtak át az országban, ez az egy évvel korábbi adatokhoz képest 46 százalékos növekedésnek felel meg.
Megéri egy jó szakmát tanulni?

Megéri egy jó szakmát tanulni? 

Aki ma szeretne jó szakembert találni, könnyen szembesül a kínzó szakemberhiánnyal, melyet az építőipar élénkülése csak tovább fokozott. Az építő szakmák, mint a kőműves, burkoló, ács évek óta a hiányszakmák között szerepelnek, óriási szükség lenne a szakember utánpótlásra. Csakhogy évről-évre egyre kevesebb fiatal választja az építőipart hivatásának. Pedig megérné.
Így spórolhatunk százezreket az építőanyagon

Így spórolhatunk százezreket az építőanyagon 

Ha nagyszabású átalakításba, felújításba, építkezésbe vágjuk a fejszénket, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy költségvetést készítünk, aminek legalább két elemből kell állnia: anyagköltségből és munkadíjból. De hogy ezek milyen arányban állnak egymással, mire ügyeljünk az építőanyag vásárláskor és miként tudunk akár több százezer forintot is spórolni?
Pályázati pénzből szívesen költünk minőségre

Pályázati pénzből szívesen költünk minőségre 

A szigorú pályázati követelmények miatt minőségi anyagokat használnak az uniós pénzekből megvalósuló beruházásoknál, ám az önerős fejlesztéseknél már nem riadunk vissza a spórolástól a minőség rovására.

Építőipari viták: a ló túlsó oldalán 

Egyre jelentősebb szerepet tölt be építőipari vállalkozások közötti viták rendezésében a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSzSz). Ennek ellenére a TSzSz-szel kapcsolatos néhány jogi kérdés még mindig nem tisztázott; többek között az sem, hogy az általa adott szakvélemény meddig gátolhatja meg egyes szerződéses biztosítékok (így pl. bankgarancia) lehívását. Amíg ez nem rendeződik, az a fél kerülhet kiszolgáltatottabb helyzetbe, aki az egyébként jogszerű biztosítékokkal rendelkezik – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Rizikós pályán az építőipar 

Májusban is jelentős bővülést ért el az építőipar: a termelés 35,4 százalékkal nőtt, a hó végi rendelésállomány pedig 94,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az ingatlan.com kommentárja szerint a friss adatok további növekedést vetítenek előre, ám a kapacitás- és munkaerőhiány visszafoghatja a bővülést.

Enyhülni látszik a budapesti ingatlanpiaci áremelkedés 

Befektetőként és otthonkeresőkként is nem árt, ha folyamatosan tájékozódunk az ingatlanpiacon. Ha odafigyelünk, nemcsak az árak alakulásáról, hanem aktuális lakásvásárlási tippekről is információt szerezhetünk – olvasható az Ingatlannet közleményében.

Alacsony olajárak és gyenge euró segíti a gazdaság növekedését 

A 83. EUROCONSTRUCT Konferenciának idén nyáron Amszterdam adott otthont. A mostani prognózis a 2016. novemberi barcelonai EUROCONSTRUCT konferenciához viszonyítva szinte változatlan az 1,5–2 százalék közöttire becsült éves GDP-növekedés tekintetében 2017 és 2019 között a 19 európai országra vonatkozóan, melyeket a szervezet elemez – olvasható a Buildecon sajtóközleményében.

Megtorpant a működő cégek számának csökkenése 

Több év után megtorpant a működő cégek számának csökkenése - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Bár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban, a változás már 1 százalék alatt maradt, sőt az elmúlt negyedévben már minimális emelkedés is tapasztalható.

Várépítő pályázat: 16 nyertes intézmény, nettó 16 millió Ft felajánlás 

A 37 induló közel 42 millió Ft+ÁFA értékű építőanyagot igényelt idén a gyermekintézmények és műemlékek beruházásait közel két évtizede építőanyaggal támogató Várépítő pályázaton.

Ezekre az adatokra leszünk kíváncsiak a jövő héten 

Nem lesz zsúfolt a makronaptárunk a következő héten, a statisztikai hivatal az áprilisi ipari termelés második becslését, valamint építőipari statisztikát közöl.

Nemcsak az informatikából hiányzik több tízezer ember 

A várható megrendelésekhez képest 10-15 ezer szakmunkás hiányzik az építőiparból, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) idén a termelés 15 százalékos növekedésére számít - mondta Koji László, a szervezet elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Az ipar gyorsabban, a kereskedelem lassabban bővült a vártnál 

2017 első negyedévében a magyar GDP 4,1%-kal, a vártnál gyorsabban bővült. Ezért a GKI már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, s legalább 3,5%-os éves növekedésre számít. Az építőipar és az ipar eddig a korábban gondoltnál gyorsabban, a kereskedelem lassabban bővült. Ez utóbbi különösen a rendkívül gyors béremelkedés fényében meglepő.

Csúcson az üzleti bizalom 

Májusi, viszonylag szerény emelkedése is hároméves csúcsára vitte a GKI konjunktúraindexét. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az emelkedés elsősorban a szolgáltató cégeknek köszönhető: májusi kirobbanó optimizmusuk tizennyolc éve nem látott szintre repítette bizalmi indexüket. Eközben az ipari várakozások kissé, a kereskedelmiek jelentősen romlottak, míg az építőipariak alig, a fogyasztóiak pedig csak hibahatáron belül javultak.

Nőttek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt 

A minimálbér-emelés miatt jelentősen, 11 százalékkal nőttek az átlagbérek az idei első negyedévben. A versenyszférában a létszám az idén átlépte a 2 milliós határt. A nonprofit szektorban jelentős volt a létszámemelkedés, a költségvetési szférában ugyan csökkenés volt, de még mindig nagyon sok embernek ad munkát.

Lassan több a megrendelés, mint a kivitelező 

Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői, legalábbis ez derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentéséből. Az ínséges időkben leépített kapacitásokért most több szektor is versenyez. A 2017 első negyedévéről készített összeállítás szerint 458,4 milliárd forintnyi beruházás indult el az év első három hónapjában, ugyanakkor például 2016 első negyedévében összegük nem érte el a 230 milliárd forintot, vagyis a megkezdett építőipari munkák összértéke megduplázódott az adatbázisban szereplő projektek alapján, az első negyedéves új beruházások értéke közelíti a 2016-os teljes második féléves eredményt. A jelentős növekedésben nagy szerepet játszott a lakásépítési beruházások felfutása, illetve egyes kiemelt infrastrukturális projektek valamint stadion-fejlesztések.

Végre itt a pozitív fordulat 

Mind termelés, mind cégalapítás tekintetében pozitív fordulatot vett az építőipar 2017. első negyedévében az Opten adatai szerint, ezzel vége a hároméves stagnálásnak.

Gyorsított képzések és az idősek visszahívása lehetne a megoldás 

A jelenlegi előrejelzések szerint a teljes építőipari teljesítmény 8, illetve 12 százalékkal bővülhet 2017-ben és 2018-ban, de a növekedést nagymértékben akadályozza a szakképzett munkaerő hiánya. Ez a probléma az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint gyorsított, egyszerűsített okj-s képzéssel, hatékonyságnövelő, élőmunkát kiváltó beruházásokkal enyhíthető – derül ki a Napi Gazdaság cikkéből.

A lakásépítési láz ellenére egyre óvatosabbak a kisebb fejlesztők 

A következő 2 évben több mint 9000 új építésű, nem családi kivitelezésű lakás jelenik majd meg az ingatlanpiacon, de az igény ennek sokszorosa, így a nagy beruházók még mindig viszonylag gyorsan képesek eladni a lakások többségét. A kisebb és közepes fejlesztők viszont sokkal óvatosabbak, és ezt jelzi, hogy az új projektek 75 százalékánál kevesebb, mint 50 lakás épül – derül ki az otthonterkep.hu április közepén készült összegzéséből.

Ipari beruházások húzzák az építőipart és a turizmust 

Még mindig az ipari beruházások és a sportlétesítmények viszik a hátukon a tavaly közel 20 százalékos visszaesést produkáló építőipart. Az uniós forrásból épülő beruházások és a lakossági piac fejlődése is kell az idénre várható 5 százalékos piacbővüléshez – derült ki az Assa Abbloy Hungary közleményéből. Az újlakás-építési beruházások legnagyobb gátja még mindig a munkaerőhiány, ami csak új foglalkoztatottak bevonásával oldható meg, addig viszont marad a kötbérek miatti állandó fenyegetettség.

Meddig tarthat a kirobbanó építési kedv Magyarországon? 

Meredek emelkedőn van a lakásépítési kedv Magyarországon. A legfrissebb KSH-adatok szerint az 2017 első két hónapjában összesen 1514 lakóingatlan építésére adtak ki engedélyt, ami 60 százalékos növekedést jelent a múlt év azonos időszakához képest.

Magas költségek és munkaerőhiány nehezíti a fellendülést 

A jelenlegi előrejelzések szerint a teljes építőipari teljesítmény 8, illetve 12 százalékkal bővülhet 2017-ben és 2018-ban, de a növekedést nagymértékben akadályozza a kivitelezési költségek emelkedése és a szakképzett munkaerő hiánya. A CBRE szakértői szerint ezen problémák a kivitelezések elhúzódását és a fejlesztők nyereségét is veszélyeztetik.

Tizenkilencéves csúcsponton GKI konjunktúraindexe 

Márciusban már ötödik egymást követő hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A változások egyik alkalommal sem voltak jelentősek, de az index így is két és fél éves csúcsára jutott. A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások utoljára tavaly nyáron voltak ilyen kedvezőek, a fogyasztóiak viszont tizenegy éve.

Bemutatták az építő szakmák életpályamodelljét 

Nemzetközi szinten is egyedülálló életpályamodellt dolgozott ki a Mapei Kft. – jelentette be a vállalat. A program célja vonzóbbá tenni az építő szakmákat, amire égető szükség van: még maguk a szakemberek sem nagyon szeretnék, ha gyermekük a nyomdokaikba lépne.

Továbbra sem fizetnek az építőipari cégek 

A piaci környezet pozitív változásai egyelőre nem eredményezték a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását, sőt, valamennyivel még romlott is a helyzet tavalyhoz képest. Az Atradius legfrissebb elemzése azt mutatja, hogy továbbra is az építőipar vezeti a nem fizetéses esetek listáját a magyar gazdaságban.

Az építőipar jövőjét az áfakulcs és a munkaerőhiány határozza meg 

Kedvező fordulat következett be az építőiparban a januári 18,5 százalékos éves bővüléssel, és optimizmusra ad okot, hogy jelentősen nőtt a hó végi szerződésállomány is - emelték ki az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A szakértők szerint elsősorban az 5 százalékos áfakulcs jövője és a munkaerőhiány határozza meg a szektor jövőbeli teljesítményét.

Most lőhet ki végre az építőipar? 

2017 januárjában az építőipari termelés volumene 18,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist. A termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 32,8%-kal bővült, míg egyéb építményeké 3,0%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 4,6%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Van gond, de lenne megoldás is az építőiparban 

Habár a magyar építőipari vállalkozások és a foglalkoztatottak Európa legkevésbé hatékony termelői, számos módszerrel javíthatóak a számok. A legkomolyabb probléma a szektorban a munkaerőhiány – erősítették meg a Magasépítés 2017 konferencián felszólaló szakértők.

Erdőirtást hoz vagy ökotudatosságot a fatoronyházak divatja? 

Egyre másra húzzák fel a magasabbnál-magasabb lakóépületeket fából, megdöntve a korábbi magassági rekordokat. Az acél a 19 század építőanyaga volt, a beton a 20. századé, ezt követné a fa a 21. században? Érvek amellett és az ellen, hogy ez miért (nem) zöld megoldás.

Többletmunka és pótmunka – kerüljük el a vitákat 

Építési kivitelezési szerződések tárgyalása és a kivitelezés folyamata során sokszor tapasztalt probléma a többletmunka és a pótmunka fogalmának félreértett alkalmazása, amely hosszú, parttalan viták forrása lehet. A félreértések jellemzően abból fakadnak, hogy az új Polgári Törvénykönyv a gyakorlat igényeihez igazodva és a bírói gyakorlat során formálódott fogalommeghatározásokat követve, változtatott a többletmunka és a pótmunka értelmezésén. A KCG Partners Ügyvédi Társulás partnere segít tisztán látni.

Indul az Év Háza pályázat 

Május 10-ig nyújthatják be munkáikat családi házak és kis társasházak tervezői a 2017-es Év Háza pályázatra, melynek fő támogatója a Baumit, és amely újraindítása óta eltelt közel egy évtized alatt, - szegmensében - a legrangosabb hazai, független, szakmai díjjá nőtte ki magát. Az 500 000 Ft fődíj mellett, idén több különdíj is gazdára vár.

Áremelkedés lesz, de többet kapunk a pénzünkért 

A kormányzati ösztönzők hatására növekedhet az építőipar, amiben az uniós források is segíthetnek. Az alapanyag drágul, de a vevők többet is várnak el.

Tavaly sem sikerült magához térnie az építőiparnak 

Az elmúlt évben az építőipari termelés volumene 18,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, amikor 3,0 százalékos növekedést ért el. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent 2015-höz képest, az épületeké 3,7, az egyéb építményeké 33,0 százalékkal. A legnagyobb visszaesés az út- és vasútépítő vállalkozások termelésében volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Meredek emelkedésbe kezdett a lakásépítők bizalma 

Az építőipari beruházások tekintetében magasak és bizakodóak az elvárások az uniós forrásoknak és a csok-nak köszönhetően. A kérdés, lesz-e aki megvalósítsa ezeket, mert a kötelező béremelés és a munkaerőhiány viszont komoly kihívásokat jelent az építőiparnak.

Muszáj lenne állandósítani az áfakedvezményt 

Megtorpanhat a lakásépítési boom, ha nem születik mielőbb döntés az új lakások áfájának 2019 utáni fenntartásáról – véli a Társaság a Lakásépítésért Egyesület.

Drágállották a kötelezőt, csináltak egyet maguknak 

2017-től minden fővállalkozó építőipari kivitelezőnek felelősségbiztosítással kell rendelkeznie már a kivitelezési szerződés megkötéskor. A januárban hatályba lépő kormányrendelet (353/2016. XI.18.) kiterjed a családi házak építésére és felújításokra is. Miután nem volt versenyképes piaci ajánlat, a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége kedvezményes csoportos felelősségbiztosítási programot indított az építőipari szakemberek számára.

Építőipar: az idei csak jobb lehet 

5500 cégtörlés és 20 százalékos termelés visszaesés: a kedvező gazdasági folyamatok ellenére elmaradt a 2016-os építőipari felfutás. A szektorban a kifizetetlen számlák még mindig komoly problémát jelentenek.

Ennél lejjebb már nincs az építőiparban 

Az építőipar teljesítménye tavaly novemberben is csökkent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor lassan elkezdett stabilizálódni az ágazat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait a szakértők hétfőn.

A plázaépítők mehetnek Heves megyébe ügyintézni 

Módosul az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény. Több épületre lesz érvényes az egyszerűsített bejelentési lehetőség, a plázákkal kapcsolatos hatósági eljárásokban pedig a Heves megyei kormányhivatal lesz országosan illetékes.

Nem meglepetés az építőipar mélyrepülése 

Várható volt az építőipar első tíz havi visszaesése a szakértők szerint, akik az év végén, illetve a jövő év elején már javulást várnak az ágazatban. Az idén óriásit zuhan az ágazat: 15 százalékkal marad el a teljesítmény a tavalyitól.

Újra Pegazus díjas a Terrán a „Piacvezető” kategóriában 

Az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett Pegazus Díj 2016 díjátadón a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. újra átvehette a „Piacvezető” kategória díját. A Pegazus Díj történetében igen ritka, hogy egy cég több alkalommal is piaci szinten élen járó növekedést tudjon elérni, a Terrán az egyik ezek közül a cégek közül. 2013 és 2015 között kiemelkedő árbevétel növekedésével érdemelte ki az elismerést, valamint az elért eredmények a 2016-ban már négyszeres MagyarBrands díjas TERRÁN termékek népszerűségének is köszönhetők. A Four Seasons Gresham Palace-ban megrendezett ünnepélyes gálaesten a kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtó magyarországi kis- és középvállalkozásokat díjazták.

Lett 19 ezer új cég és ez nem rekord 

Hat százalékkal növekedett az új cégek száma Magyarországon, ezzel szeptember végéig már több mint 19 ezer új vállalkozás kezdte meg működését. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol az új cégek száma 18 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest. A cégmegszűnések száma még mindig nagyon magas, ezért a működő cégek száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo